Jacques LaCerte, USA
Ó, azok a hetvenes évek (első fele), az abnormális vadhajtásaival. A THE BABY-vel rokonítható patologikus esettanulmány producerének az indítéka az audiokommentárból kiderül: ő csak be akart kerülni a hollywoodi filmesek céhébe, és ehhez szüksége volt egy nagyjátékfilmes kreditre. A "két San Franciscóból jött fiatalember" ötlete nyomán írt forgatókönyv megrendezése egy bajuszos francia séfre - miket beszélek - egy középiskolai tanárra lett bízva, akinek semmiféle tapasztalata nem volt a filmezés terén. Szóval ezek a hályogkovácsok akkor és ott úgy gondolták, tabugyilkos sokk-drámájuk közönséget fog vonzani. Ebben mondjuk tévedtek: "Hosszú sor állt a mozi előtt, ami a filmünket játszotta. Nagy örömömben beálltam én is a sorba, és szóba elegyedtem pár emberrel. Kiderült, a tömeg a szomszédos moziba akart bejutni. Előre mentem megnézni, mit játszanak ott: a DEEP THROAT volt műsoron, azon a héten mutatták be. Nekünk annyi volt." (Mr. Producer)
A LOVE ME DEADLY egy Los Angeles módos részén lakó fiatal hölgy magánéletébe enged bepillantást. A Rolls Royce-szal furikázó Lindsay-t (képzeljünk ide egy csinos, szőke sorozatszínésznőt) körülrajongják a férfiak, de nincs az az élő ember, aki az igényeinek megfelelne. A hangsúly az élőn van. Imádott apja korai elvesztése olyan súlyos Elektra-komplexust ültetett kis lelkébe, hogy a regresszálásra hajlamos felnőtt nő - szexuális értelemben - kizárólag az elhunytakkal tudná megosztani gyengéd érzelmeit. Kétségbeesett próbálkozása a normális párkapcsolatra házassághoz vezet egy apjára emlékeztető pasival (képzeljünk ide egy sármos képű sorozatszínészt), de mindhiába. A nászéjszaka elhálatlan marad, a feltehetőleg még érintetlen leányzó beteges ösztöneinek engedve továbbra is frissen elhunyt harmincas férfiak temetésére jár csókokat, öleléseket lopni. A sumák képű temetkezési vállalkozónak (képzeljünk ide egy fiatal James Cameront) feltűnik a visszatérő vendég, és egy rövid felvilágosítás után - "ezt úgy hívják: nekrofília" - meginvitálja őt a szóban forgó szexuális eltévelyedést gyakorlók exkluzív klubjába. Az in flagranti a ravatalozóban vajon végleg tönkre vágja szegény, szerencsétlen Lindsay házasságát?
A film tehát - ne kerteljünk tovább - a hullabaszás körül forog, de nem kizárólag a sokkolásra hajt, hanem megpróbálja pszichológiai síkon is feldolgozni a jelenséget. Ha úgy tetszik, lélektani melodráma á la Hitchcock - a MARNIE-t lehetne említeni, ami egy kleptomániás szőkéről szól, akinek neurózisa, házaséletre való alkalmatlansága gyerekkori traumájához vezethető vissza. A boldog gyermekkort, az apa halálának meglepetésre kifutó körülményeit szépia színű flashbackek idézik fel, a nő hétköznapjai a Melrose Place környékén romantikus szappanoperába illőek, olyan vazelinszagú dumákkal, hogy "Mondták már neked valaha, micsoda dögös, szenvedélyes maca vagy?" A 70-es divatshow fénypontja: nő túró rudi nadrágban ---
Az imént Hitch nevét bátorkodtam felhozni, ám ebből ne vonjunk le messzemenő következtetéseket a minőséget illetően, mert a rendezés, vágás, világítás és minden egyéb tévés színvonalon mozog; minek ansnittekkel bajlódni, amikor belefér egyetlen beállításba mindegyik szereplő? Hogy nem a Story TV délelőtti műsorsávjában vagyunk, arra a téma morbiditása, a ravatalozó hátsó termeibe tett látogatások emlékeztetnek.
A pszichopata temetkezési vállalkozó és szektája nagyjából agyon is csapja a lélektant, de "sátánista" horrorfilmként bizonyára jobban el lehetett adni a dolgot az exploitation-piacon. A meztelen férfiprostituált vergődése a boncasztalon - miközben elevenen bebalzsamozzák! - máig képes a nyugalom megzavarására, csakúgy, mint a homoszexualitás vékony, piros fonala (a filmnek saját kis fixációja a jóképűség meg a kigombolt férfiing). A szépiára váltó végkifejletben a múlt egybeolvad a jelennel, a kínzó vágyak beteljesülnek. Happy End, a maga perverz módján.
A NEKROMANTIK Corpse Fucking Artja avantgárd provokáció egy underground horroristától. A LOVE ME DEADLY esete nem ennyire tiszta sor, mert se artról, se undergroundról nem beszélhetünk. Még ha időnként unalomba is fullasztja a történetet, a női melodramatika, a szappanoperás nyelvezet és a tabudöntés így együtt bizarr, hovatovább egyedinek nevezhető filmet szült. Amit kizárólag azoknak ajánlanék, akik beteges vonzódást éreznek ennek a letűnt korszaknak az eltemetett filmjei iránt. Ezt úgy hívják: cine-nekrofília.
Stáblista bizarrság: az egyik társproducer, valamint az "autóversenyző" szerepében a hollywoodi autós zúzások kultikus alakja, az eredeti TOLVAJTEMPÓ megboldogult alkotója, H.B. Halicki.
Texasi autósmozik double-bill műsorán mint fő fogás:
A second feature-ről hallott valaki?
AZ ÖRDÖGŰZŐ bemutatását követően a forgalmazó stratégiát váltott:
