Mylène,1956

Október a Szex hónapja volt a Delirián,ezt az idényt szerettem volna egy provokatív videóval a klimaxra juttatni,azt sem elfelejtve,hogy éppen most zajlott le a Nagy Októberi Forradalom ünnepe. De vajon hogyan kapcsolhatnám össze a kettőt? A francia guilty pleasure,Mylène Farmer sietett a segítségemre,aki történetesen szexi, és véletlenül van egy klipje,ami hommage a mi szerencsétlen történelmünkhöz.
A SORSTALANSÁG találkozik a NAP UTCAI FIÚKkal,nyolc percben,állami támogatás nélkül,szépreményű magyar statisztákkal a lepukkant Mafilm-stúdió hátsó udvarából. Vas-y Mylène!

THE SISTER OF URSULA (1978)

Enzo Milioni, olasz giallo

e con Alessandro Braner

A Deliriának nem életcélja menedékjogot adni a legbizarrabb európai filmeknek, de a véletlen úgy hozta, hogy a BEAST IN SPACE után újra itt van valami, ami szembe megy a józan észnek - ezúttal egy késői giallo a mostanában az euro-trash legmélyebb zavarosában halászó Severin kiadó jóvoltából.

nyomokban bránert is tartalmazhat

Ursula és nővére egy tengerparti üdülőben próbálja kipihenni zűrös családi ügyeit. A labilis idegrendszerű (és paranemnormális) Ursula csak egy a hotelben tébláboló féltucat orvosi esetből, és miközben mindenki kavar mindenkivel (= pornográfiával flörtölő szexjelenetek), a dildós gyilkos újra és újra lecsap!

Donald Kacsa, Dézi és Bráner Rudolf

A számomra teljesen ismeretlenek által elkészített szexkrimi festői környezetét megörökítő fotográfia, valamint az ekletikus zene és a letargikus tempó a vampyros leszboszi Franco-érát idézi, miközben szinte észrevétlenül halmozódik a logikátlan happeningek egész sorozata, legyen az egy ultrabanális dialógus, vagy a többször visszatérő, megmagyarázhatatlan inzertkép a gyilkos szeméről. A wtf momentumokat gyarapítja, hogy a műfasszal brutalizáló tettes valójában nem sok vizet zavar a hotel mindennapjaiban. Másnap írnak róla az újságok, valaki elgondolkodik, hogy talán el kéne innen húzni (de aztán mégse), és megy minden tovább: a hotelmanager tossza a bárénekesnőt, a bárénekesnő a gigolót, a gigoló Ursula nővérét, Ursulanővér a (.....), mígnem az egész egy váratlannak nevezhető csavarba kulminál.

(ide mindenki hozza a saját bránerviccét)

Nem arról van szó, hogy ki az elkövető (az elég nyilvánvaló már a film felénél), hanem sikerült beleszőni a történetbe - a néző tudta nélkül! - egy nemzetközi droghálózat felgöngyölítését is. Bravo!

A rendező szerint a film óriási siker volt, a nők imádták és a hotel, ahol forgatták ma már pizzéria. Ez utóbbit könnyen meg tudom cáfolni, az "Il Saraceno" eredeti formájában pompázik ma is, és csak idő kérdése, hogy mikor csap le újra a műfasz.

Il Saraceno 2008-1978 :

BEAST IN SPACE (1980)

Alfonso Brescia, olasz science-fucktion

Réges régen, egy távoli galaxisban,

a De Paolis stúdió mélyén...

... az egyre kétségbeesettebb olaszok azzal a lehetetlen ötlettel álltak elő, hogy a CSILLAGOK HÁBORÚJA kalandscifijét össze lehet boronálni a LA BÊTE (THE BEAST) bestiális erotikájával. Az eredmény "Al Bradley" szánalmas űrodüsszeiájának befejező része!

A galaxis filmtörténetének egyik leghülyébb projektjében a Lorigon bolygóra indul a csapat, hogy beszerezzen valami bombához szükséges alapanyagot. A legénység tagjai közt ott van Sirpa Lane, az expedíció selling-pointja. Lane a LA BÊTE (Walerian Borowczyk) szereplője volt anno 1975-ben, és dacára annak, hogy nem kifejezetten attraktív, rövid ideig szexszimbólumként üzemelt olasz szoftcore filmekben. A STAR WARS univerzumból nem sikerült leszerződtetni senkit, így a többieket olyan ismeretlen ismerősök alakítják, mint Venantino Venantini, vagy a hardcore színtérről beugró Marina Frajese. Van egy harmadik szőke-kapitánynő, őt nem ismerem, pedig a legvonzóbb a három közül. Magyar vonatkozást is tudok mondani: Szerémi Irén a Google szerint a Kner Imre Kereskedelmi Szakközépiskolában végzett 1969-ben.

Mielőtt még kilőnék az űrhajót, megtörténik egy előnytelenül fotografált nemi aktus. Itt Brescia kísérletet tesz némi stilizációra: a sziluettes tusolójelenet olyan szerencsétlenül lett kivitelezve, hogy Sirpának több cicije kerekedik a kelleténél!

A célállomás Lorigon gyanúsan úgy néz ki, mint egy füstgéppel megbolondított kiserdő Róma mellett. A látszat valószínűleg nem csal, az összes Brescia sci-fi ott készült. Ezen a nagyon is földi planétán az űrhajósokat először megtámadja egy robot (az a hagyományos, kockafejű kivitel, amit az Úttörőáruházban is lehetett kapni), majd szemtanúi lesznek/leszünk, ahogy két ló szexel.

A teljesen más nyersanyagra rögzített inzert a LA BÊTE-ből van átollózva, és semmi értelmes magyarázat nincs a jelenlétére, hacsak az nem, hogy Sirpa Lane után a lovakat is ki lehet pipálni a Borowczyktól átvett összetevők listáján. Már csak a bête hiányzik, és aki elég türelmes, az megkapja őt is egy bizarr jelenet folyományaként, amelyben szegény Sirpát megint megdöntik.

a szépség

... és a szőr-nyeteg

A türelem egyébként elengedhetetlen tulajdonság ahhoz, hogy egyáltalán végig tudjuk nézni ezt az intergalaktikus szörnyszülöttet, de pontosan a csigalassúsága kölcsönöz neki valamiféle hangulatot, ami - ha már sci-firől beszélünk - közelebb áll a Vámpírok bolygójához, mint George Lucas-hoz. A liturgikus olasz beatzene (messa beat) egykori pápája és a liturgikusnak egyáltalán nem nevezhető TERROR EXPRESS zenéjének szerzője, Marcello Giombini szintetizátor-kompozíciói a progresszív elektronika szégyenfoltjai, mégis a maestro oly kitartással prüntyögi végig a kilencven percet, hogy a hallgató könnyen a hatása alá kerülhet - "ideális háttérzene egy galaktikus bárban", írják a CD-kiadás mellékletében.

Sweet dreams are made of

Vajon milyen közönségnek szánhatták? A robotok és fénykardok a 6-14 éves korosztályt szolgálják, apucinak a szőke nők teszik a szépet, mégsem lehet családi mozinak nevezni az olyat, amiben konkrétan segget nyalnak. Akkor mégis mi is ez? Unidentified Filmic Object.

THE LICKERISH QUARTET (1970)

Radley Metzger, olasz esotika-erotika-psicotika

A hatalmas kastélyban élő háromfős család 8mm-es pornófilmekkel dobja fel unalmas estéit. Teljes a döbbenet, mikor a környéket járó vándorcirkusz egyik artistájában az éppen aktuális pornó főszereplőjét vélik felfedezni. A lányt meghívják magukhoz, azzal a hátsó szándékkal, hogy levetítve a filmet szembesítsék múltjával. Ekkor éri őket a második meglepetés: az utolsó vetítés óta valaki más lett a tekercs főszereplője! Ennek ellenére meg vannak győződve, hogy emberükre akadtak az ambivalens szőkeségben, aki ekkorra már átvette az irányítást mindhármójuk libidója felett.

