CURTAINS {A FÜGGÖNY} (1983)

Jonathan Stryker, a végső rémálom: Kanada

Must see classic! Imádni való, amikor az újrakiadás borítóját megszórják szuperlatívuszokkal, az extrákban feszengő interjúalanyok meg karrierjük felettébb kínos epizódjaként emlékeznek vissza rá. „Reméltük, soha senki nem fogja látni.” Na de ne szaladjunk előre.

 

A legutóbb A DÉMON KEZE kapcsán felbukkant veterán filmsztár Samantha Eggar egy Samantha nevű veterán filmsztárt alakít, aki a method acting jegyében önként bevonul az ideggyógyintézetbe, hogy aztán Jonathan Stryker rendezőnek eljátssza élete nagy drámai szerepét egy őrült nőről szóló filmben. Samantha egyre aggasztóbb elmeállapotát látva az egomániás, nőgyűlölő Stryker (a másik veterán: John Vernon) meggondolja magát, és inkább a vidéki kúriájába meghívott fiatal nők közül akarja kiválasztani a főhőst.  „Ölni tudnék a szerepért!” A hat versenyző közül az egyiket már a saját otthonában utoléri a végzete, majd a feszült hangulatban kezdődő meghallgatásra besétál a tébolydából kiszökött Samantha az őt megillető főszerep igényével. Látva a karaktereket - egyikük egy stand-up komika -, a pincében sarlóját köszörülő Maszkos Gyilkosnak (Samantha? Stryker? Jason?) minden oka megvan rá, hogy végezzen a díszes társasággal. 

 

A '83-ban megtartott Slasher Olimpia kanadai résztvevője nehéz szülés után állhatott a rajtvonalhoz. Belemenni egy-egy film elkészültének a részleteibe könnyen a visszájára fordulhat - zzzzzz -, de A FÜGGÖNY esetében tényleg nem árt megtudni, mi zajlott a függöny mögött. Szóval a PROM NIGHT (A SZALAGAVATÓ FANTOMJA) producere még javában számolta a dollármilliókra rúgó bevételt, amikor 1980 telén megbízza az addig operatőrként dolgozó Robert Ciupkát, hogy rendezzen neki horrorfilmet záros határidőn belül. Ciupka az ugyanabban az évben a Velencei Fesztiválon nagydíjazott ATLANTIC CITY-t fényképezte Louis Malle-nak, és nem szerepelt a tervei között, hogy valaha horrort rendezzen, de ha már felkérték... A leadott anyagból 45 percnyi "dögunalmat" sikerült a vágónak összeraknia - bemutató elnapolva. Ciupka felnőtteknek szóló, artisztikus pszichodrámára tett kísérlete egy évvel később bővült ki újabb 45 perccel, biztos, ami biztos alapon azt már maga a producer dirigálta le ugyanazokkal a színészekkel. És az egészet rákenték Jonathan Strykerre!

 

Ha a felújított változathoz van szerencsénk, akkor az első forgatás felvételeit Robert Paynter brit operatőr (EGY AMERIKAI FARKASEMBER LONDONBAN) érzékien bevilágított, classy képeiről ismerhetjük fel. Ezek többségét a film közepéhez használták fel, az első (expozíció  + fake-rape-álom szekvencia) és utolsó (stalk n’ slash + leleplezés) húsz-huszonöt perc a bevált slasher-formulákat alkalmazó pótforgatás eredménye. Ahhoz is volt merszük, hogy a vágóasztalon két halálesetből utólag egyet csináljanak, így kerül az emeleti hálószoba ablakából kieső áldozat a nappali kanapéjára. A fércműben az értelem szikrájának a keresése legalább olyan izgalmakat nyújthat, mint a whodunit. Hová tegyük például a vezérmotívumként fel-felbukkanó játékbabát, azon túl, hogy baromi jól mutat a plakáton? A nem szándékolt költői homály röpke pillanatokra a megfejthetetlenség varázsával ruházza fel a filmet.

 

 

Ami természetes módon üt át a produkción és teszi azt valamelyest mássá USA-beli kortársaihoz képest, az Made in Canada mivoltából adódik: hólepte cidrizés a ház körül (BLACK CHRISTMAS), groteszk maskarát viselő gyilkos (TERROR TRAIN), mizantróp közhangulat (DEADLINE). A megfélemlítéssel operáló rendező-karaktert Klaus Kinskiről modellezték, de ahogyan John Vernon játssza, Stanley Kubrick juthat eszünkbe róla a RAGYOGÁS kulisszáiban. A felvonásait függönyhúzással jelző színjátékban a gyilkosságok közül a koris nagyjelenet emlékezetes, az sem azért, mert olyan kreatív vagy véres volna (gore effektek terén mindkét rendező visszafogta magát), hanem mert hipnotikus látványt nyújt. Ciupkának amúgy érdekes elképzelése volt arról, hogyan kell feszültséget előidézni, mi tagadás, slasher-producerként én is kitettem volna a szűrét. Az utolsó felvonásban próbálták végleg menteni a menthetőt, ekkor egy huszárvágással valamiféle filmes kellékraktárban találjuk magunkat egy hosszúra nyújtott stalk n' slash erejéig. 

A FÜGGÖNY a kanadai privát filmgyártás lehetőségét megteremtő tax shelter törvény szülötte, egy adózási ügylet, mely által a befektetők jelentős összegeket tudtak leírni a bevallásukból. Hogy artisztikusan megüti-e egy szabványos slasher nem túl magas mércéjét, azt döntse el mindenki maga, az viszont holtbiztos, hogy nem ez a régi/új STAGEFRIGHT. "Jonathan Stryker" filmjét a műfaj megszállottjainak merném ajánlani, azokra a hosszú, téli estékre, amikor a maszkos gyilkosoknak sem akad jobb dolguk.

THE MUTATIONS {TORZSZÜLÖTTEK} (1973)

Jack Cardiff, angol

A brithorror-kísérletben két molyrágta rémtoposzt, az Őrült Tudóst és a Torzszülötteket tették fel a műtőasztalra, hogy egy új faj megteremtésének a reményében összevarrják őket. A szerencsétlen szörnyszülöttet a Vico jóvoltából mutogatták a hazai videotékákban.

Nolter professzor (1 - Donald Pleasence) titkos laboratóriumában húsevő zöldségember kifejlesztésén fáradozik, szigorúan a világbéke nevében. Az egyetemen órákat adó prof próbálkozásaihoz Lynch, az elefántember (2) szerzi be a kísérleti egyetemista nyulakat (3). A félresikerült mutánsok a „Különös Emberek Királyi Családja” fantázianevű cirkuszi vándorkiállításon kötnek ki, amiben Lynch – a mese morális szörnye - társtulajdonosként érdekelt. Az előnytelen külsejébe beletörődni képtelen freak nem hajlandó közösséget vállalni sorstársaival, abba a hiú ábrándba kergetve magát, hogy Nolter ígéretéhez híven majd normális külsőt varázsol neki. A abszurditás ellenében visszafogott színészi játékkal tüntető Pleasence-nek végül csak sikerül egyik tanítványából összehozni egy épkézláb Vénusz légycsapót (4), ami/aki a laborból kiszabadulva elindul meglátogatni barátnőjét (5). Csapó!

Angliában THE MUTATIONS, Amerikában THE FREAKMAKER címen futott 400.000 dolláros (háromszázkilencvenezer, pontosít a producer az audiokommentárban) produkció értelmi szerzője egy amerikai forgatókönyvíró volt, akit gyerekkorában elbűvölt a sideshow cirkuszok világa, rémfilmek rajongójaként pedig Tod Browning 1932-es FREAKS-je tett rá maradandó benyomást. A produceri teendőket is ellátó író - az angol filmipar válságának köszönhetően - megnyerte rendezőnek Jack Cardiff világhírű brit operatőrt. A Technicolor-fényképezés úttörője (VÖRÖS CIPELLŐK; FEKETE NÁRCISZ; HÁBORÚ ÉS BÉKE) olyannyira megbánta a bérmunkát, hogy soha a büdös életbe nem ült többé rendezői székbe, inkább visszament operatőrködni csúcsfizetésért (CONAN, A PUSZTÍTÓ; RAMBO 2). A forgalmazó Columbia Pictures bő egy évig dugdosta a valódi torzszülötteket felvonultató filmet, mielőtt be merték mutatni nagyközönség előtt.

