Direccion de Alfredo B.Crevanna, luchador enmascarado de Mexico
Mire Santo találkozott a Földönkívüliekkel, már kétvállra fektetett egy tucatnyi karaktert, kik veszélyeztették a mexikói gyerekek jólétét. Az ezüstmaszkos díjbirkózót filmes pályájának csúcsán pécézték ki a marslakók, ők azért jöttek el Mexikóba, hogy megakadályozzák az Atomháborút és megteremtsék a Világbékét.
Legalábbis így próbálják eladni magukat a médiában, a tévénézők viszont teljes joggal gondolják, hogy az idióta kosztümben prédikáló izomemberek csupán színészek egy új sorozatban. Egyedül El Santo és professzor barátja fog gyanút, de az Idegenek akkorra már megkezdték az erődemonstrációt a sisakjukba épített
asztrális szemmel. Később divatot váltanak, hogy így próbáljanak elvegyülni az emberiség között, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Mexikóban senki sem visel görög mitologikus göncöket!
Eközben Santo keményen trenírozik sporttársaival a várható összecsapásra.A "keményen" nem irónia, mert ezekben a birkózós jelenetekben valóban a legvadabb
lucha libréből kapunk ízelítőt. Santónak a galaxis legjobb szabadfogásúival kell majd megküzdenie:
Még "A Náci" is gyerekjátéknak bizonyul a Mars-lányok csábító trükkjeihez képest, egyedül nekik sikerül Santóról levenni a maszkot. Ez óvatosan, hátulról van filmezve (dublőrrel!), a sport egyik aranyszabálya ugyanis, hogy a közönség egészen a visszavonulásáig nem láthatja a birkózó arcát (Santo 1982-es nyugdíjazása után is hordta maszkját).
A professzor "mentális vibrációt" érzékelő szerkezetével felszerelve (egy mezei táskarádió, amire rábuheráltak egy izzót)
Santo elindul, hogy összehozzon egy
Santo vs Marcianos döntőt a város legnagyobb stadionjában.
Ez a sportfilm/fantasy igazi családi szórakozást jelentett annak idején, a gyerekek és asszonyok izgulhattak Santóért, a hombrék meg mereszthették szemüket a négy szexi marslakónőn. A látványos és kemény
lucha libre köré kerekített sci-fi a Kilences Tervet súrolja (alulról!); szerencsére nincs teljesen komolyan véve a szkript, ami néhol egy kis (ön)gúnyt is megenged magának. Santón és társain látszik, hogy nem tanultak színiakadémián, de őszinte igyekezettel adnak bele mindent a szerepükbe, és ez a lelkesedés átjön a közönség felé. Nem csoda, hogy az egész ország imádta ezeket a mozikat.
Öt évvel később...
Miguel M.Delgado, en
COLORES!
Az Eastman-színes epizódban Frankestein ('n' nélkül!) lánya experimentál egy fiatalító szérummal, már csak Santo ritka egészséges vére hiányzik a tökéletes recepthez. Családi hagyományként ő is összetákolt egy szörnyet, a pincében pedig tart egy gorilla-génnel felturbózott vadembert. Ők majd fontos szerepet kapnak, mikor megérkezik Santo a tetthelyre, hogy kiszabadítsa kis barátnőjét.
Ismét sikerül lehúzni róla a maszkot, megint egy nőnek (hmm), de a végén mindenki le lesz teperve és a maskarás luchador visszatér a ringbe, hogy elkalapáljon egy japánt.
A marslakós kalandhoz képest haloványabb a birkózás, de a horror száz százalékos kihasználtsággal van prezentálva, a Frankenstein-parafernália teljes díszben pompázik temetőstül, kastélyostul (bocsánat, hacienda). Ehhez képzeljük oda Santót, amint meztelen felsőtesttel, ezüstmaszkban, bkv-nadrágban beront a laboratóriumba és nelson-fogással letámadja a kreatúrát. Na ezt kapd ki, Miss Shelley!
A Santo filmek - ha ez még nem derült volna ki -
egyszerűen nagyszerűek, avagy maximálisan kiszolgálták a közönség minimális,de azt szigorúan elváró igényeit. Tették ezt oly ártatlan bájjal, melynek még ma is nehéz ellenállni. Az igazi, míves mexikói horrorfilmeket azonban máshol kell keresni...
Mattei jó néhányszor lekéste a partit, de aki ott maradt kapuzárásig, az nem bánta meg. Legyen az zombis (HELL OF THE LIVING DEAD) vagy poszt-apokaliptikus (RATS), Bruno mindig össze tudott tákolni valami szórakoztatót. Ez is jóval az Emanuelle- és Nőibörtön-széria (véletlenül egybeesett) fénykora után készült, de a fáziskésést feledteti az a totál őrület, ami 84 percen át folyik.