Ha kevésbé ismert dologról van szó, keresni kell egy híresebb kuzint - nekem rögtön két klasszikus is beugrik, mindkettő a mozinézés rituáléját vonja párhuzamba az emberi kíváncsisággal. A KAMERALES (1960) és a KÉK BÁRSONY (1986) 'kép-a-képben' filmek, melyek abba a helyzetbe hozzák a nézőt, hogy felvegyék természetes pozíciójukat, vagyis kukkoló módjára nézzenek olyan dolgokat, amiket nem biztos, hogy szabadna. Powell könyörtelenül azonosítja a nézőt pszichopatájával, Lynch kétértelműséggel kezdi ki a közönség (szem)idegeit. Metzgernél mindkét elem megvan, egy lényeges különbséggel: a THE LICKERISH QUARTET a voyeurség ünneplése. Itt a tiltott dolgok meglesésétől nem válunk mentális páciensekké, pont ellenkezőleg: a kukkolás stimulálja az agyat és felszabadít. "If we don't have vitamins, there is always fantasy" hangzik a kulcsmondat, amit akár úgy is le lehetne fordítani, hogy filmet nézni jó dolog. És Metzger egy pillanatra sem feledteti el velünk, hogy filmet nézünk: mikor az egyik szereplő kizökken a karakterből, a szalag megáll, visszapörög és újrakezdődik a jelenet. Cinikusabbak ráfoghatják, hogy hatásvadász, avantgárd trükkök ezek; Metzger formai játékossága néha valóban bele is esik az öncélúság csapdájába, de rögtön ki is mászik belőle egy újabb remek ötlet segítségével.
A probléma ezzel az egyébként lenyűgözően megírt, eljátszott és megrendezett csodával az, hogy szexfilm, és ezzel megpecsételte későbbi sorsát. A pornográfia szubverzív erejében rejlő lehetőségeket kiaknázni kezdő rendező olyan műfajban kamatoztatta tehetségét, ami erősen datálja filmjeit, még akkor is, ha formai megoldásai most is frissnek hatnak (a mai rendezőkhöz képest Metzger még mindig progresszívnek számít). Ha túljutunk Frank Wolff szőrös seggének látványán, akkor kezdhetjük szabadon interpretálni a látottakat, és még olyan kérdésekre is racionális választ kaphatunk, mint a DVD gyűjtés miértje. -Have You really red all of these books? -No, but since I own them, I don't have to.

------------------

PowerDvd Subversive Capture:
Film-a-filmben felfedezés: ugyanebben a kastélyban készült a BLOODY PIT OF HORROR!

CAMILLE 2000 (1969)

Világ proletárjai, meneküljetek! Mikor nem lesz több hely a pokolban, a Gazdagok a Földön fognak járni, egy éjszaka alatt elpókerezik Izland össztermékét, lecsapolják a nyugdíjalapokat, csődbeviszik a tőzsdét, majd miután az utolsó kétkezi munkás is éhenhalt, csapnak egy világraszóló szexpartit Róma külvárosában!
A "Kaméliás hölgy" art-deko átirata olyan szappanból készült, amiből operákat szoktak készíteni Venezuelában, le sem írom miről szól, mert én pirulnék bele. Aki miatt végig lehet nézni azt, ahogy nagyon gazdag emberek két órán keresztül nem csinálnak semmit, az möszijő Radley Metzger, az "elegáns züllés"(sic) mestere.
A CAMILLE 2000 minden képkockája -nem túlzás- egy coup de maître*, szükség is van a vizuális stimulációra, mert a burzsoázia diszkrét baja amúgy nem túl érdekfeszítő a Lajtán innen, 1969-en bőven túl. Anyósom, az tudja: ezek a rohadékok miatt van a gazdasági válság! Tudom mama, majd megfizetnek bűneikért...

*keress rá

Metzger Moment #1:
A kamera látószöge lassan felfedi a szerelmesek mögött álló templom lépcsőjét, amin gyászmenet kísér egy koporsót:
A lány elmosolyodik, a gyászharang megkondul. A direktor öt év múlva 16mm-es pornófilmeket készít.