Összhangban tartalmával, a film maga is egy hibrid-mutáns, egyszerre ISLAND OF LOST SOULS/THE FLY-variácó és FREAKS előtti tisztelgés, tudományos-fantasztikus keretbe foglalva az "evolúció szemétdombjáról" összeszedett emberek kálváriáját. Az együttérzésre tett kísérlet nem annyira csodálatra méltó, mint Tod Browning mesterművében – mire a FREAKS híres "közénk tartozol" banket-jelenetének megismétléséig eljutunk, a rendezés túl sokszor az exploitation igényével viszonyult a torzszülöttekhez. Azért próbálták érző, szimpatikus lényekként is ábrázolni őket, cserébe a karnevál népe őszintébb alakítást nyújt, mint az "egyetemisták" vagy a "biokémikus" izomember Brad Harris. Az ex-peplumhős a tiszteletdíja mellett megkettyinthette a női sztárt és kapott egy társproduceri kreditet, a kész filmre viszont már nem volt kíváncsi. „Jé, ez nem is annyira rossz!”- csodálkozik rá a kommentárban. 

Amennyiben megmagyarázhatatlanul vonzódunk a józan paraszti észt és polgári jó ízlést nélkülöző anglo-amerikai horrorfilmekhez (a HORRORS OF THE BLACK MUSEUM és a KONGA jutottak eszembe róla), a TORZSZÜLÖTTEK be fogja váltani a hozzá fűzött reményeket. A főcím növényvilágról készült makrófelvételei hátborzongató előérzettel töltik el tudatunk mélyét, a trükkmesterek és a természet rendellenes teremtményeinek keveredése a londoni ködben különös, aberrált atmoszférát kölcsönöz a már akkor ódivatúnak számító fantasztikumnak, melyet csipetnyi erotikával fűszereztek (félmeztelen lányok a műtőasztalon; Julie Ege norvég modell-filmszínésznő habfürdője). A hangulathoz sokat tesz hozzá az ambient zenei stílus egyik atyjának tartott Basil Kirchin néhol avantgárd jazzbe hajló kísérete. A gyenge pont Cardiff sokkal inkább középszerű iparosról, mintsem Oscar-díjas operatőrzseniről árulkodó rendezése, bár végső soron a vásári közönségesség nem áll rosszul egy olyan B-gagyinak, ami a morbid kíváncsiságot szolgálja. Vajon tényleg tudnak telefonálni a zöldségemberek?  

 Csak tessék, csak tessék, nézze meg a TORZSZÜLÖTTEKET és megtudja!

 

VHS-archívum: menekülés a joglejárat elől

 

  

 

   

FATAL TERMINATION (1990)

Andrew Kam, 香港 

 

Ezt a hongkongi Molotov-koktélt akkor hajították a vászonra, amikor az akció-színtérnek John Woo és Ringo Lam voltak a császárai, a D&B stúdió pedig az IN THE LINE OF DUTY/TIGER CAGE szériával tartotta műsoron a modernizált kungfu filmeket. Helyismerettel rendelkezők rögtön a Regent Film Limited kezdetű főcím láttán  tudni fogják, hogy egy másodvonalas Phillip Ko produkcióról van szó (amit a D&B forgalmazott a mozikban). Andrew Kam rendező korábban Tsui Hark cégénél, a Film Workshopnál asszisztenskedett, az ott készült THE BIG HEAT (1988) stáblistáján társrendezőként volt feltüntetve a neve Johnnie To mellett. A FATAL TERMINATION nyilvánvalóan a THE BIG HEAT nyomdokaiba kívánt szegődni, és félig-meddig meg is tudja idézni a zsaru-thriller ideges feszültséggel teli esszenciáját. Aztán feladja a harcot, és a végére tipikus kültelki gránátvetős-helikopteres girl with gun piffpuffá válik, de addigra már nem igazán fogjuk bánni.

 

 
Arab terroristák (= fehér fickók három napos borostával) megbíznak egy fegyverkereskedőt (Phillip Ko), hogy tulajdonítsa el a rivális iszlamista frakció fegyverszállítmányát. Hong Kong nemzetközi repülőterén lebonyolítandó művelethez a díler szövetkezik a korrupt vámfőtiszttel (a hollywoodi karrier előtt álló vusubajnok Robin Shou), aki a zsákmányt jobb ajánlat reményében inkább megtartaná magának, a rendőrök előtt pedig bemártja az ügybe egyik kollégáját. A koffeinen élő belbiztonsági nyomozó (Simon Yam) nyomoz, az arabok egyre idegesebbek, az ártatlanul megvádolt vámost elteszik láb alól. Az áldozat rokonai egy rohamosztagos házaspár (Ray Liu és a Vasangyal Moon Lee) óvodás kislánnyal. A bűnözők a gyerekeket sem szeretik.

 
Düh, kétségbeesés, bosszú. A régi kungfu filmek konfliktusait korszerűsítő heroic bloodshed tűzön-vízen át halad egyik végletesen drámai jelentéről a másikra, mintha fegyvert tartottak volna a forgatókönyvíró fejéhez: holnapra találj ki nekünk valamit, különben termináljuk a szerződésed! Ha a cselekmény nem lenne ennyire generikus, ha a karakterek közti viszonyrendszer kevésbé lenne mondvacsinált, ha Hong Kong nem írta volna alá a visszacsatolási egyezményt, akkor... Tökmindegy, a FATAL TERMINATION így is, úgy is kitüntetett figyelmet érdemel egyetlen, hajánál fogva előrángatott megmozdulásának hála: gwailo izompacsirta kilógatja a gyereket a száguldó autóból, miközben a motorháztetőn kapaszkodó édesanya elkeseredett harcot vív a sofőrrel. 

 

 

A BLESS THIS HOUSE és a WILD SEARCH cuki gyereksztárjának nem ez volt az utolsó szerepe, ezek szerint túlélte a mutatványt. Ezen kívül a film tartogat még egy-két rövid harcművészeti bunyót (Moon Lee vs. Philip Ko), sűrű golyózáport, halálugrásokat ereszcsatornákról ---

 

Kidolgozottságban a koreográfia elmarad attól, amit a Yuen-klán művelt akkoriban a D&B-akciófilmekben, könyörtelenség dolgában viszont nem vall szégyent. Ahogy a vájt fülűek John Woo THE KILLER-jében hallhatták, a "zeneszerző"  itt is néhány James Horner-témával javította fel a hangsávot. Phillip Ko tevékeny részt fog vállalni egy hasonló jellegű, Ringo Lam által nívósabbra rendezett politikai thrillerben: THE SUSPECT. 

Bónusz fatalista HK-akciófilm: FATAL VACATION.

DEMONOID {A DÉMON KEZE} (1980)

Alfredo Zacharias,  USA-Mexikó

Amikor AZ ÖRDÖGŰZŐ hosszúra nyúlt árnyékában a Sátán uralta a horrorfilmeket, színre lépett egy latin-amerikai gyökerekkel rendelkező celluloid-atrocitás. A főszerepben két, valaha szebb napokat látott hollywoodi sztár, meg egy kézfej.

 

  

 

Évszázadokkal korábban - még mielőtt Samantha Eggar az élvonalba került volna - mexikói sátánista szekta balkezeket vagdosott le csuklóból. Napjainkban - amikor Mrs. Eggar ilyesfajta B-mozikban találta magát -, az elátkozott ezüstbánya mélyén feltárt kínzókamrából előkerül a rettegett La Mano del Diablo, a „démon keze". Megint a babonás helybélieknek lesz igazuk: a relikvia feltámad hamvaiból és megszállja a városból gyütt bányamérnököt. Innentől Cinema Deliria all the way: a gonosz végtag által irányított jóember felrobbantja a bányát a munkásokkal együtt, elutazik Las Vegasba, a kaszinóban rommá nyeri magát, meggyilkol néhány útonállót majd öngyilkosságot követ el. A temetőben a kéz megszabadul a gazdatesttől és megszállja az arra járőröző rendőrt. A rendőr plasztikai sebészetre rohan, levágatja a kezet - vagy a kéz vágatja le a rendőrt?! és megszállja a sebészt. A sebész autóba vágja magát, a vonatsíneknél levágatja a kezet - vagy a kéz vágatja le a sebészt?! és megszállja a… ad infinitum. 

