produced, written, shot és directed by Barry Mahon
Mondtam már, hogy bírom ezeket a mihaszna kis amerikai szexfilmeket a hatvanas évekből? Egy jóakaróm nemrég megjegyezte, hogy a Something Weird Videóktól lassan megszűnik létezni józan ítélőképességem, és vele együtt távozni fog a maradék ízlésem is. Igaza van, de mint tudjuk, mindennek ára van, és ha mindez valóban ezzel jár, hát legyen! A pokolba vezető lejtőn most egy újabb, felettébb gyanús figurával akadtam össze:
Mondtam már, hogy bírom ezeket a mihaszna kis amerikai szexfilmeket a hatvanas évekből? Egy jóakaróm nemrég megjegyezte, hogy a Something Weird Videóktól lassan megszűnik létezni józan ítélőképességem, és vele együtt távozni fog a maradék ízlésem is. Igaza van, de mint tudjuk, mindennek ára van, és ha mindez valóban ezzel jár, hát legyen! A pokolba vezető lejtőn most egy újabb, felettébb gyanús figurával akadtam össze:
A Wikipédia megpróbálja eltussolni a szexploitation területén végzett tevékenységét, de az utókor mégsem azért fog Barry Mahonra emlékezni, mert kompjuterizálta Hollywoodban a filmgyártással járó papírmunkát, vagy hogy feltette a fekete pontot Erroll Flynn fényes karrierjének a végére (CUBAN REBEL GIRLS). Ő ugyanis a nudie cutie-k fáradhatatlan propagátoraként szerzett kétes érdemeket magának, az ember, aki a THE BEAST THAT KILLED WOMEN-t adta a világnak. Bár sokak szerint ezt az Eastmancolor nudie-monszter mixet akár pszichológiai fegyverként is be lehetne vetni az ellenség halálra untatására, számomra a filmművészet egészen új dimenzióit nyitotta meg azzal, hogy benne egy jól megtermett gorilla(kosztüm) tartja rettegésben a floridai nudistatelep látogatóit.
Részemről bizonyítottnak látom a mű örökérvényű mivoltát.De ha ez nem lenne elég „deliriás”, akkor Mahon New York Roughie periódusának gyümölcseit kell felkutatni. Félvállról vett alibitörténetek a környék kapós grindhouse-lányaival előadva (Uta Erickson, Gigi Darlin és Sharon Kent, akit legutóbb Horthy Miklós THE HOOKERS-ének Júliájaként láthattunk), rengeteg lopva rögzített manhattani életkép loopszerűen ismétlődő rockabilly zenével, mindez a legrosszabb ízlést is megszépíteni képes 35mm fekete-fehérben. Ha valami oknál fogva még a profi rendezés is az elvárásaink között szerepel, akkor próbálkozzunk egy emelettel feljebb, mert ez bizony az exploitation alagsora, aki ide belép, az számoljon le az elvárásaival.
A PROSTITUTES PROTECTIVE SOCIETY apropóját az 1964-es, New York-ban megrendezett világkiállítás adta: a megnövekedett turistaforgalomnak a Times Square környéki prostituáltak is nyertesei voltak. Ezt látva Carnie Bill, a környék maffiafőnöke 10% részesedést követel a jól menő üzletből. A lányokat futtató és a filmet magyar akcentussal narráló Madame Sue azonban nem hajlandó lepaktálni a maffiával, aminek az lesz a következménye, hogy Carnie emberei kivonják Sue néhány alkalmazottját a forgalomból. Ekkor határozzák el a lányok, hogy szakszervezetet alapítanak (P.P.S.) és egyesült erővel szembeszállnak a gengszterek terrorjával. Shit happens...
A mobszterek és cutiek sután kivitelezett, film noirral is próbálkozó összeeresztése tele van a női bosszúfilmekre jellemző akciózással. Van annál nőiesebb bosszú, mint amikor egy férfit a mosókonyhában belefojtanak a szennyesvízbe? Carnie Bill kiherélése a csúcs, figyeljük azt a hanyag mozdulatot, amivel a lány a képzeletbeli heréket a bokorba dobja!
Ezt a durva mozierőszakot csak a következő évtizedben kapja fel és teszi még látványosabbá az új grindhouse-generáció. Ezzel el is érkeztünk a THE SEX KILLER-hez, amely nem más, mint William Lustig 1980-as Mániákusának a végletekig leegyszerűsített változata (igen, még MANIAC-et is lehet hová butítani!). Itt a THE BEAST THAT KILLED WOMEN vagy akár a P.P.S. ártatlan nudie-bája már csak illúzió marad, helyét felváltja a nagyvárosi pszichopátia.
A magányos Tony egy próbababákat gyártó üzemben dolgozik, szabadidejében háztetőkön napozó nőket vizslat távcsövén keresztül. Az első randi a fodrászbolt kirakatából ellopott műanyag fejjel olyannyira jól sikerül, hogy megpróbálkozik hús-vér nővel is kapcsolatot létesíteni. Igen ám, de csak tíz dollárt hajlandó fizetni az aktusért, így marad a plasztikszerelem és a frusztráció, ami végül gyilkossághoz és nemi erőszakhoz vezet, ebben a sorrendben. „He balls them after they’re dead, he’s nuts!”
A szigszalaggal kirakott főcím már előre figyelmeztet, az 55 perces játékidő utólag oszlatja el kétségeinket afelől, hogy a nyersanyag előhívásán kívül itt bármibe is ötven dollárnál többet invesztáltak volna. A pofátlan rövidség inkább áldás, mint átok, mert Mahon bármiféle artisztikusságot nélkülöző "one take only" stílusa hosszabb távon igencsak kínossá válhatna. A szűk apartmanokban állványról rögzített, női idomokra meredő képeit a közterületeken kapkodós, rosszul fókuszált kandi-kamera váltja, és ez a furcsa dinamika véletlenszerűen megteremti a címhez méltó neurotikus hangulatot. A metrón az ölében babafejjel utazó férfi látványa ennek a botcsinálta groteszknek a netovábbja. Nincs se suspense, se katarzis, vagy bármi, ami egy hagyományos thrillerre emlékeztetne, csak az a Szex és New York, ahol a szingli nők sosem zárják be maguk után az ajtót, ezzel is megkönnyítve a szexgyilkos dolgát.
Egy lapon ugyan nem említhetőek olyan klasszis NYC-roughiekkal, mint a CONFESSIONS OF A PSYCHO CAT vagy az AROUSED, a THE SEX KILLER (mely leírva elvetemültebbnek hangzik, mint valójában) és a P.P.S. (Mahon magnum opusza?) mégis nyugodt szívvel ajánlható a korszak underground pszicho-szexfilmjeiben turkáló kubikosainak. Úgyis mindannyian a pokolra jutunk.