2009. október 31., szombat
2009. október 30., péntek
Profondo popkultúra
Vanity Fair (ITA)----------------------
Entertainment Weekly (USA)feat. Sarah Michelle Gellar
hamarosan: a Nők Lapja és a Joy Magazin Argento tributjai.
2009. október 28., szerda
RUN AND KILL (1993)
Billy Tang, 香港
A DR.LAMB mesterkélt true crime szadizmusa után Billy bá' egy nem kevésbé mesterkélt, ám jóval összeszedettebb akció-horrorral vágott vissza, és ha csak egyetlen film erejéig is, de bebizonyította, hogy a kilencvenes évek legjobb hongkongi rendezői közt lett volna a helye. Tetszik vagy sem, a RUN AND KILL a maga műfajában a tökélyre van rendezve, átgondolt vizuális megvalósítása (fényképezés, vágás) túltesz az akkortájt videotékákat megtöltő amerikai akcióthrillereken. A karakterépítéssel felvezetett történet félúton Cheung mamájával együtt a józan észt is kivágja az ablakon, egyáltalán nem felelve meg a plakátokon hirdetett "megtörtént eset" kritériumának, ahhoz viszont bőven elég, hogy a hongkongi bosszúfilmek fatalizmusát egy látványos cat.III cirkusz keretében a csúcsra vigye.
Kent 'Fatty' Cheng és Simon 'Psycho' Yam fuss és játssz! vezényszóra feszülnek rá szerepükre, még a legutolsó statiszta is megpróbálja a tőle telhető legnagyobb vehemenciával meresztgetni szemeit, mielőtt átvágná torkát a Néphadseregben gyilkológéppé kiképzett Yam impozáns Rambo-kése. A folyamatos helyszínváltások is ráerősítenek az apokaliptikus hangulatra. Az egyik pillanatban a kommunista Kínában vagyunk, egy snittel odébb már egy cat.III mozi sötétjében szabadulnak el az indulatok. Ha úgy vesszük, a RUN AND KILL-ben már meg is történt a rettegett handover.
A katarzishoz mindig szükség van legalább egy olyan jelenetre, ami a főhőst (és vele együtt a nézőt) átlöki a másik oldalra, oda, ahonnan már nincs visszatérés. Kész szerencse, hogy Tang szocio-horrorjai nem a neorealista iskolát képviselik - a kék tónussal nyakon öntött személyes pokol van annyira szürreális és abszurd, hogy még az a bizonyos jelenet is része maradhat a cat.III-entertainmentnek, miközben valami kimondhatatlanul elvetemült dologról van szó (a kisgyerekkel kapcsolatban, legyen ennyi elég).
Érdekes módon ez a hiperintenzív és szupererőszakos, ámde szexmentes film nem volt kimondottan sikeres, alig a felét produkálta a DR.LAMB bevételeinek. A producer/rendező páros talán ezért is tért vissza a szexploitation kategóriába tartozó true crimerekhez, jött a BROTHER OF DARKNESS, majd ennek a vakvágánynak a terminálja, a RED TO KILL.
(Egy igaz történet alapján.) Kövér Cheung szerencsés kisembernek mondhatja magát: van szép feleség, cuki kislány, aggódó mama és egy saját propán-bután gázpalackokat forgalmazó vállalkozás. Talán még ma is boldogan élnének, ha nem lennének szereplői egy háromkategóriás színjátéknak, aminek első felvonása azzal kezdődik, hogy Cheung inflagrantin kapja asszonyát a szomszéd zöldségessel. A világéletében jámbor és teszetosza férfi ahelyett, hogy ellátná a bajukat, dühét az italba fojtja. Az éjszakai szórakozóhelyen ("1997 Bár") holtrészegen megbíz egy bérgyilkosságra specializált triád untermant, hogy intézzék el feleségét. A szerencsétlen balek hamarosan két mindenre elszánt vietnami bűnbanda metszéspontjában próbálja menteni a menthetetlent. ---> ugyanez drámaibban előadva a vhsborítón ITT
A DR.LAMB mesterkélt true crime szadizmusa után Billy bá' egy nem kevésbé mesterkélt, ám jóval összeszedettebb akció-horrorral vágott vissza, és ha csak egyetlen film erejéig is, de bebizonyította, hogy a kilencvenes évek legjobb hongkongi rendezői közt lett volna a helye. Tetszik vagy sem, a RUN AND KILL a maga műfajában a tökélyre van rendezve, átgondolt vizuális megvalósítása (fényképezés, vágás) túltesz az akkortájt videotékákat megtöltő amerikai akcióthrillereken. A karakterépítéssel felvezetett történet félúton Cheung mamájával együtt a józan észt is kivágja az ablakon, egyáltalán nem felelve meg a plakátokon hirdetett "megtörtént eset" kritériumának, ahhoz viszont bőven elég, hogy a hongkongi bosszúfilmek fatalizmusát egy látványos cat.III cirkusz keretében a csúcsra vigye.
