John Carpenter, USA
A nyugati társadalom az ifjúságra az ötvenes évektől kezdve tekint önálló csoportként, amely akár veszélyeztetheti is a háború után helyre billent közrendet. Az addig családi körben lappangó nemzedéki konfliktus tömegtudatos ellenzéki magatartásba fordult át, az utcákon megjelent a bandákba verődött lázadó ifjúság. Az új "osztályharcot" a populáris műfajok azonnal lereagálták, elkezdtek szaporodni azon filmek száma, melyekben félelmet nem ismerő kölykök veszélyt jelentenek a környezetük számára. A sci-fi (VILLAGE OF THE DAMNED) és a horror-thriller (THE BAD SEED) metaforikus, valóságtól elrugaszkodott történetein keresztül tabuk nélkül lehetett kifejezni a felnőttek ördögfiókáktól való félelmét (végső soron a hetvenes évek nagy kasszasikerei, AZ ÖRDÖGŰZŐ, az ÓMEN és a HALLOWEEN is ebbe a "hidegvérű gyilkos gyerekek" vonulatba illeszthetőek).
Nehéz elképzelni, hogy egy nagy hollywoodi stúdió realista akció-drámájában a jófiúk távcsöves puskát fogjanak aranyos csöppségekre, esetleg időzített pokolgépet csempésszenek a tanterembe. Ellenben egy horror-fantázia, mint a Universal megbízásából készült ELÁTKOZOTTAK FALUJA - az 1960-as, azonos című brit klasszikus remake-je John Carpenter tolmácsolásában - gond nélkül megengedheti magának, miközben végig azzal a morális dilemmával játszadozik, hogy mégiscsak gyerekekről van szó.
Az ELÁTKOZOTTAK FALUJÁt Arany Málna díjra jelölték "Legrosszabb Remake" kategóriában. (Ez már nincs a DVD borítón)
Midwichben grillkolbászból van a kerítés, nincsenek feketék, és ha netán ismerősnek tűnik a környék, van rá magyarázat: ugyanazon a tengerparti településen forgatták, ahol A KÖDöt. Carpenter taktikát ismétel, a kimért tempójú nyitányban az ufók árnyéka ködként terjed szét az alvó kisvároson, aztán sorra jönnek a halálesetek, a fináléban össznépi pokol. Modern sci-fi horrortól nem meglepő módon a trükkmestereknek sikerül felülkerekedniük a nézők képzeletén, a világító szemű földönkívüliekről ezúttal lerántják az álarcot. Carpenter amúgy sem az a "misztikus" rendező, nála a borzalom előbb-utóbb ha nem is arcot, de mindig konkrét formát ölt. A KÖD persze egy ambiciózusabb, kevésbé elkényelmesedett filmes munkája volt - a nagyságrendekkel kreatívabb AZ ŐRÜLET TORKÁBAN után ezzel a feldolgozással a mester fizetett vakációra ment (a rossz nyelvek szerint azóta sem tért vissza). Carpenter egyébként logikus választásnak tűnt a projekthez, elvégre a VILLAGE OF THE DAMNED látomása az izolált kis közösséget rettegésben tartó Gonoszról megegyezik legtöbb filmjének alapszituációjával. Saját szerzeményű zenével (a hajdani The Kinks együttes gitárosával együttműködve) és precíz Panavision-plánozással levezényelt bérmunkája éppenséggel a fekete-fehér előddel összevetve válik figyelemre méltó adaptációvá.
(*"Meghőmérőzném")
Midwich jóságos doktoraként főszereplő Christopher Reeve alakításán kegyeleti okokból most nem élcelődünk.
Az 1960 vs 1995 gondolatmenetet folytatva a patriarchális, militáns szemléletű eredetihez képest a történet látványosan elnőiesedett, a kamera a szülészetről is közvetít. A nedvesség, mint nőiességet jelképező szimbólum a horrorjelenetek elemévé válik (zöldségleves, szemcsepp, óceán), a gyerekbőrbe bújt szuperintelligens lények élén immáron egy kislány áll.
