5 TOMBE PER UN MEDIUM (1965)

Massimo Pupillo, ha mondom!

Ügyvédi irodába pecsétes levél érkezik bizonyos Jeronimus Haufftól, arra kérve a címzettet, hogy azonnal látogasson el a lakhelyére és érvényesítse a végrendeletét. Mivel a főjegyző üzleti útra ment, a titkára, Albert Kovac ("Walter Brandt", a L'AMANTE DEL VAMPIRO vámpírja) indul el a Hauff-villába. A környékbeli parasztok által rettegett épületben Kovács úr a két szolgálón kívül (a gyengeelméjű kertészt az ilyen szerepekre kitalált „Allan Collins” alakítja - lásd BARON BLOOD) csak a feleséget (Barbara Steele) és Hauff előző házasságából született leányát találja, maga a célszemély – a vendéglátók elmondása szerint - kerek egy esztendővel ezelőtt részegen legurult a lépcsőn és szörnyet halt. A jegyzőt a kíváncsisága (no meg Hauff szőke lányának szépsége) tovább marasztalja, elhatározván, hogy a helyi körzeti orvossal együtt a rejtélyes ügy végére jár. La mia casa è la tua casa – a műkedvelők otthon érezhetik magukat: az ódon épület Mészárszék Hotelként (SLAUGHTER HOTEL) lehet ismerős. 

A villa egy középkori leprakórház romjaira épült, az okkultizmus és mágia iránt beteges érdeklődést mutató Hauff hobbija a pusztító kór terjesztőinek a tanulmányozása volt. A mumifikált testrészek díszszemléje a vitrinekben csak a baljós kezdet, viaszhengerre rögzített hangfelvételből az is kiderül, hogy Hauffnak sikerült kapcsolatot létesítenie a ház köré temetett holtak lelkeivel. Miközben már csak két nap maradt hátra, hogy az elhunytat végakarata szerint kiássák a sírgödörből és áthelyezzék a mauzóleumba („a férjemnek nagyon furcsa ötletei voltak”), az egy évvel korábbi baleset öt szemtanúját sorban viszi el a kaszás, a pestisjárvány áldozatait gyűjtő taliga kerekeinek csikorgása kíséretében. Vajon a túlvilágra távozott okkultista a lepratelep szellemeit hívja segítségül szörnyű bosszújához? Racionális főhősünk inkább afelé hajlik, hogy Hauff még az élők sorában van…

Az „Öt sír egy médiumnak” (a címet talán a „Hét nő a gyilkosnak” [BLOOD AND BLACK LACE] inspirálhatta?) egyike volt azon 1960-66 között forgatott olasz gótikus lidércnyomásoknak, melyek Barbara Steele "horrorkirálynő" alakjával emelték az esemény fényét. A síron túli bosszútörténetben a színésznőre újfent az intrikus feleség szerepét osztották. A félig-meddig amerikai megrendelésre készült munka a Steele-filmfolyamból elsősorban misztikusságával, szuggesztivitásával tűnik ki: Hauff csak levélben, recsegő fonográfon, a halála pillanatában egyszerre megállt antik óragyűjteményén keresztül van jelen. A központi figura "arcátlansága" felettébb hatásosan alapoz meg a természetfelettivel riogató atmoszférának. A megállapítás különösen az olasz nyelvű változatra igaz; az amerikai piacra szánt kópia (Terror-Creatures From The Grave címen) nem átall több alternatív jelenetben brutálisabb eszközökhöz folyamodni, a teljesen másképp lezajló prológus rögtön egy halálesettel indít.

Jellegzetesen olasz módszer, ahogyan a forgatókönyvbe belepasszíroztak különféle irodalmi művekből, filmekből származó motívumokat, Bram Stoker Drakulájától kezdve A halál kocsisáig. Egyes országokban Edgar Allan Poe-adaptációként forgalmazták - ha nagyon akarjuk, a pestisjárványból valóban kikövetkeztethetjük a Vörös halál álarcát. A túlvilággal szövetséget kötő nekromantája okán mégis inkább H.P. Lovecraft szellemiségéhez áll közelebb, és mint ilyen, rokonítható néhány későbbi olasz zombi-horrorral (THE BEYOND; THE HOUSE BY THE CEMETERY; ZEDER). A hasonlóság Mario Bava egy évre rá bemutatott KILL, BABY KILL-jével (pl. a kísértetkislány alakja) nem a véletlen műve, a két alkotást ugyanazok az írók vetették papírra.

