Giallo Filmklub (Bem Mozi)

A giallo műfaj gyöngyszemei a nagyvászonra termettek, de sajnos Magyarországon alig volt arra lehetőség, hogy ideális körülmények között élvezhessük Dario Argento, Mario Bava vagy éppen Sergio Martino műremekeit.

Ezt a hiányt próbálja meg orvosolni a Giallo Filmklub. A Bem Moziban megtartott vetítéseken törekszünk arra, hogy mindegyik filmet a lehető legjobb képminőségben mutassuk be....

https://www.facebook.com/groups/407386039612448/

LA NOCHE DE LAS GAVIOTAS (1975)

Amando De Ossorio, spanyol

A Vakhalottak (Blind Dead) szága negyedik, befejező felvonása. Az apokalipszis hadirokkant kísértetlovasai ezúttal egy tengerparti falu életét keserítik meg. A helyiek, hogy csillapítsák a vakhalottak haragját, egy alkalmi drive-thru (ride-thru) önkiszolgálót nyitottak a számukra: évszázadok óta minden 7. év 7. hónapjában 7 éjszakán át 7 szűzleányt kötöznek ki a plázsra, hogy a templomosok feláldozhassák őket a sziklaszirten álló lovagvárukban. 

A meggyilkolt fiatal lányok lelkei sirályokként keringenek a partszakasz felett, hangos sírásukkal jelezve a vakhalottak menetrendszerű eljövetelét. "Nincs ebben semmi titokzatos, drágám, csak valami helyi szokás." A nagyvárosból gyütt házaspár hamarosan a saját bőrén tapasztalja meg a legenda rémálomszerű valóságát. ¡Vamos a la playa!

Az utolsó kilovagolás egyedi ízét a természetfelettiség lovecrafti megközelítése adja. A producerek nyomása alatt (ide nekünk még egy vakhlottas filmet, de gyorsan!) Ossorio az immáron hagyományosnak mondható flashback-nyitányban új, még misztikusabb eredettörténettel állt elő, középpontban egy félig ember-félig hal kőszoborral. 

A békaszerű őslény Lovecraft Árnyék Innsmouth felett című novellájában körülírt Mélységlakókhoz (Deep Ones) hasonlatos, melyek emberi áldozatokért cserébe biztosították a halászfalu megélhetését.  

A halszagú Spanyolországban ténykedő szerző (írta, rendezte, speciális effektezte: De Ossorio) a klasszikus horror nyelvét beszélve egy olyan maradi, külvilágtól elzárt világot teremt, melyben a közösség odáig süllyedt, hogy saját jövőjét (gyermekeit) beáldozva kiszolgálójává vált egy aljas rezsimnek. Nem is nagyon lehet eldönteni, kik a hunyók: a vakhalottak, vagy a vakhitűek, akik az ellenállás legkisebb jele nélkül élnek együtt a rettegéssel, és inkább csürhébe tömörülve a falu szellemi fogyatékos bolondján verik el a port. 

Mire a DVD-gyűjtemény negyedik lemezéhez érkezünk, maguk a szörnyfosszíliák már túlságosan is ismerős arcokká váltak ahhoz, hogy a meglepetés erejével hassanak. Ha már dézsavüről van szó, megemlíteném, hogy a némiképp hasonló tematikájú LA ORGÍA NOCTURNA DE LOS VAMPIROS-t ugyanebben a sárfészekben forgatták.

A vágóasztalnál Buñuel munkatársa, a Viridiána és Tristana vágója, Pedro Del Ray ült; részben az ő szaktudását dicséri, hogy a tengerpartot sosem látott helyszínből zökkenőmentesen tudtak halászfalut varázsolni.

A LA NOCHE DE LAS GAVIOTAS (THE NIGHT OF THE SEAGULLS) a szériától függetlenítve talán elismerésre méltóbb - egy minimál-költségvetésű, sallangoktól mentes fantaterror a műfaj spanyolországi fénykorának a végéről. A komor atmoszféra az állandósult félelem érzésével hatja át a képkockákat, a zeneszerző a már ismert, monoton kántálásból álló főtéma közé szőtt "sirályok énekével" kelt gótikus-melankólikus hangulatot. A színészi játék, a párbeszédek legfeljebb funkcionális szerepet töltenek be, ellenben Ossoriónak az átlagosnál többször nyílt alkalma megvillantani horror-illusztrátori képességét: feketébe öltözött asszonyok a tengerpartra kísérik a fehér ruhás áldozati bárányt; a fiatal testből a vakhalottaknál is komótosabb járású rákok falatoznak; a templomosok rohama előtt kiürülő falu... A kínosan lassúnak tűnő tempó valójában megfontolt rendezői taktika része, igazodva a zombik slow motion jellemvonásához. 

