Hargita frissítés

Székely Ádám jóvoltából a Véres színház (THE MEATEATER, 1979 - USA) kazettaborítója kívül-belül megcsodálható a Hargita-archívumban.

ISLAND OF DEATH (1975)

Nico Mastorakis, görög

Τα παιδια του Διαβολου

Egy kis vhs-archívum: az ISLAND OF DEATH / Halálsziget Magyarországon először feliratos kazettán bukkant fel a forgalmazó InterVideo videoszalonjaiban. Én "A perverziók szigete" címkére emlékszem a kazettán, na meg arra, hogy rendesen pirult a pofám, amikor kértem a pultnál. A kíváncsiság néha képes felülkerekedni a szégyenérzeten. Később az Omega Entertainment csomag részeként az "amerikai horror" magyar szinkront kapott. Feliratos vagy magyarul beszélő, akkoriban (1990) ennél elmebetegebb dolgot aligha találhattál a hazai tékák kínálatában.

Who Can Kill A Pervert?

A műveltebb Deliria-olvasók bizonyára  ismerik a WHO CAN KILL A CHILD?-ot. A hetvenes évekbeli suspense-remekben a nyári vakációjukat Spanyolországban töltő angol házaspár ellátogat egy kis szigetre, ahol aztán kimondhatatlan borzalmak szemtanúivá válnak. A spanyol filmet Nagy-Britanniában ISLAND OF DEATH címen mutatták be. Az egy évvel korábban napvilágot látott görög névrokon hasonló izgalmakkal kecsegtet, csakhogy egészen más tanulság szűrődik le belőle. Előre mondom, hogy el fogom szpojlerezni az egészet; ha valakinek ez nem tetszik, az nézze meg a bejegyzés képeit és fizessen be egy görög körutazásra. 

Míkonosz varázslatos szigetére fiatal angol párocska érkezik. Szálláshelyük elfoglalását követően a szerelmesek az első útjukba akadó telefonfülkébe tesznek látogatást. Heves szexualizálás közben Christopher (Bob Belling) felhívja Londonban élő édesanyját és közli vele, hogy éppen Celiával (Jane Ryall) szeretkezik. A felháborodott anyukán kívül egy detektív is lehallgatja a beszélgetést, aki azon nyomban Görögország felé veszi az irányt. Ezekkel valami nagyon nincs rendben - gondolja magában a néző. Másfél óra elteltével leginkább annak örülhetünk, hogy a VHS/DVD/Blu-ray lejátszásával nem szedtünk össze nemi betegséget.

Bazi nagy görög lagzi

Másnap reggel a fáradságra panaszkodó lány nem hajlandó szeretkezni, mire felizgult partnere kisétál a panzió udvarára, ahol meglát egy kecskét. Nico Mastorakis író-rendező-producer a DVD-n lévő monológjában felvilágosít minket, hogy vidéken a bestialitás mindennapos dolog. A szavait látszik igazolni az a fotó, amit nemrég egy görög körutakat szervező utazási iroda prospektusában találtam (iááááá). Szóval magára vessen, aki meglepődik az eléje táruló látványon. Az aktus befejeztével a fiatalember átvágja a szerencsétlen jószág torkát, nehogy beeeeemószerolja őt a gazdájánál, egyúttal a vérre szomjazó publikum igénye is kielégítésre kerül. Ha igénykielégítésről van szó, a Halálsziget nem végez félmunkát.

A vallásos küldetéstudattól vezérelt Christopher és a befolyása alatt álló Celia romantikus vakációjuk maradékát kirándulásokkal egybekötött emberöléssel töltik. Válogatott eszközökkel elsősorban olyan erkölcstelen karaktereket aláznak meg és tesznek el láb alól, akiknek szerintük nincs keresnivalójuk a több száz görög katolikus templomnak otthont adó szigeten. A Wikipédia azt írja, Míkonosz szabad levegője vonzza a homoszexuális turistákat, úgyhogy potenciális áldozatból nincs hiány: kisminkelt melegek, heroinista leszbikusok, francia festőművész (oui!), nimfomániás öreglány. Emlékszel Terence Hill és Bud Spencer anyukájára AZ ÖRDÖG JOBB ÉS BAL KEZE 2-ből? Ugyanazt a Jessica Dublint itt levizelik, összerugdossák és egy buldózerrel lefejezik. 

