2012. január 29., vasárnap

THE UNHOLY THREE (1930)

Jack Conway, USA



Íme a tárgyi bizonyíték: már a hangosfilm hajnalán is léteztek remake-ek. A THE UNHOLY THREE egy öt évvel azelőtt készült, azonos című némafilm újrája. A film(ek) alapjául szolgáló novella a FREAKS írójától származik, ezért bizonyára nem a véletlen műve, hogy itt-ott találhatunk közös nevezőt nevezett mesterművel.

Vásári cirkuszban feldühödött törpe fejberúgja az őt cukkoló kisgyereket. Az incidenst követően a hatóság bezáratja a kócerájt.  A hasbeszélő Visszhang, Herkules, az erőművész és Tweedledee, az agresszív törpe a munkanélküliség elől a bűnbe menekül - "Mostantól mi leszünk a Szentségtelen Hármas!". A cirkuszból magukkal hozzák Rozit, a kleptomán zsebtolvajlányt meg a gorillát (jó lesz az még valamire), alapítanak egy ál-családot (a hasbeszélő a "nagymama", a törpe a kisunokája) és nyitnak a belvárosban egy madárkereskedést.


A díszes kis társaság tehetős kuncsaftoknak papagájokat ad el, hogy aztán a reklamáló vevőket felkeresve (a papagájok csak a boltban szólalnak meg, hála a hasbeszélőnek) kirabolják őket. Ebben a kamu-közegben, amiben senki sem az, aminek látszik, az egyetlen tiszta lelkületű karakter Hektor, a bolt mit sem sejtő pénztárosa, aki mit sem sejtve belezúg Roziba. Az ördögi trió Rozikáért szintén bolonduló vezére nem nézi jó szemmel a két fiatal között bimbódzó románcot, s amikor a törpe és Herkules által elkövetett gyémántrablás gyilkossággal végződik, Visszhang szerencsétlen Hektorra keni a gaztettet.


A THE UNHOLY THREE gyakorta felbukkan horror-lexikonokban, talán az akkortájt sok rémfilmben szereplő gorillája miatt, ám összességében inkább groteszk suspense-komédiáról van szó, ami aggastyán kora ellenére a mai napig remek szórakozást nyújt. A sokszor abszurd színházi előadásra emlékeztető darab működőképességét - az eszelős sztorija mellett - az „ezerarcú” Lon Chaney karakterből ki-be ugráló színészi játéka garantálja. Egyetlen hangosfilmjében Chaney óriásit alakít, gesztusai, mimikája, interakciója a körülötte lévőkkel párját ritkítja, hangutánzó képessége alapján pedig biztosak lehetünk abban, hogy ha nem viszi el a torokrák a premier előtt, gond nélkül folytathatta volna fényes karrierjét a hangosfilmek korában is.


A FREAKS-ből ismerős Harry Earles sem babapiskóta. A szivarozó, szitkozódó törpéből szempillantás alatt gügyögő, édibédi karonülővé változó Tweedledee (vagy Törp, ahogy bűntársai hívják) egyfelől rendkívül mulatságos tud lenni, ugyanakkor a hollywoodi pre-kód korszak egyik legelvetemültebb gonosztevőjét is üdvözölhetjük személyében. Ha rákattintasz a fenti képre, akkor azt is megtudhatod, melyik rajzfilmfigurának szolgált inspirációként.


Most már illene megemlítenem, hogy az elhangzott „abszurd" vagy "groteszk” jelzőket, valamint a korpa közé keveredett, szívmelengetően emberi pillanatokat (Hektor és Rozi közös jelenetei) kinek is köszönhetjük: az 1925-ös változatot Tod Browning rendezte. A közönségsikert aratott némafilm 1930-as felújításához az MGM stúdió Browningot szerette volna megnyerni, de a mester akkor már a Universalnál forgatott DRACULA előkészületeivel volt elfoglalva. Bár nem volt szerencsém a forrásműhöz, az abból származó képeket látva világossá vált, hogy a Browning helyébe beugró Jack Conway, az MGM szorgos iparosa, megpróbálta leutánozni a FREAKS rendezőjének pénz – nők – csillogás hollywoodi dogmát perverz módon a visszájára fordító, hátborzongatástól sem mentes bűn-melodrámáinak különös stílusát. Jelentem, sikerült, még akkor is, ha a papagájok azt csiripelik: az eredeti – ahogyan az általában lenni szokott - még jobb.

Don't mess with Tweedledee!
Kivágott jelenet az 1925-ös változatból.

2012. január 22., vasárnap

THE QUEEN BEE (1973)

Ting Shan Si, 香港


Ting Shan Si, a Kínában született, tanulmányait a Tajvani Művészeti Akadémián elvégző forgatókönyvíró/rendező elsősorban hazafias háborús filmjeivel (THE EVERLASTING GLORY; 800 HEROES; THE BATTLE FOR THE REPUBLIC OF CHINA) vált ismerté. Pályafutása során megannyi díjat besöpörve tavaly - posztumusz - megkapta az egyik legnagyobb elismerést, amit tajvani rendező kaphat: a Golden Horse Awards életműdíját.