A VHS-korszak idején adott interjújában Ossorio rámutatott, hogy suspense-jelenetei nagyvásznon, a moziterem közösségi térében működtek igazán, ott, ahol a publikum a szereplőkkel együtt fojtotta vissza lélegzetét. A fehér ködbe burkolt, lágyan fókuszált, amerikai éjszakás (kék szűrős, alulexponált) fényképezést amúgy is nehéz videóra adaptálni, az Anchor Bay lemezén nem is sikerült valami fényesen. Fogjuk a laborra.

Jess Franco: "Az egyik igen jó operatőr, akivel akkoriban dolgoztam rendkívüli amerikai éjszakákat fényképezett nekem, nevezetesen a  DRACULA, PRISONER OF FRANKENSTEIN-hez. De ahogy sok másik filmemet, azt is Spanyolországban dolgozták ki a Fotofilmnél. A legrosszabb filmlaboratóriumok egyike volt a világon." 

BLIND DEAD #3

BLIND DEAD #2

BLIND DEAD #1

Szadakóra várva

(Pasarét)

THE MIDNIGHT HOUR (1985)

USA, Jack Bender

Az ABC televíziós társaság - egykoron a THE NIGHT STALKER szörnyantológia otthona - '85 mindenszentek napján egész estés tinihorrorkomédiával lepte meg az Egyesült Államok tévénézőit. NIGHT OF THE CREEPS módjára a THE MIDNIGHT HOUR (Wilson Pickett hasoncímű szerzeménye az egyik golden oldies, ami menet közben elhangzik) dupla retro-fílinggel van megtöltve: a kisvárosi közeg, a tipizált szereplők, a rock'n'roll hőskorából származó betétdalok karöltve Brad FRIGHT NIGHT Fiedel szintizenéjével egyszerre idézik vissza az ötvenes-hatvanas évek boldog békeidejét, és azt a nyolcvanas évekbeli álomvilágot, melyet a jövendőjét a múltjában kereső Hollywoodban mostanság előszeretettel támasztgatnak fel.

Welcome to La La Zombieland: gimis osztálytársak a boszorkánymúzeumból lopják ki a Halloween ünnepléséhez szükséges kellékeket, köztük egy 17. századi kincsesládát. A fiatalok a temető kellős közepén heccből felolvassák a ládában talált papirusztekercs okkultista szövegét, minekutána életre kelnek a halottak. Mit kelnek, kirobbannak! A rendező nyilván úgy vélte, dinamittal rá tud licitálni a pár hónappal korábban mozikba került THE RETURN OF THE LIVING DEAD hasonszőrű jelenetére.

Egy afroamerikai vámpírboszorka, egy farkasember és egy tündéri pompomlány is része a szörnyseregnek, amelyik szinte észrevétlenül vonul fel a New England-i kisváros (© S. King) utcáin - elvégre hellovín van, ki nem szarja le? "A kedvenc időszakom", forgatja szemeit a rendfenntartás csődjét reprezentáló rendőrkapitány. A fergeteges rémbuli az Elm és Maple utca sarkán álló házban hág a tetőfokára. Az Elm utcát mindenki ismeri, a The Monsters Are Due On Maple Street pedig az egyik leghíresebb Alkonyzóna epizód a sorozat aranykorából. A klasszikusokra való utalgatás a szereposztás szintjén is megmutatkozik: Kevin McCarthy, az eredeti Testrablók támadásának sztárja seggfej szülőként van jelen, akit aztán jó alaposan bezombítanak. A cselekmény (nek)romantikus szálának tétje, hogy babakék Cadillac-jével cirkáló főhősünknek vajon sikerül-e összejönnie az élőhalott pompomlánnyal. Devil or angel, please say you'll be mine / Love me or leave, I've made up my mind

És azt ismered, hogy két néger utazik a vonaton...

