INDECENT DESIRES (1967)

Doris Wishman,  USA

Ott hagytuk abba a MY BROTHER'S WIFE végén, hogy a sexploitation nagyasszonya egy igazi roughie-gyöngyszemmel fog visszatérni. Végre megérkezett virtuális filmszínházunkba a kópia, DE (mozielőzetes szövege:) 

HA ÖN KÉNYES EMBER, ÉS NEM BÍRJA A SZEXJELENETEKET, A PERVERZIÓT ÉS A HORRORT, AKKOR ÖNNEK NEM AJÁNLJUK AZ INDECENT DESIRES-T.

 

I’m a creep, I’m a weirdo

Guberáló fazon  a szemetesben talál egy játékbabát, hazaviszi szerény hajlékába és oltárt állít neki.

Másnap az utcán szembe jön vele Ann, a szép szőke titkárnő, akiben felismerni véli műanyag fétistárgyát. 

Innentől fogva ha a férfi megérinti a babát, a távolban tartózkodó Ann testét láthatatlan kezek tapizzák össze.

A jóképű vőlegényt kifigyelve a magányos zaklatón úrrá lesz a féltékenység, a gyengéd tapintásokat a vudubaba (és közvetetten Ann) sérelmére elkövetett kegyetlenkedések váltják fel. 

A hódolójáról mit sem tudó lány halálfélelmében azt hiszi, megbomlott elméje űz vele gonosz tréfát.

Doris Wishman a legjobb formáját hozta ezzel az iszonyattal. ISZONYAT,  mint Roman Polanski '65-ös pszichothrillere, vagy iszonyat, mint javíthatatlan  förmedvény. Mi tagadás, egyhuzamban végigülni hetven percnyi wishmanizmust kihívás; ha ön kényes ember, aki a szexen, perverzión és horroron túl normális moziélményre vágyik, akkor önnek nem ajánljuk. A valóság a bejárati ajtón kívül marad az üvegfelületről visszatükröződő kamerastáb képében, amúgy tök életszerűtlenül evickélnek a dolgok jelenetről jelenetre, lábfejről lábfejre (Wishman privát kis fétise), a lemezjátszóból indecens jazz szól. Catherine Deneuve helyett meg kell elégednünk Sharon Kenttel, aki az Imdb szerint a THE SEX KILLER-ben "blond on couch", a MR. MARI'S GIRLS-ben "blond on Mari's couch". Ms. Kent valóban jól mutat díványon.

A mellékszál Ann pasizó munkatársnőjével nem vezet sehová, cserébe a fizető néző egy barna hajú nőcin is legeltethette a szemeit. De mi van akkor,  ha a férfitekintet (male gaze) mögött valójában egy nő állt? Mert hát nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ezt a sexploitationt mégiscsak nő írta és rendezte.

"Ki ez az ember? Honnan jött?" Tegyük fel,  hogy a "szemérmetlen vágyaktól lezüllött férfi" (ahogy a narrátor körbeírja) személyesíti meg a nőket tárgyiasító szexfilmek közönségét. A névtelen senkinek egyetlen mondat sem jut osztályrészül, egyetlen ujjal nem érhet hozzá a nőkhöz, legfeljebb ábrándozhat róluk. A hajasbabák anyaszült meztelenül reggeli tornáznak,

a tükörben csodálják magukat, 

a munkaidő lejártával provokatív fekete fehérneműkben lebzselnek odahaza, 

esetleg részegen dőlnek ágyba európai akcentussal beszélő bajuszos férfiak társaságában.

Ha minden áron Nők Lapja cikket akarunk kiolvasni az INDECENT DESIRES-ből (pszichológia rovat), akkor sem maradunk hoppon. A házasság előtt álló Annt, még mielőtt háziasszonnyá válna, megkörnyékezi a szexualitás démona, a "szemérmetlen vágyak", amikkel nem tud mit kezdeni, azon kívül, hogy az orgazmusai miatt rettentően szégyelli magát. Wishman babaházában a frusztráció egyre csak nő (és férfi), mígnem eléri a töréspontot. Tudok egy jó orvost – mondja végre valaki. Na még csak az kéne. A természetfeletti dráma oly tökkelütötten ér véget, hogy az bámulatos.

A filmtörténet szemetesében guberáló weirdók és creepek – Doris mama tárt karokkal vár benneteket!