Az iPhone sorozatgyilkosok előfutáraiként hőseink fényképezőgéppel megörökítik áldozataik kínszenvedéseit, hogy aztán üres óráikban az előhívott snuff-fotókon élvezkedjenek. Az értelmetlen ámokfutásnak egy helybéli pásztor vet véget, aki a rendőrség elől menekülő párt befogadja szerény barlang-hajlékába. A lány rémálmaiban már felbukkant parasztban Christopher a nagybetűs Ártatlanságot látja meg. Másnap reggel az ártatlan paraszt mindkét jómadarat megerőszakolja. Celia élvezi. A seggbekúrt Christopher a meszesgödörben végzi. – Segíts Celia, a testvéred vagyok! Celia csak mosolyog, ő megtalálta testi-lelki boldogságát a gyengeelméjű bennszülött mellett.

Mindenjóhajóavége.

1974-ben Görögország felszabadult a katonai diktatúra alól, ismét beköszöntött a demokrácia, s vele együtt a hazai gyártású szexploitation másodvirágzása (az első a hatvanas években volt, lásd STEFANIA). Vajon ott és akkor mit akart a fejünkbe verni A Szerző eme alkotásával? Milyen összefüggésre bukkanunk odalent a mélyben, a napsütötte felszín alatt? Talán az egyik betétdal szövegéből vett részlet segít eligazodni, elvégre maga Nico Mastorakis költötte:

Desperation, understanding

Destination isn't ending

Desperation, understanding

Destination isn't ending

Get the sword, get the sword!

Az ókori hellén kultúrában gyökeredző szálak egészen a mai, államcsőd szélén táncoló Görögország válságához vezetnek, maradjunk mégis inkább az egyszerűbb megfejtésnél. A bulvárújságíró - rádiós műsorvezető - zeneipari menedzser - kertévés producer utat bejáró Mastorakis (e szakmák egyikének gyakorlása már elegendő ahhoz, hogy az ember a Tartaroszban végezze) első nagyjátékfilmje a DEATH HAS BLUE EYES volt 1974-ben. A filléres szexthrillerakciókomédia a Mastorakis-stílus alfája és Omega Entertainmentje, ami alatt sejtésem szerint valamiféle műfaji eklektikusságot kell érteni. Erotikus, egzotikus útifilm és sokkoló horror-thriller közti területen barangoló második filmjéhez az Athénban is telt házakkal vetített TEXASI LÁNCFŰRÉSZES MÉSZÁRLÁS adta a tuti tippet. A profitra éhes Mastorakis kiszámolta, hogy ha fele annyi pénzből dupla annyi erőszakot és perverzitást lapátol a vászonra, garantálva lesz a világsiker.

Funny Games on Mykonos

Hamarjában megírta a botrányos cselekedeteket és perverziókat katalógus-szerűen összegyűjtő forgatókönyvet, melyben a feje tetejére áll a THE LAST HOUSE ON THE LEFT/STRAW DOGS féle vidéki tortúra. A türkizkék-fehér idillbe kivételesen a sima arcú városiak rondítanak bele embertelen aljasságukkal. A szemszög végig a dzsihádjukkal a saját alantas ösztöneiket kiélő sorozatgyilkosoké, áldozataik a legotrombább sztereotípusokként vannak kardélre hányva. Nemhogy az erkölcs, de a drámaiság vagy a feszültség is hiányzik a filmből, alaposan lecsökkentve annak komolyan vehetőségét. Hál' istennek, teszem hozzá piruló pofával, mert ilyen formában akár még szórakoztatónak is mondható a száz percnyi perverzió-halmozás. "Nem nyújt semmiféle betekintést hatalomba, politikába, történelembe vagy szexbe. Nasty stuff" - írta a Time Out kritikusa. No nem eme szex-horrorról, hanem a szintén 1975-ös keltezésű SALO, AVAGY SODOMA 120 NAPJA kapcsán. Az egyik kutya, a másik művészfilm. 