A dokumentumfilmesnek indult Massimo Pupillo a L'AMORE PRIMITIVO forgatókönyvírójaként "robbant be" a nagyjátékfilm iparba. Az 1964-es produkció két akkortájt kelendő árucikket, a mondo egzotikát és a commedia alla'italianát kapcsolta össze, ismét bebizonyítva, hogy az olaszok nem ismertek lehetetlent, ha pénzszerzési lehetőségről volt szó.

Az (ál)dokumentumfelvételeket a Franco - Ciccio komikus páros idétlenkedéseivel keretbe foglaló fércműben szerepet vállalt a lecsúszófélben lévő amerikai szexbomba, Jayne Mansfield és magyar származású férje, Mickey Hargitay, akivel nem sokkal később Pupillo leforgatja "a világ legnagyszerűbb olasz homoerotikus kínzós filmjét." (DVD Delirium)

Hargitay és Pupillo a THE BLOODY PIT OF HORROR forgatásán

Három egymás után készült Cinecittá horrorját Pupillo pusztán megélhetési szempontoktól vezérelve rendezte meg, a 5 TOMBE stáblistáján még a becses álnevét sem találjuk. "Egyáltalán nem érdekelt a dolog, hagytam, hogy az amerikai társproducer, Ralph Zucker neve legyen feltüntetve. Különben is, két filmre szóló szerződést kötöttünk az M.B.S. Cinematograficával, és nem akartuk, hogy kétszer ugyanaz a rendező szerepeljen a főcímeken. Ezért az egyiket ő, a másikat (THE BLOODY PIT OF HORROR) én szignáltam." Utólag kijelenthetjük, Pupillónak (alias Max Hunter) nem volt miért szégyenkeznie, filmje az olcsóságához mérten igényes kiállításúnak hat, és a fél évszázad alatt rárakódott patina is megtette jótékony hatását. Mégiscsak lehet abban valami, amit Antonio Margheriti (CASTLE OF BLOOD) mondott a fekete-fehér varázsáról: az elmúlt hónapban három színes nyersanyagra forgatott, hasonlóan alacsony költségvetésekből kisajtolt italo-gótikához volt szerencsém (LA BAMBOLA DI SATANA; IL CASTELLO DALLE PORTE DI FUOCO; IL PLENILUNIO DELLE VERGINI), és egyik sem tudott olyan szinten elbűvölő lenni, mint a monokróm versenyző.

A díszletezés, kosztümök, kellékek hibátlanul röpítik a nézőt a XX. század elejére, a rendezés minőségét feljavító operatőri munka annak a Carlo Di Palmának köszönhető, akit két híres Antonioni-mű (Vörös sivatag és Nagyítás) között sikerült megnyerniük a producereknek piccolo goticójukhoz. Hogy mi volt a különbség egy Mario Bava kaliberű maestro és az exploitation-szerencsevadászok között, arra legképletesebben talán az a kandi kamera közjáték mutat rá, melyben az egyik színésznőt lesték ki átöltözés közben. Az amúgy visszafogott erotika fénypontja Barabara Steele habfürdője, enyhe leszbikus áthallással. Vö. THE VAMPIRE LOVERS.

A történet nyomozós szálát meglehetősen sok dialógus magyarázza (még belső monológokat is írtak a főhősnek), a szellemtaliga kerekei mellet néhol bizony a tempó is nyikorog. A horrorizmust az utolsó tekercs járatja a csúcsra, a 5 TOMBE nem fullad banális krimibe, legfeljebb banális zombi-horrorba. Ahogy az áldozatok elnyerik méltó büntetésüket, úgy a műfaj szerelmesei is megkapják a magukét.

A java viszont csak most következett: A Rettenet Véres Verme.