2019. szeptember 11., szerda

CRIME STORY {KEMÉNY HALÁL} (1993)

Kirk Wong, 香港


A háromkategóriás true crime thriller közepébe pottyant Jackie Chan története az ISTENEK FEGYVERZETE második részéig nyúlik vissza. Az 1991-ben bemutatott Golden Harvest produkció úgy lett minden idők legdrágább hongkongi filmje, hogy Chan messze túllépte a forgatásra szánt időkeretet és az előirányzott költségvetést. A stúdió ezután eltanácsolta őt attól, hogy saját maga rendezze akciófilmjeit. A CRIME STORY azért is számít különlegesnek a JC-filmográfiában, mert a forgatókönyvet kivételesen nem rá szabták. Az újhullámmal érkezett Kirk Wong egy valósághű, stílusos police proceduralt képzelt el triád-szertartással, szexjelenettel, a nagyvárosi erőszakhullám káoszában idegileg felőrlődő főszereplővel. Ezzel szemben a közmegítélésére az életénél is jobban ügyelő sztár a Jet Li elől elhappolt drámai szerepbe bújva is a tőle elvárt csim bum cirkusszal akarta kiszolgálni népes rajongótáborát. Még ha kissé furcsán veszi ki magát a két eltérő hozzáállás egy fedél alatt (az eldurvult kihallgatás közben bukfencet vető főfelügyelő), az érintett felek tudásuk javát adták bele ebbe a vitán felül átlag feletti dájhárd blockbusterbe.


A stúdió egy SENTENCED TO HANG-re emlékeztető „megtörtént eset” mozielőzetessel harangozta be a filmet. Johnny Mak produkciójához hasonlóan a CRIME STORY is egy nagy közfigyelmet keltett hongkongi emberrablás alapján készült. A dúsgazdag ingatlanfejlesztőt 1990-ben rabolták el, hatalmas összegű váltságdíjat követelve a feleségtől. A rendőrség jól szervezett triádbandát sejtett az ügy mögött hongkongi, tajvani és kínai tagokkal. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az üzletember – akit 1983-ban egyszer már elraboltak - közutálatnak örvendett mind a lakosság, mind az alvilág körében, a kifizetetlen alvállalkozókról nem is beszélve. Hírhedt szűkmarkúságát a film is szemlélteti, amikor az építkezésen a feldühödött munkások az elmaradt bérüket követelik. A nyomozók egy tajvani pénzmosási ügy felgöngyölítése során jutottak el a főszervezőhöz, a hongkongi rendőrség nyugdíjba vonult tisztjéhez. A rendőrnek az 1983-mas, felderítetlenül maradt elrablás (aminek nyomozásában maga is részt vett) adta az ötletet, hogy alvilági kapcsolatait segítségül hívva ő is megpróbálkozzon egy hasonló bűnténnyel. Ellentétben a moziban látottakkal, az áldozat nem került elő, pár év elteltével halottá nyilvánították.
A CRIME STORY-n kívül készült még egy feldolgozás, a két hónappal később mozikba került KIDNAP OF WONG CHAK FAI. Mindkettőben ugyanaz a színész (Kent Cheng) alakítja a rossz útra tért rendőrt, de másodjára a milliárdost már olyannyira ellenszenvesnek mutatják be, hogy az elkövető válik a film hősévé!


A CRIME STORY írói rögtön az elején bemutatják nekünk az emberrablás értelmi szerzőjét. A veterán nyomozó (Kent Cheng) egyik kollégáját (Jackie) bízzák meg azzal, hogy védje meg a magát veszélyben érző építési vállalkozót. Lélegzetelállító autósüldözés során a bűnözőknek sikerül kereket oldaniuk, és elkezdődik a váltságdíj komplex, tajvani helyszínekre átnyúló átadása bankszámlákon keresztül. Mivel a főkolompos mindvégig figyelemmel tudja kísérni a rendőrségi műveleteket, sőt a főfelügyelő mellé beosztva akár tettlegesen is be tud avatkozni a dolgok menetébe, a suspense végig golyóállóan be van biztosítva. Az operatőri munka és a feszes vágás közös csúcsteljesítménye az akciójelenetet a bambuszállvánnyal körülvett színházteremben. A cselekmény szempontjából kulcsfontosságú rész úgy van plánozva és snittelve, hogy bármelyik hollywoodi rendező a szívéhez kapna.


Chan tőle telhetően próbálta savanyú képpel előadni szerepét, néha több, sokszor kevesebb is elegendő lett volna. A nagy igyekezetben Kirk Wong rávette sztárját első komolyabb csókjelenetére, méghozzá egy férfival! A vége főcím alatt hiányoznak a szokásos extra felvételek, pedig megnéztük volna, milyen képet vágott a mutatvány után. Az erkölcsileg feddhetetlen Szuperzsarunál valamivel érdekesebb karakter a Rossz Zsaru, aki egyetlen őszinte pillanatában alacsony közszolgálati fizetésével, az elismerés hiányával indokolja a sötét oldalra való átállását. Amikor azt mondja, „mindig azzal riadtam fel álmomból, hogy cserben hagytam önmagam”, az elég true. Kent Cheng puszta megjelenésével árnyékot vet Jackie Chanre, a fizikai összecsapásokhoz azonban hétpróbás kaszkadőröket kellett csatasorba állítani - realizmus ide vagy oda, mégiscsak a jó öreg bunyóban van az igazság. A koreográfia kemény, mint a halál Ringo Lam filmjeiben. A fináléhoz egy egész városrészt repítettek a levegőbe, az apokaliptikus vízió a HARDBOILED-ével vetekedett. „Akkor még nem volt vizuális effektekhez értő szakemberünk” – magyarázza a pirotechnikáért felelős akciókoordinátor a DVD extrái között.


Az irányítás egy ponton kicsúszott a rendező kezéből, Chan újravágatta az anyagot és leforgatott egy új befejezést, a szóbeszéd szerint a özvegynek, akkor Ázsia leggazdagabb asszonyának a kérésére (a filmből nem jön át, de ő is egy tök vállalhatatlan figura). Kirk Wong ahelyett, hogy panasszal élt volna, inkább kihasználta a momentumot, és független producereknek egymás után megrendezett két hasonló, rendőrségi csapatmunkára összpontosító akciófilmet (ORGANIZED CRIME AND TRIAD BUREAU és ROCK N’ ROLL COP). Interjú a rendezővel