THE GATE {A SÁTÁN KAPUJA} (1987) + GATE II {A TÚLVILÁG KAPUJA} (1990)

Tibor Takacs, kanadai

A Budapesten született Takács Tibort kiskorában hurcolták ki szülei Kanadába. Torontóban felnőve szegény Tibikét gyógyíthatatlanul megfertőzte a szennykultúra; képregények, ponyvák, szörnyfilmek, majd a hetvenes évek végén a punkzene és a Sátán legújabb vívmánya: a heavy metal. Első filmje, a METAL MESSIAH (1978) nem hozta el számára a világhírt, pedig...

[ide majd beírok valamit, ha megnéztem ezt a 16mm-re forgatott sci-fi rock operát] 

Évekig kitartóan próbálkozott kis- és tévéfilmekkel, mígnem az ország vezető filmgyártó vállalatának, az Alliance Entertainmentnek a fejesei – történetesen kanadás magyar progyucerek - hozzávágtak egy horrorfilm-forgatókönyvet. Jelige: tax break. Az állam adóvisszatérítés formájában jelentős mértékben hozzájárult a gyártási költségekhez, ha a rendező, operatőr stb. kanadai állampolgár. Kis túlzással Cronenberg ennek köszönhette karrierjét. Amúgy a Sátáni Pánik évtizedében vagyunk, amikor a PMRC "piszkos tizenöt" listáján felbuzdulva a fiatalok oda-vissza játszották a Mercyful Fate hanglemezeket.

yours truly @ 13

A black metált plot device-ként használó THE GATE kimondottan a tizenöt éven aluliak előtt tárta szélesre a mozik/videotékák ajtaját; egy kapudrog a keményebb horrorfilmek világába --- "Kissrác koromban alig vártam a szombat délutánokat, hogy elmehessek a moziba megnézni a legújabb Ray Harryhausent. Ma már nem csinálnak hasonló filmeket. A gyerekek persze szeretnék látni a Freddy-sorozatot, de a szüleik nem engedik, mert túl véresek. A THE GATE ilyesformán egy pótlék. Én ugyan kedvelem a gore-t, de nem szívesen forgatnék ilyet. Jelenleg  inkább gyermekibb megközelítésű fantasztikumra volna szükség. Annak különösképpen örülök, hogy azok a felnőttek, akik megnézték, egy kicsit visszataláltak gyermeki énjükhöz." (Mad Movies, 1988)

Rémálom az Amblin utcában: a hétvégére szülői felügyelet nélkül maradt kertvárosi kölykök egy heavy metal lemez útmutatásával véletlenül megnyitják a pokol kapuját a hátsó kertben. Tornasorban jönnek a kis démon-küldöncök, a befalazott építőmunkás-zombi, óriásszörny egyenesen a pokolból - nincs hová bújni, a szürrealitás elsöprő győzelmet arat. Az egymondatos történet mozgásban tartásáról egy idő után a trükkök halmozása gondoskodik. Csak a gyermeki énem mondatja velem, hogy van ebben varázslat? A speciális effektusok "hogy a fenébe csinálták" mágiája, amihez a THE GATE a teljes terjedelmét ürügyként szolgáltatja. Ha fordítva lenne, ne adj sátán kevesebb együgyűség  szorult volna a hézagokba, akkor a horrorsuli PG-13 osztályának éltanulójáról beszélnénk. Takács vállaltan nem akart felnőni a feladathoz, a rémségeken átrobogó szellemvasútja egy szórakoztató, "félig üres" filmélmény emlékét hagyja maga után = tipikus nyolcvanas évekbeli rágógumi, az ízletesebb fajtából. Az eltelt idő talán még jót is tett neki, mert "ma már nem csinálnak hasonló filmeket."

A Los Angeles-ből hozatott fx-gárda remeklése és a rátermett gyerekszínészek mellett Szabó István első játékfilmjét, az ÁLMODOZÁSOK KORÁt fényképező Vámos Tamás operatőri munkája álmodta a szabványosnál néhány árnyalatnyival sötétebb fényviszonyok között „hollywoodivá” a kanadai produkciót. Ami a THE MONSTER SQUAD-nak (egy igazi hollywoodi produkció) nem jött be, az itt többszörösen kifizetődőnek bizonyult, először az észak-amerikai mozipénztárakban, majd nemzetközi szinten videón. A siker titkán tűnődve végül a plakátnál kötöttem ki:

Azoktól a démoni vörös szemektől megbabonázva nincs az a porbafingó horrorrajongó, aki ösztönösen ne perkálná ki zsebpénzéből a mozijegy/kölcsönzés árát.