Kent 'Fatty' Cheng és Simon 'Psycho' Yam fuss és játssz! vezényszóra feszülnek rá szerepükre, még a legutolsó statiszta is megpróbálja a tőle telhető legnagyobb vehemenciával meresztgetni szemeit, mielőtt átvágná torkát a Néphadseregben gyilkológéppé kiképzett Yam impozáns Rambo-kése. A folyamatos helyszínváltások is ráerősítenek az apokaliptikus hangulatra. Az egyik pillanatban a kommunista Kínában vagyunk, egy snittel odébb már egy cat.III mozi sötétjében szabadulnak el az indulatok. Ha úgy vesszük, a RUN AND KILL-ben már meg is történt a rettegett handover.
A katarzishoz mindig szükség van legalább egy olyan jelenetre, ami a főhőst (és vele együtt a nézőt) átlöki a másik oldalra, oda, ahonnan már nincs visszatérés. Kész szerencse, hogy Tang szocio-horrorjai nem a neorealista iskolát képviselik - a kék tónussal nyakon öntött személyes pokol van annyira szürreális és abszurd, hogy még az a bizonyos jelenet is része maradhat a cat.III-entertainmentnek, miközben valami kimondhatatlanul elvetemült dologról van szó (a kisgyerekkel kapcsolatban, legyen ennyi elég).
Érdekes módon ez a hiperintenzív és szupererőszakos, ámde szexmentes film nem volt kimondottan sikeres, alig a felét produkálta a DR.LAMB bevételeinek. A producer/rendező páros talán ezért is tért vissza a szexploitation kategóriába tartozó true crimerekhez, jött a BROTHER OF DARKNESS, majd ennek a vakvágánynak a terminálja, a RED TO KILL.
2009. október 25., vasárnap
2009. október 24., szombat
DON'T TALK TO STRANGE MEN (1962)
Pat Jackson, angol
Az amerikai filmek dominanciáját megelégelve a brit parlament elfogadott egy filmtörvényt, százalékban meghatározva hány hazai gyártású produkciót kell bemutatni a mozikban. Így születtek meg a "quota quickies" gúnynévvel illetett angol B-filmek, melyek olyan rendezőkarriereket indítottak útjára, mint Alfred Hitchcock vagy Michael Powell, de említhetnénk Tod Slaughter nevét is, aki a hírhedt Sweeney Todd szériájával írta be a nevét a brit filmtörténet eme kevésbé ismert szeletébe. A DON'T TALK TO STRANGE MEN tipikusnak mondható példája a még a hatvanas években is készült kvótafilmeknek: nagyon alacsony költségvetés, spártai megvalósítás, a játékidő pedig alig lépi túl a hatvan percet, méghozzá azért, hogy be lehessen tolni egy nagyfilm elé, így javítva a nemzeti filmgyártás statisztikáját (a DON'T TALK-ot A hosszútávfutó magányossága előtt vetítették).
Az amerikai filmek dominanciáját megelégelve a brit parlament elfogadott egy filmtörvényt, százalékban meghatározva hány hazai gyártású produkciót kell bemutatni a mozikban. Így születtek meg a "quota quickies" gúnynévvel illetett angol B-filmek, melyek olyan rendezőkarriereket indítottak útjára, mint Alfred Hitchcock vagy Michael Powell, de említhetnénk Tod Slaughter nevét is, aki a hírhedt Sweeney Todd szériájával írta be a nevét a brit filmtörténet eme kevésbé ismert szeletébe. A DON'T TALK TO STRANGE MEN tipikusnak mondható példája a még a hatvanas években is készült kvótafilmeknek: nagyon alacsony költségvetés, spártai megvalósítás, a játékidő pedig alig lépi túl a hatvan percet, méghozzá azért, hogy be lehessen tolni egy nagyfilm elé, így javítva a nemzeti filmgyártás statisztikáját (a DON'T TALK-ot A hosszútávfutó magányossága előtt vetítették).
