THE SADIST (1963)

James Landis, amerikai rémálom

Charles Starkweather nebraszkai kukás és barátnőjének ámokfutása két ismertebb filmnek is ihletett adott. A vadromantikus BADLANDS (1973) és a magasröptű társadalomkritikának szánt SZÜLETETT GYILKOSOK (1994) mellett Landis ismeretlenje csak exploitation, ami próbál realisztikus lenni (a két színész megszólalásig hasonlít a két jómadárra), de azért rendesen túldramatizál (ebben a főszereplő bámulatos mimikája a ludas). Túlzás lenne elátkozott mesterműként kezelni, de tény, hogy jó néhány évvel meghaladta korát.

A badlands-en átutazó tanárok autója egy roncstelepnél robban le, itt kerülnek a szadista white trash páros karmai közé. Az egyetlen helyszínen, valós időben játszódó ötszereplős kamaraterror nihilista magatartásához hozzátartozik a fejbelövés premier-plánban, és a főhős kiiktatása jóval a The End előtt. Referenciaként említhetnénk a PSYCHO-t, de a mi Szadistánk inkább az öt évvel későbbi AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA frontális, mellbevágó horrorjához áll közelebb.

Zsigmond Vilmos-életrajzok kisbetűs lábjegyzeteiből lehet tudni, hogy a THE SADIST volt az első játékfilm, amit Amerikában fényképezett. Zsigmond mesterien beállított fekete-fehér képeken keresztül kelti életre a sivár roncstelepet; elsősorban az ő érdeme, hogy máig lebilincselően izgalmas tudott maradni ez a minimális anyagi ráfordítással készült produkció. Borzongok a gyönyörtől ha belegondolok, milyen lehetett végignézni egy vidéki autósmozi hatalmas vásznán.

Terra di GOBLIN (beyond the filmzene)

Kezdetben vala a CHERRY FIVE (1974), egy angolszász progresszív rockot játszó olasz formáció,akiknek demója eljutott Dario Argentohoz. Innentől kezdve GOBLIN név alatt dolgoznak tovább,számos hazai és néhány amerikai film import verziójához szereznek zenét. Már a Cherry Five-on találunk néhány suspense témát, az epikus "The Swan is a Murderer " átkötése a Profondo Rosso lemezen és a filmben egyaránt elhangzik.
A P.Rosso-t követő instrumentális Roller (1976) nem filmhez készült, így a témák-rocklemezről lévén szó-jobban ki vannak dolgozva. A Cherry Five-os YES hangzás háttérbe szorult,dobták az erős akcentussal megvert énekesüket és nyomták tovább a funkos heavyprogot. A ZOMBIE(DAWN OF THE DEAD) környékén rögzített Il fantastico viaggio del bagarozzo Mark (1978) akkor divatosnak számító konceptalbumként lett realizálva. Az énektémákat a gitárosra bízták, akinek hangja emlékeztet Kóbor Jánoséra, sőt maga a zene is kissé Omegás, azaz dallamos prog és ezt most lesz szíves pozitívumként értékelni,mert az elejétől a végéig (36perc)remekbeszabott a mű.

A fennti borítókra kattintva letölthető a GOBLIN két legfontosabb "szólólemeze". A fájlokat nem én tettem fel,a cédék megvannak eredetiben, lelkiismeret tiszta,Goblin fantastico.

http://www.goblinhome.com/discography.php

madmovies

Az újság boltja Párizs IX. kerületében

THE HEROIN BUSTERS (1977)

Enzo G. Castellari, olasz

Annyi minden készült drogfutárokról és az őket üldöző zsarukról, hogy egy ilyen témájú poliziesco nagy meglepetéseket ma már nem tartogathat, ellenben Castellari-akciófilm lévén a THE HEROIN BUSTERS korrektül van összerakva és egy pillanatra sem unalmas - ezzel sikeresen abszolválja is a zsáner alapkövetelményeit.

Fabio Testi a dealerek közé beépült zsaru, David Hemmings a főnöke, aki vigyáz rá - INFERNAL AFFAIRS csavar nélkül. A Hong Kong-Amsterdam-Kolumbia-New York tengelyt szemléltető kezdés nagyszabású, kontinensek közt átívelő intrikát sugall, ám rögtön Rómában találjuk magunkat, ahol lepusztult gyárépületekben, félig kész panelházakban folytatódik a "drog útja" (LA VIA DELLA DROGA az eredeti cím). Testi egy elég ciki szerkóban játssza végig a filmet, ezt leszámítva jól hozza a kissé terenszhilles beütésű figuráját, méltó partnere a nem kispályás brit Hemmingsnek. A non-stop üldözések eszköze minden, amit el lehet kötni és van benne benzin, a legjobban sikerült jelenet viszont az, amikor Testi két ideges nehézfiúval besétál a rendőrségre, hogy kipakolják a lefoglalt drogkészletet.

