MY BROTHER'S WIFE (1966)

Doris Wishman,  USA

Amikor a férfiak uralta sexploitation-karanténban egy független női hang diktálta a tempót!

Mielőtt a feministák rátennék enyves kezüket, szakítsunk időt Doris Wishman munkásságára, különös tekintettel a roughie-kra. A filmkészítést autodidakta módon félig-meddig elsajátító Wishman ekkor már bőven az ötvenes éveit taposta, és mint több kollégája, ő is Eastmancolor nudie cutie filmekről váltott ezekre a monokróm pszicho-szex drámákra. BAD GIRLS GO TO HELL; ANOTHER DAY ANOTHER MAN; TOO MUCH TOO OFTEN; THE SEX PERILS OF PAULETTE...

Az interjúkból ítélve az özvegyasszonyt nem erotomániája kergette a kamera mögé, a pornográfiáról kifejezetten rossz véleménye volt. Később, amikor álnéven keménypornók rendezésére kényszerült, az aktusok idejére kivonult a szetből, átadva a terepet operatőrének. Számára a celluloidra rögzített szex arra volt jó, hogy önálló vállalkozóként a kölcsönökből finanszírozott filmjeit el tudja adni a forgalmazóknak. Ágyjelenetei (vagy ha a díszletben nem volt ágy, akkor díványon, padlószőnyegen) alig alkalmasak izgatásra, az erotika inkább szorongást gerjeszt, előre vetítve a menetrendszerűen bekövetkező tragédiát. 

A Bátyám felesége nem tartozik a megátalkodottabb roughie-k közé, igazából naiv melodráma, épp csak annyi meztelenkedéssel, hogy a New York-i grindhouse mozik közönsége ne követelje vissza a jegy árát. Ami egyedivé teszi műfajában, az a filmkészítés szabályaira tojó Ms. Wishman összetéveszthetetlen 'art brut' stílusa. Ösztönből fogant, rossz ízléssel kihordott, bámulatosan csúf szörnyszülött.

Klasszikus noir-szerkezetet alkalmazó elbeszélés a végkifejlettel indít - testvérpár verekszik a biliárdteremben, aztán flashbacken keresztül meglátjuk, hogyan fajult el a családi dráma egészen az (ön)gyilkosságig. 

 

A karakterkészlet:

A báty

Az öcs

A feleség

Zena (és kuzinja)

Frankie, a lókötő utazó ügynök hosszú távollét után visszatér a nagyvárosba meglátogatni középkorú bátyját. A postás mindig kétszer csenget, Frankie-nek csak egyszer kell, és már be is költözött a vendégszobába. A fiatal feleséget és a szoba-konyha jólétet látva az utolsó dollárjain élő férfi tervet eszel ki: a kielégítetlen asszonyt (a férjet jobban érdekli a birkózás a tévében, mint a szex az ágyban) elcsábítja, majd a lelkiismerete és libidója között őrlődő hódítását megfűzi, vegye ki a bankból az összes megtakarítást, és irány Mexikó. Frankie akkora son of a bitch, hogy valójában egy másik nővel, a repedtsarkú Zenával akar dobbantani a kétezer dollárból. És bekövetkezik a tragédia...

Kétezer dollár. Talán éppen ennyi hiányzott ahhoz, hogy a jazz mellé hangot is rögzítsenek a helyszínen, vagy legalább profi utószinkront tegyenek a képek alá. Wishman kezdetben kényszer szülte, majd természetessé váló kifejezésmódjának elmaradhatatlan eszköze a belső monológ. A gondolatmeneteket mintha telefonon keresztül olvasnák fel egy filléres ponyvanovellából. "Amikor először megláttam Mary-t, tudtam, hogy baj lesz belőle." Konkrét dialógusoknál a felvevőgép mihamarább leveszi tekintetét a beszélő fejekről, hogy utólag tetszőleges fecsegést lehessen a szereplők szájába adni. A recsegő-ropogó szöveg és a zavarodottság jeleit mutató színészek tétova előadásmódja kapásból leszakítják a filmet a valóságról.

