Lau Si Yu, 香港
Az egyik utolsó wuxia, amit a nyolcvanas években leforgattak, ennek a Shaw Bros. produkciónak a csúnya bukása is hozzájárult ahhoz, hogy egy időre eltűnjön ez a fajta hongkongi filmkészítés a vászonról. Pedig nem rossz a Repülő Róka, csak hát addigra megváltozott a kozmopolitább szórakoztatást igénylő közönség ízlése, nekik az ACES GO PLACES (=MAD MISSION sorozat), a WINNERS AND SINNERS vagy a HAPPY GHOST jött be, nem az old-school fu. De ami egyszer elment, az újra vissza fog jönni, és lám, a wuxia kilencvenes évekbeli feltámadásakor ugyanezt a sztorit ismét filmre vitték (THE SWORD OF MANY LOVES, 1993).
A bibliai hosszúságú kalandregényt Wong Jing és apja, a kantoni filmgyártásban legendás rendezőnek számító Wong Tin Lam (ő volt Johnnie To THE MISSION-jében a spagettizabáló öregúr) adaptálta a szűk 88 percnyi keretbe. Az ő érdemük, hogy egyáltalán látjuk a fától az erdőt, vagyis a túl sok karakter nem takarja ki teljesen az intrikát. Wuxiáknál ez ritka erény, bár tegyük hozzá, nem feltétlen kell mások készülékében keresni a hibát, ha nem tudjuk követni mondjuk Chu Yuan detektív-wuxiáit. Ha ezeket olyannyira felfoghatatlannak találta volna az akkori közönség, nyilván nem készültek volna tucatszámra. Más kultúrkör, másféle történetmesélés, és ebből a szempontból a komplexitást wongjing-i pikareszkkel enyhítő NEW TALES jó belépő a wuxia pian-ba.
A két, barátságban rivalizáló kardmestert a politikai körülmények arra kényszerítik, hogy komolyabban is összemérjék tudásukat. A mérkőzés előtt egyikük kardját áruló elemek megmérgezik, amibe az ellenfél belehal. A halott mester épp akkor világra jövő fia húsz év múltán próbál bosszút állni apja gyilkosán, csak éppen nem azon, aki valóban elkövette a gaztettet. Van még egy nagyon helyes kis wuxia-lány (Kara Hui), de senkit nem akarnék untatni a történettel, mert az menet közben adja magát. Hanem a korlátlan fantázia szülte akciók, az igen!
Az összes vele készült jelenetet bearanyozó Kara Hui-n kívül a régi és az új stílusok között megrekedt akciókoreográfia az, ami oly vonzó ebben a filmben. Láttunk már jobbat előtte és utána is, de a hatvanas éveket idéző kardsuhogtatás és a hetvenes évek kéz-a-kézzel kungfuja optimális módon vegyül a villámdrótozással, miközben a fényképezés elegánsan klasszicista marad (a veterán operatőr olyan ős-kantoni filmeket fényképezett, mint „Wong Fei Hung elfoglalja a Xiguan-i hidat”, 1958). A középtájon felbukkanó szépséges méregkeverő a Chu Yuan/Gu Long mesék hangulatát is visszahozza, tehát szinte a teljes SB-akciótörténelem lepereg a szemünk előtt. Épp ezért bármikor elő lehet venni, ha éppen wuxiája támad az embernek, vagy merő lustaságból nem akarjuk húsz másik hasonlón átrágni magunkat ahhoz, hogy a lényegig eljussunk. Nem esszenciális, de benne van az esszencia.