A Deliria pihen, a postás dolgozik (kéthavi DVD/magazin agybaj)

"Ez egy love story" - Fred Dekker borzalmas éjszakája

Kőkemény nyolcvanas éveket akartok? Első kézből? Íme egy interjú a korszak utólag emblematikusnak nevezhető scifihorrortinivígjátékának, a NIGHT OF THE CREEPS-nek az író-rendezőjével. Forrás: Mad Movies, 1986 november.

A NIGHT OF THE CREEPS az első rendezése, de a HOUSE stáblistáján is feltűnik a neve, mint az eredeti történet írója. Hogyan került munkakapcsolatba ezzel a filmmel?

Tegyük sorrendbe a dolgokat. Mindig is filmbolond voltam. Amíg az osztálytársaim kint játszottak, én otthon maradtam olyan filmeket nézni, mint a FRANKENSTEIN MEETS THE WOLF MAN vagy a PLAN 9 FROM OUTER SPACE. Miután egyhuzamban kétszer megnéztem a CÁPÁt, eldöntöttem, hogy olyan akarok lenni, mint az a fickó, aki csinálta: filmrendező. Később, amikor egyetemre jelentkeztem, se a USC, se a UCLA filmes szakára nem vettek fel. A véletlennek köszönhetően összebarátkoztam olyanokkal, akik oda jártak, köztük Ethan Wileyval. Egy nap szüleim viktoriánus stílusban épült házánál töltöttük az időt, és megszállt az ihlet. Kint álltunk a lépcsőfeljárón, ránéztem a házra és mondtam Ethannek: Megvan! A legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb filmötlet, ami valaha eszembe jutott: egy fickó az elején bemegy egy házba, a végén meg kijön onnan. És a kettő között van 85 perc, amit megtölthetsz a világ legfélelmetesebb dolgaival. Az lesz a címe: A ház. Tök egyszerű: egy ember, egy épület, az egész fekete-fehérben leforgatva, két dollárból.

Már csak meg kell kérni a szüleinket, hogy az idén kicsivel hamarabb menjenek el vakációra.

Pontosan! Lefirkantottam néhány oldalt, aztán Ethan a segítségemmel megfogalmazta az első változatot. A HOUSE végleges forgatókönyve főképpen az ő ötleteit tükrözi. Az én elképzelésem szerint a történet egy Vietnamból visszatért veteránról szólt volna, akit egy olyan cselekedet emléke kísért, amit nem szabadott volna elkövetnie. A filmben a haldokló katonatárs arra kéri a főszereplőt, hogy végezzen vele, amit ő megtagad. Az én változatomban megteszi, mert nem bírja nézni legjobb barátja szenvedését. Később a lelkiismeretfurdalásával kell megbirkóznia. Gyötri a bűntudat, elkezd inni, váliumot szed, tönkremegy a házassága, az egész élete a szakadék szélére kerül. Egy meggyötört karakterként írtam le, olyan szerep, amit Robert De Niro vagy James Woods játszhatna el. Bezárkózik a házba és szembeszáll a belső démonaival. A végén győztesként kerül ki, de nem azért, mert megnyerte a csatát a kísértetekkel szemben, hanem mert megoldotta a saját lelki konfliktusát. Ez sokkal lélektanibb, mélyebb, és tízszer olyan intenzív. Erre csináltak belőle valami könnyed dolgot, ami teljesen kommersz és ártalmatlan.

Mennyi időt töltött el a NIGHT OF THE CREEPS megírásával?

Az első mondat és az utolsó pont között egy hét telt el. Határidőt tűztem ki magamnak: ha a hetedik napra nem végzek vele, hagyom az egészet a fenébe.

Ellentétben Istennel, aki a hetedik napon megpihent.

Sok példaképem van, de Isten nem tartozik közéjük.

A mindenhatóságnak pedig megvan a jó oldala.

Most, hogy mondja, a rendezői szakma áll a legközelebb az isteni jelleghez.

Azt hiszem, megtaláltuk ennek az interjúnak a vezérfonalát.

Jaj, ne... Legalább nem angolul kerül nyomtatásba, úgyhogy egyik ismerősöm sem fogja tudni elolvasni. Nem tudom, köze van-e a tudatalattimhoz, vagy valami más súgja, de tényleg lehet valami igazság ebben a (rendező = Isten) dologban.

Miért kezdődik a CREEPS egy fekete-fehér flashbackkel?

Két fő gondolat motoszkált a fejemben. Először is meg akartam idézni azoknak a filléres horrorfilmeknek a stílusát, amiket az ötvenes években forgattak. Amikben kollégista leányzók kombinéban hallgatják Sam Cooke slágereit. Ez az időszak nosztalgikus érzéseket kelt bennem. Aztán fel akartam térképezni a NYOLCADIK UTAS A HALÁL által megkezdett utat. Adott egy emberi testben kifejlődő idegen életforma, én pedig továbbgondoltam, mi lehet a következő állomás egy ilyen parazita genetikai fejlődésében. A chestburster volt a kiindulópont; mellkas helyett a koponyát széttörve tör elő a testből. Ezúttal fejek robbannak szét. Az egész nagyon emlékeztet az ALIEN mellkasrobbantójára... Valójában szemérmetlen plágium.

Nevezzük "homázsnak".

Ez az, homázs. 

Tudja, amikor papírra vetettem a forgatókönyvet, pontosan tudtam, mit akarok majd látni. Aztán az eredmény a vásznon néhányszor tartogat meglepetéseket.

Azt mondják, minél inkább magunk elé képzeltük a forgatókönyvet, annál kevesebb az esélye annak, hogy a belőle készült film megfelel a várakozásainknak.

Ilyet még nem hallottam, de talán jobb is...

Ezt hívják Lovecraft-problémának. Figyeljen: "...a bestiális őrjöngés találkozott az emberi kicsapongással, s ez a démoni üvöltözés rikoltó eksztázisában tetőzött, amely úgy szaggatta szét foszlányokra a visszhangos éji erdőt, mintha pestisbűzös szélvihar tombolna a pokol bugyraiból." Félelmetes, nem? Na most fordítsa le képekre.

Hát igen. (Nevet) Ideális pillanat, hogy a speciális effektusokról kezdjünk beszélni. Ha hiszi, ha nem, David Miller maszkmesterre (Freddy Krueger maszkjának megalkotója - szerk.) a Fangoriában találtam rá. Rajongok azért a magazinért. Éppen lapozgattam, amikor megláttam azokat a zombikat, amiket David a NIGHT OF THE COMET-hez kreált. Azonnal megtetszett a munkája. Felhívtam Bob Martint, a Fangoria főszerkesztőjét, ő adta meg a telefonszámát. 

Beszéljen arról a filmről, amin éppen most dolgozik: THE MONSTER SQUAD.

Nem akarok sokat elárulni róla. Peter Hyams a producere, a trükköket Stan Winston felügyeli. A történet nagy vonalakban kissrácokról szól, akik alapítanak egy szörnyeknek szentelt klubot. Nagy meglepetésükre úgy hozza a sors, hogy az ez irányú tehetségüket hasznosítaniuk kell. Ez egy érzelmes kalandmese a jó és a rossz harcáról, meg a gyermekkorról.

Látja önmagát, ahogyan a fantasztikus filmek specialistájává válik?

Szeretnék... Várjunk csak, ez egy kétélű kérdés.

Szerintem is! Egyszerre kérdezi azt, hogy szeretne-e a műfajra szakosodni, meg azt, hogy látja-e magát arra ítélve, hogy ezen az úton kell majd folytatnia pályáját.

Azért csinálok fantasztikus filmeket, mert szeretem őket és mert azt merem kellő szerénységgel állítani, hogy a mostaniak se nem elég jók, se nem elég következetesek. Lehet, hogy a neveltetésemből adódik, de mindig is vonzott a horror és a sci-fi. Ezen a téren elég nagyok az ambícióim. A THE MONSTER SQUAD-dal, és kisebb mértékben a CREEPS-szel az a célom, hogy pozíciót szerezzek a műfajon belül. Az eredeti ötletem a HOUSE-hoz világos képet nyújt arról, mit akarok elérni. Ami a CREEPS-szet illeti, ha szeretjük, ha nem - utóbbival a gyártó TriStar stúdióra célzok -, számomra ez egy love story. A fiú meglátja a lányt, és azt mondja: őt akarom. Ha űrlényekkel és zombikkal kell élet-halát harcot vívnom ahhoz, hogy megszerezzem, hát legyen! Az utolsó jelenetet a mozibemutató előtt egy hónappal forgattuk le.

A mozis és a rendezői befejezés összehasonlítása

A TriStar szerint az én befejezésem elszabotálta a film összhatását. Arról szólt az egész, hogy a fiú találkozik a lánnyal, szembeszáll a zombikkal, és végül elnyeri a lány szívét. Az utolsó csók után jött volna fel a Vége felirat, ez lenne a logikus. Még ha saját magam forgattam is le az új befejezést, teljesen megtagadom; szerintem egy nagy nulla. Annak az alapelvnek mond ellent, hogy a veszély elhárítása után már nincs mit hozzáadni a látottakhoz, legfeljebb a vége főcímet. A stúdió túl szelídnek, ártatlannak találta a filmet - hát persze, hiszen ez egy szerelmi történet! Megállás nélkül hajtogattam nekik: nem akarok több szétrobbanó fejet látni, csak azt, hogy a lány meghívja az évzáró bálra a fiút. Ők meg: "Persze, persze, de ez egy horrorfilm."

Nem kérték Öntől, hogy azt a meghívót az évzáróra esetleg a zuhany alatt adhatná át a lány?

Szexjelenetet azt akartak, meg persze tusolóst is, én viszont nem. Szerencsére vannak olyan dolgok a CREEPS-ben, amiknek semmi közük a fantasztikumhoz, én pedig büszke vagyok rájuk.

Mint például?

Az a jelenet, amiben Tom Atkins nyomozója ül a lakásában. Egy régi Billie Holiday lemezt hallgat, iszik, cigizik, kísérti a múltja, azok az elkövetett hibák, amiket nem tudott jóvá tenni. Vannak felrobbanó koponyák, valahol a vásznon leszáll egy repülő csészealj, időről-időre megjelenik egy szörny, folyik a vér, de a lényeg máshol van, ott, ahol a dolgok a való életről szólnak. A CREEPS egyszerre komédia, bűnügyi krimi és dráma. A kedvenc filmjeim azok, amik mindezeket egyesítik. Ebben a tekintetben a CÁPA maga a tökély, hisztérikusan vicces és félelmetes. A legjobb filmek sosem színtiszta drámák vagy vígjátékok; felültetnek minket egy hullámvasútra, percről percre más és más érzelmi reakciókat váltanak ki belőlünk. 

Végezetül elmondaná olvasóinknak az életfilozófiáját, mit gondol az univerzumról, meg ilyenek.

Nem hiszem, hogy... Csak annyit kérnék azoktól az olvasóktól, akik még nem látták a NIGHT OF THE CREEPS-t, hogy telefonáljanak, küldjenek faxot vagy írjanak a TriStar felelőseinek és követeljék, hogy mindenhol vetítsék a filmet. Akik meg látták és tetszett nekik, azok is írjanak a TriStarnak és mondják el nekik. Én meg csak remélni tudom, hogy a film majd megérint vagy legalább elszórakoztat pár embert. Ők nekem írjanak, mert baromira szükségem van a biztatásra.

Fred Dekker a Delirián:
NIGHT OF THE CREEPS
THE MONSTER SQUAD