David Bowie és a Halál

Girls just wanna have sültgalamb

Angolszász protestáns misztikum, popkulturális sírrablás, nosztalgia a papa Amerikája iránt. Pár évszázadnyi történelemmel a hátuk mögött ennyire tellett nekik - mondhatnók európai gőggel, de talán a butuska kis filmecske jóvoltából egy lépéssel közelebb kerülünk annak megértéséhez, hogy ez a derék népség nemrég miért egy hatvanas évekbeli autókereskedőre hajazó, kisminkelt bohócot választott meg prezidentnek.   

A műsor kellően mozgalmas, ám tévés mivoltából fakadóan szinte teljesen vértelen - a Romero-zombi megfojtja áldozatát. Keményvonalas horroristáknak legkésőbb a Michael Jackson Thriller videóját utánzó zenés-táncos showstopper láttán fog leesni a tantusz: a trendi tömegfilmes rémségeket különösebb meggondolás nélkül összezsúfoló tévéseknek leginkább azon kattoghatott az agyuk, miképpen tudnák elbagatellizálni, és ezáltal szobatisztává tenni a műfajt. (És most tekintsünk el attól, hogy szimpatikus főhősünk kis híján hullabaszást követ el.) Akkoriban különösen nagy keletje volt az infantilis horrorvígjátékoknak, ha ne adj isten imádtad a THE RETURN OF THE LIVING DEAD második részét, akkor a THE MIDNIGHT HOUR be fogja lopni magát a szívedbe. Az élőhalottak kinézete és a rajtuk csattanó parodisztikus poénok (pl. "tejesember zombi") is arra a mozifilmben látottakra emlékeztetnek.

A tinédzsereket bőven a húszas éveikben járó színészek játsszák, a feka csajszi, Sheri Belafonte konkrétan elmúlt harminc. A pompomlányt alakító Jonna Lee következő tévéfilmjében egy másik all-amerikai (rém)álmot testesíthetett meg a kábszeres, öngyilkosságba menekült pornósztár, Shauna Grant személyében. Ő is cheerleaderként kezdte...

Nincs a neve a stáblistán, de pár másodpercre felbukkan az alkoholizmusba menekült gyereksztár, Macaulay Culkin*. A tévés berkekben máig kapós rendező (Lost; Trónok harca) később Chucky baba harmadik kalandjával (GYEREKJÁTÉK 3) rontotta tovább a műfaj renoméját. "Nem olvastam sokat gyerekkoromban - árulta el sikere titkát egyik interjújában. Mindent amit tudok, azt Abbott és Costello vígjátékokat nézve tanultam meg."

Az Amikor éjfélt üt az óra (hivatalos magyar cím?) egy Szeszélyes évszakok ismétlés alternatívájaként életképes zombi-bohózat, profin elkészített gagyi, egyes jeleneteit a nagyvászon is elbírná. Mondjuk nem ártott volna hozzá egy Joe Dante, aki bizonyára intelligensebb módon, szubverzív (ön)reflektáltsággal vezényelné le nevezett gagyit. Halloweenre időzített A Hét Tévéfilmje kategóriában továbbra is a DARK NIGHT OF THE SCARECROW-t jelölöm Deliria-díjra.

* Tessék:

Trick or treat! Elfogadok bármilyen töményet is.

LA REVANCHE DES MORTES VIVANTES (1986)

Az élőhalottak februárja. E hónapban kizárólag zombifilmekkel fog foglalkozni a Deliria, nemzetközi merítésben. Fel, támadás! 

REVENGE OF THE LIVING DEAD GIRLS
"Peter B. Harsone", francia

Az első francia gore-mozi, állította a reklámszöveg. A kis hamis. Az erotikától fűtött zombihorror pornográfusok lelkén szárad, az ihletet, ha máshonnét nem, hát a szintén pornóban (is) utazó kolléga, Jean Rollin morts vivants típusú alkotásaiból meríthették: LES RAISINS DE LA MORT, LA MORTE VIVANTE, de még a LE LAC DES MORTS VIVANTS is benne van valahol (Zombik tava beltéri úszómedencében előadva). Ami nincs benne, az a Rollinra jellemző líraiság - la poésie de la mort (vivant). Akkor hát mi a búbánatért fecséreljük rá az időt? Egy életem, egy halálom, a bejegyzés végéig megpróbálok magyarázatot találni rá.

Vegyi hulladékot öntenek a kisváros temetőjébe, amitől három, azaz 3, mérgezésben nemrég elhunyt fiatal lány hullája feltámad. Az Illatos út végéről induló zombi-revans fő célpontja a környéken üzemelő vegyiművek igazgatósága. Kevés annyira környezettudatos alműfaj létezik, mint a zombifilm, mely nem rest újra és újra pellengérre állítani modern társadalmunk felelőtlen környezetszennyezőit.

Az alkalmi álnév mögé bújt Möszjő Rendező a felnőttfilmes szakma fortélyait Gérard Kikoine alatt sajátította el. Az asszisztense volt. Néhány XXX cím a CV-jéről: Basszál meg (1978);  Kis kurvák kollégiuma (1982, az egyetlen 3D-ben forgatott francia pornó); Dobd le a bugyidat (1983); Anális extázisok (1984); A szexistálló perverz úrnője (1985); Megerőszakolt és szodomizált lánykák transzszexuális gyalázatai; Perverzióra szomjazó törpe; Teli száj, teli lyuk... Ebből mára elég, térjünk vissza a tárgyra: 

A filléres, de legalább 35mm-re forgott produktumról valahogy bűzlik, hogy szexipari agyak szüleménye. Talán a pornós szerkezete miatt: az "ejakulációk" (= gore jelenetek) közti időt egy teljesen esetlegesen kitalált cselekmény tölti ki, valami ipari intrikázás, melyben az ostoba dialógusokkal küzdő színésznőcskék szemlátomást alig várják, hogy ledobhassák magukról a textilt.

Engedve a csábításnak, még a leszbikus hajlamú élőhalott lányok is levetik a hálóinget, jó állapotban lévő testük furcsa ellentmondásban áll rothadó arcukkal. Ámuljunk a franciás pikantérián, ahogy leharapnak egy falloszt - olálá! Tűsarokkal kiszúrják az áldozat szemét - mongyő! Egy nőnek kardot dugnak a szőrös micsodájába - szakreblő! A kezdetleges maszkokért és trükkökért a francia praktikus F/X későbbi nagymestere, Benoit Lestang (MARTYRS) volt a felelős.

Lestang abszolválja a francia splatter egyik visszatérő rögeszméjét, a magzat-abuzálást, de még a legocsmányabb tabudöntögető gore is ártalmatlan gyerekjátéknak hat, ha azt kontár módon filmezik le. És hát a rendezés nem sok fineszt mutat. (Funest még annyit se, őt csak a poén kedvéért rángattam elő.) Amikor tehetségből és ambícióból csak egy alantas trashfilmre futja, ott megjelenhet az a huncut gunyorosság, hogy hát nem gondoltuk komolyan a dolgot. A felvetést mi sem bizonyítja jobban, mint a teljes röhejbe fulladó befejezésre pontot tévő kiírás, á la ÖRDÖNGŐSÖK:  

„Ön ne legyen  ördöngős  démoni, 

és ne rontsa el barátai szórakozását. 

Ne mesélje el nekik, amit látott. Köszönjük a nevükben." 

Csak azért is elmesélem: a DVD-re került kópiából nem, de a moziváltozat „alternatív befejezéséből” kiderül (tessék kapaszkodni): a temetőtöltelékek valójában ál-zombik voltak, akik az intrikus titkárnővel szövetségre lépve a gyártulajdonos dollárkötegeit akarták megkaparintani. Minden idők leghíresebb francia krimije forog a sírjában...

A LA REVANCHE DES MORTES VIVANTES nagyjából Az élőhalottak éjszakájának síremlékét meggyalázó FLESHEATER-rel egy kategória. És itt van eltemetve a celluloid-szemetek örök vonzereje: a látottak (no és a hallottak - az angol szinkron hilarious) értelmezhetetlensége valami új, normalitáson kívüli minőséget teremt. Mondom én, meg a Mad Movies 1987-es számában talált kritika: "Rendkívül vicces, ezt a ZS-kategóriás gyöngyszemet ugyanúgy nem szabad kihagyni, mint a Zombik tavát vagy a Devil Storyt." Hihetetlen, de anno még filmzene-lemezt is megjelentettek hozzá, keresd az eBayen.

Amennyiben jófajta francia horrort akarunk látni, amit pornós rendezett: LE DÉMON DANS L'ILE.