Jóformán az egyetlen feladat, amit Wishman nem tudott saját kézzel megoldani, az a kameramunka. Szerencséjére sikerült olyan operatőrt hozatnia az ideggondozóból, aki képes volt vízióját leképezni. Bérlakások szűkös helyiségeiben imbolygó Arriflex meghökkentő beállításokkal választja szét az alanyt az állítmánytól, a tárgyat állítva fókuszba. Hamutálca, papírszemetes, virágváza, valami bútordarab. Óvatlan pillanatban Darlene Bennett, a NYC roughie-szcéna bútordarabja rácsücsül a kamerára. A pár másodperc legendává nőtte ki magát a Something Weird Video klubokban. És az a tömérdek láb! Egy rendező sem örökített meg annyi lábfejet filmjeiben, mint Doris.

Lábfejek és faszfejek. Az összes férfi az. A női test kizsákmányolására szakosodott iparban dolgozó nő ennyi szubverziót megengedhetett magának. Az önnön szépségük tükörképében tetszelgő Barbie babákat a vonzerejük kárhoztatja el. A repedtsarkú Zenát is, akit unokahúga kényszerít leszbikus együttlétre. Darlene Bennett a saját ikertestvérével próbálta előadni a jelenetet. (Pfuj, szégyelljék magukat!) A wishmani tételmondat az előzetesből: "Rátaláltam a testemre, de a lelkemet elveszítettem."

Hogyan lehet ennyi emberi drámát belesűríteni hatvanegy percbe? Meg ennyi lábat ---

Wishmannel még nem végeztünk, alapos szellőztetés után egy igazi roughie-gyöngyszemmel fog visszatérni. 

BLESS THIS HOUSE (1988)

Ronny Yu, 香港

A kínai cím önmagában gyönyörű: „Szilaj Szellem és a Buddha átugrik a falon”. A Csing-dinasztia korából eredő legenda szerint egy hivatalnok nekiállt húslevest főzni a buddhista templom szomszédságában. Az ínycsiklandozó illat hatására az egyik szerzetes nem bírt magával, átugrott a templom udvarának falán, hogy megkóstolja a vegetáriánus buddhisták számára tiltott eledelt. A legenda versbe foglaltatott, majd elneveztek róla egy rendkívül nehezen elkészíthető, méregdrága levest. Ehhez képest a film nem a Csing-dinasztiában játszódik, Buddha sem ugrik át a falon, Szilaj Szellem viszont képviselteti magát.

A bájos hongkongi horrorkomédia főszerepében mindenki kedvenc Bill bácsiját láthatjuk viszont, őt a RENDŐRSZTORI sorozatban ismertük meg Jackie Chan nyomozó feletteseként. A tinisztár Loletta Lee később Cat.III szexszimbólumként kereste kenyerét egy ideig. A rendező az újhullámmal érkezett Ronny Yu (SAVIOR).

A Bill Tung játszotta építész előléptetésével együtt megkapja használatra főnökének vidéki ingatlanát. Az Öreg Sötét Házba a családfő feleségével és két kislányával nagy örömmel be is költözik, nem sejtvén, hogy valaha egy másik családfő ott ölte meg feleségét és két kislányát, majd magával is végzett. A lesben álló gonosz szellem alig várja, hogy az újdonsült lakó testébe költözve újjászülessen. A kísértethistóriában rejtélyes összefüggést véltem felfedezni Ringo Lam halál komoly VICTIM-jével. Az adatbázisok szerint mindkettőn ugyanaz a társíró dolgozott, aki viszont nem szerepel a stáblistán. Szellemíró a házban? Hívjátok a taoistát!