Ehhez képest a folytatás plakátja elég tré ---

és attól félek, életkortól függetlenül a film sem fog elbűvölni senkit. Takács az ifjúsági matiné-vonalat szerette volna tovább vinni, míg megbízója, John Kemény keményebb, R-besorolású horrort akart piacra dobni. Így vált a GATE II {A TÚLVILÁG KAPUJA} tiniknek szóló Disney-mese és egy HELLRAISER-film kényelmetlen elegyévé. "Nekem nem tetszett az első rész - nyilatkozta András Hámori (ő a másik progyucer) a második rész elkészültekor a Fangoriának. - Egy jobb filmet akartunk csinálni, de mint tudjuk, ez sosem így működik, és lehet, hogy a GATE volt nagyszerű, ebből meg bukás lesz. De nem hiszem." 

 

 

A három évvel ezelőtti előzményben megismert szomszéd srác (VHS-szinkronhangja csúnyán megöregíti szegényt)  metál album kísérő szövege helyett - haladni kell a korral - személyi számítógéppel idéz meg egy küldöncöt a kapun túlról, aki képes teljesíteni gazdája minden kívánságát. A kamaszkori szorongásokból táplálkozó  tanmese nincsen túlbonyolítva, avagy vigyázz, mit kívánsz, mert a végén minden szarrá változik. Szó szerint. Éppen menthetetlenül süllyedünk a kakiba, amikor bizonyos szereplők cronenbergi átalakuláson esnek keresztül. Ettől sem válik kőkemény horrorrá a film, de legalább félig-meddig kiérdemli a besorolását.

A praktikus effektek tárháza (bábanimáció, maszkok, üvegfestett díszlet), ami A SÁTÁN KAPUJÁt oly lenyűgözővé tette, A TÚLVILÁG KAPUJában valahogy közönségesnek hat. Az alacsonyabb költségvetés egyetlen árva kis démont engedélyezett, akinek a bőrébe Ladányi Andrea táncművészt bújtatták. Végig lehet nézni, még csak unalmasnak sem mondanám, de direct-to-video folytatásként nem lenne nagy kár érte, ha elnyelné a föld. Ami pedig Takács további ténykedését illeti, lásd az Imdb-oldalát. Végül is lehetett volna rosszabb sora. Például a szülei itthon hagyják. 

LADY FRANKENSTEIN (1971)

Mel Welles, olasz

Ha létezik Drakula grófné, miért ne lehetne lédi Frankenstein? Welles (nem Orson, Mel) "silány Hammer-utánzatának" (Aurum Encyclopedia) sosem volt túl jó sajtója, pedig igenis megvannak a maga érdemei, nem utolsó sorban az, hogy a gótikus rémdráma feldolgozásainak sorát egy pervertált feminista olvasattal gazdagította. Csak az általa teremtett szörny tudta kielégíteni különös vágyait! (plakát-szlogen)

Az első meglepő tény eme bájosan abszurd italohorrorral kapcsolatban, hogy egy amerikai rendezte. Az eredeti Mushnick, azaz a RÉMSÉGEK KICSINY BOLTJA tulajdonosának szerepében megismert Welles a hatvanas évek elején a televíziós munkákat megelégelve szedte a sátorfáját, és családjával együtt átköltözött Európába, "ahol még csináltak mozifilmeket". A larger-than-life alkatú karakterszínész Rómában szinkronstúdiót alapított, emellett a klasszikus rémfilmek szerelmeseként '67-ben megrendezhette spanyol-olasz-német társprodukcióban első horrorfilmjét.

A Roger Corman-iskola veteránjának mindössze három hét kellett ahhoz, hogy összehozza a LA ISLA DE LA MUERTE-t. Következő, egyben utolsó dobása a műfajban a szín olasz stábbal forgatott LADY FRANKENSTEIN volt. Megbízója egy Rómában dolcse vítázó amerikai befektető, aki címszereppel kívánt kedveskedni szíve hölgyének.

A számítás bejött, Rosalba Neri hozzáment feleségül Harry Cooke Cushing IV-hez. És boldogan éltek, amíg kis idő múltával el nem váltak...

Egyik tündérmeséből a másikba, most kapcsoljuk a De Paolis stúdió B termét:

Frankenstein báró hullarablókkal üzletel - a kastély laboratóriumában folytatott titkos kísérleteihez megint szükség lesz egy frissen kiásott tetemre. A véres testrészekkel teli dolgos hétköznapok végre meghozzák az eredményt, a báró (szabvány-szerepét extra adag emberséggel felruházó Joseph Cotten) életre kelti a Szörnyeteget. Cotten sztárgázsiját fizető producer legnagyobb örömére a teremtmény azonnal elpusztítja teremtőjét, és elindul a faluba elégtételt venni azokon, akik felelősek sorsáért.