A bányamérnök özvegye (Eggar) egy hitével hadilábon álló pappal (Stuart Whitman) az oldalán a kézen-közön vándorló kéz nyomába ered. A Szentségtelen Bal körmenete a katolikus templomban ér véget. "Adja ide a lángvágót." Whitman a maga lakonikus modorában nekiáll leperzselni a mancsát a hózentrógert viselő Eggar szeme láttára. Ha nem láttam volna a saját szememmel, bizony én sem hinném el! 

 

A rendező a mexikói filmipar veteránja, ebből kifolyólag műve halványan azokra a clasicó mexicano horrorokra emlékeztet, melyek helyi folklórral - itt a Guanajuato múmiák - fűszerezték a közkincsé vált, univerzális szörnyeket (EL VAMPIRO). A „levágott kéz” toposz önmagában megérne egy misét, volt belőle német nyelvű expresszionista némafilm (ORLACS HANDE), hollywoodi rémfilm-mumus,

brithorror kiskedvenc az Amicus stúdióban, mellékszereplő az Addams családban. ’81-ben Oliver Stone is rendezett egy kéz-horrort (THE HAND), majd az EVIL DEAD 2 tette végérvényesen a popkultúra részévé. Úgy látszik, van valami eredendően creepy crawly abban, amikor a jobb kéz nem tudja, mit csinál a bal. 

Az abszurditást fapofával előadni kihívást jelenthetett a színészgárda számára, mint amikor a rendőr ráparancsol a sebészre, hogy operálja le a kezét érzéstelenítés nélkül – egy fájdalmasan dilettáns jelenet. Érzéstelenítés nélkül a nézőnek is elég nehéz elviselni a DEMONOID-ot, pláne mert hetvenes évekbeli tévéfilmek színvonalán lett megrendezve, lefotografálva, eljátszva. Szó se róla, próbálták szórakoztatóvá tenni, ennek érdekében még autós üldözést is belezsúfoltak, az ahogy-esik-úgy-puffan befejezés Deliria-díjat™ érdemel. De hogy olyan hatásos okkult B-horror lenne, mint mondjuk a korabeli EVILSPEAK, arról szó sincs.

A filmből két verzió készült, először egy hosszabb lélegzetű a globális piacra, majd egy rövidebb, velősebb az USA számára. Utóbbi prológusa (amit bizonyos Jim Wynorski rendezett bele) bemutatja, hogyan áldoztak fel sátánista aztékok láncravert nagymellű nőket háromszáz évvel ezelőtt. A némi gore-ral és El Diablo-inzertekkel turbózott amerikai változat keveredett bele a magyar videóforgalmazásba – ha mindenáron meg akarjuk nézni, akkor az "olyan rossz, hogy már jó" hangulat fokozása érdekében a MonoGram Video hangfölémondásos kazettáját hozzuk fel a VHS-bányából.

MIKEY (1992)

Dennis Dimster-Denk, USA

Az Isten szerelmére, el a kezeket a gyerekeinktől! Hollywood DTV-részlegén nem hallották meg az imát, a MOSTOHAAPA után jött MIKEY, a mostohagyerek. „Egy film, ami a gyámügyi hivatallal teszi azt, amit a CÁPA a strandokkal” – írta róla a Fangoria. A Joker Film Co. megbízásából egészen korrekt magyar szinkronnal ellátott videokazettán a műsor úgy kezdődik, mint valami Hallmark tévédráma a pokolból: luxusvillában egy aranyos kisfiú hidegvérrel legyilkolja örökbefogadó családját. Az ismeretlen elkövetőre kent mészárlás gyanú felett álló túlélője egy másik állam kertvárosában új nevelőszülőkhöz kerül. Mire az osztályfőnök rájön, hogy a kilenc éves Májkinál a „gyökértelenségi zavar pszichotikus viselkedéshez vezethet”, a tinédzser szomszédlány miatt féltékenységi rohamot kapott hús-vér Chucky baba újra lecsap.

 

 

Mélyfúrás a gyermekbántalmazott psziché sötét bugyraiba, ahonnan a legkisebb negatív visszajelzés hatására felszínre tör az erőszak – a forgatókönyvíró átlapozott néhány szakkönyvet, esetleg kikérte pszichológus véleményét, aztán egyeztetve a kokainmámorban fetrengő producerekkel (előzőleg a HOLTPONTtal jól megszedték magukat) kénytelen volt beletörődni, hogy pszichothrillerben a legcélravezetőbb megoldás az, ha kés-villa-ollót adunk a problémás gyerek kezébe és vérvörösre festetjük vele a díszletet. A MIKEY az a fajta ultracinikus slasher-képződmény, aminek bűnrészessé tett nézője kényelmesen hátradőlve, kaján vigyorral a képén várja, hogy a szeretethiánytól gyilkológéppé változott delikvens kimutassa tejfoga fehérjét a mit sem sejtő környezete előtt. És ha a végére nem lenne elég a tucatnyi ártatlan áldozat, búcsúzóul beígérik a MIKEY 2-őt.

A filmnek morbid humorával önmagát is sikerül kompromittálnia, Mikey ugyanis vonzódik az erőszakos filmekhez, kedvence a RÉMÁLOM AZ ELM UTCÁBAN (belső poén: a mostohaanyját Mimi Craven, Wes ex-felesége alakítja!). Talán a KAMERALESt vagy a HENRY: PORTRAIT OF A SERIAL KILLER-t is láthatta, mert gyilkosságait rendszeresen videóra rögzíti. „-Te meg mit nézel? –Csak egy horrort.” Akadt olyan művész, aki ebből társadalmi látleletet csinált; a MIKEY szubtextusok helyett a demonstrációban volt érdekelt, Mikey videója csak egy kis része annak az ötlethalmaznak, ami a negyed órás grand guignol fináléban fog felrobbanni.

A tékák polcai tele voltak ezeknek a díszpintyeknek a felnőtt változataival (a nemrég tárgyalt SKINNER tökéletes párdarab), de amikor az emberi gonoszságot tíz év körüli gyerekek testesítik meg, annak mindig volt és lesz egyfajta tabusított bája a THE BAD SEED-től kezdve a DEVIL TIMES FIVE-on át a MIKEY-ig. Gyerekszereplők kiválasztása terén egyszerűen nem lehet belekötni az amerikai casting directorokba, a kissrác úgy tolja az angyalarcú terrort, mintha erre képezték volna ki az általános iskolában. HELLRASER-rajongók Ashley Laurence-nek fognak örülni (ha nekem ilyen osztályfőnököm lett volna...), valamint a Robert Z’Dar hasonmásverseny három különböző korcsoportban indult résztvevője is kapott egy-egy szerepet ---

 

A gyerekszínészből lett rendező bevált suspense panelekből rendezgette össze első (egyben utolsó) említésre méltó munkáját; a legjobb, ami elmondható a szerény kiállítású direct-to-video produkcióról, hogy túlzásba vitt vérengzés nélkül is hellyel-közzel végig képes fenntartani a figyelmet. A MIKEY számára családmodellként szolgált MOSTOHAAPA rendezője, Joseph Ruben vérszemet kaphatott a láttán, nem sokkal később leforgatta A JÓFIÚ című nagystúdiós (Fox) thrillert, melyben Macaulay Culkin volt a család ördögfiókája. Érdekes, Culkin és a Mikey-t alakító Brian Bonsall is abuzív, drogfüggő felnőttekké váltak. Biztos az a fránya szeretethiány.