Tizenhat év körüli lány várakozik a vidéki buszmegállóban, mikor megcsörren a mögötte álló nyilvános telefon. A vonal másik végén lévő behízelgő modorú férfi pusztán hangjával elvarázsolja a könnyen befolyásolható korban lévő lányt, aki ettől kezdve alig várja, hogy másnap ugyanott/ugyanakkor ismét beszélhessen titokzatos hódolójával. Mi már a legelejétől tudjuk, hogy egy sorozatgyilkos szedi áldozatait a környéken, még a helyi újság is tele van vele, de felnőtt legyen a talpán, aki meg tud állítani egy csillogó szemekkel a vesztébe rohanó szerelmes tinit.
Több mint társadalmi célú oktatófilm, kevesebb mint slasher, a DON'T TALK fekete-fehérsége aktuális témát takar, elég csak belegondolni, mi folyhat a telefonfülkéket felváltó chatroomokban. Az angol társadalom mindig is gyanakvással nézett gyerekeire, a VILLAGE OF THE DAMNED-től egészen az EDEN LAKE-ig jelen lévő, ellenszenvet sugalló bizalmatlanság itt végig kézzel fogható (a film záró mondata ebből a szempontból frappánsabb nem is lehetne). A gyerekszereplők naivitását látva nemhogy egy tisztességes szeriálkillernek, de a nézőnek is kinyílik a bicska. Pontosan ez a reakció az, amit a film kihasznál, először a családi fészekben elhangzó dialógusokon, majd a telefonfülke köré generált, egyre nyomasztóbbá váló suspense-en keresztül.
Sikertelen hollywoodi kitérője után főképp a televíziónak, például a zseniális THE PRISONER szériának dolgozó Pat Jackson hidegvérű stílusa mellőzi az aláfestő zenét és a sokk-vágásokat, inkább hosszan kitartott beállításokban őrli az idegeket, hasonlóan a nyolc évre rá készült AND SOON THE DARKNESS-hez. A hitchcocki magasságokat súroló befejezés élén egyedül a DVD borítóját tervező grafikusnak sikerült csorbát ejtenie. Akkora szpojlert tartalmaz, hogy ha lehet, rá se nézzünk a képre!
2009. október 21., szerda
Jó ebédhez szól a gong tau
A Shaw Brothers SEEDING OF A GHOST-ja meg nem erősített forrás szerint a Black Magic sorozat részeként volt betervezve, és annak ellenére, hogy se az angol, se a vele megegyező kínai cím nem utal rá, valóban tökéletesen illeszkedik a BM-univerzumba. Ebből kifolyólag a SEEDING-ről regélő sorok a BLACK MAGIC 1+2 bejegyzés aljára lettek biggyesztve.
De előbb egy étvágygerjesztő menüsor a Chong Gwai étterem kínálatából:
Pirított tészta csípős szecsuáni fahéjjal
De előbb egy étvágygerjesztő menüsor a Chong Gwai étterem kínálatából:
Pirított tészta csípős szecsuáni fahéjjal
Öt fűszeres tavaszi tekercs édes-savanyú mártásban
2009. október 20., kedd
Christiane F.- az elveszett testvér: Hanna D.
A Nyugat-Európában masszív botrányt/kasszasikert okozó CHRISTIANE F. - WIR KINDER VOM BANHOF ZOO bemutatása után három évvel (Bruno 'bocs a késésért,de itt vagyok' Mattei volt a producer) elkészült a szocreál tinihorror olasz változata, a HANNA D. - LA RAGAZZA DEL VONDEL PARK! A stílszerűen Amszterdamban játszodó drogsploitation állítólag simán túltesz német mintáján, legalábbis ami a sleaze-t illeti. A néhány hete elhunyt Rino Di Silvestro rendezőfenoméntől (WEREWOLF WOMAN) nem is várhatunk mást, mint 100% deliriát.
