DUEL TO THE DEATH (1983)

Ching Siu Tung, 香港

Könnycsepp a kardon. A Hong Kong New Wave egyik wuxia-megnyilvánulása volt a THE SWORD (1980), Patrick Tam kardforgató melodrámája, melynek káprázatos akciójeleneteit Ching Siu Tung koreografálta. A Shaw Brothers stúdiót kaszkadőrként megjárt, wuxia-tévésorozatokon edződött fiatal akciómester első saját rendezése a THE SWORD elegáns fatalizmusát kombinálta annyi káprázatos akcióval, amennyit csak bele tudott zsúfolni a szép koreai tájakon forgatott Golden Harvest produkcióba. A mozipénztáraknál nem hasított nagyot, de a filmtörténet utólag visszaigazolta létjogosultságát: újszerű mozgóképes haditechnikák bevetésével (megsokszorozott kameraállások, felpörgetett vágás, speciális effektusok) Ching Siu Tung felvillantotta a drótfu-fantáziák kilencvenes évek elején érkező új-újhullámát, melynek ő maga lesz az élharcosa Tsui Hark káoszkapitány vezetésével. Egyszóval ez a kitűnő film kapuként szolgál a modern hongkongi wuxiák világába. Itt akár véget is érhetne a mondandó, de ahogy mesterem tanította: sose végezz félmunkát. (Csak ha van más dolgod.)

A Ming-dinasztia idejében, amikor  a japánok lopták a szellemi tulajdont a kínaiaktól, az éj leple alatt nindzsák sürögnek-forognak a Shaolin-templomban, másolják  a harcművészeti leírásokat. Hamarosan kezdődik a tízévente megrendezendő Kína-Japán rangadó, midőn a két büszke ázsiai nemzet két legügyesebben kardozó fia megmérkőzik egymással a mesterek színe előtt. Bravúros döntetlen esete kizárva, az erődemonstráció csakis az egyik fél elpusztításával érhet véget. Míg a hazai induló (a tévésztár Damien Lau) folyamatosan reflektál a küldetésére, megkérdőjelezve a tradíció értelmét, a japán fél (Tsui Siu Keung) a szamurájokra jellemző öngyilkos elhivatottsággal érkezik a helyszínre. Miután kiderül, hogy a nemes összecsapás nemtelen célokat szolgál, a kijelölt ellenfeleknek nemcsak egymással, de közös sorstragédiájukkal is szembe kell nézniük.

A Kína vs. Japán harcművészeti crossover hagyománya nagyjából a ZATOICHI MEETS THE ONE ARMED SWORDSMAN-ig nyúlik vissza, az egyik első Golden Harvest film 1970-ből. A DUEL TO THE DEATH (amiben egyetlen japán színész sem tette tiszteletét) forgatókönyvírói nem a két nép közti barátság elmélyítésében voltak érdekeltek, de a protagonista és antagonista közti kulturális különbségek felvázolását követően, a fokozatos közös nevezőre hozatallal (a végére mindketten fehér kosztümöt viselnek) sikerült túllépni a fekete-fehérben gondolkodó történelmi berögződéseken, anélkül, hogy az ellenfelek „szerelembe” esnének egymással. Kína vagy Japán, minden nemzetnek megvan a maga keresztje, egy dicsőségre vágyó áruló vagy tisztességtelen eszközökhöz folyamodó sógun. 

A hírnév hajszolásával szemben kritikus wuxia a hazájához/klánjához hű individuumot állítja szembe az egyént politikai céljaira felhasználó hatalommal. Meghökkentő, hogy ennyi karaktert mozgató (Flora Cheung szép kardforgatójáról és Eddy Ko intrikus papjáról nem is esett szó), a háttérben emberrablásos összeesküvést egyengető film vége főcíme a nyolcvanötödik percben gördül fel. A drámai részek feletti kontroll mellett ez a bravúr az akciójelenetek célratörő rövidségével is magyarázható. Koreográfia szempontjából itt láthatjuk talán a legletisztultabb formában kibontakozni Ching Siu Tung tehetségét.

A CHINESE GHOST STORY és a SWORDSMAN sorozatok rendező-koreográfusának stílusát a magas fokú esztétizáltság és a fantasztikumra való teljes B-filmes nyitottság jellemzi. A harcművészek által benépesített jiang hu mesevilágban a gravitáció szabályait már régen túlszárnyalták, a "falábú a tettes" fordulatból kiderül, ép lábakra sincs szükség ahhoz, hogy valaki harciskolát vezessen. Az a bizonyos plusz, ami miatt ez a film 1982-ben egyáltalán színre léphetett (köszönjük, Cannon Group), a mitikus nindzsák alakjában érkezik ---

 

sárkányrepülő nindzsa

 

robbanó nindzsa

 

óriás nindzsa 

 

pucér nindzsa 

- az amerikai nindzsa beájulna. A DUEL TO THE DEATH korabeli kihívója egy másik feltörekvő koreográfus-zseni első rendezése, az összecsapásaihoz szintén japán nindzsákat segítségül hívó NINJA IN THE DRAGON'S DEN. Corey Yuen Kwai remeklése a kungfu-vígjátékok sorát gyarapította, ezzel szemben a DUEL csupán egyetlen közjáték erejéig veszi viccesre a figurát (Damien Lau mestere mintha a RÉSZEGES KARATEMESTERből szédült volna át), a japán csambara-filmek hatásából kifolyólag folyik a vér, az alaphangulat elégikus. Kicsit szomorú is lettem utána - manapság újranézni egy ilyen HK-klasszikust hasonló érzéseket vált ki, mint amikor az egyik jelenetben a szentimentális lovagok a nagymesterek sírkertjében állva elmorzsolnak egy könnycseppet.

