Juan Fortuny, francia/spanyol
No time toulouse!
Franciaország legrégebbi B-filmgyárának története egészen 1937-ig nyúlik vissza, ám hiába a patina, az Eurociné nevét mindörökre egyetlen címmel fogják azonosítani. Két szó, ami még ma is rémülettel tölti el a video-holokauszt túlélőit: Zombik Tava.
De még jóval előtte, 1962-ben a spanyol Jess Franco irányítása alatt elkészül a THE AWFUL DR.ORLOF, ami kis híján beindított egy francia horrorhullámot. A gall rendezők műfaj iránti érdektelensége és a jóval jövedelmezőbb erotique chic arra predesztinálta a céget, hogy a (szoft)szex váljon a specialitásukká. Mindamellett továbbra is kivették részüket a legkülönbözőbb 'cinema-bis' zsánerekből, gyakran külhonból importált (anti)tálentumok segítségével.
Legyen az western (BILLY LE KID), náci (HITLER KÜLÖNLEGES VONATA), zombi (OASIS OF THE LIVING DEAD) vagy kannibál (CANNIBAL TERROR) - egy Eurociné produkció elsősorban arról ismerszik meg, hogy ha mellé teszünk bármilyen hasonszőrű olasz filmet, az rögtön egy hollywoodi szuperprodukció benyomását fogja kelteni. A stúdiófőnök Marius Lesoeur az ergonómiát oly magas szintre fejlesztette, ahol már lehetséges volt egyetlen helyszínen három vagy négy filmet egyszerre forgatni, és ha a vágáskor szükség volt extra játékidőre, lelkiismeret furdalás nélkül csaptak a friss anyaghoz tíz-tizenöt évvel korábban készült képsorokat. Az Eurociné-legendát olyan mendemondák tarkítják, mint a mese a Zombik tavának viharvert Arriflexjéről, amit nem tudtak visszaállítani 24 képkocka/másodperc üzemmódba, ezért a színészek azt az utasítást kapták, hogy játszanak lassabban. Nem csoda, hogy Jess Franco Lesoeur-ben emberére talált (vagy fordítva?), kapcsolatuk gyümölcsei közt található a BARE BREASTED COUNTESS és a VIRGIN AMONG THE LIVING DEAD, két film, melyeknek eredeti változatait sok francóista személyes kedvencei között emlegeti.
A L'HOMME Á LA TÊTE COUPÉE / LAS RATAS NO DUERMEN DE NOCHE ("A levágott fejű ember" - "A patkányok éjjel nem alszanak") Eurociné a négyzeten: egyszerre két zsánert is próbál meglovagolni, de mindkettőről látványos körülmények között esik le. Jean-Pierre Melville polar és Orloff horror keresztezéséből létrejött quelquechose azzal kezdődik, hogy a zsandárok "fejbelövik" Paul Nash-t, az ékszertolvaj banda fejét. Muszáj az idézőjel, mert az Eurociné morbid világában semmi sem igazán az, aminek látszani akar: az autós üldözés sétakocsikázás, a fejbelövés szúnyogcsípéshez hasonlít.
A fenti képen jól kivehető spanyol horrorsztárt a franciás fonetika ördöge keresztelte át "Nash"-ra a stáblistán. Talán ezzel a gesztussal akarták tudatni vele, hogy a nevére büszke színészóriás a film nagy részét szó szerint átaludta, miközben a többiek - paellawesternekben levitézlett középkorú gringók és parókás demoisellek - becsülettel vergődtek a lehetetlen szkripttel. Olyan arcokról van szó, amilyeneket ma már legfeljebb csak szakavatott maszkmesterek tudnának elkészíteni:
A haldokló Naschyval a bűnözők egy transzplantációval kísérletező doktor châteaujában kötnek ki, aki elvállalja, hogy elvégzi az operációt, csak szerezzenek egy friss agyat. Pas de problème! Némi tanakodás után donornak a rivális gengsztert, A Szadistát szemelik ki. A Place Pigalle környékét rettegésben tartó bajuszos férfi kedvenc bárjában végignéz egy Shaw Bros. díszlet közt előadott dzsingiszkán fantáziaműsort,
közli mindenkivel, hogy Le szadista - c'est moi,
aztán utoléri a végzete, azaz lelövik és egy gyorsvonattal szeparálják a fejét (ezt a jelenetet nem lehet szavakkal leírni). A levágott testrészt később visszaküldik A Szadista haverjainak, akik annyira meglepődnek az ajándékcsomag kinyitásakor, hogy észre sem veszik: a fej valaha egy nőé volt! Mint mondtam, egy Eurociné filmben semmi sem az, aminek látszik, tu comprends?
közli mindenkivel, hogy Le szadista - c'est moi,aztán utoléri a végzete, azaz lelövik és egy gyorsvonattal szeparálják a fejét (ezt a jelenetet nem lehet szavakkal leírni). A levágott testrészt később visszaküldik A Szadista haverjainak, akik annyira meglepődnek az ajándékcsomag kinyitásakor, hogy észre sem veszik: a fej valaha egy nőé volt! Mint mondtam, egy Eurociné filmben semmi sem az, aminek látszik, tu comprends?
Naschy eközben sztárgázsiért az igazat álmát alussza, mígnem a film vége felé magához tér, és a szerződésben kikötött feltételek szerint letapizza a produkció három legjobb nőjét,
és a tőle megszokott drámai hitelességgel beledől egy drótkerítésbe. FIN
és a tőle megszokott drámai hitelességgel beledől egy drótkerítésbe. FIN
A szoft és hardcore inzertekkel kiegészített alternatív változatok cseppet sem erotikusak, ellenben sikerül a nemi erőszak intézményét is viccessé tenniük (lásd 'deleted scenes', amiben egy Paul Naschy-dublőr magáévá tesz egy Silvia Solar-dublőrt). Ezt a potenciálisan őrültnek hangzó koktélt az Eurociné savoir-fairje letargikus trashként tálalja. Aki látta a Zombik tavát, ne adj isten jegyet váltott Hitler különleges vonatára, az tudja milyen, amikor az egymáson átbukdácsoló jeleneteket egyedül az inkompetencia bája tartja össze. Az egészben az a szép, hogy nem tudhatjuk, szántszándékos bohózatot látunk-e, vagy ezek a derék emberek képességük legjavát nyújtva tették meg a tőlük telhetőt.