A D&B Films Co. Ltd. vígjátékok dolgában a középosztály kegyeit kereste, amit meg is talált a ’87-es holdújévi ünnepekre időzített IT’S A MAD, MAD, MAD WORLD-del. Az őrülten sikeresnek bizonyult szatírában egy átlagos körülmények között élő család (incl. Bill Tung és Loletta Lee) megnyeri a lottó ötöst, mindenféle bonyodalomba ártva magukat. A hasonló rugóra járó BLESS THIS HOUSE famíliájának beköltözése az emeletes villába rengeteg hongkongi vágyálmát tükrözte, de a végén persze rémálommá válik a főnyeremény, a gáláns főnök meg egy szarrágó.

Bár a szellemvilága helyi érdekeltségű folklórból táplálkozik (feng shui, taoizmus, reinkarnáció), legalább annyit vesz kölcsön a nyugati horror-popkultúrából. Itt egy kis AMITYVILLE, ott egy kis SHINING, OMEN, POLTERGEIST, DEEP RED, HOUSE, EVIL DEAD... Az Egyesült Államokban pallérozódott Ronny Yu le sem tagadhatná,  hogy horrorsikerek bűvöletében rendezte meg harmadik fantasztikumát. "A kísértetházas horror a kedvenceim közé tartozik, úgyhogy kézenfekvő volt, hogy előbb-utóbb magam is megpróbálkozom vele. Az volt a célom, hogy előző filmjeim, a THE TRAIL és a THE OCCUPANT határait tágítva kiegyensúlyozottabbá váljon a horror és humor aránya. Sok európai alkotásban, mint például Dino Risi ELŐZÉSében a humor dinamizálja a drámát. Ezt próbáltam megismételni úgy, hogy a színtiszta horror pillanatait humoros jelenetek vezetik fel."

A családi szórakoztatás határain belül Yu árnyalatnyival komolyabban állt bele a horrorba, mint hongkongi kollégái, de az anyag így is inkább a burleszk fele tendál. A megszállott porszívó esetét a ördögűzővel én európai művészfilmes hatások helyett inkább a virágkorát élő ghost comedy stílus számlájára írnám. A film VESZÉLYES ÉJhez hasonlítható műfajtudatossággal szólogat kifelé a műértőknek: „Túl sok vámpírfilmet láttatok!” Az éjszaka közepén régi kantoni kísértet-dráma megy a tévében, a lányszoba falára EVIL DEAD 2 poszter kerül (Loletta karaktere látszólag horrorrajongó). Jó HK-szokás szerint az utolsó felvonásban elszabadul a pokol és az akciókoreográfus.

Kitűnő operatőrrel (Poon Hang Sang – SZELLEMHARCOSOK) az oldalán a rendezőt fejlett vizuális érzéke ezúttal sem hagyta cserben, a ritmussal sincs különösebb gond, a 80 perc mint a villám, úgy telik el. Néhány vicces/hajmeresztő helyzetgyakorlat, elnagyolt, de szimpi karakterek, pár jópofa f/x. A BLESS THIS HOUSE a kínai gyorskaja megfelelője: amint elfogyasztottad, már kezdesz éhes lenni egy újabb adagra. Ha D&B és horror, akkor következő fogásnak a THE ISLAND-et ajánlanám.

RAGAZZA TUTTA NUDA ASSASSINATA NEL PARCO (1972)

Alfonso Brescia, olasz-spanyol

ANYASZÜLT MEZTELEN LÁNYT MEGGYILKOLTAK A PARKBAN – a Giallo Hírlap szalagcíme szaftos bűnügyet ígért. Alfonso Brescia előző krimije, az IL TUO DOLCE CORPO DA UCCIDERE egész jól sült el; két évvel később tett kirándulása a műfajba kevesebb humorral él, ellenben a piaci igényekhez igazodva több benne a meztelen lány. 

Az biztos, hogy az olaszok tudták, hogyan kell belecsapni a lecsóba. Fekete-fehér dokumentumfelvételeken szőnyegbombázzák Berlint, miközben náci katonatiszt hidegvérrel felrobbant egy anyát gyermekével. So far, so gut, jöhet a főcím ---

1972, Madrid: a vidámpark szellemvasútján főbe lövik Johannes Wanterburger milliomost. Wanterburger úr a halála napján kötött egymillió dolláros életbiztosítást, a biztosító magától értetődően az örökösökre - az özvegy és két felnőtt lánya - gyanakszik. A cégvezető a legjobb ügynökét, Chris Bayert állítja rá az ügyre. A fess férfiú először a legfiatalabb lányt csábítja el.  

A korabeli Edwige Fenech-divat szerint szabott leányzót (angyali arc, hosszú, fekete haj, neurotikus tünetek) ismeretlen telefonáló zaklatja, az éjszaka közepén a fekete esőkabátos alak személyesen is tiszteletét teszi otthonában. Az argentós közjáték másnapján a szerelmesek jódolgukban elmennek kikapcsolódni az ominózus vidámparkba. Ekkor szólalt meg bennem a NIGHTMARE CITY-szurkoló: de hiszen már jártam ott! Ebben a szórakoztató központban zajlott a nagy spanyol-olasz honvédő zombiháború utolsó ütközete ---

Esetünkben is fontos szerepet fog játszani a vidámpark hullámvasútja, de ne rohanjunk előre, pedig néha szívesen megtennénk, amikor a bizonyos típusú giallókra jellemző romantikázás kezd az idegeinkre menni. 

Újdonsült barátnőjének bugyiján keresztül Bayer bejut a Wanterburger-família birtokára, ahol immáron három nőszemélytől körülvéve folytathatja nyomozását. És micsoda nők! Egyikük szívbeteg nyuszi, a másik nimfomániás dög, a még mindig vonzó anyukájuk alkoholba fojtja bánatát. Punt E Mes, J&B meg egy pezsgőmárka a díszletek állandó elemei. A vérre szomjazó nézőnek egészen az ötvenedik percig kell várnia, mire végre-valahára meggyilkolják az Anyaszült Meztelen Lányt a Parkban.  

Elkövetődik még néhány szolid gyilkosság, erőszak terén a film mértéktartásról tanúskodik (-1 pont). „Nem kéne megjavíttatni a korlátot?”- kérdezi a rendőrfelügyelő sokat sejtetően. Aznap éjjel valaki kizuhan a villa teraszáról. Vissza a vidámparkba. Az eredeti tervek szerint a bécsi Prater területén játszódott volna a történet a náci megszállás után, csak aztán a spanyol társproducerek a jelenkor Madridjára optimalizálták a dolgot, viszont a német neveket megtartották (Günthernek hívják az istállófiút, a felügyelőt Hubernek usw). 

Az ÖRDÖNGÖSÖK szellemével riogató írók a végére olyan fordulatot tartogatnak, ami a tapasztaltabb giallistákat is meglepheti. A kényelmes hátradőlésre és ahhoz illő lounge-muzsikára (Carlo Savina) berendezkedő krimi a gótikus hagyományok megidézésével próbálja gatyába rázni magát. A végkifejletért két plusz pont is jár: egyrészt, mert szépen bezárja a kört, értelmet adva a végig lógva hagyott háborús flashbacknek, másrészt olyan indítékkal szolgál, ami ugyan nem biztos, hogy kiállná a józan paraszti észjárás próbáját, de kellően „giallós”. 

A piszok jóképű Robert Hoffman (később Umberto Lenzi vele forgatta SPASMO című giallóját, valamint főszerepelt a PASSI DI DANZA SU UNA LAMA DI RASOIO-ban) és a nem kevésbé gyönyörű Pilar Velazquez párosa mintha egy fotoromanzo lapjairól lépett volna ki, egydimenziós színészi játékukat nevezhetjük stílszerűnek. A fajsúlyos arcokat a mellékszerepekben találjuk, Adolfo Celi és Philippe Leroy képében. Bruno, az inas is nagy arc, őneki 134 kreditje van az Imdb-n, 35-tel több, mint a szobalányt játszó színésznőnek. Hozzájuk képest Howard Ross (az istállófiú) a maga 77-jével elbújhat a szénakazalban.

Két krimije alapján elmondható, hogy Alfonso Brescia rendező nem rendelkezett se Sergio Martino ösztönös érzékiségével, se Dario Argento újító szándékú modernitásával. A futószalag mellett lassan egy évtizede dolgozó szakmunkásként volt annyi rutinja, hogy fogyasztásra alkalmas terméket szállítson le megrendelőinek. Higgye el, Huber felügyelő, lesz ennél még rosszabb.  

SIMON, KING OF THE WITCHES (1971)

Bruce Kessler, USA

Fura szerzet ez a Simon mágus. A csavargó boszorkánymester egy Los Angeles-i esőcsatornában húzza meg magát. Amilyen kevés a földi java (egy táska tele olcsó amulettekkel), olyan nagy az ambíciója: természetfeletti hatalommal bíró istenséggé akar válni. Ha csak a rocksztár fizimiskáját nézzük, meg is van rá az esélye. 

A rendőrségi fogdában összeismerkedik egy tinédzserrel, a két "közveszélyes munkakerülő" között azonnal mester és tanítványa barátság szövődik. A fiú segítségével Simon bebocsájtást nyer egy elit partira, ahol szex-magick hókuszpókusszal bűvkörébe vonzza az államügyész drogfüggő lányát. Simon profi előadóművész, de rosszul tűri, ha fizető közönsége nem veszi komolyan. Először gazdag vendéglátójának mutatja meg, mire képes egy halálos átok, majd főműsoridőben az egész átkozott, korrupt rendszert térdre kényszeríti. Far out!

Fura film ez a SIMON, KING OF THE WITCHES. Felvonultat pszichedelikus effekteket meg feketemisét meztelen nőkkel, mégsem áldozza fel magát az okkult szexhorror oltárán. Manson-exploitation, amiben „Manson” a jófej. Társadalmi szatíra, de nem vígjáték. Biszex, de... nincs de, ez a napnál is világosabb. Maradjunk annyiban, hogy az ellenkultúrát kizsákmányoló Hollywood egyik egyedi megnyilvánulása. Ugyanabban az évben a THE VANISHING POINT állt elő ilyesfajta antihős-típussal; az egocentrikus, nonkonformista mágus bizonyára nagyon menő figurának mutatkozott az autósmozik vásznain. Pláne, ahogy Andrew Prine játszotta, akinek karizmája teljesen leuralja az asztrális teret.

Prine feltörekvő televíziós színészként keveredett egy felderítetlenül maradt hollywoodi gyilkossági ügybe, ami részben befolyásolta, hogy később csak exploitation-filmekben kapott főszerepeket. 

A forgatókönyvíró egyetlen másik kreditje az adatbázisokban a LIDÉRCNYOMÁS Marlon Brandóval. Ennél érdekesebb, hogy főállásban állítólag gyakorló boszorkánymester volt saját gyülekezettel. Ebből adódhat, hogy a film ennyire gyakorlatiasan viszonyul fantasztikus premisszájához („egyike vagyok a kevés igazi varázslóknak”), egyúttal bolondot csinál az akkor divatos sátánista humbugból. Vagy valami ilyesmi - az elbeszélésmód nem éppen a fókuszáltság mintapéldája, mint ahogy az operatőrnek sem volt mindig szeme a jól fókuszált felvételhez. A varázstükrön keresztül nézve ez egy szellemes B-mozi sajátos hangulattal, ami által mi is részesei lehetünk egy őrült happeningnek. "Nagyon szép idők voltak azok, nem is tarthatott sokáig. Rendbe kellett szedni magunkat és menni tovább. De egy ideig Hollywoodban igazi élet zajlott." (A. Prine) Ha józan tudatállapotban csinálják meg, bármi más kisülhetett volna belőle. '71-ben józanul? No way, man!

