Jonathan Stryker, a végső rémálom: Kanada
Must see classic! Imádni való, amikor az újrakiadás borítóját megszórják szuperlatívuszokkal, az extrákban feszengő interjúalanyok meg karrierjük felettébb kínos epizódjaként emlékeznek vissza rá. „Reméltük, soha senki nem fogja látni.” Na de ne szaladjunk előre.
A legutóbb A DÉMON KEZE kapcsán felbukkant veterán filmsztár Samantha Eggar egy Samantha nevű veterán filmsztárt alakít, aki a method acting jegyében önként bevonul az ideggyógyintézetbe, hogy aztán Jonathan Stryker rendezőnek eljátssza élete nagy drámai szerepét egy őrült nőről szóló filmben. Samantha egyre aggasztóbb elmeállapotát látva az egomániás, nőgyűlölő Stryker (a másik veterán: John Vernon) meggondolja magát, és inkább a vidéki kúriájába meghívott fiatal nők közül akarja kiválasztani a főhőst. „Ölni tudnék a szerepért!” A hat versenyző közül az egyiket már a saját otthonában utoléri a végzete, majd a feszült hangulatban kezdődő meghallgatásra besétál a tébolydából kiszökött Samantha az őt megillető főszerep igényével. Látva a karaktereket - egyikük egy stand-up komika -, a pincében sarlóját köszörülő Maszkos Gyilkosnak (Samantha? Stryker? Jason?) minden oka megvan rá, hogy végezzen a díszes társasággal.
A '83-ban megtartott Slasher Olimpia kanadai résztvevője nehéz szülés után állhatott a rajtvonalhoz. Belemenni egy-egy film elkészültének a részleteibe könnyen a visszájára fordulhat - zzzzzz -, de A FÜGGÖNY esetében tényleg nem árt megtudni, mi zajlott a függöny mögött. Szóval a PROM NIGHT (A SZALAGAVATÓ FANTOMJA) producere még javában számolta a dollármilliókra rúgó bevételt, amikor 1980 telén megbízza az addig operatőrként dolgozó Robert Ciupkát, hogy rendezzen neki horrorfilmet záros határidőn belül. Ciupka az ugyanabban az évben a Velencei Fesztiválon nagydíjazott ATLANTIC CITY-t fényképezte Louis Malle-nak, és nem szerepelt a tervei között, hogy valaha horrort rendezzen, de ha már felkérték... A leadott anyagból 45 percnyi "dögunalmat" sikerült a vágónak összeraknia - bemutató elnapolva. Ciupka felnőtteknek szóló, artisztikus pszichodrámára tett kísérlete egy évvel később bővült ki újabb 45 perccel, biztos, ami biztos alapon azt már maga a producer dirigálta le ugyanazokkal a színészekkel. És az egészet rákenték Jonathan Strykerre!
Ha a felújított változathoz van szerencsénk, akkor az első forgatás felvételeit Robert Paynter brit operatőr (EGY AMERIKAI FARKASEMBER LONDONBAN) érzékien bevilágított, classy képeiről ismerhetjük fel. Ezek többségét a film közepéhez használták fel, az első (expozíció + fake-rape-álom szekvencia) és utolsó (stalk n’ slash + leleplezés) húsz-huszonöt perc a bevált slasher-formulákat alkalmazó pótforgatás eredménye. Ahhoz is volt merszük, hogy a vágóasztalon két halálesetből utólag egyet csináljanak, így kerül az emeleti hálószoba ablakából kieső áldozat a nappali kanapéjára. A fércműben az értelem szikrájának a keresése legalább olyan izgalmakat nyújthat, mint a whodunit. Hová tegyük például a vezérmotívumként fel-felbukkanó játékbabát, azon
túl, hogy baromi jól mutat a plakáton? A nem szándékolt költői homály röpke pillanatokra a megfejthetetlenség varázsával ruházza fel a filmet.
Ami természetes módon üt át a produkción és teszi azt valamelyest mássá USA-beli kortársaihoz képest, az Made in Canada mivoltából adódik: hólepte cidrizés a ház körül (BLACK CHRISTMAS), groteszk maskarát viselő gyilkos (TERROR TRAIN), mizantróp közhangulat (DEADLINE). A megfélemlítéssel operáló rendező-karaktert Klaus Kinskiről modellezték, de ahogyan John Vernon játssza, Stanley Kubrick juthat eszünkbe róla a RAGYOGÁS kulisszáiban. A felvonásait függönyhúzással jelző színjátékban a gyilkosságok közül a koris nagyjelenet emlékezetes, az sem azért, mert olyan kreatív vagy véres volna (gore effektek terén mindkét rendező visszafogta magát), hanem mert hipnotikus látványt nyújt. Ciupkának amúgy érdekes elképzelése volt arról, hogyan kell feszültséget előidézni, mi tagadás, slasher-producerként én is kitettem volna a szűrét. Az utolsó felvonásban próbálták végleg menteni a menthetőt, ekkor egy huszárvágással valamiféle filmes kellékraktárban találjuk magunkat egy hosszúra nyújtott stalk n' slash erejéig.
A FÜGGÖNY a kanadai privát filmgyártás lehetőségét megteremtő tax shelter törvény szülötte, egy adózási ügylet, mely által a befektetők jelentős összegeket tudtak leírni a bevallásukból. Hogy artisztikusan megüti-e egy szabványos slasher nem túl magas mércéjét, azt döntse el mindenki maga, az viszont holtbiztos, hogy nem ez a régi/új STAGEFRIGHT. "Jonathan Stryker" filmjét a műfaj megszállottjainak merném ajánlani, azokra a hosszú, téli estékre, amikor a maszkos gyilkosoknak sem akad jobb dolguk.
