Legendák klónja

Bruce Lee sárga ruháján talált izzadságfoltból és Charles Bronson bajszából vett DNS minta segítségével koreai genetikusok sikerrel hoztak világra egy klónt. A Bronson Lee névre keresztelt egyed nemcsak a genetika tudományát forradalmasíthatja, de az évek óta stagnáló ázsiai harcművészeti filmgyártásban is pozitív változásokat hozhat. (National Geographic)

DO YOU LIKE HITCHCOCK? (2005)

Dario Argento, giallo alla televízió

A filmszakos, civilben megszállott kukkoló Giulio rendszeresen a szemközti házban lakó bombázót fürkészi. Egy este sztriptíz helyett gyilkosság történik a lány lakásában. A nyomok a sarki videótékába vezetnek, ahol az utóbbi időben igen kelendővé váltak a Hitchcock-klasszikusok dvdéi...

Argento első egész estés tévéfilmje egy ízléssel elkészített, szerethető tisztelgés Hitch és saját maga előtt, amolyan diétás NONHOSONNO egy vasárnap délutánra. A dolog túl szolíd és barátságos, néha kifejezett tévéfilm hangulattal bír (dehát az is), nem is fog levenni a lábáról senkit, aki OPERA féle killingmachine-ra vágyik. Az "ultramodern" CARDPLAYER után a DO YOU LIKE esetlen, de kedves figuráival visszavisz a KILENCFARKÚ MACSKA megboldogult békeidejébe, Torino annyira szép ebben a filmben, hogy a turisztikai hivatal össze tudna belőle ollózni egy reklámszpotot.
Csak az az átkozott angol szinkron... Vajon mi értelme van egy olasz televíziónak készült, olasz színészekkel forgatott produkciót angolul felvenni, majd olyan utószinkront tenni rá, amiben majdnem mindenki erős brit (?) akcentussal beszél, és olyan döbbenetes mondatok hangoznak el, mint "I have an alibi as big as a house"? Ha annyira el akarják adni külföldre, akkor készítsenek hozzá angol dubot a forgatás után, a színészeket hagyják beszélni italiano, mert ez így elég ciki 2005-ben.

Egy el nem készült tévésorozat pilot-epizódjának szánt szösszenetet voyeur tematikája miatt szerzői műnek tekinthetjük, nem nehéz a vézna Giulióban meglátni magát a maestrót, aki mást sem csinált az utóbbi majd negyven évben, mint álmaiban leselkedett, filmre vette, mi pedig megnéztük.

ARRIVEDERCI AMORE CIAO (2004)

Michele Soavi, olasz mágikus-realista noir, 105 perc

Soavi nem tűnt el, csak átalakult. A DELLAMORE DELLAMORTE után a mozifilmnek hátat fordító rendező az UNO BIANCA-val olyan bűnügyi filmet produkált, amihez foghatót én utoljára tíz éve láttam (Ringo Lam's FULL ALERT). Csakhogy az egy tévéfilm volt, Olaszországon kívül a kutya sem látta. Több tv-krimi par excellence után az addigra összeszokott RAI stábot használva visszatért a nagyvászonhoz, és megcsinálta az ARRIVEDERCI AMORE-t. Az eredmény siralmas utóélete valószínűleg garantálja, hogy Soavi nem csinál újra nagyfilmet a közeljövőben. Majdnem két évig állt dobozban, majd a ROMANZO CRIMINALE sikerének hátszelén kapott egy disztribet Olaszországban, hogy aztán eltűnjön a home video süllyesztőben. Külföldön még ekkora karriert sem sikerült befutnia, a legközelebbi angol feliratos videóért Thaiföldig kell utazni.

Egy otthoni szélsőbalos terror-balhé után a fiatal Giorgio Közép-Amerikába menekül, ahol tizenöt évet gerilláskodik a dzsungel mélyén. Kezd a töke tele lenni az egésszel, ezért úgy dönt, visszatér Olaszországba, hogy a társadalom hasznos tagjaként megcsinálja szerencséjét. A film azt mutatja meg, hogy ehhez elvileg elég lecserélni a kommandós szerkót zakóra, de azért hagy az ember maga után legalább két tucat hullát, mire sikerül felkapaszkodni a ranglétrán.

Valahol olvastam, hogy ezen a filmen látszik, hogy aki csinálta, mindent tud a moziról. Nem mindenki képes politikai crime-thrillerből tündérmesét varázsolni, de Soavi virtuozitásának még a realizmus sem szabhat határt. Talán pont a szatírába hajló meseszerűsége az, ami elidegenítheti a nézők egy részét, ugyanúgy, ahogy annak idején a DELLAMORTE megosztotta a népet. A számomra ismeretlen Alessio Boni anti-hősnek született azzal a tenyérbemászó képével, de a film adu-ásza a hajdani POLIP sorozatból ismert Michele Placido, mint velejéig korrupt zsaru, aki a film első felében Giorgio mentora lesz. Ha Cattani felügyelő találkozna huszonegyedik századi énjével, gondolkodás nélkül fejbe lőné magát. Az ARRIVEDERCI politikai film is, de audio-vizuálisan annyira erős és tömény, hogy csak többszöri megnézéssel lehet lehúzni a rétegeket. Lehet, hogy ezért lett belőle csak "fesztiválfilm", pedig nem odavaló, hanem a mozikba a MIAMI VICE mellé/helyett.

HIRUKO,THE GOBLIN (1990)

Shinya Tsukamoto, japán monszter-vígjáték (?)

A manapság RING-után és -előttre osztható japán horror egyik olyan darabja a HIRUKO, ami már csak évjáratára nézve garantálná, hogy nem lesz benne partvisra aggatott fekete felmosórongy, amint éppen egy kisiskolást terrorizál. Tévedni emberi dolog.

Nem mintha a HIRUKO hasonlítana a JU ON-ra, de partvis meg iskolás itt is van, utóbbi a film célközönsége, ez ugyanis gyerkőchorror, egy tipikusan japán fajta olyan példányokkal, mint a HAUNTED SCHOOL, SCHOOL DAY OF THE DEAD vagy az egészen élvezetes PHANTOM OF THE TOILET. A bizonyára manga alapján készült sztori nem is rossz, Stuart Gordon egy jó kis Lovecraft-filmet össze tudott volna hozni belőle, azonban a TETSUO-val éppen hírnevet szerzett Tsukamoto messze nem képes profi pályán olyat teljesíteni, ami underground szinten sikerült.

A film nagy része éjszaka, egy üres iskolában játszódik, ahol a két enervált főszereplőt kergeti egy test nélküli goblin ad infinitum . Amikor a 30. percben immáron tizedszerre indul útjára a goblin ugyanazon nyamvadt szintetizátorzene és kameramozgás kíséretében, az ember elgondolkodik, miként hasznosíthatta volna jobban a dévédére fordított kevés, de immár egyre többnek tűnő összeget. Nyomokban vígjátékra tett próbálkozás is felfedezhető (á la EVIL DEAD 2), ami csak tovább rontja az összképet, viszont magyarázat lehet arra, hogy miért vágnak a színészek permanensen idióta képet az egészhez.

A HIRUKO mentőöve a rendező által dizájnozott és remekül kivitelezett speciális monszter-effektusok, egy kaiu-filmekhez több érzékkel megáldott filmes biztosan tudott is volna valamit kezdeni velük (lásd a hasonló, de fényévekkel jobb UZUMAKI-t). Tsukamotonak ezután egy jó darabig nem is volt mainstream próbálkozása, visszament auteurnek olyan art-horrorokat csinálni, mint a szó szerint ütős TOKYO FIST, vagy az igencsak fárasztó GEMINI. A kritikusok majd eltartják, és boldogan él amíg meg nem unja.

