2015. február 15., vasárnap

Giallo-szerűség #2: QUALCOSA STRISCIA NEL BUIO (1971)


Írta és rendezte a szenzációs, az egyszeri, a megismételhetetlen Mario Colucci! Még el sem dördült az első lövés, máris a tetőfokára hág az izgalom. Colucci, Colucci, honnan jössz és hová tartasz? Nos kérem, Coluccinak összvissz két rendezését vetítették az olasz filmszínházak, először egy spagettiwesternt (VENDETTA PER VENDETTA), majd ezt az angolul SOMETHING CREEPING IN THE DARK címen a feledés sötétjébe kúszott természetfeletti krimit. Szintén Colucci műve az adatbázisokból kimaradt L'ALTRO PIATTO DELLA BILANCIA ("A mérleg másik nyelve"). A Philippe Leroy és Catherine Spaak főszereplésével 1972-ben leforgatott film a producer "pénzügyi problémája" miatt dobozban maradt. Hogy ennek köze volt-e Colucci hirtelen eltűnéséhez a filmiparból, azt csak sejtjük. A magyar nyelvű internetes kutakodás érdekes adattal szolgál: egy 1915-ös születésű olasz festőművész Mario Colucci néven alkotott. Vessük csak össze a dripping technikát alkalmazó festményét egy filmből vett képkockával:


Tíz titokzatos idegent hoz össze a szűnni nem akaró ítéletidő egy elhagyatott motelben. Mivel a víz elönti a közeli főutat, a vendégek kénytelenek megszállni a motel tulajdonosánál. Mindannyian a lehető leghamarabb szeretnének tovább utazni: Ed, a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt, egy rejtőzködő szerelmespár és ismeretlen céllal utazó, magányos emberek válnak átmenetileg kényszerű lakótársakká. A menedék biztonsága azonban hamarosan a borzalmak birodalmává válik. Egy rejtélyes gyilkos egymás után öli meg a kísérteties szálló vendégeit ... Nem mindennapi izgalmas és meghökkentő fordulatokkal megtűzdelt thriller: a műfaj egyik csúcsa. (Filmtett)


Az AZONOSSÁG című 2003-as hollywoodi csúcsterméknek köszönhetően nem kellett vesződnöm a cselekmény begépelésével, még a veszélyes fegyencet szállító rendőrtiszt is stimmel. Az egyetemes kultúra egyik legősibb horrorkliséjének éjszakáján az Öreg Sötét Házban idegenek gyűlnek össze. Idegenek, de néhány euro-kult arcot biztosan fel fogunk ismerni közülük. A vendégsereg unaloműzőként spiritiszta szeánszba kezd, melynek során megidézik a villa elhalálozott tulajdonosnőjének, az okkultista férjgyilkos Lady Marlowe-nak szellemét. A kísértet sorban szállja meg a szereplőgárdát, gyilkosságok és egyéb huncutságok elkövetésére sarkallva őket. 

-Mit gondol felügyelő, vajon kollektív hallucinációról van szó, vagy valóban létezik egy rémisztő valóság a sajátunkén kívül? –Nem tudom. válaszol a felügyelő.

Az olasz másodosztályú liga kitartó szurkolóiban egy hasonlóan fogas kérdés fogalmazódik meg: vajon ez egy giallo, vagy mi a fészkes fene?


Valami kúszik a sötétben a jelek szerint részben a CONTRONATURA koppintása, egy 1969-es Antonio Margheriti rendezés alkalmi társasággal, szeánsszal, bosszús kísértettel. Mivel módfelett hasonlatos hozzá, muszáj megemlítenem a három évvel később készült THE KILLER RESERVED NINE SEATS-t. A középszerű giallóban egy ódon, titokzatos múltú kőszínház falai közé rekednek a szereplők. Miközben a maszkot viselő sorozatgyilkos a színpadon és mögötte végzi a dolgát (a STAGEFRIGHT előképéhez volna szerencsénk?), a történet belép a természetfelettiség szférájába. Ezekben az átmeneti filmekben (lásd a SEVEN DEATHS IN THE CAT'S EYE-t) az ihletet és extra profitot kereső forgatókönyvírók a gótikus horror tulajdonságait és környezetét ruházták rá a pszichológiai krimi műfajára, magától értetődően meglehetős felemás eredménnyel. A QUALCOSA a "gótikus giallo" trend állatorvosi lova, amennyiben a két filmtípus nem keveredik homogén anyaggá, egyszerűen csak összecsapták őket, lesz ami lesz alapon.


1.) A ház hideg szíve. A THE HAUNTING szellemében Colucci és operatőre, Giuseppe Aquari (aki az említett KILLER RESERVED-et fogja fotografálni - milyen kicsi az olasz filmvilág!) torzító optikákkal, "lélegző" szubjektívekkel, lassan kúszó kameramozgásokkal próbáltak frászt hozni a nagyérdeműre. Semmi ördöngös speciális effektus, ilyenekre nem is tellett volna, csak a megfoghatatlan valami nyugtalanító jelenléte a sötétben. A címben sugallt hangulatot leginkább a szeánsz vagy a pince-jelenet adja vissza. A befejezés megdöbbentő, ha mással nem, hát puszta eszköztelenségével. A kívülről makett (!), belülről a De Paolis stúdió műtermében berendezett ház temérdek ingaórájának ketyegése egy késői Lucio Fulci darabban, a THE HOUSE OF CLOCKS-ban kísért tovább. Ha csak sima kísértetház-horror lenne, ennyivel meg is úsznánk, csakhogy...


2.) Tíz kicsi digó. A Kesztyűs Gyilkos ugyan szabadságot vett ki, mégis az a fura érzésünk lehet, hogy egy botcsinálta giallóba csöppentünk. A banális/cinikus dialógusokat köpködő szereplőtípus-gyűjtemény szolgáltatja a pszichológiai hátteret, vagyis nevezett műfaj lelki világára jellemző általános mizantrópiát.

- Ki ez a Spike?
- Egy őrült gyilkos.
- Nagyszerű! Jó társaságba kerültünk!


Spike, a kíméletlen sorozatgyilkos kivételes egyéniség, aki identitását az aljasságon keresztül találta meg. A többiekhez képest menő figura, jól áll rajta a bőrdzseki és még zongorázni is tud. Spike-ot Farley Granger alakítja. Az amerikai filmszínész fénykorában Hitchcock-sztár volt Hollywoodban (IDEGENEK A VONATON, A KÖTÉL), aztán Rómába költözve efféle trash-giallókban (SO SWEET SO DEAD, AMUCK) kamatoztatta kopásnak indult hírnevét.  


Az önelégült férfi közveszélyes virtuozitása rögtön elbűvöli Sylviát, a kielégítetlen feleséget (szuper-MILF Lucia Bosé, a BLOOD CEREMONY Bátori Erzsébetje). Spike zongorafutamai alatt az ébren álmodó nő körül elsötétül a nappali, lassított felvételen szado-mazo keringőbe kezd perverz vágyainak tárgyával.


-Mond, milyen érzés ölni? provokál a nő. A válasz maga a giallo ars poetica: -Azt hiszed megértenéd? Ezernyi félelemhez, ezernyi előítélethez, ezernyi babonához kötve? Nem, a te életed tele van hiúsággal és kompromisszummal. Sosem értenéd meg, milyen érzés megszabadulni ennek a dekadens világnak az összes ostoba képmutatásától. 
Spike tudja, miről beszél, őróla mintázták a  szürke  sárga ötven árnyalatát.


Sylvia férje szintúgy klinikai eset, nem véletlenül őt pécézi ki először a szellem, felszínre hozva az arrogáns karakter elfojtott homoszexualitását. Giacomo Rossi-Stuart (KILL, BABY, KILL) önmagában különc jelenség, kirúzsozott szájjal, női hanggal meg aztán pláne. A bajuszos doktor (Stan Cooper - LA ORGIA DE LOS MUERTOS) és női asszisztense vonzódnak egymáshoz, szégyenérzetük azonban megakadályozza szerelmük kiteljesedését. A szemüveges, kontyos asszisztenst a szobájában látogatja meg a libido-liberátor fantom, a szemüveg lekerül, a vörös haj kibomlik, a nő gyönyörű, a bujaság végre útjára indulhat.


Egy szexibb, merészebb filmben talán a hálóing is lekerülne, vagy egyszerűen csak az történt, hogy Mia Genberg színésznő nem vállalta a nyílt színi erotikát.


Mia és Pia Genberg, a Rómába modellként megérkező svéd ikerpár kisebbfajta szenzációt okozott a Cinecittá környékén, a hatvanas évek első felében négy vígjátékban szerepeltették őket együtt. 


Miának a QUALCOSA az egyetlen horrorfilmje, rögtön utána visszavonult. Piára még visszatérünk.

-Ne kopogtass a pokol kapuján, mert még megnyílik. filozofál a filozófus, történetesen a film zeneszerzője. Az elképesztő mennyiségű, 210 címet tartalmazó filmográfiával rendelkező Angelo Francesco Lavagnino komponált muzsikát Sergio Leonénak (A RODOSZI KOLOSSZUS), Orson Welles-nek (FALSTAFF), Lucio Fulcinak (BEATRICE CENCI). Az érdekes hangzásvilágú (pl. a főcím feliratait hangsúlyozó téma) QUALCOSA volt az egyetlen kamera előtti fellépése. Ha Lavagnino bávatag alakításából bármire következtetni lehet, a kottázáshoz valóban jobban értett, mint a színészethez. A maestro és piája, utóbbira mindjárt visszatérünk:


A rendőrtiszt szerepébe Dino Fazio ugrott be. Ő sem profi színész, hanem a produkció producere. Lady Marlowe gázsiján ennél is többet tudtak spórolni: a DJANGO női főszereplőjeként ismert Loredana Nusciak csupán egy fekete-fehér fényképen teszi tiszteletét. „Nusciak filmes karrierjét 1975-ben abbahagyta, utána több mint tíz évig fényképregényekben működött közre.” – süti el a poént a magyar Wikipédia. A fotónovella ízű, papírlaposan eljátszott QUALCOSA-ban tetten érhetünk egy másik befolyásoló tényezőt is, mégpedig az alkoholét. Ahogy felfedezik a piásszekrényt (5. perc), elkezdődik a szolid italozás. 


Nem csoda, hogy egy idő után mindenki rémeket lát...


A sokat látott giallisták tapasztalatból tudják: nem minden arany, ami sárga, még ha digitálisan ki is fényesítették (az olasz DVD bellissimo). A hasonlóan ellenszenves bábfigurákat mozgató Mario Bava idioszinkratikussága (szokatlan, egyéni) Coluccinál inkább tűnik idiotizmusnak. El lehet lenni vele, vannak mozzanatai, melyek szürrealitásukkal csábítanak, de ahogy a Delirium filmkalauza megjegyzi, „csak a szánalmas gyűjtők” pazarolják rá idejüket. Én már kétszer láttam.