A filmet hamarosan megjelenteti a Severin dvdén, kedvcsinálónak(?) itt van az eredeti mozibemutató, aminek megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom - ha azt hiszed, hogy a heroin az ínybe elég durva, akkor még nem láttad azt, ami 50 másodperccel utána történik!Bocsánat YouTube, én egy másik kiskorú drogos kurvára gondoltam, kérem elindítani a kért videót:
2009. október 19., hétfő
THE HOUND OF THE BASKERVILLES {A SÁTÁN KUTYÁJA} (1959)
Terence Fisher, angol
Ismét a véletlenek összjátéka kellett ahhoz, hogy megjelenhessen nálunk egy Hammer-DVD (az utolsó A SEBHELYES DRAKULA volt), A SÁTÁN KUTYÁJA annak az MGM csomagnak a része, amit a Fantasy Film "Hollywood Classics" fejléccel ellátott sorozatában dob piacra. Arthur Conan Doyle többszörösen (unásig?) megfilmesített detektívtörténetének első színes változata valóban klasszikus, de nem hollywoodi, ám ez már legyen a Ti bajotok. Akinek esete Sherlock Holmes esetei, ezen felül a Hammer stúdióval is baráti viszonyt ápol, az minden bizonnyal már látta, aki még nem, az talán furcsállani fogja, hogy miért nem Christopher Lee-re osztották Holmes szerepét, amikor az ő magas, vékony testalkata sokkal inkább ráillik a mesterdetektívre, mint a nálánál egy fejjel alacsonyabb Peter Cushingé.
Tény, hogy Cushing nem a legautentikusabb Holmes, de az arroganciától (és herointól) mentes karaktere méltányosabb, mint a holmesi átlag, ami a mai napig inkább a dekadens, jéghideg arcélű figurát részesíti előnyben (legutóbb a BBC-n láthattuk viszont Baker Street-i emberünket Rupert "Dellamorte" Everett alakításában). Ami Dr.Watson-t illeti, Andre Morell folytatja a Universal 1939-46 között sikerrel futó sorozatának hagyományait, de csakis a külső megjelenést tekintetében. Az addig etalonnak számító fekete-fehér filmekben Watson egy ügyetlenkedő balfácán, aki Holmes szuperioritását volt hivatott kidomborítani,
ezzel szemben Morell Watsonja ha kell, egyedül is képes tartani a frontot. Márpedig kell, mert Holmes egy bő húsz percnyire eltűnik a színfalak mögé. Christopher Lee ekkortájt vált mindenki Drakulájává, Sir Henry szerepe volt talán az utolsó esélye arra, hogy olyasvalakit alakítson, akiben ugyan ott lappang a "baskervilli átok", de végső soron csak a körülmények, és egy félrecastingolt romantikus szál áldozata (Marla Landi helyett egy angol rózsa szerencsésebb választás lett volna).
Mint Mario Bava, Terence Fisher is elsősorban stilisztaként volt elsőrangú. A forgatókönyvíró Peter Bryan ennek megfelelően úgy próbált aládolgozni szkriptjével, hogy a sok dialógus ne menjen teljesen a fantasztikum kárára. A borús őszi délutánokra való film kissé poros mysteryjét mérges pókokkal és deformált végtagokkal horrorizálja, Fisher pedig impresszionista festőket megszégyenítő Technicolor illusztrációival erősít rá arra, hogy primér Hammer az, amit látunk, nem Hollywood Classic.
2009. október 16., péntek
VIOLENT MIDNIGHT (1962)
Richard Hilliard/Del Tenney, USA
"Mintha csak tegnap történt volna: '63 tavaszán járunk, apuanyu készülődnek az autósmoziba, és mivel aznap estére nem találtak bébiszittert, engem is magukkal cipelnek. A VIOLENT MIDNIGHT - PSYCHOMANIA volt a double-bill műsorán. Anyám utasítására a Cadillac DeVille-ünk hátsó ülésén, arccal a kijárat fele kellett ülnöm tucatnyi Szuperman képregény és egy zseblámpa társaságában. Szegény szüleim azt hitték, majd úgyis elalszom a reklámok alatt...
