2009. november 7., szombat

CRIMSON - L'HOMME Á LA TÊTE COUPÉE (1973)

Juan Fortuny, francia/spanyol


No time toulouse!

Franciaország legrégebbi B-filmgyárának története egészen 1937-ig nyúlik vissza, ám hiába a patina, az Eurociné nevét mindörökre egyetlen címmel fogják azonosítani. Két szó, ami még ma is rémülettel tölti el a video-holokauszt túlélőit: Zombik Tava.
De még jóval előtte, 1962-ben a spanyol Jess Franco irányítása alatt elkészül a THE AWFUL DR.ORLOF, ami kis híján beindított egy francia horrorhullámot. A gall rendezők műfaj iránti érdektelensége és a jóval jövedelmezőbb erotique chic arra predesztinálta a céget, hogy a (szoft)szex váljon a specialitásukká. Mindamellett továbbra is kivették részüket a legkülönbözőbb 'cinema-bis' zsánerekből, gyakran külhonból importált (anti)tálentumok segítségével.

Legyen az western (BILLY LE KID), náci (HITLER KÜLÖNLEGES VONATA), zombi (OASIS OF THE LIVING DEAD) vagy kannibál (CANNIBAL TERROR) - egy Eurociné produkció elsősorban arról ismerszik meg, hogy ha mellé teszünk bármilyen hasonszőrű olasz filmet, az rögtön egy hollywoodi szuperprodukció benyomását fogja kelteni. A stúdiófőnök Marius Lesoeur az ergonómiát oly magas szintre fejlesztette, ahol már lehetséges volt egyetlen helyszínen három vagy négy filmet egyszerre forgatni, és ha a vágáskor szükség volt extra játékidőre, lelkiismeret furdalás nélkül csaptak a friss anyaghoz tíz-tizenöt évvel korábban készült képsorokat. Az Eurociné-legendát olyan mendemondák tarkítják, mint a mese a Zombik tavának viharvert Arriflexjéről, amit nem tudtak visszaállítani 24 képkocka/másodperc üzemmódba, ezért a színészek azt az utasítást kapták, hogy játszanak lassabban. Nem csoda, hogy Jess Franco Lesoeur-ben emberére talált (vagy fordítva?), kapcsolatuk gyümölcsei közt található a BARE BREASTED COUNTESS és a VIRGIN AMONG THE LIVING DEAD, két film, melyeknek eredeti változatait sok francóista személyes kedvencei között emlegeti.


A L'HOMME Á LA TÊTE COUPÉE / LAS RATAS NO DUERMEN DE NOCHE ("A levágott fejű ember" - "A patkányok éjjel nem alszanak") Eurociné a négyzeten: egyszerre két zsánert is próbál meglovagolni, de mindkettőről látványos körülmények között esik le. Jean-Pierre Melville polar és Orloff horror keresztezéséből létrejött quelquechose azzal kezdődik, hogy a zsandárok "fejbelövik" Paul Nash-t, az ékszertolvaj banda fejét. Muszáj az idézőjel, mert az Eurociné morbid világában semmi sem igazán az, aminek látszani akar: az autós üldözés sétakocsikázás, a fejbelövés szúnyogcsípéshez hasonlít.


A fenti képen jól kivehető spanyol horrorsztárt a franciás fonetika ördöge keresztelte át "Nash"-ra a stáblistán. Talán ezzel a gesztussal akarták tudatni vele, hogy a nevére büszke színészóriás a film nagy részét szó szerint átaludta, miközben a többiek - paellawesternekben levitézlett középkorú gringók és parókás demoisellek - becsülettel vergődtek a lehetetlen szkripttel. Olyan arcokról van szó, amilyeneket ma már legfeljebb csak szakavatott maszkmesterek tudnának elkészíteni:


A haldokló Naschyval a bűnözők egy transzplantációval kísérletező doktor châteaujában kötnek ki, aki elvállalja, hogy elvégzi az operációt, csak szerezzenek egy friss agyat. Pas de problème! Némi tanakodás után donornak a rivális gengsztert, A Szadistát szemelik ki. A Place Pigalle környékét rettegésben tartó bajuszos férfi kedvenc bárjában végignéz egy Shaw Bros. díszlet közt előadott dzsingiszkán fantáziaműsort,közli mindenkivel, hogy Le szadista - c'est moi,
aztán utoléri a végzete, azaz lelövik és egy gyorsvonattal szeparálják a fejét (ezt a jelenetet nem lehet szavakkal leírni). A levágott testrészt később visszaküldik A Szadista haverjainak, akik annyira meglepődnek az ajándékcsomag kinyitásakor, hogy észre sem veszik: a fej valaha egy nőé volt! Mint mondtam, egy Eurociné filmben semmi sem az, aminek látszik, tu comprends?

