Az dicső múltban megannyi legenda kitaláltatott, de amit most mondok néktek az olyan igaz, hogy ha mégsem, hát kössenek fel az első eperfára!
A máramarosi hágótól innén, a schengeni övezeten túl terülék el Szüzmária országa, Hungria. Ilyen országot biz nem ád az Úristen csak úgy jókedviben! Dolgos, szívességes népek lakoznak arrafele, az sem láccik rajtuk, hogy a kőcségvetési deficit meghaladá a kéccázhúsz százalékot.
Amikor az Úr kétezertizenvalahanyadik esztendejében a király kihírdeté, hogy egy ejróér ötszáznyi forintost adnak a pénzváltóban, csőstül kezdenek gyünni a külföldes turisták megnézni maguknak a megnéznivalót.
A legtöbbük Báthory Erzsébet grófné nyughelyét kutakodja, azt írá az utikönyv, hogy aki oda elmégy és kinyissa sírját, az olyat lát, hogy még soha!
Erika, Karen és Mirkaja is ez dolog végett utazott hetedhét határon át, nagyon fel vótak izgatódva már a gondolatára is, hogy egészen közelből megnézhetik maguknak Erzsébetjét.
Igen ám, de nem eccerü azt a sírt megtaláni! Az országnak útja csak Baliavastáig megyen, onnan aztán se fel, se le.
Már éjfelest ütött a botkos, midőn megérkezé a három jány a falu közepin álló Bánóczy vendéglőhöz. A teliholdas éccakán csak Daninsky Waldemár járkát arrafele, éppen farkasemberesre véve a figuráját, mer hát holdtölteskor azzá változék a szerencsétlen ördöge.
"Arrr...grrrr" Ilyenkor a saját megbódogult annya sem értené szava járását, nemhogy digó vagy polák. "Where is the crypt of Elizabeth Bathory?" tudálékolták tőle, az meg csak vakargatta a szőrét, mint tetves tót a szekerce élit. Kezesül meg lábasul azé csak elmagyarozta nékik, hogy mennyenek a Cseháti Jánoshoz, az majd ért a külföldi szóbul. Még a neve rendjét is fordítván íratta ki a portájára, hogy a kanadás rokonai megtalájják, ha majdan eccer arra járulnak.
"Gyüjjenek utánnam, plíz, arrr...ra!” mondotta Waldemár az istenvertül rossz angolulságával, azt mutatta az utat. Az öreg Cseháti derekas parasztember lévén rögvestül a tárgyra téretett: „Zimmer frei! Dollár, ejró oké!”
Két karton cigarettáé még azt is megmondá, merre vala a Báthorynak nyugvóhelye egész pontosággal. "Vissza az emnégyesire, azt az elággadzásnál balosra az erdűn által. Understander?" Másnap reggelén a früstük után a jányok tovább is automobiloztak, hogy még a setétnél elébb odajussanak a sírhoz.
De jaj! Aztat elfelejtették vélük megtudatni, hogy mióta Hungria kilépütt az Ejrópai Unijóból, a közbiztonságosság sem olyanos mint vót. Aki kimegyen az erdőbe napközében, az akár keresztet is vethet a porongyos életire!
"Heeeelp!" kijátozta a turistanép, mikor Harangozó Pista és bandája útjukat álloták. Még ha meghallaná is valakije a kajabálást, akkor se gyünne a segedelem, mer ahogy arrafele mongyák: csak a háromszéki macskának vala kilenc élete, segíccsen a rosseb!
Hét nap és hét mennydörgedelmes éccaka keresgélték Erikát, Karent meg Mirkaját a csendőrök. Tán még ma is keresgélnék őket, ha nem tudná a falu mindenkije, hogy Baliavasta határjában temetették őket a főd alá, a bérelt automobilukat meg eladták a Csehátinak, azóta is azzal furikázza a pereputtyát a vásárnapi misére. Én biza még a rendcámára is jól emlékszek: CA-37-48.
Ha nem vakaródzik elhinni a történetem, jer komám magad is ide hozzánk Hungriába, nézzed meg tenned szemed világival. Csak aztán nehogy úgy járj, mint az Ötvös, ki kriptájából ki-be szökdös!
