Jeff Lieberman, USA
A Kék napsugár mintha a derült égből pottyant volna a mozikba, a szabálytalan kultuszművet talán a GOD TOLD ME TO-val lehetne megfeleltetni. Cronenbergi biohorror, hitchcocki suspense-thriller, drogellenes kampányok parafrázisa, szatirikus humor, "az első anti-disco nyilatkozat" - mindez szerény eszközökkel véghezvitt másfél órába sűrítve. Jeff Lieberman második nagyjátékfilmjéhez képest a szintén másodéves Carpenter 13-AS RENDŐRÖRSe tankönyvbe illő zsánerdolgozat; nem csoda, hogy végül a kolléga vitte többre Hollywoodban.
"Az olyan filmeknek, mint a TEXASI LÁNCFŰRÉSZES, HALLOWEEN vagy PÉNTEK 13. az volt az egyetlen céljuk, hogy félelmet keltsenek. Ösztönösen tudtam, hogy tőlem nem ezt akarják, ráadásul amúgy sem passzolt volna a személyiségemhez. Tisztában voltam vele, hogy nem leszek jobb ezeknél a horrorrendezőknél, az én filmjeimtől valami mást fog elvárni a közönség. Számomra természetes módon jött az a szemlélet, amiben a félelem nevetéssel vegyül."
A New York-ból származó fazont úgy képzeljük el, mint egy Abel Ferrarába oltott stand-up komikust.
I do high brow,
I do low brow,
I do any brow.
A BLUE SUNSHINE "low brow" cucc, ám rögtön a briliánsan megszerkesztett főcímből átjön, hogy nem egy üresfejű trashfilmmel van dolgunk.
"Kétségtelenül a hetvenes évek egyik legjobb sci-fi thrillere"
- Aurum Film Encyclopedia
Baráti összejövetelen (a nyitó jelenetben figyeljük a japán óriás szörnyet utánzó Brion James magánszámát) az egyik partiarc fejéről véletlenül lekerül a paróka, mire fel a delikvens megkergül, három nőt bedob a kandallóba, majd ámokfutása közben elcsapja egy teherautó. A rendőrség a tetthelyen sertepertélő Jerry Zipkint gyanúsítja a gyilkosságokkal, zavarodott főhősünk kénytelen menekülőre fogni. Fejfájós, hajukat elhullató férfiak és nők által elkövetett gyilkosságok közepette a magánnyomozás egy tíz évvel korábban a Stanfordon végzett politikushoz vezet, aki a választások küszöbén hallani sem akar egyetemi drogügyleteiről.
B-kategóriás filmekkel kelők és fekvők vélhetően nem fognak fennakadni a kisebb-nagyobb gikszereken, úgymint az ősrégi papagájos krimi-trükk alkalmazása. Aztán ott a Woody Allen-i névvel megvert, sűrű, barna loknikkal megáldott főszereplő enyhén szólva furcsa viselkedése. Irracionális szerep irracionális színészt kívánt - a később szoftpornó-producerként elhíresült Zalman King idegbeteg játéka szép lassan összhangba kerül a filmet átható paranoiával: nem igazán lehet eldönteni, hogy a címadó hallucinogén szer hatását látjuk-e rajta, vagy egyszerűen csak partra vetett halként nem tud mit kezdeni a helyzet abszurditásával.
Az író-rendező Lieberman többszörösen bizonyította, hogy egy autósmozikba szánt, nem túl épületes ("low brow") alapötletet képes annyi invencióval felruházni, hogy a vászonra került végtermék kiemelkedjen a tömegből. A debütáló SQUIRM gilisztái egyenesen a nézők rémálmaiba fúrták be magukat, az erdei slasher JUST BEFORE DAWN mélytorkos slusszpoénja legendás. A maga csiszolatlan módján kiváló forgatókönyvírói képességekről árulkodó BLUE SUNSHINE egy hajmeresztő (sic) "rossz trip" a diszkózenét és öltönyös yuppie-kat szabadjára engedő poszt-hippi korszakból. Szereplői az LSD-mámorban fogant ellenkultúra harmincas veteránjai, akiket tíz évnyi lappangási idő és társadalmi betagozódás után ér utol a múltjuk. A rendőr családját mészárolja le szomszédostul, a bébiszitterkedő ex-feleség konyhakéssel kergeti a gyerekeket, a pártfunkcionárius diszkóban randalíroz. A kopasz "zombik" beleillenek AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA által meghatározott modern fantasztikus horror vonulatába, mely görbe tükröt tartott a civilizált állampolgárok elé, hogy abban lássuk meg az emberi természetükből kivetkőzött szörnyeket.
Az ügyesen megvont vizuális párhuzamok (lásd az alsó képpárt) arra is rávilágítanak, hogy aki egyszer díler volt, az az is marad, legfeljebb karriert vált: immáron nem hamis drogokkal, hanem hamis ígéretekkel üzletel. A bábszínházzal és üres szlogenekkel kampányoló képviselőjelölt megválasztása hasonlóan beláthatatlan következményekkel járhat, mint a Kék Napsugár utóhatása.
A mai néző számára nem is az amerikai "self made man" politikus és a hippi életstílus mítoszait egy füst alatt legyilkoló olvasat az imponáló, sokkal inkább az a jól sikerült exploitation filmekre jellemző meggyőződés, ami hullákon és logikán átgázolva terelgeti előre a cselekményt, egészen a HOLTAK HAJNALÁt idéző áruházi fináléig. David Cronenberg említésével kezdtem, vele fejezem be: a kanadai fenomén egyik interjújában elmondta, a SCANNERS forgatókönyvének megszületésébe bejátszott a BLUE SUNSHINE. Kell ennél jobb ajánlólevél?