Naschy eközben sztárgázsiért az igazat álmát alussza, mígnem a film vége felé magához tér, és a szerződésben kikötött feltételek szerint letapizza a produkció három legjobb nőjét,
és a tőle megszokott drámai hitelességgel beledől egy drótkerítésbe. FIN
A szoft és hardcore inzertekkel kiegészített alternatív változatok cseppet sem erotikusak, ellenben sikerül a nemi erőszak intézményét is viccessé tenniük (lásd 'deleted scenes', amiben egy Paul Naschy-dublőr magáévá tesz egy Silvia Solar-dublőrt). Ezt a potenciálisan őrültnek hangzó koktélt az Eurociné savoir-fairje letargikus trashként tálalja. Aki látta a Zombik tavát, ne adj isten jegyet váltott Hitler különleges vonatára, az tudja milyen, amikor az egymáson átbukdácsoló jeleneteket egyedül az inkompetencia bája tartja össze. Az egészben az a szép, hogy nem tudhatjuk, szántszándékos bohózatot látunk-e, vagy ezek a derék emberek képességük legjavát nyújtva tették meg a tőlük telhetőt.

2009. november 1., vasárnap

THE HILLS HAVE EYES (1977)

Wes Craven, USA


Tobe Hooper és Wes Craven a mai amerikai horror koósjánosai. Kettejük közül Craven a szerencsésebb alkat, neki évtizedenként egyszer összejön egy sláger (a SCREAM 1996-os), míg a Cannon-évek óta (LIFEFORCE, TCM2) semmi érdemlegeset nem csináló Hooper nevével a sarki videotékákban lehet továbbra is üzérkedni (TOOLBOX MURDERS - A Tobe Hooper Film). A hetvenes évek nonkomformista hajójában is együtt eveztek: THE LAST HOUSE ON THE LEFT - THE TEXAS CHAINSAW MASSACRE; THE HILLS HAVE EYES - EATEN ALIVE - ezek a filmek rokon lelkekről árulkodnak. Ha a TCM Hooper válasza a LAST HOUSE-ra, akkor a HILLS-szel Craven a TCM-re reagált. Különben mi a fenének szerződtették volna le Bob Burns-t, a Texasi Mészárlás látványfelelősét, ha nem azért, hogy rájátszanak a még '77-ben is a vidéki mozikban berregő láncfűrészesre?


A lakókocsis survival dramaturgia (ref.: RACE WITH THE DEVIL, 1975) útnak indít egy éppen megválasztott amerikai elnökről elnevezett öttagú családot Kalifornia felé, hogy azok a sivatag közepén beleszaladjanak egy kőkorszaki körülmények között élő emberevő famíliába. A környéken végzett atomkísérletek következményeként mutánsokká degenerálódott Kannibálék az Amerikai Álom által mintapolgárokká evolvált Carterékkel csapnak össze - a két patriarchális közösség közti látszatkülönbség akkor kezd elmosódni, amikor már csak a túlélés az egyetlen tét.


Craven a középosztály civilizációs mázát kaparta le első két filmjében, egyszersmind tökön ragadva a városlakók vidékundorát. A HILLS-ben ezt lehet, hogy nem annyira jól csinálja, mint Hooper kolléga, de a szintén közös nevezőként használt 16 milliméteres kapkodás (amit sokan az amatőrizmussal azonosítanak - hát legyen, nekik ott vannak a rimékek) elementáris erejű képsorokat szül. A kisbaba elrablása, az az öt pokoli perc, egyszerűen homokba döngöli a kompetisönt.

A LAST HOUSE-nál profibban van összerakva, miközben éppolyan faragatlan, mint egy elsőfilm, végig feszesen és izgalmasan engedelmeskedve a drive-in játékszabályainak. Éppen emiatt csak egy ügyes terrorfilmről beszélhetünk, nem többről, ráadásul Jupiter és pereputtya közel sem annyira félelmetesek, mint Bőrpofáék; néhol inkább viccesnek hatnak frédibénis gönceikben. Az aranyszívű barbár lány és az akcióhős farkaskutya sejtetni engedi, amit ma már tudunk: ezek a vietnami háborútól dühkitörést kapott fiatal rendezők hamarosan bele fognak simulni a gépezetbe. És lőn a HILLS HAVE EYES 2...


Double-bill a javából: