DOUBLE EXPOSURE (1982)

William Byron Hillman, USA

A THE UNDERTAKER és két másik Vinegar Syndrome lemez (SNAPSHOT; BLOOD BEAT) után már nagyjából sejtettem, minek nézhetek elébe, ha a borítóra az van írva: „distinctly original horror obscurity”. Mondjuk úgy, ezt sem tenném ki a kirakatba, kivéve persze, ha a Deliria kirakatáról van szó!

                                                     

A slasherek hőskorában bemutatott lélektani adult suspense krimi hetvenes évekre jellemző stílusjegyeit megmagyarázza, hogy az író-rendező a saját, THE PHOTOGRAPHER című 1974-es filmjét újította fel. A homályba veszett forrásműhöz nem volt szerencsém, friss élményként viszont ott az ausztrál SNAPSHOT: a hasonlóság nem csak azért szembeötlő, mert mindkettőt flancos Panavision formátumban fényképezték. Két karakterközpontú thrillerről van szó, a SNAPSHOT (1979) egy fotómodellként szerencsét próbáló fiatal lányról szól, 

akit mindenféle középkorú férfiak környékeznek meg; a DOUBLE EXPOSURE a lencse másik oldaláról fogja meg a dolgot, és egy középkorú reklámfotóst tesz meg főhősének, akit mindenféle fiatal lányok vesznek körül. Az eredmény ugyanaz: terror és halál.

Los Angeles utcáin garázdálkodó sorozatgyilkos éjszakánként prostituáltakra vadászik, miközben az elvált, luxuslakókocsiban élő fotóst rémálmok gyötrik, melyekben brutálisan kivégzi modelljeit. „Elvágtam a nyakát és kibeleztem, mint egy csirkét!” – panaszolja el pszichiáterének. A munka és szexuális értelemben egyaránt szabadúszó férfi megpróbál normális kapcsolatot kezdeményezni egy korban hozzá illő, szintén elvált csirkével. A tudat alatt elkövetett gyilkosságok véres valósággá válnak, a pszichiáter egyre aggodalmasabb képet vág, egy idő után én is elkezdtem aggódni: ha ez így megy tovább, akkor tényleg a fakezű/falábú karakter lesz a gyilkos. És lőn a befejezés: „Nyolc éves voltam, hallottam anyámat a hálószobában...” Egy újabb PSYCHO-killer, aki a halott anyjára keni a felelősséget.

A producer-sztár egy hatvanas években befutott hollywoodi televíziós színész, Michael Callan. Nem tudom, hány ex-feleséget gyilkolt meg álmaiban (a Wikipédia hármat jegyez), de a tévés hátterét le sem tagadhatta volna, mert az R-besorolású elemeket és a Panavision két szélét lemetszve tulajdonképpen egy tévéfilmet kapunk. Mit egyet, legalább hármat! És ettől válik a DOUBLE EXPOSURE valóban „distinctly original” élménnyé: a fülig szerelmes fotós újdonsült barátnőjével romantikázik a tengerparton, a szomszéd csatornán Brian De Palma rendezte "giallo" van műsoron, a sikátorban a kesztyűs gyilkos becserkészi áldozatát. Guest starring Sally Kirkland ---

Egyel odébb David Cronenberg melodrámája két testvérről, egyikük épkézláb, a másik autóbalesetben elvesztette végtagjait. Tovább kapcsolva detektív-sorozatba ütközünk, férfi-nő zsarupáros nyomoz valamilyen ügyben. Mindez szép lassan lecsordogál a konyhai mosogatóban, a szennycsatornából kijövő poszt-roughie exploitationt pedig leginkább úgy lehetne elkönyvelni, mint a színészi és külső adottságaival izmozó Michael Callan hiúsági projektje. Meg kell hagyni, a pali az amerikai (rém)álom karakterét rendkívüli hitelességgel játszotta el, egyenesen hátborzongató, amikor bedumálja magát az első elébe kerülő bugyiba. 

Tényleg, mitől tör ki itt a frász? A gyilkossági jeleneteknél sokkal dermesztőbb azt látni, ahogy a Screw Supply pólós lányokkal benépesített film forgatókönyve szavak és tettek mezején mennyire lekezelően bánik a szebbik nemmel.  Néhányat lejegyeztem a kockás füzetbe, hátha majd hasznát veszem:

„- A volt feleséged keres telefonon. – Mond meg neki, hogy dugja fel magának!” ;

 „- Megkaphatnám végre a tartásdíjat? – Na húzz a francba.”;

„- Szeretkezz velem még egyet utoljára. -Takarodj az ágyamból!" 

A DOUBLE EXPOSURE a megöregedéstől rettegő, sportkocsival villogó, kigombolt ingű, ötven évesen is diszkóba járó macsó férfiak nőgyűlölő sirámja, ráexponálva egy pszichothrillerre. Azt a kurva anyját.

DOUBLE TARGET (1987)

 

DOUBLE TARGET - a film by Vincent Dawn

 

 

Chuck Norris és stábja 1987 tavaszán kezdte el forgatni a Cannon-produkciót a Fülöp-szigeteken. Az amerikaiak haditervét a kémek lejelentették  a szomszédban állomásozó olasz kommandós egységnek, amelyik éppen befejezte STRIKE COMMANDO - ZOMBI 3 dupla-misszióját. Rövid eligazítás után a Bruno Mattei dandártábornok és Claudio Fragasso ezredes vezette csapat újra akcióba lépett.

Ez a mendemonda, a tény pedig az, hogy az ÜTKÖZETBEN ELTŰNT 3-at még be sem mutatták, a koppintása már kölcsönözhető volt az NSZK videotékákban.

  

A húzónév az ex-Tarzan szépfiú Miles O'Keeffe, Joe D'Amato ATOR-sorozatának sztárja. "Nem volt ő se igazi férfi, se igazi nő - olyan semmilyen ember, akit egyedül a kinézete érdekelte. Füldugót használt, mert zavarta a lövések zaja, helikopter közelében annyira megrémült, hogy le kellett állítani a motort. Minden egyes felvétel kínszenvedés volt vele." (B. Mattei) Az amerikai színészt az akciójelenetekben a bajtársát alakító Ottavio Dell'Acqua kaszkadőr helyettesítette. Mellékszerepben Chuck Norris is feltűnik, Massimo Vanni interpretálásában ---

Ha a STRIKE COMMANDO a Mattei/Fragasso páros dzsungel-periódusának a csúcsa, akkor a DOUBLE TARGET a mélypont, bár akkora minőségi különbség nincs a kettő között. Bo Svenson szovjet főgonosz, Donald Pleasence kínjában az íróasztal mögé próbált elbújni, Ronald Reagan a háttérből kacagott az egészen ---

Bármennyire is kutyaütő O'Keeffe a főszerepben, "Vincent Dawn" közhelyparádés filmjeit nem az alakítások határozzák meg, hanem a momentum. Dörögnek a fegyverek,  csattannak az abszurd dialógusok, támadnak a stock-shot cápák! Néha megszólal a STAGEFRIGHT zenéje. Még ha semmi emlékezetessel nem tud szolgálni a DOUBLE TARGET, matteizmus frontján non-stop kiszolgálja az alacsony igényszintű elvárásainkat. Van, amikor ennyi épp elég.

A narrátoros változat A gigantikus harc címét a német Der Kampfgigant után kapta, hivatalos magyar VHS-megjelenésről nem tudok.

THE UNDERTAKER {A HALÁLKERESKEDŐ} (1988)

Franco De Stefanino, USA 

A törzsközönségnek bizonyára feltűnt, hogy mostanság a Deliria Nemzeti VHS-archívum feledésre ítélt címei közül kerül terítékre egy-egy érdekesebb darab. Az aktuális műsorszámot nem a téka legalsó polcán lehetett megtalálni, hanem külön kérésre a hátsó raktárból hozták elő. Ha kéred, ha nem, A HALÁLKERESKEDŐ ezennel visszatér, méghozzá rendezői változatban!  

Fitnesstown, U.S.A. Amióta az emberek leszoktak káros szenvedélyeikről és rendszeres testmozgásba kezdtek, a túlsúlyos, láncdohányos, alkoholista Roscoe bácsinak (Joe MANIAC Spinell) nem megy valami fényesen az üzlet. A kisváros temetkezési vállalkozója jó amerikaiként a saját kezébe veszi sorsát, és nekiáll feltölteni a halottaskamrát. Majd elfelejtettem mondani: Roscoe hullákat gyalázó sorozatgyilkos, aki a helyi moziban vetített horrorfilm alapján végez áldozataival. „A fickó legalább ötször látta a filmet!” – gyanakodik a mozi alkalmazottja. Jut eszembe, legalább ötször láttam a MANIAC-et. Eljött az idő, hogy temetkezési vállalkozásba fogjak?

Egy lehetséges slasher-szatíra lett itt eltemetve, köszönhetően a jó öreg hozzá nem értésnek. Mintha Herschell Gordon Lewis megrendezte volna a MANIAC folytatását, a gore keresztapjának bájos dilettantizmusa lépten-nyomon visszaköszön, legyen az elcseszett dialógus vagy ügyetlenül fókuszált beállítás. A bébiszittert kizsigerelik, a konyhatündér arcából hamburgert csinálnak, szemkiszúrás, fejlevágás – ha vért akarsz, megkapod, nem kevés töltelékanyaggal együtt, amiben jövés-menésen kívül nem sok említésre méltó dolog történik. A nyomozósdi a detektívekkel megint csak Lewis papa BLOOD FEAST-jére emlékeztet.      

Utóbbi filmtörténelmet írt, a THE UNDERTAKER viszont akkora lúzernek bizonyult, hogy befejezett formájában egészen a blu-ray megjelenéséig nem került hivatalos forgalmazásba, a felújított filmszalag hiányzó részeit egy agyonmásolt vhs-kazettáról pótolták. Igazi elveszett és megtalált mekkmesterműről van tehát szó, a hattyúdalát eléneklő Joe Spinell főszereplésével. Új-Hollywood kedvelt karakterszínésze a saját fejlesztésű mániákusával alapozta meg szólókarrierjét. A meta-slasher THE LAST HORROR FILM és egy dugába dőlt projekt (MANIAC 2: MR. ROBBIE) után a szabadjára engedett szörnyeteg még egyszer és utoljára előadja műsorát, s közben többször belevigyorog a kamerába, mintha azt üzenné a rajongóknak, hogy elfáradva ugyan, de még mindig a Maniac a boss. Ennek örömére ünnepélyesen pezsgőt bont, rágyújt egy cigire....

Pár hónap múlva, mindössze 53 évesen végleg bedobta a törülközőt. Hollywood többször mesélt a hajdani dicsőségük árnyékában élő filmsztárok nem túl dicső végnapjairól (ALKONY SUGÁRÚT; MI TÖRTÉNT BABY JANE-NEL), ezúttal a groteszk dráma a maga teljes valójában tárul elénk. A bizonytalan gesztusok, a zavarodottságról árulkodó beszédmód miatt nem tudni, hol végződik a megzakkant színész, és hol kezdődik a megzakkant temetkezési vállalkozó - egy nem mindennapi alakítás a szakadék széléről. 

A Joe Spinell Fanclub tagjain kívül esetleg a félamatőr slasherek kedvelői tudnák a THE UNDERTAKER-t méltányolni. A „nem hiszem el, hogy végignéztem” élményt az utolsó snitt teszi teljessé, szóval ha már egyszer leültünk rá, tessék végignézni. Az extrákból megtudhatjuk, hogy New York melletti település működő ravatalozójában forgatták, Joe bácsi az egyik koporsóba dugta a piát. „Franco De Stefanino” négy különböző személyt takar, kis túlzással az rendezte, aki éppen ott volt. Például Frank Avianca producer, alias Frankie Sardo egykori rock n' roll énekes, Buddy Holly tragikus kimenetelű '59-es turnéjának fellépője. Ehhez képest a film arculata homogén, végig vacakul lett megrendezve. 

A vacakságot is lehet fokozni, itt jön képbe a hazai kiadás: létezik egy befejezetlen munkakópiából összetákolt, áthangszerelt remix változat extra aerobic-jelenetekkel, amit THE DEATH MERCHANT (A HALÁLKERESKEDŐ) címen sóztak rá néhány külföldi forgalmazóra. Aki kíváncsi rá, ássa ki a VHS-temetőből a Hungarovideo szinkronizált kazettáját. A székhez leszel szegezve egészen a végső szörnyű pillanatig.

Az eredeti változatot az elfuserált horrorfilmekre szakosodott Vinegar Syndrome jelentette meg Amerikában. A bejegyzés István jóvoltából jött létre, miután elkunyeráltam tőle a VS-lemezeit --- 

SAVAGE STREETS {KEGYETLEN UTCÁK} (1984)

Danny Steinmann, USA

Keep repeating: it’s only a movie...only a movie – figyelmeztetett hajdanán a THE LAST HOUSE ON THE LEFT szlogenje. A rape & revenge SAVAGE STREETS (Kegyetlen utcák - Mokép, feliratos) láttán nem kell ismételgetnünk, hogy ez csak egy movie, hiszen az egész olyannyira filmszerű, hogy az nem igaz. 

Az X-besorolással fenyegetőző bizottság előtt a producer a mű "erőszakellenes társadalomkritikai" jellegét hangsúlyozta. Ám legyen, de ha én akarnék meggyőzni valakit a SAVAGE STREETS létjogosultságáról, akkor AZ ÖRDÖGŰZŐ óta szigorú kokain, alkohol és B-filmszerepek diétáján tartott Linda Blair bájaira mutatnék rá. A húszas évei közepét taposó színésznő egy középiskolás csajbanda (The Satins) vezéreként áll bosszút azon a négy fős galerin (The Scars), amelyik a suli fiúvécéjében brutálisan megerőszakolta süketnéma kishúgát. A CURTAINS után az iskolaigazgató mellékszerepében megint John Vernonnak kellett megmutatnia ifjú kollégáinak, mi fán terem a klasszikus színjátszás: nem pofavágás vagy hi-energy ordibálás, hanem puszta jelenlétből fakadó karizma. A feminista kicsengésű Bosszúvágy beteljesülésében Linda frissen dauerolt frizurával, babazsíros testére simuló fekete bőrruciban, nyílpuskával a kezében hirdeti ki a pussy diadalát. Az igazi győztes valójában a '84-es évjáratú ízlésficam.
 

A kezelhetetlen kamaszokról szóló ötvenes évekbeli JD-filmekre az a veterán Chevrolet Bel Air emlékeztet, amivel a fiatalkorú bűnözők cirkálnak Los Angeles kegyetlen utcáin. Aktuálisabban megközelítve, a horror-slasher eszköztárból is dolgozó akciófilm harsányságával, provokatív együgyűségével a Troma Team produkciók nyugati parti ellenpárja. A karikatúra szintjéig eltúlozva egy-egy aktuális társadalmi problémát (környezetszennyezés, nagyvárosi erőszak, disco vs. punk), a SAVAGE STREETS és a THE TOXIC AVENGER a maguk sík hülye módján a Reagan-korszak Amerikájának szórakoztató lenyomatai. „Anyám két műszakban dolgozik, hogy kifizesse apám temetését.” A Hollywood Boulevardon csellengő fiatalok magukra vannak utalva, se az iskola, se a szülők nem tudnak velük mit kezdeni. Semmi sem állhat az utunkba ma este - harsogja a görög kórusként felcsendülő hard rock betétdalok egyike. Exploitation par excellence, a SAVAGE STREETS mielőtt önbíráskodó feladatát elvégezné néhány pszichopata punk pokolra küldésével, több mint egy óráig öncélúan dagonyázik a szex, erőszak, high school klisék mocskában. A hajmeresztő csoportos nemi erőszak párhuzamosan lett vágva a női tusolóban zajló szexi cicaharccal, akarva-akaratlanul egy olyan sarokba szorítva a nézőt, amibe nem biztos, hogy be akart kerülni. Menet közben lenne még néhány kritikai megjegyzésünk, de akárhányszor belekezdenénk, lendületből ugrunk a következő jelentre – az összefüggések helyett momentumokra épülő filmben a csendes pillanatok is hangos rockzenére történnek meg.

 

♫ She's a killer and she got her eye on You
She's a killer and there is nothing You can do
If You get too close to her, she cut You like a knife
She's a killer, she just might take your life ♫

Rossz szokásomhoz híven utánanéztem, kik is hozták össze ezt a kuplerájt. Ekkor kezdett felszínre szivárogni az igazi mocsok...

A feltehetőleg piszkos pénzekből finanszírozott produkció stáblistáján nincs feltüntetve a zavartalan kokainellátást biztosító díler, de executive producerként ott virít az akkor 33 éves New York-i maffiakapitány, Michael Franzese neve egy másik gyanús alak, John L. Chambliss társaságában. Kettejük vállalkozása, a Motion Pictures Marketing korábban olyan saját gyártású horrorokat dobott piacra, mint a FINAL EXAM vagy a MAUSOLEUM; ezeken kívül forgalmazóként az MPM az olasz zombi-konyha remekeit szolgálta fel az amerikai moziközönségnek: GATES OF HELL (Fulci), NIGHT OF THE ZOMBIES (alias HELL OF THE LIVING DEAD), REVENGE OF THE DEAD (ZEDER), BURIAL GROUND.

Chamblissről talán majd egy másik alkalommal, köztörvényes bűnözésben amúgy is ellopná előle a showt Don Francséze. A Colombo-klán "Yuppie Don" becenéven is ismert tagját 1984 nyarán tartoztatták le erőszakos magatartással kísért uzsora-bűncselekmények irányításában való részvétel vádjával. Resource Capital Group fedőnév alatt három nagy New York-i maffiacsaládot egyesítő "loan shark operation" leleplezése része volt az akkori manhattani körzeti ügyész, Rudolph Giuliani szervezett digó bűnözés ellen indított hadjáratának. A sajtó nyílt titokként kezelte, hogy a legendás nagyfőnök John 'Sonny' Franzese fia gengszterkedésből szerzett vagyonból producerkedik. "A kertvárosi környezetben felnőtt új generáció nem örökölte meg a bevándorló felmenők szűklátókörűségét. Szakítottak a nagy öregek visszafogott életvitelével, kevésbé kötik őket a hagyományos gengszter-kódok, sokkal  inkább az anyagi javak megszerzése a céljuk. Fiatalok, agresszívek, intelligensek és szofisztikáltak. Drága házakat és sportkocsikat vásárolnak, láthatóvá teszik magukat azokban az iparágakban, amikben érdekeltek. (...) Mr. Franzese ügyvédje állítja, kliensét nem vádolták meg azzal, hogy a maffia tagja. Az ügyvéd szerint Mr. Franzese filmproducer, a nevéhez fűződik többek között a SAVAGE STREETS, egy R-besorolású produkció Linda Blair főszereplésével. "Valóban - mondta el az ügyvéd -, ismer bizonyos embereket, akik kapcsolatban álltak az apjával, de ő egy tisztességes üzletember." (The New York Times, 1985) 

 

 

Franzese 1986-ban került rács mögé, miután üzemanyag feketekereskedelemmel összehozta Florida állam történelmének legnagyobb adócsalását. A nyomozók azt is kiderítették, hogy egyik Floridában forgatott, még be nem mutatott filmje (Miami Gold Productions presents) a bűncselekményből származó jövedelemből készült el. A beismerő vallomásért cserébe megkötött vádalku részeként a film és filmzene album majdani bevételei az államkasszát fogják illetni. 

A közvetlenül a '84-es letartóztatása előtt befejezett KNIGHTS OF THE CITY (a '83-ban forgatott SAVAGE STREETS break dance változata!) két évre rá került mozikba a New World Pictures forgalmazásában. '86-ban már Fenyő Miki is túl volt a bréktáncon, érdeklődés hiányában nem folyt be érdemleges összeg az államkasszába, Franzese ellenben sikeresen lefelezte börtönbüntetését az alkuval. Nem ok nélkül hívják őket wise guys-oknak.

 

 

Wannabe producer maffiózókkal a háttérben a SAVAGE STREETS gyártása meglehetősen kaotikus körülmények között zajlott, a fedezetlen csekkek miatt félúton egy időre teljesen leálltak a munkálatokkal. Az eredetileg felbérelt rendezőnek elege lett abból, hogy az executívok megállás nélkül módosítgatták a forgatókönyvet, és a forgatás megkezdése előtt pár nappal lelépett. A helyére beugró új rendező egy éjszaka alatt próbálta átírni a „teljesen értelmetlen” sztorit. A hetvenes években pornóval debütált Danny Steinmann az itt nyújtott teljesítménye alapján egy PÉNTEK 13 epizóddal (Pt. 5) koronázhatta meg rövid játékfilmes pályafutását. 

Steinmann Péntekje a széria rosszindulatú daganata, egy kellemetlen alakokkal teli zagyva slasher-szituációs játék, ami később a kivágott szexjeleneteiről és a rendező mértéktelen on-set kokózásáról híresült el (naponta kétszer egy kanállal - hangzik el a filmben, legalább némi öniróniáról tanúskodva). A SAVAGE STREETS „Nézzétek ezeket a csöcsöket!” kezdetű audiokommentárját hallgatva többször a sleazebag szó jutott eszembe, no meg az, hogy a vitathatatlanul hatásos szennyfilm valószínűleg a legjobb dolog, amit ez az anyaszomorító adott a világnak, noha ő maga a két nap alatt megcsinált pornóját tartotta csúcsművének.

Hogy szép kerekké váljon a történetet, 

{indokolatlan Linda Blair pucérkodás}

megemlítem, hogy a Pénteket követő kiskedden Steinmann írta és rendezte volna a LAST HOUSE ON THE LEFT második részét, már ha a projektet a Cannes-i filmvásáron beharangozó producerek megkapják az engedélyt a jogtulajdonostól. Szinopszis a Fangoriából (1984 május): Krug, a szadisták vezére visszatér a folytatásban, a semmirekellő haverjaival együtt egy félreeső szigeten rendezkedik be. Evezős túrán lévő fiatalok eltévednek és Krug szigetén kötnek ki. John Vernon egysorosával élve: Go fuck an iceberg!