Miközben nyomoz a helység rendőrkalapácsa (Hargitay Miki, az ugyanebben a kastélyban és környékén forgatott BLOODY PIT OF HORROR sztárja), a báró szentségtelen praxisát az orvosi egyetemet kitűnő eredménnyel elvégző lánya veszi át. Lady Frankenstein (Rosalba Neri) apjától örökölt elhivatottsággal veti bele magát a munkába, némi-nemi hátsó szándékkal: az ütődött szolga (Marino Masé - ió,  ció...) fitt fizikumát a nyomorék asszisztens (Paul Müller) briliáns agyával összeoperálva meg akarja alkotni a Tökéletes Szeretőt! 

Tükrözve az éppen aktuális Hammer-Frankensteint (THE HORROR OF FRANKENSTEIN, 1970), melyben az idős bárót lecserélték fiatal képmására, a LADY FRANKENSTEIN egy lépéssel tovább megy, és megteremti a női Frankenstein mítoszát. A feminizmus rémével fenyegetőző hetvenes években elképzelt nőalak a patriarchális berendezkedésű 19. századi közegben kívánja kielégíteni vágyait, így válik a szuverén, céltudatos teremtés férfinépet manipuláló főgonosszá. "Ismerem a fajtáját; tönkre tudja tenni a férfit, és még élvezné is!" A szexhorror modern Prométeuszaként Rosalba Neri istenien néz ki kosztümben vagy anélkül, emellett elismerésre méltó alakítással emeli a kopottas horror-ünnep fényét. A szereposztás amúgy kifejezetten ügyesnek mondható, az osztrák Herbert Fux mint hullarabló banda feje wunderbar.

A Universal Monster-hagyományokat tiszteletben tartó Welles színre vitte a maga mennydörgéssel kísért "It's alive!" nagyjelenetét, külön figyelmet szentelve annak, hogy a laboratórium felszerelése korhű legyen; Alessandro Volta és Luigi Galvani nevét felemlegetik, utóbbit tévesen, hiszen mi, magyarok tudjuk, hogy a galvánelemet Galván Elemér találta fel. A ’31-es alapművet visszaidézve van vízbe dobott kislány (itt meztelen szőke nő!) és fáklyákkal hadonászó parasztság. Csíkos nadrágjában, krumpli fejével (Carlo Rambaldi fx) a Szörny nem nyújt épületes látványt, ezért is szerencsés, hogy inkább a körülötte legyeskedőkön van a hangsúly. A legemlékezetesebb gyilkosság egy gyönyörűen perverz intermezzo, amiben egyáltalán nem vesz rész a monstrum.

Igazi gótikus meséhez illően minden kudarcra ítélt karakter valaminek/valakinek a megszállottja: az akadémikus körökből kiutált báró az élet teremtését tűzte ki célul, 

a lányát Erósz (vágyakozás) és Thanatosz (pusztítás) vezérli, 

a decens asszisztens egy reménytelen szerelem rabjaként veszíti el az eszét, 

a hullarabló drogja a pénz.

Az emberi lélek kollektív sötétségét a nyilvános akasztás szemlélteti, a "törvényes gyilkosság" látványa a nem éppen finnyásságáról híres Frankensteint is undorral tölti el. Talán Welles szinkronrendezői énjéből fakadt, hogy az angol szövegkönyv a szokásosnál valamivel igényesebben lett megfogalmazva, igaz, a bő lére eresztett és a szélrózsa minden irányába tartó történet feltornázza a játékidőt 100 percre. Az amerikai változatot forgalmazó Roger Corman negyed óra kivágását rendelte el - problem solved. Frankenstein lányának megjelenésére leggyorsabban a mexikóiak reagáltak, a következő évben már mozikban volt a SANTO CONTRA LA HIJA DE FRANKENSTEIN. 

A Frankenstein-filmek erdejében a LADY FRANKENSTEIN hasonló eltévelyedés, mint a nyomában érkezett FLESH FOR FRANKENSTEIN vagy a húsz évvel későbbi FRANKENHOOKER. Bármit is mondjon a jó doktor, egy kis perverzió nem árt meg a klasszikusoknak.