FEMINA RIDENS (1969)

Piero Schivazappa, olasz pink

A nőgyűlölő CEO hétvégére elrabolja a csinos PR lányt, hogy saját otthonában tartson neki SM prezentációt a nők alsóbbrendűségéről. Hétfőn csak egyikőjük áll ismét munkába.

Egy brilliánsan kivitelezett, pop-artba csomagolt metzgeri színjáték, a "Nevető nő" (angolul valamiért THE FRIGHTENED WOMAN) a celluloidon is lezajlott szexuális forradalom relikviája, amely még ma is képes provokatívan szórakoztatni. Ezt elsősorban a szellemesen vizualizált, morbidba hajló ötleteinek köszönheti, megannyi kisebb és nagyobb (az oboás lányok gőzmozdonya nagyon nagy) meglepetést okozva a míves eurotikára fogékonyaknak.

A náci századosra kimunkált Philippe Leroy és az akkor még Istennőként tündöklő Dagmar Lassander jutalomjátékát egy csúcsformában lévő Stelvio Cipriani hangszereli lounge-nak csúfolt popzenéjével, a rendezést pedig egy lapon lehet említeni Yasuzo Masumurával (BLIND BEAST, szintén'69). Radley Metzger csak az angol változat preparálásáért volt felelős, de ha kiderülne, hogy ő "Schivazappa", én simán elhinném.

Sajnos a First Run kópiája úgy néz ki, mint amit kint hagytak a napon egész nyárra, így amíg nem jutok hozzá egy normális dvdéhez (angol Shameless kiadás), csak halvány fosbarna...elnézést, szépia sejtésem lehet, hogy milyen színekben pompázhat a maga remaszterelt valójában.

Bixio és Tempera

Egy soundtrack Franco Bixio és Vince Tempera műhelyéből. A cím A PUGNI NUDI,dátum 1974, stílus:groovy.

(a Cinevox bakelitet bedigizte Monone)

THE BEAUTIFUL,THE BLOODY AND THE BARE (1964)

Sande N. Johnsen, USA

A nudistatelepeken forgatott ismeretterjesztő (ha!) filmeket felváltó nudie cutie-k olyan legendák karrierjét indították be, mint Russ Meyer, Doris Wishman vagy H.G. Lewis. A banális narratívával hatvan-hetven percesre felduzzasztott szexetűdök hamarosan ki is mentek volna a divatból, ha Lewis nem küldi a cutiekat hentesbárd alá. Az amúgy nudiera hajazó BLOOD FEAST (amatőr színjátszás, statikus fényképezés) hirtelen jött sikere újragondolásra késztette a "zsáner" iparosait, és megszületett a ... nudie roughie!

Ennek egy kezdetleges példánya a THE BEAUTIFUL, ami csak egy kicsit roughie, de az nagyon cutie! (ok, ezt abbahagyom)

A Rómából hazatért művészfotós aktmodelleket fényképezve próbál megélni New Yorkban, csakhogy összeszedett valami mentális betegséget odaát Európában (!?), ami miatt elborul az agya, ha vöröset lát (RED TO KILL?).

A sztori valójában csak kifogás arra, hogy az idők folyamán gyönyörű burgundivörösre berozsdált Eastmancolor nyersanyagra fényképezett lányokat/asszonyokat alaposan szemügyre lehessen venni. Majdnem a hatvanadik percig megy a sztripshow, akkor a fényképezőgép lecserélődik egy konyhakésre, és valami elképesztően röhejes dolog veszi kezdetét.

Bekattant főhősünket előbb megkergetik a lépcsőházban, majd magára zárja az ajtót és jobb híján saját magát késeli meg. Eme teljesen váratlan fordulat, na és a rendkívül ötletes graffiti-főcím miatt volt érdemes az utókornak megmenti ezt az anti-filmet, ami alapjában dönti meg azt a tézist, hogy Ed Wood a világ legrosszabb rendezője.

------------------------

Amerikai roughie-magazinok galériája: