2013. január 16., szerda

EFFECTS (1979)

Dusty Nelson, USA


Erdő szélén horrorfilmet forgatni eleve nem életbiztosítás, pláne ha közben a tudtunk nélkül mi magunk is egy készülő horrorfilm főszereplői vagyunk.


Lacey Bickel filmrendező vidéki vendégházába aprócska stábot toboroz össze, hogy irányítása alatt elkészítsenek egy természetfeletti horrort. Munka közben az operatőrnek feltűnik, hogy az olcsó nyersanyagra forgó „Valami nem stimmel” című opusznak dramaturgiailag se füle, se farka. Egy esti beszélgetés során szóvá is teszi az ilyesfajta alacsony költségvetésű horrorokban is valamilyen szinten szükséges szövegkörnyezet  hiányát. A rendező ellenpéldaként előhúz egy filmtekercset és levetíti a kokaintól hangulatba került stábnak. -Ettől el fogjátok dobni az agyatokat...


A fekete-fehér, egyetlen beállításból rögzített képsoron egy csuklyás alak megkínoz és megöl egy székhez kötözött nőt. A realizmus eme új, döbbenetes hatást kiváltó szintjétől megbabonázott Bickel a ház pincéjében egy komplett stúdiót rendezett be, ahol egy másik, ambiciózusabb projekt munkálatai folynak.


A pittsburghi filmgyártás lényegében a lokálpatrióta George A. Romero köpenyegéből bújt ki. Ennek megfelelően találunk néhány Romeróhoz kapcsolható nevet a moziforgalmazásba sosem került, csupán néhány amerikai függetlenfilm fesztiválon levetített EFFECTS stáblistáján. A zeneszerzőként (CREEPSHOW, HOLTAK NAPJA), illetve filmrendezőként (TALES FROM THE DARKSIDE, CLIVE BARKER’S BOOK OF THE DEAD) ismert John Harrison alakítja a filmrendezőt. A mit sem sejtő operatőr nem más, mint Joe Pilato, a HOLTAK NAPJA diktatórikus katonatisztje. Az effekteket a HOLTAK HAJNALÁval éppen hírnevet szerzett Tom Savini szállította, és ha már ott volt, eljátszik egy hatalmas seggfejt is. 


Figyelemre méltóvá persze nem a szereposztás okán válik, sokkal inkább különleges témaválasztásával. LAST HOUSE ON DEAD END STREET, SPECIAL EFFECTS (Larry Cohen), VIDEODROME, MUTE WITNESS, TESIS - az EFFECTS a snuff tematikájú thrillerek sorát gyarapítja. Az anyagi haszonszerzés céljából filmre vett emberi halál, vagyis a "snuff" városi legendája 1976-ban fizetődött ki néhány minden hájjal megkent producernek. A SNUFF című fércmunka reklámkampánya valódi gyilkosságot ígért ("A film, amit csak Dél-Amerikában lehetett megcsinálni - ahol az élet olcsó!"), és ez elég volt arra, hogy három hétig tanyázzon a keleti parti nagyvárosok mozijainak toplistáján.


Talán ennek hatására, az EFFECTS kontrollfreak, sötét lelkületű filmrendezője a valósághű speciális effektusokkal dolgozó horrorfilmek után a snuff-ban látja a jövőt, megvalósítását pedig - némi jóstehetségről árulkodva - az irányított dramaturgiájú valóságshowkban alkalmazott technikákkal képzeli el. Monitorokkal felszerelt tévéstúdió kontrollszobájából manipulálják a főszereplőt, előre megírt forgatókönyv alapján.


A DVD fülszövegében kult-klasszikusként magasztalt EFFECTS tapasztaltabb kezek között (mondjuk Romero?), pár százezerrel több zöldhasúval megtámogatva felérhetett volna high concept forgatókönyvének ambíciójához. A fikció (a forgatott film), a valóság (a film forgatása) és ami mögötte van (manipuláció) közti állandó átfedésekkel elbizonytalanító első egy óra meglehetősen letargikusra sikeredett, az alulvilágított szobabelsőkben játszódó, a nyersanyagspórolás jegyében egy vagy két beállításból letudott jelenetek egy idő után kihúzhatják a gyufát a türelmetlenebb nézőknél. Az erdőbe kiruccanó, nagyrészt kézikamerával rögzített befejezés (ezeknek a vidéki környezetben, ősszel játszódó filmeknek baromi jól áll a 16mm --> THE EVIL DEAD) már mozgalmasabb, olyan agyafúrt ponttal a végén, hogy még az újranézéshez is meghozza az ember kedvét.


Ha belegondolunk abba, hogy manapság minden harmadik horror valamilyen reality trükkel próbálja eladni magát, nem is beszélve a snuffal rokonítható kínpornó multiplex mozik falait áttörő sikeréről, ez az ütközetben eltűnt, majd két évtizeddel később DVD-n újra felbukkant kis film meglepő aktualitással bír.