A családi házak gyerekszobáiból útnak induló földönkívüli invázió sem a régi. Az utcákon katonás rendben masírozó alien-kisdobosokat egyazon totalitárius eszme vezérli (az 1960-as mű komcsi allegóriája), ám egyiküknek emberi érzései támadnak, amiket a születéskor elpusztult társának hiánya vált ki. David kakukkfióka a kakukkfiókák között, a forgatókönyv általa próbál (spielbergi) drámát belemanipulálni a B-filmes megoldások közé. Davidnek saját elvtársaihoz kellene igazodnia, miközben a másik oldalról a szülők humanizmussal agitálják tele alien-buksiját.
Az ismerős - idegen, közösség - egyén között feszülő ellentétet érzékeltető cinemascope térben a csapatdinamikát megtörő kisfiú vizuális eszközzé válik, mint amikor a libasor végén menetelve leválik az alakulatról, és a ritmust megtartva a temető felé veszi az irányt. Ekkor rögzül a film talán legjobb plánja - figyeljük, ahogy a gyászról szóló jelenet felett hirtelen beborul az ég.
Míg anno óvatosan megkerülték a vallással kapcsolatos kérdéseket, az ateista rendező a papot ("Mark Hamill reverendában az egyik legviccesebb dolog, amit életemben láttam!" - J.C.) és nyáját a közösségen eluralkodó pánik szolgálatába állítja. Tipikus... sóhajthatnának a hithű keresztények, és igazuk lenne, elég megnézni a hasonszőrű THE BLOB remake-et. Mea culpa, atyám: A MASSZA a jobb film. Egy-két hatásosabb sokkjelenet, egy-két tetszetős Hawks-homázs, arra viszont nem fordítottak elegendő figyelmet, hogy az éveken átívelő történetnek legyen például időbeli folyamata - látszólag csak a gyerekeken fog az idő, a többi közreműködő olyan marad, ahogyan először megismertük őket. És hogy miért vannak a lurkók az ötvenes évek angol gyerekdivatja szerint felöltöztetve? Két tipp: 1) hagyománytisztelet a klasszikus eredeti előtt; 2) a forgatókönyv egyik le nem forgatott epizódjában a gyerekek megszállják Midwich angol import használtruha kereskedését (maradjunk az 1-esnél).
Mindazonáltal nem az a celluloid-katasztrófa, mint Arany málnás híre alapján várnánk, és különben is: a Deliria világában minden film releváns, amiben Luke Skywalker fejbelövi magát vadászpuskával, Superman meg öngyilkos merényletet hajt végre. Az egész Egyesült Államokat ledöbbentő Los Angeles-i zavargások után pár évvel forgatott ELÁTKOZOTTAK FALUJA carpenteres ostrom-fináléjában a kiérkező rendőrség és a hadsereg halomra lövi egymást. Az új változat már nem a kommunizmussal, hanem a kommunikáció csődjével vészjósol egy olyan szociopata generációval szemben, amelyikből hiányzik a lelkiismeret, az együttérzés, a bűnbánat. Az egész Carpenter-filmográfia felett lebegő dehumanizáció rémképe ("az emberség elvesztése" - vö. A 13-AS RENDŐRŐRS bandatagjait vagy a HALLOWEEN mumusát a midwichi gyerekekkel) ebben a mainstream amerikai ízléshez idomuló remake-ben kimondottan a középosztálybeli közönséget fenyegeti: - Ha együtt élünk, uralkodni fogunk rajtatok.
A nyugati társadalom az ifjúságra az ötvenes évektől kezdve tekint önálló csoportként, amely akár veszélyeztetheti is a háború után helyre billent közrendet. Az addig családi körben lappangó nemzedéki konfliktus tömegtudatos ellenzéki magatartásba fordult át, az utcákon megjelent a bandákba verődött lázadó ifjúság. Az új "osztályharcot" a populáris műfajok azonnal lereagálták, elkezdtek szaporodni azon filmek száma, melyekben félelmet nem ismerő kölykök veszélyt jelentenek a környezetük számára. A sci-fi (VILLAGE OF THE DAMNED) és a horror-thriller (THE BAD SEED) metaforikus, valóságtól elrugaszkodott történetein keresztül tabuk nélkül lehetett kifejezni a felnőttek ördögfiókáktól való félelmét (végső soron a hetvenes évek nagy kasszasikerei, AZ ÖRDÖGŰZŐ, az ÓMEN és a HALLOWEEN is ebbe a "hidegvérű gyilkos gyerekek" vonulatba illeszthetőek).
