John Brahm, USA
Sokat elmond rendezőnk ismertségéről, hogy a három filmjét egybecsomagoló díszdoboz "John Brahm Collection" helyett a "Fox Horror Classics" fejlécet viseli. Elvégre ki a fene az a John Brahm?
Amikor a horrorfilmektől amúgy idegenkedő 20th Century Foxnál tudomást szereznek a szomszédos Universal stúdióban készült THE WOLF MAN sikeréről, maguk is megpróbálkoznak egy hasonló rémtörténet piacra dobásával. Alapanyagnak egy 1922-ben megjelent detektívnovellát bányásznak elő, s remek intuicióról tanúbizonyságot téve a Németországból, vagyis az expresszionista horror őshazájából emigrált John Brahmra bízzák a rendezést.
A háborús költségvetésből kigazdálkodott B-film volt Brahm suspense-tikettje a Foxnál, megnyitva az utat két A-listás mesterművéhez: az igényes kiállítású THE LODGER és ikerfilmje, a
HANGOVER SQUARE a negyvenes évek kiemelkedő pszicho-horrorjai. A klasszikus hollywoodi stúdiórendszer megroppanása után Brahm a televízióban talált menedéket, néhány remek THE OUTER LIMITS-en és
THRILLER-en kívül ő rendezte a legnagyobb becsben tartott ALKONYZÓNA epizódot, a szemüveges könyvmoly poszt-apokaliptikus kálváriáját elmesélő „Time Enough At Last”-ot.
Brahm egy vele készült interjúban az ég világon semmire sem emlékszik a THE UNDYING MONSTER kapcsán. A memóriazavar valahol érthető: első horrorja nem éppen világszám. Keresztezzünk Sherlock Holmes detektívkrimit (A sátán kutyája) Farkasember-mítosszal, és már meg is van a röpke egyórás mystery receptje.
A ködös Albionban évszázados átok sújtja a Hammond famíliát: a legenda szerint egykoron a családfő eladta lelkét az Ördögnek, onnantól kezdve fagyos éjszakákon a tengerparti szikláktól farkasüvöltésnyire álló Hammond Ház egyik titkos szobájából útjára indul a Bestia, hogy leszámoljon a család aktuális férfi tagjával. Most (1900-as évek eleje) éppen az utolsó férfi leszármazotton, Oliveren van a sor, kinek szkeptikus húga a Scotland Yardhoz fordul segítségért. Scooby Doo, where are You?
Kis asszociációs agymunkával egy másik tévésorozat is eszünkbe juthat: a helyszínre kirendelt, legújabb tudományos nyomozati módszereket is alkalmazó detektív és a természetfeletti dolgokra izguló asszisztensében egy századeleji X-AKTÁK páros veszett el. Itt éppenséggel a férfi képviseli a rációt, míg társa, a Yard által komolytalannak tartott nőszemély (egyben a film fő humorforrása) inkább "az igazság odaát van”-ra esküszik.
A THE UNDYING MONSTER még csak a harmadik werewolf-mozi volt a hangosfilm történetében, talán ebből adódik, hogy bár átemel bizonyos dolgokat a trendteremtő THE WOLF MAN-ból, éppen az azóta kőbe vésett, máig érvényben lévő szabályokat hagyja figyelmen kívül. Az átváltozáshoz nem szükséges telihold, és amikor eljő a pillanat, ezüst helyett mezei acélgolyó is megteszi. A végkifejlet fantasztikum-idegen magyarázata – egyébként ekkor hangzik el először a „werewolf” szó - kissé homályos: a likantrópiát valamiféle mentális betegségként próbálja feltüntetni, a páciens csak beképzelte magának, hogy lemegy kutyába. Ez tudományosan még rendben is volna, na de akkor ki volt az a szőrmók, akit néhány perccel azelőtt a saját szemünkkel láttunk?
Az áldozatot letámadó szubjektív kamerát vagy az egész hatásos speciális effektust felvonultató befejezést leszámítva a produkció inkább egy ki-a-tettes (whodunit) fele tendál, ennek megfelelően a plakáton amúgy már előre elszpojlerezett címszereplőről is csak a legeslegvégén rántódik le a lepel. „It’s as eerie as DRACULA! As chilling as FRANKENSTEIN!" hírdette a korabeli bemutató. Lám, ami annak idején hátborzongatásra lett kitalálva, az ma kifejezetten nyugtató hatású krimivé porosodott.
Ízlés dolga, ki mennyire kedveli az ilyen kedvesen korszerűtlen, komornyikos - kriptás - átkos detektívtörténeteket, amire viszont nem lehet egy rossz szavunk sem, az a rendezés, a kívül-belül gyönyörűséges díszletezés, és ami mindezt megörökítette: Lucien Ballard operatőri munkája. Ezek a külsőségek nemcsak elterelik a figyelmet az ebadta forgatókönyvről, de elég okot adnak a többszöri megtekintésre is.
Brahm és híres-neves operatőre rendkívül expresszív módon használják ki a gótikus dekorációt, a ködöt, az esőt, a sötétet, egy-egy barokkos beállítással próbálva hangulatossá tenni még a párbeszédeket is. A helyszínt bemutató stílusgyakorlat az elején különösen imponáló: a kastély nagytermét pásztázó kamera az éjfélt jelző ingaóra minden egyes ütésére megpihen valamin - egy tépett zászló, egy falon lógó címer, egy női kéz, egy kutya... Nem vitás, a THE UNDYING MONSTER virtigli mesteremberek keze nyomát őrzi.