"You're racing like a fireball,dancing like a ghost
You're gemini and I don't know which one I like the most"

COLT 38 SPECIAL SQUAD (1976)

Massimo Dallamano, olasz bűnügyi rendőrség

Inspettore Vanni és fakabát csapata odabasz mindenkinek, aki engedély nélkül mészárolja a kispolgárságot, de az is kaphat nemszabványos dum-dum golyót a seggibe, aki fizetés nélkül távozik a ristorantéből. A franciák meg maradjanak otthon, puttana!

az Olasz Gárda

A nyugdíjasokat mószeroló bőrdzsekis hippik és az őket kergető polgárőrök kűzdelmeit megörökítő filmek ideje lassan lejár, de csakazértis kiadják a parancsot - AZIONE! Non-stop autós/motoros üldözés golyózáporban, 1976-ra nagyjából ennyi maradt a HIGH CRIME-mal igazán beindult "poliziesco" zsánerből.

De az egyszerű is lehet nagyszerű, és a COLT 38 legalább annyira koncentrált módon adja vissza műfajának szórakoztató esszenciáját, mint az akkor készült hasonszőrű, de valamivel brutálisabb társai (VESZETT KUTYA ; LIVE LIKE A COP, DIE LIKE A MAN). Minimális az üresjárat, valaki mindig üldöz valakit, megfigyel, lebombáz, de minimum pofánvág. A francia főgonosz (a sunyi Ivan Rassimov) kellően meggyőző, igaz csak hajszálnyira antipatikusabb, mint az őt üldöző zsernyákok. Technikailag teljesen top a produkció, Pogány Gábor (NIGHT TRAIN MURDERS) remekül fényképez.

kövéren és kopaszon

Azért hiányoznak a Lenzi-filmekből ismert fasza dumák vagy Di Leo komplex karakterei, de ha elég hangosan nyomjuk a cuccot, akkor Stelvio Cipriani basszusfutamai is elegendőek ahhoz, hogy liberális elveinket félretéve nyúljunk a gázpisztolyunk után.

EMANUELLE E FRANÇOISE - LE SORELLINE (1976)

Aristide Massaccesi (aka. Joe D'Amato), olasz thriller de szexi

Fekete Emánuel, Sárga Emánuel, Emánuel Afrikában, Emánuel börtönben, Emánuel kannibálok között... Just Jaeckin szoftcore libertine nőcijének klónjaival boxszetteket lehet rekeszteni. Legtöbbjük ma már annyira érdekes, mint egy megsárgult Lui magazin, de azért sikerült kitermelni minimum kettőt, ami igazi, ötcsillagos eurotika: EMANUELLE IN AMERICA és EMANUELLE E FRANCOISE.

A krónikus kapcsolatfüggő Francoise öngyilkosságot követ el, miután inflagrantin kapja élete szerelmét, Carlót. Emanuelle, Francoise nővére bosszút áll a férfin.

A projekt eredete egy 1968-as görög erotikus filmhez vezethető vissza (Καυτή εκδίκηση του σεξ ~ "Forró szexbosszú"), aminek olasz exportverzióját Bruno Mattei (HELL OF THE LIVING DEAD; THE OTHER HELL) készítette elő. Hogy a rendező Massaccesi és a társíró Mattei pontosan mennyit vett át a beszerezhetetlen eredetiből, azt nem tudni.

 

Olasz szexfilmhez képest nagyon jól van összerakva a két idősíkkal operáló forgatókönyv: Emanuelle lassan behálózza Carlót, miközben a flashbackekben a férfi pokolra küldi Francoise-t. A végkifejlet majdnem olyan brutális, mint Massaccesi későbbi horrorfilmjei. És amíg az állkapocskiakasztó utolsó felvonásig eljutunk, kapunk egy szépen fényképezett, remek muzsikával aláfestett erotikus thrillert. Hogy ez éppen Bruno & Joe-nak jött össze? Hát istenem, nekik is voltak jó napjaik.

Luigi Montefiori (nem, ez még nem az ABSURD!)

 

Az erotikus periódusát ezzel a filmmel megkezdő Massaccesi következő Emanuelle-klasszikusa is legalább ennyire jól sikerült, de az már más műfaj. Az EMANUELLE IN AMERICA egy kőkemény hardcore-trip a világ körül, amiben az egzisztencialista lazaságnak még az állatszex és a snuff is jól áll. Az idegenvezető egy pillekönnyű intimbetét, Laura Gemser, avagy a "Fekete Emanuelle".

A szerelem dalára,
elindult Emanuelle,
ledobva láncait,
távol otthonától
kóborolt Emanuelle,
elkísérte vágyait....

Szerette Őt
a trópusi nap
törtek a szívek
egy lány miatt.
Boldog legyen,
vagy csak szabad?
Hagyta, hogy mások válasszanak.
(©Gergely Róbert és szalonzenekara)

VHS-archívum I. - a kezdetek

Tombs of the Blind Dead (1972)

 Il Rosso segno della follia - Mario Bava (1969)

Peeping Tom - Michael Powell (1960)
 

 The Strange Vice of Mrs.Wardh (1970)

 

La noche de Walpurgis (1970)

 

La notte dei diavoli - Giorgio Ferroni (1972)

 Hungarovideo (vágott)

 Vico (vágatlan)

 

E tanta paura - Paolo Cavara (1976)

 

  Le lac des morts vivants - Jean Rollin (1981)

 L'uomo più velenoso del cobra - Bitto Albertini (1971)

Cold Eyes of Fear - Enzo G.Castellari (1971)

Beast with a Gun - Sergio Grieco (1977)

Train spécial pour SS - Alain Payet (1977)

TERROR (1978)

Norman J. Warren , angol

A brit horror utolsó szakmunkása, Norman J.Warren 1977-ben megtekintette a SUSPIRIA-t. Egy évvel később elkészül a TERROR. Bloody Hell...

terror maximus

300 éves családi átok, 60 oldalas forgatókönyv, fél tucat fenomenális gyilkosság - a TERROR az a horrorfilm, amiért a horrorfilmeket valószínűleg kitalálták, vagy legalábbis kilenc évesen elképzeltük őket. Ann és filmproducer nagybátyja, James az elátkozott Garrick család utolsó sarjai. Éppen legújabb filmjük elkészültét ünneplik egy partin, amikor Ann - hipnózis hatása alatt - kardot ragad és letámadja James-t. Innentől fogva az események "csak úgy" történnek, mire a film célba ér, a szereplőgárda nullára amortizálódik.

courageous lady (Carolyn Courage)

Warren a minimalista (de kishíján remekbe szabott) PREY után ezerrel kopizza Argentót, fülsüketítő soundtrack, vörös festék és 500 wattos karácsonyfaizzók mindenütt, ahová a szegényes költségvetés engedte. Hogy az egész nem válik szánalmas bugyutasággá, az részben David McGillivray forgatókönyvírónak köszönhető, aki Pete Walker legjobb pillanataihoz is hozzájárult  (FRIGHTMARE). A sztriptízbárban vagy a szexfilmstúdióban játszódó jelenetek és az azokban elhangzó dialógusok olyan élt adnak az amúgy klisékből összetákolt filmnek, ami nélkül nem lenne annyira... brit.

Bathtime for Brenda

A hosszúra nyújtott, egymást követő terrorszekvenciák láttán maga az ihlető olasz maestro is ihletett kapott: két jelenet is visszaköszön majd a pár évvel későbbi Argentókban (INFERNO, TENEBRE).

A kör bezárult, az átok beteljesedett, a TERROR-ral együtt évtizedekre jobblétre szenderült a független angol horrorfilm is.