Hasonlót mintha láttam volna valamelyik későbbi hongkongi filmben, nyilvánvaló, hogy ezek az olasz akciófilmek hatással voltak az ottani rendezőkre. Még a gyártási metódus is hasonló: flexibilis, a szkriptet nem szentírásként kezelő rendezés, az alacsony költségvetést pedig ellensúlyozza az adott lehetőségek maximális kihasználása (engedély nélküli forgatás csúcsforgalomban, helyszínek véletlenszerű kiválasztása, stb). A lemezhez mellékelt Castellari-audiokommentárból az is kiderül, hogy a mellékszereplők professzionális kaszkadőrök, itt éppen Fabio Testi saját dublőrét fenyegeti:

A film száraznak, szinte metodikusnak tűnik Castellari olyan ismertebb munkáihoz képest, mint a STREET LAW vagy a KEOMA, de így is szolid, mint a beton, megspékelve egy nagyon fasza Goblin grúvval.

VIJ (1967)

Г.Кропачёву, К.Ершову, a szovjet EVIL DEAD 2

Első látásra nem evidens, de a BLACK SUNDAY (Mario Bava, 1960) Nyikolaj Gogol "Vij" című elbeszélésének barokkosított változata. A Moszfilm irodalmi adaptációjában az orosz néplélek szőröstül-vodkástul benne maradt, mégis el lehet könyvelni horrorként, méghozzá a legjobbak közé!

A népmeseszerű történet egy teológus tanonc kálváriáját beszéli el, aki vakációja alatt találkozik egy igazi boszorkánnyal. A megszeppent kozák zavarában rögvest agyba-főbe veri, mire a rusnya öreglány visszanyeri eredeti alakját - gyönyörű fiatal lánnyá változik. Nem sokkal később gazdag házhoz rendelik a diákot, hogy imát mondjon egy haldoklóért. Midőn megérkezik, már elhunyt a lány, vagyis a boszi, akit nemrég sikerült agyonütnie. A fiúnak három éjszakát kell eltölteni a fatemplomba helyezett koporsó mellett...

Az orosz gyártású speciális effektusok úttörőjének, Alekszander Ptushkonak több munkáját vetítették nálunk (CSODÁLATOS MALOM, RUSZLÁN ÉS LUDMILLA), ő volt a kreatív erő a VIJ mögött is. A plasztikus képek és a néhol elképesztően hatásos hang- és képeffektusok a húsz évvel későbbi hongkongi SZELLEMHARCOSOK sorozatra emlékeztetnek, a befejezés talán még azokat is übereli. Vij színre lépése a fantazitörténelem 17 nagy pillanatának egyike. Az óperenciás tengeren túl, vagyis Angliában létezik egy DVD, ami jó befektetés a különlegességre vágyó eurohorror addiktoknak.

RED TO KILL (1994)

Billy Tang, 香港

Néha kell valami, ami az embert gyorsan kilöki a kinematikus mediokritásból, és erre mi sem alkalmasabb, mint egy jó alapos háromkategóriás zúzás. Az aktuális torture porn (HOSTEL és társai) csak sejteti, a RED TO KILL konkrétan demonstrálja, milyen produktumokat tud szülni egy (ön)cenzúra nélkül működő szórakoztatóipar. A true crime széria oda vitte a mainstream horrort, ahová akár nyugaton is eljuthatott volna, ha az önkontroll nem szabna gátat a filmkészítők ösztöneinek.

Kimmy Shuen (a név ellenére nem nőről van szó), a RUN AND KILL producerének agyszüleménye az a trilógia, amelyhez a forrást egy bírósági anyagok kivonatát tartalmazó publikáció szolgáltatta. A DAUGHTER OF DARKNESS - BROTHER OF DARKNESS - RED TO KILL szenzációs horrorshowkat kreál az emberi tragédiákból, továbbvíve a hetvenes évek exploitation hagyományait - esetünkben a Shaw Bros. THE CRIMINALS szériáját - egészen a pornográfia határáig. A barbarizmus kommunikátora a DR.LAMB után cat.III-sztárrendezővé avanzsált Billy Tang; a stílus direkt, ultrastilizált, red és blue.

A felütés rögtön bedob minket a mélyvízbe: betonház emeletén öngyilkosságra készül anya gyermekével, miközben az épület másik részében vörös cipellős nőt cserkész be a szatír. A parallel szexbűntény/öngyilkosság a maximális sokkhatás kedvéért össze van vágva, méghozzá briliánsan.

Ezután egy retardált fiatal lány, Ming Ming sorsát követjük nyomon attól kezdve, hogy beköltözik a szellemi fogyatékosok intézetébe. A már említett épületben működő otthon szimpatikus nevelője valójában egy feltartóztathatatlan fuck-machine, aki a vörös színre beindulva szedi áldozatait. Ming Ming tetőtől talpig vörösben a harmincadik perc körül jelenik meg, a gőzhenger ismét beindul, és nincs az a szociális munkás, aki meg tudná állítani.

Ami jön, az mindennek a teteje, "vérforraló" példaként mégis inkább egy korai jelenetre hivatkoznék: emberünk piros pólós, tízéves forma kislányt követ, már éppen elkapná, amikor a lépcsőházban a lány összetalálkozik bácsikájával. Erre mi történik? Hát nem a bácsi kezdi el molesztálni a szerencsétlent?! Ilyen csak egy hongkongi filmben fordulhat elő, minden más civilizált országban úgy dobná vissza a cenzorbizottság, ahogy van.

