A kissé hosszúra nyújtott, néhol tévéjátékra emlékeztető, máshol meglepően hatásos ausztrál PATRICK (1978) az olasz forgalmazásba húsz perccel rövidebb változatban került be, az amúgy tökéletesen funkcionáló zenéjét pedig lecserélték Goblinra. A siker nem maradhatott el, mert egy évre rá feltűnt a mozikban egy PATRICK Made in Italy, a BURIAL GROUND alkotóitól.
Az eredeti, Richard 'PSYCHO 2' Franklin rendezte történetben a fiatal címszereplő másvilágra küldi anyját és annak szeretőjét, majd az elkövetkezendő három évben egy magánklinikán kómában vegetál. Egy csinos ápolónőnek sikerül felébresztenie a férfi nemi ösztöneit, és vele együtt azt a gyilkos féltékenységet, ami miatt idáig fajultak az események. Az ekkor már erőműként funkcionáló hatodik érzékével Patrick újra lecsap.
Az olasz változatban Patricket nemes egyszerűséggel kupán vágják egy sörösüveggel, így kerül az apja vezette wellneszszállóba (a BURIAL GROUND-kastély). A paranormalitás italo-splatterbe torkolló következményekkel jár: az egyik vendégből rántotta lesz a medence forró vizében, egy másiknak rozsdás kampó vágja át torkát, a harmadik te magad légy, Mariangela Giordano, piszkavassal a muffodban.
Az olasz splatter Jeanne d’Arcjának a GIALLO A VENEZIA-ban levágják a lábát, a BURIAL GROUND-ban masztektómián esik át, itt meg... mamma mia, megint neki jut a legelvetemültebb képsor! Az ellene kitervelt bestiális gyilkosságok mögött csak nem a férj, Gabriele Crisanti, ezeknek a filmeknek a producere állt?
Beszéljünk inkább az intelligenciáról, ami akkor illan el, amikor az első színre lépő szereplő kinyitja a száját ("I can't wait to take a shower!"). Igaz, hogy az egész arra a néhány kreatív gyilokra van kihegyezve, amikre egy örökkévalóságig kell várni (az első és második közt negyven perc telik el), de micsoda cinema deliria folyik közben! A színészek vergődése a nonszensz cselekménnyel számtalan bizarr dialógust szül, a forgatókönyvnek nevezett valami még egy angol kémtörténet csökevényét is tartalmazza (a hitelesség kedvéért a karakterek olyan brit neveket kaptak, mint Lyndon Cough, Miss Randolph, Lidya Grant és... Mr.Suniak!). A hely szelleme és az ismerős arcok miatt állandóan az az érzése az embernek, hogy bármelyik pillanatban előugorhat egy zombi a bokorból. Sajnos nem, viszont sokkal jobban van fényképezve az a bokor, mint a BURIAL GROUND-ban - ennyit ér egy jó dp, jelen esetben Franco Villa, Fernando Di Leo legendás gengszterfilmjeinek operatőre.
Szex. Míg az ausztrál Patrick virágcserepeket vagdosott a falhoz, olasz rokona nem rest telekinetikus erejét vetkőztetésre használni, ha szívszerelme, a helyes kis recepciós a látóterébe kerül. A többiek önszántukból válnak meg ruhadarabjaiktól, úgysincs mit csinálniuk az egész napos alkoholizálást leszámítva (akkoriban a wellnesz teljesen más jelentéssel bírt). A befejezésnek semmi értelme, vagyis tökéletes lezárása egy eleve értelmetlen filmnek.
A PATRICK 2.0 legalább olyan erős agyhullámokat bocsát ki, mint a nálánál profibb ausztrál modellje, de a frekvenciát csakis italo-trash antennával rendelkezők tudják venni. Ők a végére alfaállapotban fogják skandálni: Patrick él és élni fog!