I VAMPIRI (1957)

Riccardo Freda és Mario Bava, olasz

Vissza a kezdetekhez. Az 1909-es születésű Riccardo Freda a neorealizmusnak nemet mondva a színpompás, szélesvásznú romanticizmus nevében szolgálta az olasz nagyközönséget. "Romantikus ihletésű művész, kedveli a nagy történelmi tablókat és a végletes szenvedélyeket" - írta róla az Új Filmlexikon. A luxuskivitelt biztosító Lux produkciós cég hanyatlásával a kosztümös látványfilmek pápája arra adta a fejét, hogy megrendezze hazája első háború utáni horrorfilmjét. Operatőrnek munkatársát, Mario Bavát kérte fel. Őróla nem ír semmit az Új Filmlexikon, de tudjuk, hogy egy rendkívüli stilisztáról és a speciális effektusok mesteréről van szó. Freda azt is tudta, hogy Bava hozzá hasonlóan nagyon gyors tempóban tud dolgozni. A rendező fogadást kötött producereivel, hogy az általa megálmodott fekete-fehér, Cinemascope filmet tizenkét nap alatt tető alá hozza.

Párizs utcáiról sorra tűnnek el az azonos vércsoportba tartozó fiatal lányok. A Szajnából kihalászott holttestekből injekciós tűvel szipolyozták ki a vért. A rendőrség mellett egy újságíró is elkezd kutakodni a „vámpírok” után. Egy drogfüggő pszichopata sunyi alakján keresztül a nyomok a riporterbe reménytelenül szerelmes grófnő külvárosi kastélyába vezetnek.

Közvetlen minta híján (a Hammer stúdió még nem dobta piacra rémfilmjeit) a forgatókönyv Őrült Tudóstól Báthory Erzsébet legendájáig mindenféle motívumot felhasznált, kivéve a címben megidézett vérszívókat, akik a modern közegben játszódó filmben legfeljebb átvitt értelemben nevezhetők vámpíroknak. Az első próbálkozás rögtön két meghatározóvá váló nemzeti horror-thriller irányzat alapjait rakta le: a nyomozós giallo (a nagyvárosban játszódó jelenetek) és a kriptahangulatú gótika (a kastély és környéke). Dominero l’inferno. Meghódítom a poklot - hirdeti a kandalló feletti címer. Se nem tudományos, se nem fantasztikus, az olasz horror indítéka alapvetően melodramatikus. Sóvárgás, megszállottság, rettegés az elmúlástól; a lélek sötét bugyrából felszínre törő "végletes szenvedélyek". A cenzorbizottságra való tekintettel a nyílt színi erőszakkal és erotikával még csínján bántak, pár évre rá már ezeknek sem volt akadálya, lásd a BLACK SUNDAY nyitó jelenetét, illetve az itt társíró és rendezőasszisztens Renato Polselli L'AMANTE DEL VAMPIRO-ját.

Az I VAMPIRI-ben az italohorror istenei megteremtették a Nőt, a szépség mögé bújtatott szörnyeteget. A színészi játéknál a fotogenitást előbbre tartó Freda a szeretőjét tette meg női főszereplőnek ---

Gianna Maria Canale maszk-szerű ábrázatával mintha a tökéletes arc létrehozásán fáradozó őrült tudós titkos laboratóriumából lépett volna elő. Varázslatos az a Bava-trükk, amikor a szemünk láttára változik át az elbűvölő díva gonosz boszorkává. 

A tizedik napon Freda bedobta a törülközőt, a maradék két napban Bava vette át a félig kész film irányítását. Beni Montresor, a neves opera-látványtervező morbid-gótik díszleteit megörökítő kameramunka a mai napig képes tartani a lelket a meglehetősen zavaros történetben. A sebtiben készült és még annál is gyorsabban befejezett film rokkant szerkezetétől és korabeli bukásától függetlenül műfajtörténeti jelentőséggel bír. A pokol hódítása ezennel megkezdődött.