A Filmvilág blog cikkében Ed Wood-dal egy mondatban szereplő Mastorakis rendezése nem árulkodik kivételes tehetségről, a hivatkozott TEXASI LÁNCFŰRÉSZES súlyos atmoszférájának híre-hamva, a Halálsziget még sincs kirívóan rosszul megcsinálva. Az operatőr rendesen fényképezett, a vágó sorrendben illesztette össze a jeleneteket, az angoltudásuk alapján kiválogatott szereplők többsége megfelelt a nemtelen célnak. A film viszonylagos megcsináltságával annál inkább kontrasztban áll az elvetemültsége. Leszámítva némelyik Joe D'Amato-erotika vágatlan változatát, bestialitást vagy pisiszexet sötét zugműtermek mélyén készült európai pornókban lehetett látni, nem képeslap-helyszíneken forgatott, angolul beszélő "amerikai horrorban", amibe még egy repülőgépes akciójelenetnek is sikerült helyet szorítani. Hasonlóan olasz kollégájához, a szakállas krimiíró szerepében látható Mastorakis (színésznek valóban csapnivaló) az akkori kommersz exploitation határainak a feszegetésével próbált kitűnni. Mint önmagába záródó groteszk vízió az elkanászodott hetvenes évekből, egyszerre vércinikus és végtelenül naiv művét oda lehet rakni a BREAKING POINT mellé.

Alfa és Omega

Hiába lett volna rá igény, az USA felé kacsintgató görög vállalkozó ehhez fogható hitványságot még egyszer nem engedett ki a kezei közül. A befolyt bevételt felhasználva 1977-ben társproducerként meggyőzte a hollywoodi fejeseket, hogy világsztárokkal készítsenek egy Onassis - Kennedy románcon alapuló bulvárdrámát. Ez volt a rengeteg pénzből, részben Míkonoszon forgatott THE GREEK TYCOON / A görög mágnás Anthony Quinn és Jacqueline Bisset főszereplésével, J. Lee Thompson rendezésében. "A piac felsőbb szegmensét megcélzó exploitation mozik hajlamosak a pénz, szex és botrány puszta szagából profitálni. Ez a munka csak úgy bűzlik." - írta a Universal Pictures filmjét lehúzó kritikusok egyike.

Mastorakis az elkövetkezendő évtizedet a Los Angeles-i irodával rendelkező Omega Entertainment független filmgyártó és forgalmazó cég tulajdonosaként üzletelte végig. A különböző saját gyártású és másoktól felvásárolt B-filmes termékek jogait nemzetközi filmvásárokon értékesítette fűnek-fának. "Még egy jégszekrényt is el tudna adni egy eszkimónak" - mondták róla a nyolcvanas évek végén. Egy magyar filmforgalmazó eszkimóra biztosan sikerült rásóznia a teljes Omega-választékot ---

(InterVideo/Omega Entertainment VHS-borító archívum ITT) 

Dacára a kisebb-nagyobb (de inkább kisebb) amerikai sztárokkal kidekorált kéttucatnyi produkciónak, kultuszfilmes körökben a Mastorakis nevet még jó ideig a harmincezer dollárnyi drachmából megcsinált ISLAND OF DEATH-hez fogják kapcsolni. Üzletemberként ezzel ő is tisztában van, olyannyira, hogy az angol Arrow kiadóval együttműködve a napokban jelenteti meg Nagy-Britanniában egykoron betiltott "kultklasszikusát" Blu-ray lemezen. Mert a kecskeb@szás mégiscsak 1080p-ben az igazi?!

VHS-archívum: Isten hozott a 21. században

FRANKENHOOKER (1990)

Szocioszatíra Made in USA?
Közönséges szennyfilm?
Szerzői műalkotás?

Minden azon múlik, ki mennyit akar vagy tud kihozni belőle. Namármost, ha pontos - és megfelelő terjedelmű - ismertetőt kívánunk összehozni, mindhárom kategóriának érvényt kell szerezni.

A cicivilizáció, elnézést, civilizáció, amely megteremtette a FRANKENHOOKER-t, pusztulásra volt ítélve. A hatvanas évek szegénysori filmkultúrájából merítő Frank Henenlotter (BASKET CASE, BRAIN DAMAGE) harmadik nagyjátékfilmje talán az egyik utolsó midnight movie, amit a videópiacra dobás előtt éjfélkor is vetítettek a mozik. Öntudatos exploitationként lelkiismeretesen kiszolgálja a bizarr dolgokra vevő közönségét, egyúttal szeretetteljes ódát intéz az effajta deviáns mozgóképeket a kebelére ölelő nagyvárosi fertőhöz. Néhány évvel azelőtt járunk, hogy végbe ment volna a helyszín (a New York-i Times Square és környéke) teljes rekonstrukciója.

„A Nagy Alma rothadása”
A Time magazin 1990-es címlapja

A prostitúció, drogok, a nagyvárosi „degeneráltság” szította ún. morális pánik a nyolcvanas évek második felétől az Egyesült Államok nagypolitikájának kampányeszközévé vált, a fehér középosztálybeliek lakta kertvárosokkal szembeállítva megkezdődött Manhattan belső kerületeinek módszeres démonizálása. A demagóg és rasszista felhangoktól sem mentes történet oda fog vezetni, hogy a New York-iak egy keménykezű, nyíltan szegényellenes polgármestert választanak maguknak Rudolph Giuliani személyében.

Jason beveszi Manhattant (1989)

A negatív imázsra építő hadjáratból a tömegmédia és Hollywood is kivette a részét. A témát kiveséző Urban Nightmares: The Media, the Right, And the Moral Panic Over the City tanulmánykötet olyan tévésorozatokat említ, mint a NYPD Blue és a Fox csatornán 1989-ben elindított reality, a Cops. A mozisikerek közül többek között a BATMAN vagy a HETEDIK festette le a nagyvárost a Gonosz sötét lakhelyeként. A PÉNTEK 13. nyolcadik része arra bazírozott, hogy New York utcáin egy rosszul öltözött, hokimaszkos gyilkos gond nélkül beleolvad a környezetébe. 

A grindhouse/pornómozik eltűnését hozó változások veszteseként Henenlotter a maga módján ennek a tisztaságmániában szenvedő Amerikának üzent hadat a FRANKENHOOKER-rel. Írótársával, a New York-i székhelyű Fangoria magazin egykori főszerkesztőjével, Bob Martinnal kivitték Manhattan utcáira a Frankenstein-legendáriumot, és a jó ízlést provokáló humorukkal szerteszéjjel szatirizálták a klasszikus rémtörténetet. 

Jeffrey Franken, az orvosi egyetemről kihullott huszonéves "őrült tudós" (a STREET TRASH okostóni ajtónállójaként felfedezett James Lorinz) egy fűnyírógép-balesetben elveszíti menyasszonyát, Elizabeth Shelleyt (Penthouse fotómodell Patty Mullen). A vérfürdőbe torkolló kerti parti után a lánynak csak a feje maradt épen, a többi testrészt az elektroműszerészként dolgozó amatőr sebész-zseninek kell összeszednie. A New York-i crack őrületet látva Franken kifejleszt egy testrobbantós szuperdrogot (az ötletben ismét a STREET TRASH köszön vissza), és alkatrészbeszerzés céljából a prostiktól hemzsegő Times Square felé veszi az irányt.

Garázs-laboratóriumában összerakott és a klasszikus villámcsapásos módszerrel életre keltett barátnő nem ugyanaz a személyiség, mint aki előtte volt. A vegyes etnikumú, elkurvult Frankencafka teljes harci díszben (neccharisnya, miniszoknya, ridikül, a prosti-divatot és Boris Karloff ortopéd cipőjét közös nevezőre hozó platformcipő), minimális szókincsével ("Akarsz randit?" , "Van pénzed?") elindul a Time Square-re kuncsaftot keresni. Egy másik, talán az AIDS-re reflektáló mellékhatás: a horgára akadt férfiak nagyfeszültségű csókjától azonnal felrobbannak.

Valószínűleg nem tudtak egymásról, de nekem olybá tűnik, mintha a FRANKENHOOKER a keleti part válasza lett volna a RE-ANIMATOR 2 - AZ ÚJRAÉLESZTŐ MENYASSZONYÁra. Az áthallások a groteszk torzókkal teli befejezésben érik el csúcspontjukat. A fő különbség: a FRANKENHOOKER kurvára vicces, olyannyira, hogy inkább szexkomédia, mint visszataszító testhorror. A vértelen, rajzfilmszerű erőszak tudatos alkotói döntés eredménye, ugyanis Henenlotter tisztában volt vele, hogy ha realistára veszi a figurát, rögvest nőgyűlölőnek fogják megbélyegezni, filmje pedig aligha fogja megkapni a szerződésében kikötött R-besorolást a cenzorbizottságtól. Így se kapta meg, viszont faramuci módon elkészült egy splatter nélküli funsplatter. Amit minden bizonnyal Peter Jackson is megnézett ---

 

A FRANKENHOOKER 80-as évekbeli szubverziója az, hogy az elképesztő mészárlásért egy szülei kertvárosi házából kiruccanó középosztálybeli fehér srác a felelős. Ne csináljátok, ez természetellenes! - szól rá két egymással meztelenül csókolózó kurvára, miközben a magnóból "az ördög muzsikája" szól. Jeffrey Franken tipikus Henenlotter-hős, egy alapvetően jóindulatú szociopata fiatalember, kinek naiv megszállottsága megakadályozza őt abban, hogy felmérje tetteinek következményeit. 

Edgar Ievins producer a RE-ANIMATOR Herbert Westjéhez hasonlította a karaktert, teljes joggal, de önéletrajzi vonatkozás is felsejlik, elvégre Henenlotter fiatalkorától a Times Square környéki mozikba járt művelődni, megszállottságát saját filmjei bizonyítják. A BRAIN DAMAGE elvontan ábrázolt drogfüggőség-témája itt komikus méreteket ölt: a Negyvenkettedik utca népe valósággal megőrül az anyagért, Franken pedig egészen sajátos módon, egy fúrógép segítségével stimulálja agytekervényeit. Henenlotter hibbant, Herschell Gordon Lewis-zal  (GORE GORE GIRLS) rokonítható karikatúra-karneváljában még az időjárás jelentő is úgy vigyorog a tévében, mint aki fennakadt a szeren.

A feslett nőciket leplezetlen élvezettel halomra robbantgató FRANKENHOOKER-ről nem mondhatjuk, hogy egy-két olcsó poén kedvéért ne alázná porig a szebbik nemet, viszont nem is hagyja megjegyzés nélkül a kihágást. A tudós tökéletes testet akar a balesete előtt kissé dundi menyasszonyára hegeszteni, önzően szexista hozzáállását Frankencafka - az erős, dolgozó nő horrorisztikus megjelenítése - nem hagyja megtorlatlanul. A végére biggyesztett ironikus csattanó akár a feministák tetszését is elnyerheti.

Az abszurditás élén leginkább az ingadozó színvonalú rendezés csorbít. Henenlottert megdobhatják kétmillió dollárral, a színészi játékot lazán kezelő filmjeit akkor is a csináld-magadság jellemzi. Az audiokommentárból megtudjuk, a forgatás kellős közepén az operatőr lelépett; amíg a finanszírozó nem szerzett másik szakembert, a rendező állt a kamera mögé. A dilettáns első félórát követően gatyába rázódik a produkció, a teremtmény feltámasztása mind ötlet, mind kivitelezés szempontjából oltári. Ha nem is a legjobb munkájáról van szó - nagyon akaródzik neki, de csekélysége nem ér fel a BASKET CASE-hez -, Henenlotter a rojtosra koptatott horrorkomédia műfajához egy élvezetes és eredeti Frankenstein-paródiával járult hozzá.

Fangoria 1990.02. / Mad Movies 1990. 03.

Wanna date? Got any money? Frank Henenlotter interjú.