A ciklus végén készült RED TO KILL olajozott gépezete mentes a korai prototípusok (THE UNTOLD STORY) sallangjától, a nézőben egyszerre generál pátoszt és undort, haragot és katarzist, nem átallva a humanizmus báránybőrébe bújni, hogy aztán magából kikelve tiporja sárba azt. Billy Tang olyan fokra fejlesztette a szubzsánert, ahonnan nem volt hová tovább lépni - egyedül ezzel magyarázható az a ritka jelenség, hogy a nagy anyagi siker ellenére itt véget ért a sorozat, így egy ideig még büszkén trónolhat a hongkongi rape'n'revenge szemétdombjának tetején.

Deliria-kvíz: Itt a zombi,hol a zombi?

Segítsd megtalálni az öt élőhalott otthonát és a következő hétvégén Te írod a bejegyzést! (használd a megjegyzést)
----------------
UPDATE: A helyes megfejtő xfantomasx . Nyereményét átveheti, vagyis elküldheti a jobb oldalon található emilcímre!

☠☠☠☠☠☠☠☠☠☠☠☠☠☠☠

EVELYN...7 TIMES (1971/72)

THE NIGHT EVELYN CAME OUT OF THE GRAVE (1971)

THE RED QUEEN KILLS 7 TIMES (1972)

Emilio P.Miraglia, giallo delux

Nem mintha valami társadalomkritikai üzenet bújna meg mögötte, de az olasz krimik jó része a nagypolgárság, a legfelsőbb tízezer erkölcsileg deficites köreiben játszódik.

Az egyszeri nézők gazdag embereket és drága holmikat akartak látni a vásznon, ha pedig a nemesi réteg egymás torkát is átvágta, az külön élvezet jelentett. Lássuk be, a "fehér telefonos" megközelítés (így hívták a talmi csillogást előnybe részesítő olasz filmeket) sok giallo lételeme, s ez alól Miraglia két krimije sem kivétel. A szóban forgó kettős - amely tulajdonképpen egy film, kétféleképpen leforgatva - 200 percnyi divatbemutató és lakberendezési kiállítás, giallo-díszletek között megtartva.

Az EVELYN Angliában játszódik (well, csak elméletben, a sportkocsik balkormányosak), a RED QUEEN Németországban; leegyszerűsítve ennyi a különbség közöttük. Mindkét esetben adva van egy Evelyn nevű, a neurotikus főhős/főhősnő kezei által elpatkoltatott családtag, aki pár év múlva "szellemként" visszatér, hogy halálba ijesztegesse a hozzátartozókat és a hagyaték után áhítozó barátokat. Persze ennél jóval bonyolultabb a képlet, ha csak a RED QUEEN-t vesszük, minden tizedik percben twisztel a plot.

Miraglia és forgatókönyvírói nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak jól nézzen ki a két film, de a józan észjárást parkolópályára állító cselekmény is hitchcocki szövéssel legyen bonyolítva. Ebből következően a néző vagy figyelmesen követi, hogy éppen ki kivel kavar, vagy harminc perc után bealszik. Utóbbi különösen azoknál állhat fenn, akiket hidegen hagy a moda italia. A neves művészeti vezető, Lorenzo Baraldi kelléktárából mindig az adott jelenet hangulatának megfelelő ruhaköltemény kerül elő, ügyelve, hogy a színészek még a berendezéshez is passzoljanak.

Ha jól figyelünk, gyilkosunk kiléte is összefüggésben van azzal, hogy éppen ki milyen ruhát visel. Illetve nem is kell különösen figyelni:

A kettő közül a RED QUEEN sikeresebb giallóként, már csak a címadó karakter miatt is. A vörös posztóban futkározó, hangosan nevetgélő 'királylány' a giallo-történelem első szuperhőse lehetett volna, ha szerializálják kalandjait. Az ódon kastély falai között és körül zajló EVELYN hangulata gótikus, ennek megfelelően ez a lassúbb, elborultabb film. A hűtlen felesége elvesztésébe idegösszeroppant, szadomazo hajlamaival birkózó férfi főszereplő egy Renato Polselli rendezte pszichedeliában (DELIRIUM) is otthon érezné magát.

Egyik sem mestermű, őszintén szólva még a giallo-átlagból sem tűnnek ki, de a pozitívumokat gyarapítja Bruno Nicolai lendületes zenéje, na és a stílusérzékkel megáldott fényképezés, olyan szexepiljük teljében lévő euro-babákat örökítve meg az utókornak, mint Marina Malfatti, Barbara Bouchet vagy Erika Blanc, akik a különlegesen berendezett apartmanokban kelnek versenyre egymással és a dekorációval.

http://www.lorenzobaraldi.it/

http://deliriahungaria.blogspot.com/2009/09/bunod-egy-lezart-szoba-amihez-csak.html