THE CITY OF THE DEAD (1960)

John Moxey, angol

Amerikából jöttek, mesterségük címere: brithorror producerek. Milton Subotsky és Max J. Rosenberg, a két New York-i vállalkozó 1962-ben Londonban megalapította az Amicus Film Productions-t. Előbbi volt a műkedvelő, utóbbi a pénzügyeket intézte, előbbi szerint köztörvényes bűnöző módjára. "Az aláírt megállapodásunk összes kitételét megszegte, a szerződés számára az ég világon semmit sem jelentett." (I, producer - Samhain magazin, 1992) A polgári peres eljárással végződő Amicus horrorsztori (micsoda irónia: a latin amicus barátot jelent) valahol itt kezdődött:

Másik cégnév alatt, de már Angliában forgatott THE CITY OF THE DEAD előre vetíti az Amicus jellegzetességeit, úgymint a rivális Hammer stúdió sztárjainak leszerződtetése, vagy a brithorror kissé amerikaias, EC Comics-os íze. The Thrills, The Chills of Yesterday - olyasfajta honest-to-god (vagy satan, legyünk stílszerűek) filmiparosság ez, amihez mindig felüdülés visszatérni.

Történészprofesszora előadásain felbuzdulva az egyetemista lány elutazik egy New England-i (USA) településre, hogy ott, a XVII. században máglyahalálra ítélt boszorkány emlékét ápoló Whitewoodban írja meg szakdolgozatát. A temető és a lepusztult templom között álló fogadóban (Horror Hotel - ez volt az amerikai cím) elszállásolt szőkeség már az első éjjel különös hangokat vél hallani a pincéből. Tanulság: ha a démonológiából előadást tartó professzorodat Christopher DRACULA Lee alakítja, nem biztos, hogy jó ötlet a tanácsaira hallgatni.

1960 a nemzetközi horror frontján szenzációs évnek bizonyult: PSYCHO és BLACK SUNDAY, hogy csak két örök érvényűt említsek. A Delirián több munkájával szerepelt író, George Baxt (NIGHT OF THE EAGLE, VAMPIRE CIRCUS, TOWER OF EVIL) forgatókönyve kosztümös, boszorkányégetős rémmeseként indul - "Bring out the witch!" -, majd a bevezetőt követően a film kortárs okkult-thrillerként tér vissza az időtlenségbe merevedett Whitewoodba. Így fordulhat elő az a furcsaság, hogy H.P. Lovecraft szellemétől kísértett új-angliai kulisszába - ahol éjjelente fekete csuhás alakok somfordálnak a köd lepte utcákon – hatalmas Cadillac-kel gördül be a fiatal lány, a fogadóban könnyűzenére ropják a táncot a sátánisták. A tavalyi, kiváló THE WITCH által megkezdett fabula logikus kifejletéhez érkezett, a környék sötét erdeiből (blackwood) előjött sátáni erők átvették a hatalmat a település felett, halloweeni hangulatot árasztó skanzenné változtatva a helyiséget, "for all eternity".

A játékidő felénél elkövetett merénylet láttán a korabeli nézők alighanem sokkot kaphattak, a mai nézők pedig a dramaturgia PSYCHO-ra rímelő szerkesztésmódján csodálkozhatnak el. Fondorlatos turistacsapda ez a Holtak Városa: az irrealitás ígéretével magához vonz, aztán hidegvérrel hátba döf.

A női szereplő sorsától kezdve az "aszott hulla a karosszékben" zárójelenetig számba véve a hasonlóságokat, szinte nehezünkre esik elfogadni azt a tényt, hogy a film egy időben forgott a PSYCHO-val, egy kontinenssel odébb, vagyis szó sincs koppintásról. Hogy még sejtelmesebb legyen az összefüggés, Robert Bloch Psycho novellájának jogait korábban Subotsky szerette volna megvásárolni, hogy azt Angliában filmre vitesse, ám Hitchcockék - szerencsére - megelőzték. Később az amerikai író az Amicus egyik házi szerzőjévé vált, számos adaptált, illetve eredeti sztorival járulva hozzá a vállalkozás nemzetközi sikereihez.

A cég jelenben játszódó, rövid rémtörténeteket csokorba gyűjtő antológiáival szerezte generációkon átívelő hírnevét, míg egész estés sztorikat elbeszélő filmjeik többsége a feledés homályába veszett. A Subotskyval készült interjúból kiderül, hogy az ötletéből írt forgatókönyv első változata eleve rövidre lett szabva: "Meglepett, amikor először olvastam, mert csak hatvan perces volt. Az író (Baxt) azt hitte, second-feature lesz belőle, mire mondtam neki, hogy co-feature-re van szükségünk, aminek minimum nyolcvan percesnek kell lennie. Leültem átírni, hozzáadtam húsz percet, még egy új karaktert is beleraktam, teljesen zökkenőmentesen." A figyelmesebb néző azért észreveheti, hogy a közepére elhelyezett PSYCHO-sokkot követően egészen a kénköves ménkű csapta fináléig lényegében újrajátszódnak az események.

Ami kétségkívül zökkenőmentes ebben a karakterisztikáját tekintve rendkívül puritán, fekete/gonosz -fehér/jó ecsetvonásokkal dolgozó horrorfilmben, az az atmoszféra, a műterem falai között teremtett légkör. John Moxey rendező ugyan zöldfülű volt (később Hollywoodba emigrálva ő dirigálta a méltán híres első The Night Stalker tévéfilmet), a mellé beosztott Desmond Dickinson a brit operatőrszakma nagy öregjének számított. Dickinson elsőként alkalmazott Angliában deep focus technikát; a mélységélességgel komponált (amikor a háttér ugyanolyan éles, mint az előtér - lásd a bejegyzés első képkockáját) képi világ Hammerék Technicolor-barokkjának az ellenpontja; az a fajta monokróm fantazmagória, aminek szolid előképeit megtalálhatjuk Val Lewton THE 7TH VICTIM című produkciójában, vagy a lewtoni örökséget továbbvivő NIGHT OF THE DEMON-ban. Ha a fantasztikus mozi az illúziókeltés művészete, a THE CITY OF THE DEAD-nek - anélkül, hogy valami oltári nagy klasszikus lenne - nincs szégyellnivalója. 

Tényleg fondorlatos ez a Holtak Városa: gyanútlanul még egyszer átpörgetem a lemezt, hogy összeszedjem a képeket, és az INFERNO-t juttatja az eszembe. A rejtélyes, sötét erők után kíváncsiskodó naiva,  

a szomszédos antikváriumból kikölcsönzött, okkult témájú könyvritkaság, 

talpig feketébe öltözött, hűvös eleganciájú boszorka,

a titok nyitja az épület alá vezet... 

"Miért van egy csapóajtó a padlóban?" / "A kulcsot a cipőtalpad alatt találod."