A képregények közül valójában csak az egyik volt szuperhősös, a többi mind Mesék a kriptából, én pedig alig vártam, hogy lemenjenek azok az idióta rajzfilmek és elkezdődjön a főműsor. Oh boy, aznap este sok mindent láttam, amit nem szabadott volna, olyan dolgokat, amik megváltoztatták az életem. Másnap hazaküldtek az iskolából, egy hétre rá ki is vettek onnan, majd átköltöztünk egy másik államba. De bárhová is vetett a sors, a drive-in mindenhová követett, megpecsételve sorsomat." - The Nightmare Drives In
Negyvenhét évvel és kétszázhuszonöt pszichothrillerrel később két dolog mellett nem mehetek el szó nélkül ennek a marginális státuszú, autósmozikba kalibrált PSYCHO-klónnak a kapcsán. #1: a történet gerincét adó krimiszál, főszerepben egy labilis idegrendszerű festőművésszel. (Ez a hónap második megzakkant művésze - lásd HEAT OF MADNESS. Csak nem az alkotói válságba került beatnemzedék kiábrándult jajkiáltását hallani át?) Mikor holtan találják aktuális aktmodelljét, a festő és egy helybéli rocker kerül fel a gyanúsítottak listájára, de a közelben lévő leánykollégium biológiatanára is felettébb gyanús. A kalapos, esőkabátban és fekete kesztyűben ólálkodó gyilkos mintha csak a BLOOD AND BLACK LACE-ből osont volna át vendégszerepelni. A zoomokkal és sziluettekkel játszadozó kameramunka szintén arra enged következtetni, hogy a rendező(k) nemcsak Hitchcockot, de az olasz krimiket is alaposan áttanulmányozhatták forgatás előtt.
Igen ám, de Mario Bava vagy Dario Argento hatása a gyártási évszámból kifolyólag nem jöhet szóba, ezért kénytelenek vagyunk elkönyvelni, hogy ami a bőrkesztyűs giallo-assassinókat illetti, az amerikaiak beelőzték az olasz versenytársakat!
Aztán a sokkoló whodunit meggondolja magát, és intim kisvárosi noirrá alakul. Ez a horroristáknak talán rossz hír, de magának a filmnek egyáltalán nem válik a hátrányára, köszönhetően a karakteres, remekül kiválasztott női szereplőknek.
Velük együtt elérkeztünk a "láttam már valahol" #2-höz: a pulpmystery szereplőiről kisebb gondolkodási idő után a TWIN PEAKS ugrott be. Ha nem is fogja bevallani memoárjában, én valószínűnek tartom, hogy David Lynch zsenge ifjúkorában találkozott a filmmel, ami azon nyomban be is épült a tudatalattijába. Szemléltető példának ott van az áldozat ex-pasija, az ártatlanul megvádolt motoros csávó:
a nyomozó, aki hallókészülékkel felszerelve járkál, pontosan úgy, ahogyan Lynch a FIRE WALK WITH ME-ben:
és egy '62-es évjáratú Sherilyn Fenn. A femme fatale frizura és a bad girl attitűd is stimmel!
A Lynch-univerzum kutatói máris kezdhetik az agyalást (itt hallottatok róla először, ok?), én pedig arra lennék kíváncsi, hogy ez az édes mosolyú, természetes kisugárzású színésznő miért tűnt el rögtön a süllyesztőben?
A VIOLENT MIDNIGHT Hollywoodtól jó messze, kezdetleges technikával készült (a hangrögzítés egyszerűen siralmas minőségű), de a low-büdzsével számos pozitív kvalitás is jár. A néhol európai ízű rendezés, a fülledten erotikus töltet, decens dialógusok, az említett Lynch-faktor és a slasher/giallo ciklus beelőzése (a befejezés annyira olasz, hogy molto) - egyáltalán nem rossz felhozatal egy olyan kicsike független filmtől, aminek háttéremberei hamarosan elkövetik a szörnykerekség legtündéribb badmúviját, a THE HORROR OF PARTY BEACH-et.
2009. október 15., csütörtök
Schloss Baron von Blood
Egy építményt, ami talán ismerős lehet az euro-kultosoknak. Mario Bava kívül-belül ebben a Bécstől nem messze található osztrák kastélyban forgatta a BARON BLOOD-ot (2005-ös fotók + képkockák az 1971-ben készült filmből):
2009. október 12., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)