A kamera mögött: Ting Shan Si.
Ahogy a képen is látható, a mester már a forgatás alatt
 elkezdte összekalapozni a következő filmjéhez szükséges pénzt.

Ting egy másik tavjani rendezőóriás, Li Han Hsiang (THE ENCHANTING SHADOW) szárnyai alatt kezdett dolgozni, majd a Kuomintang anti-kommunista rezsimje idején Hong Kongba utazik szerencsét próbálni, ahol megírja a híres Shaw Brothers-wuxia, a THE KING CAT forgatókönyvét. Pár évvel és húsz filmmel később (Tajvan és HK között szabadúszó emberünk igen termékeny volt) az exploitation térnyerése közepette kezd horrorokkal foglalatoskodni. A Golden Harvest stúdió tajvani kirendeltségén, helyi színészekkel, Mandarin dialektusban készült THE QUEEN BEE filmtörténetileg két okból tartható figyelemre érdemesnek: 1. ez volt a GH első horrorisztikusnak nevezhető produktuma; 2. a mozi abnormális szexuális viselkedést illusztráló toposza úttörőnek számított, legalábbis a korabeli promóanyagok ezzel próbálták ráirányítani a figyelmet. Szó se róla, valóban egy pszichoszexuáliához van szerencsénk, bár az úgynevezett méhkirálynő-szindrómát feldolgozó thrillerben meztelenkedést nagyítóval sem fogunk találni.


Az Amerikából származó "Queen Bee" kifejezés a film gyártásának évében, 1973-ban került be a köztudatba. Méhkirálynőként azokat a vezető beosztású hölgyeményeket illetik, akik kizárólag náluk jóval butább (ergo pozíciójukra nem veszélyes) nőket tűrnek meg maguk körül, miközben férfi alkalmazottaikból valóságos háremet alakítanak ki.


A poliziesco zenére (Morricone: AZ ERŐSZAK VÁROSA) induló filmben butuska vidéki lány jelentkezik az újságban meghirdetett szakácsnői munkára. A modern luxusvilla körül már gyülekeznek az aspiránsok, a lányoknak-asszonyoknak a jól fizető állás elnyeréséhez először a házat őrző vérszomjas németjuhászokkal kell megküzdeniük – kutya világ ez a kapitalizmus, üzeni nekünk a rendező úr. A manőver egyedül a nekifutással próbálkozó Xiao Yennek sikerül, az álommunka azonban csakhamar rémálommá változik.


A deformált arcú, púpos gondnok még csak hagyján, de a konyha ablakával szemközti cselédszobában ott agonizál az előző szakácsné, aki valami titokzatos okból - „Mester! Mester!” - elvesztette a maradék józan eszét is. Careful with that axe, Xiao! A film finom suspense-ecsetvonásaira jellemző, hogy a Pink Floyd szám crescendója  brutális hangerőre mixelve többször is felordít.


A ház rokkant ura az emeleten lévő elsötétített szobában egész álló nap házimozizik, filmszalagra rögzített párviadalát bámulja újra és újra (mintha magamat látnám, csak nálam a NIGHTMARE CITY pereg), miközben a feleség fűvel-fával és a sofőrrel csalja a szomszédos hálószobában. Húsz perc sem telik el és megtudjuk: a karosszékben üldögélő férj évek óta halott (© PSYCHO), a hirtelen eltűnt sofőr megüresedett posztjára pedig már fel van adva az álláshirdetés. Vajon a ház úrnőjében egy valódi Méhkirálynőt tisztelhetünk, vagy a forgatókönyvíró még egyszer előhúzza a narratív csavarhúzót, hogy csavarintson egyet - vagy inkább kettőt – az akciójelenettel (vívás!) véget érő történeten?


Az innen-onnan összemismásolt, szerzői jogdíjakra fittyet hányó tajvani kommerszfilmekkel párhuzamba állítható THE QUEEN BEE enyhén szólva bizarr jószág, mondhatni különleges csemege. Azzal a gyanúperrel élek, hogy magát a rendező-forgatókönyvírót is meglepetésként érhette a horror-krimire szóló megbízás, s egy kis gondolkodási idő után elhatározta, mindent beledob a levesbe, amit erről a műfajról látott/hallott. A forgatókönyv emiatt tele van banális ötletekkel, a whodunit végkifejlet épületes, de mindezek csupán részletkérdések Ting Shan Si szürrealizmussal határos, extravagáns rendezése mellett. Bár valószínűleg a kényszer szülte a helyszínt, egy gótikus kisértet-thrillert szögletes Bauhaus épületbe költöztetni jó választásnak bizonyult. Ting a giallók után szabadon a modern  pop-art képzőművészetet és lakberendezést állítja a nyugtalanítás szolgálatába.


A THE QUEEN BEE kamerájának lételeme a szélesvászon, a kompozíciók térbeosztásának láttán percenként dobtam el a maradék agyamat.


Slusszpoén: Steppenwolf bejegyzésével együtt immáron két magyar nyelvű írás is megemlékezik erről a Joy Sales kincsestárának alján felfedezett leletről - ez pontosan kettővel több, mint ami jelen pillanatban a neten található róla, bármilyen nyelven. Ha nem hiszed, járj utána.