👽📡📺😱 TERRORVISION (1986)

Ted Nicolau, USA

I.sz. 1985-86 fordulóján az Empire Pictures a virágkorát éli, Charles Band uralkodása alatt a kemény amerikai valutáért megvásárolt római stúdióbirodalomban egymás után készülgetnek a B-kategóriás termékek, hogy aztán visszaváltsák őket lehetőleg még több amerikai valutára. Ez a témájánál fogva direkt videóra termett horror-sci-fi-szitkom vidám anarchizmusával a legszórakoztatóbb Empire-blődlik egyike. A nép nem vette az adást, a TERRORVISION folytatások nélkül maradt. Egyszeri és megismételhetetlen. 

A TEXASI LÁNCFŰRÉSZES hangrögzítőjeként kezdő Ted Nicolau hasonló módszerrel élt, mint Tobe Hooperék a TEXAS CHAINSAW MASSACRE 2-ben: tudatmódosító szer hatása alatt ("I've got stoned") kipécézte magának a kor szimpátiára oda-vissza alkalmatlan egyedeit - a konzumidiótákat, hedonista swingereket, survivalistákat,  MTV-freak tinédzsereket, kábeltévé szerelőket! -, és lelkiismeret furdalás nélkül a Szörny elé vetette őket. Ahhoz, hogy szebverzív társadalmi szatíraként igazán harapjon a cucc, szükség lett volna egy Larry THE STUFF Cohen kaliberű lángészre. De ne legyünk telhetetlenek, mert ami papíron legfeljebb jópofának tűnhetett, az a ripacskodásban szabad kezet kapott kultarcokkal (a B-királynő Mary Woronov & Gerrit Graham, Szacsvay László Amerikába szakadt testvére) és egy elbűvölően sármos-slájmos monszterrel előadva egyenesen fergeteges. 

A Los Angeles-i völgylakók táborát gyarapító Puttermanék épp a legújabb, kismillió csatorna vételére alkalmas parabolaantennájukat próbálják ki, amikor egy földönkívüli lény a televíziókészüléken keresztül bebocsájtást nyer a lehető legízléstelenebb pornó-popart-római empire stílusban berendezett otthonukba. A Dolog távoli rokonaként a Hungry Beast névre keresztelt E.T. képes félig-meddig áldozata bőrébe bújni. "Emlékezz, fiú: a legjobb módszer az ellenség feltartóztatására az agylövés!” A nagypapa által militarista szellemben nevelt legifjabb Putterman (a kölyök az egész filmet egy M16-os gépkarabéllyal a kezében mászkálja végig) próbálja figyelmeztetni felmenőit, de azok éppen a szexpartijuk beindításával vannak elfoglalva. 

A nagypapi nincs többé magánál, a rendőrség nem hajlandó kiszállni, nem marad más választás: a bolygóján veszélyes hulladéknak minősített háziállatot a gyerekeknek be kell integrálniuk a saját junk food – fehér angolszász protestáns heavy metal (W.A.S.P.) fémjelezte trash-kultúrájukba. A kis kapitalista elmékben felmerül a gondolat, hogy akár pénzre is válthatnák a mutánst, ha a tévében mutogatnák, így hát a helyszínre hívják Medúzát, a betelefonálós horrorshow dermesztő ciciméretekkel rendelkező házigazdáját, aki public domain szörnyfilmek vetítéséből szedte össze vagyonát (nesze neked, Elvira). Minden jó, ha jó a vége: Hungry Beast a komplett családot felemészti. Kedves Mr. Spielberg, az éhes fenevadat nem lehet megszelídíteni, még popkultúrával sem.

„Azt akartam, hogy olyan legyen a film, mint egy tizenkét éves gyerek rémálma.” (T.N.) A TERRORVISION megtekintése kisgyerekek számára valóban okozhat álmatlan éjszakát, gondolom ezért kapta meg annak idején az R-besorolást. Van ugyanis a rém rendes családi komédiának egy nyálkás oldala, megelőlegezve az Empire stúdióban összeszerelés előtt álló FROM BEYOND testhorrorját és Brian Yuzna pár évvel későbbi SOCIETY-jét. A készítők nem akartak ujjat húzni az MPAA-vel, ezért spenótzöldre festették a gore-t, amitől csak még szürreálisabb színezetet kapott a Giovanni Natalucci (CALIGULA) papírmasé díszletei között játszódó, Romano Albani (Argento's INFERNO) fényképezte Technicolor-vízió. 

A Videodrome Channel előfizetőinek szemében egyszerre félelmetes és vágybeteljesítő az a koncepció, hogy a tévéden keresztül támadnak a testrablók (mint a DÉMONOK 2-ben), a filmbéli földönkívülinek pedig az EARTH VS. THE FLYING SAUCERS rombolás-képsorai a szórakozás non plus ultrája. „Földlakók, pusztítsátok el a vevőberendezéseiteket, a következő kétszáz évben ne kapcsoljátok be a televíziót!” – hangzik a távoli galaxisból sugárzott figyelmeztetés mexikói pankráció és egy pornófilm között. Túl késő - a TV (update: internet) olyannyira szerves részévé vált a civilizációnknak, hogy nélküle elképzelhetetlen lenne a földi élet. Az ötvenes évek "vörös veszedelem" sci-fijeinek Reagan-korszakhoz igazított változata széles vigyorral a pofáján riogat azzal, hogy a 24/24 támadó tömegmédia a megszámlálhatatlan csatorna-csápjaival felzabálja az identitásodat.  

 

Egész éjjel a képernyő villódzó fényében táncolok 

Bámulom, ahogy Medúza szemei zölddé változnak

De a saját tükörképemet még sosem láttam

(The Fibonaccis főcímdal)