Az intro az ártatlanul elítélt Fekete Emanuelle történetét folytatja, ez ugyanis egy '82-es, szintén Mattei által elkövetett wip-mozi második menete akarna lenni. Ám jön egy eszement csavar: négy közveszélyes férfit szállítanak a női börtönbe, hogy ott szállásolják el őket, mielőtt végrehajtják rajtuk a halálos ítéletüket.
Seperc alatt sikerül lefegyverezniük az őröket, s elindul útjára a terrorba bújtatott gyönyör. Claudio Fragasso, Mattei agytrösztje, olyan embertelen szcenáriót hozott össze, amivel legfeljebb a TERROR EXPRESS tudna versenyre kelni. A szoftcore szex gyárilag csomagolt, a hardcore splatter viszont hátba támadja az 'Emanuelle' hívószavára eljött közönséget. Még az idegölő, Goblinra emlékeztető zenéből is arra lehet következtetni, hogy egy gorefeszt volt a megrendelőlapon.
A csupa ismeretlen-ismerős zsánerarcból álló gárda úgy viselkedik, mintha ez lenne az utolsó fellépésük - a grimaszolás mesterkurzusa túllő a célon, mégis passzol ahhoz, amit elkövetnek a vásznon. Az elszabadult vademberek végigkúrják az ellenállás minimális jelét tanúsító női szakaszt, mígnem valaki egy zsilettpengével a vaginájában bosszút áll. Ez a truváj a DEPORTED WOMEN-ből van kikölcsönözve, de George A. Romero halhatatlan HAJNALA is állandó fellépő Matteiék vizuális kisszínpadán. A film kapcsán érdekes megjegyezni, hogy a rendező(k) munkásságát a HELL OF THE LIVING DEAD-től egészen a STRIKE COMMANDO/ROBOWAR fémjelezte időkig végigkíséri a kommandós hadviselés témaköre.
Abszurd, antiszociális és talán még az egészségre is káros = cinema deliria.
A munkájából kifolyólag a halállal igen közeli kapcsolatban lévő Robert, egy frissen előkapart vizihullával lepi meg szerelmét, Bettyt (Beatrice Manowski), aki örül, hogy mostantól egy élettelen testtel is megoszthatja ágyát. Az édeshármas első intim együttlétének szemtanúi is lehetünk, már ha bírjuk gyomorral. A nyálkás holttest cirógatása egyeseknél bizony kiakaszthatja a biztosítékot, bár elég valószínű, hogy akinél ez bekövetkezne, az el sem kezdi nézni a filmet. A párocska látszólag boldog, ám Betty rövid időn belül meglép, s magával viszi a vizihullát is. Elkezdődik Robert kálváriája, kiderül, hogy tényleg szerette a lányt, s boldog volt vele, ám ezennel vége a boldogságának, s nyílván nem sok esélye van arra, hogy talál valaki mást, aki hasonló „hobbinak” hódol, mint ő. Ebbe aztán szép lassan bele is őrül, aminek előbb egy prosti, aztán egy sírásó meggyilkolása, majd pedig a filmtörténet talán legelborultabb lezárása lesz az eredménye. Öngyilkosság, de nem akárhogy…
Buttgereit filmje elemi erővel hat, a téma és a megvalósítás együttesen egy olyan koktélt alkotnak, melynek ízét nem felejti el soha az, aki egyszer megkóstolta. Lepukkadt helyszínek, a minimál költségvetést meghazudtoló effektek, gore, néha idegtépő, máskor pedig teljesen infantilis zene, hiteles színészek, és az egészhez tökéletesen illő látványvilág (a filmet Super 8-ra forgatták).
A 
Dirty Happy (!) kapitány és beosztottjai felszámolnak egy rendőrgyilkos rablóbandát, az egyik elkövetőnek azonban sikerül meglógnia. A pszichopata bűnöző hamarosan visszatér, hogy bosszút álljon a rendőrökön.
- Doktor Basilkét megölték?! Ön el sem tudja képzelni mennyire kedves ember volt!
Buch: Herbert Reinecker, Musik: Frank Duval, Titelmusik: Les Humphries, Ton: Haymo Heyder, Mischung: Willi Schwadorf, Kamera: Rolf Kästel, Schnitt: Werner Preuss, Regie-Assistenz: Robert Furch, Szenenbild: Wolf Englert & Margret Finger, Aufnameleitung: Hartmut Koldewey & Peter Steinberger, Produktionsleitung: Siegfried Wagner, Herstellungsleitung: Gustl Gotzler, Redaktion: Claus Legal, Produzent: Helmut Ringelmann. Eine Produktion der Telenova Film- und Fernsehproduktion im Auftrag von ZDF, ORF, SRG. 
------------------------
