Ferruccio Casapinta, olasz
Lássuk csak, mi van műsoron:
Hálóinges szőke csajszi a kínzókamrában...
Első sor közepére kérnék egy jegyet, grazie.
A
CRAZY DESIRES OF A MURDERER után íme egy újabb (régebbi) elfeledett olasz horrorkrimi, amit a pince mélyéről hozott fel a jogtulajdonos, miután hírét vette, hogy az ilyesmit jó pénzért el lehet adni a kultfilmes piacon. A kettő között annyi a különbség, hogy egyiküket a lecsengett gótikus-hullám és a hamarosan kitörő giallo-láz közti átmeneti időszakban készítették el. Tuti sikerrecept hiányában a közhelyeket beledobáltak a „gótikus giallo” feliratú zsákba, kicsit összerázták, és
A sátán babája címen kiszórták a nagyközönség elé. Ferruccio Casapintának ez volt az egyetlen játékfilmre tett kísérlete, pedig ilyen névvel micsoda karriert futhatott volna be... (vendéglősként.)
A női sztár, Erna Schürer így emlékszik vissza: „Casapinta egy idióta volt, semmihez sem értett. Azt hiszem, megfinanszírozták neki a filmet vagy valami ilyesmi. Problémás produkció volt, a forgatás leállt, aztán folytatódott. A stábban több profi is dolgozott. Végül befejeztük a filmet, a mai napig kapom érte a csekkeket, amikor leadja a televízió.” Az vesse az első követ a színészekre, aki értelmes képet tud vágni a LA BAMBOLA DI SATANA (THE DOLL OF SATAN) láttán ---
Az agyzsibbasztó cinema deliria rögtön a főcímmel elkezdődik, egy montázs az izgalmasabb pillanatokról készült standfotókból összeállítva. Mozgókép helyett a produkció számára ideálisabb médium lett volna az akkortájt kelendő árucikknek számító fotónovella, a pózokba merevedő modellek feje fölött megjelenő szövegbuborékokba írt mondatokkal. „Alig várom, hogy végre lássam a te híres-neves kastélyodat!” Végrendelet kihirdetésére érkezik Elizabeth a barátaival, a fiatal lány megörökli bácsikája kastélyát a személyzettel együtt. "Ki ez a nő a szobámban?!"
Ja igen, az ingatlanhoz tartozik még egy tolószékben ülő, elmebeteg, néma asszony, a sötét múlt élőhalott mementója (vagy valami ilyesmi). A nappal szigorú szemüveget viselő,
éjszakánként szexi döggé változó governante titkos szeretőjével a háta mögött megpróbálja rávenni a bájosan naiv örököst, hogy adjon túl a kastélyon a szomszédban lakó arisztokrata javára.
Elkövetődik egy-két gyilkosság a titkos szerető bőrkesztyűs kezei által, majd Blackie, a nyomozó szerepét jobb híján betöltő kertészkutyája leleplezi az inast, pontosabban azt, aki az inasnak tettette magát. A sátáni összeesküvést sejtető cím vörös heringnek bizonyul, a cselszövés részeként egy komplett középkori rémdrámát színre vivő bűnözők motivációját a kémiában jártasak le tudják olvasni a laboratórium palatáblájáról.
A klasszikus „kergessük őrületbe az örököst, hogy megszerezzük a kincset” sztori értelmének a szikráját tömény expozícióval próbálták begyújtani. A szövegkönyvet általában étel vagy italfogyasztás közben olvassák fel, a producer biztos nem akarta, hogy kárba vesszen az ebédidő. Egy ideig sima bűnügyi krimiként zajlanak az események a kastély és a közeli falu vendéglátóipari egysége között, ahol a helyi fiatalok a zenegép előtt lopják a napot.
Ide annyiszor térünk vissza, hogy egy idő után régi ismerősként köszön vissza a vendéglős. Az egyik vacsora közben belengetik a kastély ötszáz éves szellemének históriáját; attól fogva ’metempsycho’ a játék neve, ahogy a hallucinogén drogokkal bekábított hősnőt lefekvéskor megkísérti a lánccsörgető kísértet.
Metempszichózis: 1. lélekvándorlás; egy személy többszöri újjászületése különböző testekben. 2. METEMPSYCHO aka. TOMB OF TORTURE – rendezte: „Anthony Kristye”, főszerepben: „Elizabeth Queen”; egy fekete-fehér, másodosztályú olasz kosztümös-gótikus horror 1963-ból, ami a LA BAMBOLA DI SATANA testében született újjá.
A plakáton megörökített fénypontban az áttetsző hálóinget viselő Elizabeth a kastély kínzókamrájában találja magát néhány marcona csuklyás alak társaságában. A nápolyi születésű fotómodell, Erna Schürer (szül. Emma Costantino) pszeudo-német szexepiljét a DEPORTED WOMEN OF THE SS-ben is kihasználták. Schürer kisasszony kihasználása lehetett a LA BAMBOLA DI SATANA elsődleges célja, azok a levetkőztetésére tett kísérletek, amiknél a művésznő kézzel-lábbal próbálta takargatni bájait. Esetleg valamelyik pince mélyén pihen egy explicitebb kópia?
A természetfeletti horror és bűnügyi krimi között megkötött kompromisszumokból létre hozott gótikus giallo eleve problémás eset, pláne olyan rendező kezei között, akit sikeresebb kollégáival (Bava, Freda, Margheriti) ellentétben láthatóan nem stimulált az erőszak ábrázolása; ennél még „Anthony Kristye” fent említett múzeumi darabja is véresebb. A zsánert illető tanácstalanságot a kémtörténetbe illő végső csavar leplezi le.
Különösebb izgalmak híján a szórakozást a film „absztrakt” stílusa szolgáltatja, a teret, időt, logikát lila ködbe burkoló dilettáns írói, rendezői, vágói döntések sorozata. Az operatőri munkát szándékosan kihagytam, annyira azért nincs rosszul fényképezve, de Francesco Attenni operatőrt sem kímélte meg a Sátán babájának átka: neki is ez volt az utolsó filmje. Rémes egy fércmű, a Cinema Deliria szekta tehetősebb tagjai nyugodtan előrendelhetik a blu-ray lemezt.