Nehéz elképzelni, hogy egy nagy hollywoodi stúdió realista akció-drámájában a jófiúk távcsöves puskát fogjanak aranyos csöppségekre, esetleg időzített pokolgépet csempésszenek a tanterembe. Ellenben egy horror-fantázia, mint a Universal megbízásából készült ELÁTKOZOTTAK FALUJA - az 1960-as, azonos című brit klasszikus remake-je John Carpenter tolmácsolásában - gond nélkül megengedheti magának, miközben végig azzal a morális dilemmával játszadozik, hogy mégiscsak gyerekekről van szó.
"Dr. Alan Chaffre és Dr. Suzan Verner a kormány által a helyszínre küldött tudós együtt nézz szembe a megmagyarázhatatlannal, mikor nők egyszerre szülik meg utódjaikat, és ezzel kezdetét veszi a borzalom. Midwich lakosságának meg kell állítania a gyermekeket, mielőtt bekövetkezik a katasztrófa az Elátkozottak falujában."
(DVD borító)
Az ELÁTKOZOTTAK FALUJÁt Arany Málna díjra jelölték "Legrosszabb Remake" kategóriában. (Ez már nincs a DVD borítón)
Midwichben grillkolbászból van a kerítés, nincsenek feketék, és ha netán ismerősnek tűnik a környék, van rá magyarázat: ugyanazon a tengerparti településen forgatták, ahol A KÖDöt. Carpenter taktikát ismétel, a kimért tempójú nyitányban az ufók árnyéka ködként terjed szét az alvó kisvároson, aztán sorra jönnek a halálesetek, a fináléban össznépi pokol. Modern sci-fi horrortól nem meglepő módon a trükkmestereknek sikerül felülkerekedniük a nézők képzeletén, a világító szemű földönkívüliekről ezúttal lerántják az álarcot. Carpenter amúgy sem az a "misztikus" rendező, nála a borzalom előbb-utóbb ha nem is arcot, de mindig konkrét formát ölt. A KÖD persze egy ambiciózusabb, kevésbé elkényelmesedett filmes munkája volt - a nagyságrendekkel kreatívabb AZ ŐRÜLET TORKÁBAN után ezzel a feldolgozással a mester fizetett vakációra ment (a rossz nyelvek szerint azóta sem tért vissza). Carpenter egyébként logikus választásnak tűnt a projekthez, elvégre a VILLAGE OF THE DAMNED látomása az izolált kis közösséget rettegésben tartó Gonoszról megegyezik legtöbb filmjének alapszituációjával. Saját szerzeményű zenével (a hajdani The Kinks együttes gitárosával együttműködve) és precíz Panavision-plánozással levezényelt bérmunkája éppenséggel a fekete-fehér előddel összevetve válik figyelemre méltó adaptációvá.
A DOLOG állása szerint ez a remake hűebb az eredetihez, visszajátszva annak legemlékezetesebb pillanatait (a kisváros ébredése a kómából, a gondolatolvasással szemben emelt téglafal megjelenítése stb.), a szóbeszéddel ellentétben mégsem 1:1 másolatról van szó. John Wyndham A midwichi kakukkok (magyarul Szemünk fénye) című regényét, pontosabban az abból készült filmváltozat hidegháborús apropóját a kilencvenes évek Amerikájához kellett igazítani; ebből, és a sztori családias jellegéből adódóan már maga a szereposztás egyfajta perverz szubverzió, ugyanis tele van Hollywood családi filmsikereinek has-been sztárjaival {Christopher Reeve (Superman), Mark Hamill (Luke Skywalker), Kristie Alley (Nicsak, ki beszél sorozat)}. Az aktuális tévés őrület, az X-Akták mellett sem mentek el szó nélkül, Alley szövetségi orvos-nyomozója egy túlsúlyos, láncdohányos Scully.
--- Look Who's Smokin' ---
Van ebben az átkozott porfészekben egy nemzeti dohánybolt?
- Nézd magadra, mit tett veled a hírnév!
- Pofa be, Luke, az erő már rég nem veled van.
Valamint szükségünk lesz drogra. Nagyon, nagyon sok drogra.
Gyerünk, kisanyám, mutasd meg, mid van!
Midwich jóságos doktoraként főszereplő Christopher Reeve alakításán kegyeleti okokból most nem élcelődünk.
Az 1960 vs 1995 gondolatmenetet folytatva a patriarchális, militáns szemléletű eredetihez képest a történet látványosan elnőiesedett, a kamera a szülészetről is közvetít. A nedvesség, mint nőiességet jelképező szimbólum a horrorjelenetek elemévé válik (zöldségleves, szemcsepp, óceán), a gyerekbőrbe bújt szuperintelligens lények élén immáron egy kislány áll.
A családi házak gyerekszobáiból útnak induló földönkívüli invázió sem a régi. Az utcákon katonás rendben masírozó alien-kisdobosokat egyazon totalitárius eszme vezérli (az 1960-as mű komcsi allegóriája), ám egyiküknek emberi érzései támadnak, amiket a születéskor elpusztult társának hiánya vált ki. David kakukkfióka a kakukkfiókák között, a forgatókönyv általa próbál (spielbergi) drámát belemanipulálni a B-filmes megoldások közé. Davidnek saját elvtársaihoz kellene igazodnia, miközben a másik oldalról a szülők humanizmussal agitálják tele alien-buksiját.
Az ismerős - idegen, közösség - egyén között feszülő ellentétet érzékeltető cinemascope térben a csapatdinamikát megtörő kisfiú vizuális eszközzé válik, mint amikor a libasor végén menetelve leválik az alakulatról, és a ritmust megtartva a temető felé veszi az irányt. Ekkor rögzül a film talán legjobb plánja - figyeljük, ahogy a gyászról szóló jelenet felett hirtelen beborul az ég.
/A beállítás tisztelgés a mester mestere, Howard Hawks egyik régi westernje előtt, melynek középpontjában egy problémás apa-fiú kapcsolat állt. Hawks a RED RIVER-ben látható jelenetről: "Megvártam, míg a felhő a közelbe ért és elkezdtük a forgatást. Aztán amikor a temetési szertartáshoz értünk, pont felettünk úszott át a felhő."/
Míg anno óvatosan megkerülték a vallással kapcsolatos kérdéseket, az ateista rendező a papot ("Mark Hamill reverendában az egyik legviccesebb dolog, amit életemben láttam!" - J.C.) és nyáját a közösségen eluralkodó pánik szolgálatába állítja. Tipikus... sóhajthatnának a hithű keresztények, és igazuk lenne, elég megnézni a hasonszőrű THE BLOB remake-et. Mea culpa, atyám: A MASSZA a jobb film. Egy-két hatásosabb sokkjelenet, egy-két tetszetős Hawks-homázs, arra viszont nem fordítottak elegendő figyelmet, hogy az éveken átívelő történetnek legyen például időbeli folyamata - látszólag csak a gyerekeken fog az idő, a többi közreműködő olyan marad, ahogyan először megismertük őket. És hogy miért vannak a lurkók az ötvenes évek angol gyerekdivatja szerint felöltöztetve? Két tipp: 1) hagyománytisztelet a klasszikus eredeti előtt; 2) a forgatókönyv egyik le nem forgatott epizódjában a gyerekek megszállják Midwich angol import használtruha kereskedését (maradjunk az 1-esnél).
Mindazonáltal nem az a celluloid-katasztrófa, mint Arany málnás híre alapján várnánk, és különben is: a Deliria világában minden film releváns, amiben Luke Skywalker fejbelövi magát vadászpuskával, Superman meg öngyilkos merényletet hajt végre. Az egész Egyesült Államokat ledöbbentő Los Angeles-i zavargások után pár évvel forgatott ELÁTKOZOTTAK FALUJA carpenteres ostrom-fináléjában a kiérkező rendőrség és a hadsereg halomra lövi egymást. Az új változat már nem a kommunizmussal, hanem a kommunikáció csődjével vészjósol egy olyan szociopata generációval szemben, amelyikből hiányzik a lelkiismeret, az együttérzés, a bűnbánat. Az egész Carpenter-filmográfia felett lebegő dehumanizáció rémképe ("az emberség elvesztése" - vö. A 13-AS RENDŐRŐRS bandatagjait vagy a HALLOWEEN mumusát a midwichi gyerekekkel) ebben a mainstream amerikai ízléshez idomuló remake-ben kimondottan a középosztálybeli közönséget fenyegeti: - Ha együtt élünk, uralkodni fogunk rajtatok.
----------------
AZ ŐRÜLET TORKÁBAN (-ban) Dario Argento nyomára bukkantam. Azt hiszed, ezúttal nem fog menni? A Deliria nem ismer lehetetlent:
TENEBRE:
