THE RAIDERS OF ATLANTIS (1983)

Ruggero Deodato, olasz

Nagyrészt a Fülöp-szigeteken lencsevégre kapott THE RAIDERS OF ATLANTIS az exportra gyártott olasz tömegfilm poszt-apokaliptikus állapotát tükrözte, a túlélésért küzdő producerek, mint veszett kutyák a Milánói Filmvásáron, legalább három vagy négy blockbuster frigyládáját akarták kifosztani egy füst alatt. Mad Max 2 futurizmus, Indiana Jones régészkedés, Rambo 2 dzsungelharc... Ami nem volt, az forgatókönyv. Annyi baj legyen; abba a piaci szegmensbe, ahová szánták, elég volt felmutatni a plakátot, és nyélbe lett ütve az üzlet. Azt mondod cinikus? Atlantisz hívja Ruggero Deodatót! Antonio Margheriti sci-fi/akció ripoff szaki  éppen a YOR, THE HUNTER FROM THE FUTURE-be ölte energiáit, így jobb híján Mr. Kannibál ölébe hullott a projekt. A rendező-kalandor volt annyira vagány, hogy megbízóinak a helyszínen improvizálva, izomból levezényelt egy all’Americana sci-fi akciót.

 

Floridai melójukért kapott ötvenezer dollárral a zsebükben a két fős fekete-fehér zsoldoshadsereg {Christopher Connelly (MANHATTAN BABY) és Margheriti go-to négere, Tony King (CANNIBAL APOCALYPSE; THE LAST HUNTER)} Oliver Onions betétdal kíséretében kihajózik az óceánra. Falling, falling, Black Inferno... Az apokalipszist a nyílt vízen kapják telibe, a pusztító szökőárért Atlantisz felemelkedése a felelős. Hogy poszt-atomikus legyen a jövőben (1994) játszódó történet, a jelenséget zátonyra futott orosz nukleáris tengeralattjáróból szivárgó radioaktivitás váltotta ki. Tökös hőseink kihalásznak a vízből két giallo-túlélőt, George Hiltont és Ivan Rassimovot; az olasz horror jövőjének letéteményesét, Michele Soavit, aki nyilván valamilyen másodasszisztensi szerepet is betöltött a kamerák mögött. Ha valóban 1994-ben járunk, akkor éppen bemutatják a DELLAMORTE DELLAMORE-t. A film jócsaját, a prekolumbián nyelvekből ledoktorált régésznőt Gioia Scola alakítja.

Scola kisasszony az olasz VIP-sztárocskák tipikus életútját járta be: Miss Tinédzser → fotónovella-modell → kisebb-nagyobb filmszerepek → férfimagazinok címlapjai → előzetes letartóztatás kokaincsempészet vádjával. Feltételezve, de nem megengedve, hogy az ATLANTIS forgatásán történt kábítószer fogyasztás, ami következik, az józan ésszel nehezen felfogható.

Miami rendezett kertvárosa pillanatok alatt harmadik világbéli romhalmazzá válik (üdvözlünk a Fülöp-szigeteken), az utcákon az „Atlantisz interceptorai” uralkodnak.

Tudniillik a MAD MAX széria olaszéknál Interceptor címen futott. Tudniillik továbbá, hogy a motorizált punkok, élükön a rettegett Kristálykoponyával, a felszínre került legendás kontinens őslakosainak újbarbár leszármazottai. Platón elbújhat az Inferno Italia pihent agyú filozófusai mögött. 

 

A CANNIBAL HOLOCAUST-botrány három éves büntijéből visszatérő Ruggero Deodato próbálta türtőztetni magát, csakhogy a vér nem vált vízzé. A köpőcsővel, baltákkal támadó banda egy bennszülött törzs futurisztikus megfelelője, fiatal lányból lángszóróval sütnek grillcsirkét premier plánban. Teljes tudatában küldetésének lehetetlenségével, a rendező non-stop akciózásokkal fedezte a marhaságot; lényegében gyilkolásból áll az egész, egy haláltánc, matchboxozó kisfiúk önfeledt lelkesedésével megkoreografálva. A Connelly kezébe nyomott csodafegyver majd a STRIKE COMMANDO plakátján kerül újra bevetésre ---

Az optikai trükkök, makettek és igazi helikopterek láttán biztosak lehetünk benne, hogy az utolsó líra is ki lett facsarva a költségvetésből. A Marcos-rezsim teljes támogatását élvező Fülöp-szigeteki forgatás különösen kifizetődőnek bizonyult, a filippínó kaszkadőrök halált megvető bátorsággal ugrottak fejest a semmibe. 

 

A poszt-apokaliptikusokra jellemző spagettiwesternes komorság hébe-hóba előfordul (a zenegéphez koppanó akasztott hulla emlékezetes), összességében a régi kalandsorozatok lezserebb szellemében történnek a dolgok, tele spontán elvetélő, majd megint csak spontán újra bedobott ötlettel. A filmkészítők mottója két egysorossal: "Hé, haver, hagyjuk, majd később beszéljünk róla." / "Ne aggódj miatta, csak csináld!" Ezer lírába fogadok, az első óra alapján nem mondod meg, hogy a sztori egy misztikus sci-fi extravaganzában fog kiteljesedni. Az olasz utánzatok utánozhatatlan világából fennmaradt artefaktum tuti tipp Italo trashből doktorált régészek számára.

BORN FOR HELL (1975) + bónusz: PARAPSYCHO - SPEKTRUM DER ANGST

Denis Héroux, kanadai – német – francia - olasz

 

 

Szegény, szerencsétlen vietnami veterán. Nem elég, hogy hazatérését nem fogadta népünnepély, a filmvásznon sem bántak vele kesztyűs kézzel. Amit az orvostudomány poszttraumás stressz szindrómaként diagnosztizált, az az amerikai (horror)filmekben dühöngő pszichopátiaként nyilvánult meg. A DEATHDREAM-től a STREET TRASH-ig a háborús veterán társadalomtól elidegenedett, közveszélyes szörnyalakként jelenik meg. Aztán jött, látott, győzött Rambo Kettő és Braddock ezredes, és a gyilkológépek végre megkapták a hősöknek járó kitüntetést.

Az 1975-ös copyrighttal ellátott BORN FOR HELL a Vietnami Veterán Pszicho™ egyik időszerű színre lépése volt (lásd FORCED ENTRY; DON’T ANSWER THE PHONE), és még csak nem is az USA-ban született. Québec-i rendező, német, francia, olasz színészek (mindenki angol utószinkront kapott), a nevében magyar virtust sejtető "Geza von Radvany" ötlete alapján. Te Géza, ez nem a... De igen, Radványi Gézáról, a VALAHOL EURÓPÁBAN Kossuth-díjas alkotójáról beszélünk. A forgatókönyv egy Chicagóban elkövetett sorozatgyilkosság rémtetteit dramatizálta, ugyanazt, amitől a japán Koji Wakamatsu ihletett állapotba kerülve leforgatta a VIOLATED ANGELS-t 1967-ben. A nyolc nővérke életét követelő bűneset az adaptálás során átkerült a terrorizmustól feldúlt Észak-Írországba, megspékelve a vietnami háború toposzával. Ezt figyeld: Saigonban leszerelt amerikai sorkatona úton hazafelé Belfastban köt ki. A háborús állapotokat látva az ágról szakadt fiatalember rugós késével egyszemélyes támadást indít... egy nővérszálló ellen.

Az exploitation-veteránoknak már a főcím betűtípusa láttán át fog jönni, hogy a korabeli tévéhíradók tudósításait tematizáló „szociodrámával” a többségi tulajdonos NSZK producereknek egy echte Sex und Gewalt botránymozi volt az öncéljuk (Amerikában Naked Massacre-ként is forgalmazták). A Die Hinrichtung (A kivégzés, ez a német cím) kezdetben az IRA terrorja alatt álló városból közvetít életképeket; pokolgép robban a katolikus templomban, a parkban játékfegyverekkel végzik ki egymást a gyerekek, a kocsmában helyiek vitatkoznak. A fiatal ápolónők a jövőjüket tervezik, miközben odakint káosz és nyomor. Egyik háborús pokolból a másikba vetődő amerikai a hajléktalanszállón összeismerkedik egy vietnami menekült fiúval. "Itt az érdemrendem, nesze, neked adom." Aztán az egész politikai látlelet sutba vágódik, és a hadszíntéren átveszi az irányítást egy egészen másfajta terror, a nőgyűlölet szította erőszak.

 

A  nővérszállón játszódó második félidő a  THE LAST HOUSE ON THE LEFT elviselhetőség határáig vitt szadizmusával vetekszik, még úgy is, hogy a legvéresebb pillanatoktól megkímélték a nagyérdeműt. Matthieu Carriére nyugtalanító semmilyenséggel eljátszott veterán-mumusa az átlagosnál előzékenyebbnek mutatkozik ("Sajnálom, most meg kell titeket kötöznöm... ha nem bánjátok."), de ettől még teljesen reménytelen eset; egy beteg lelkületű közkatona, akit a parancsnokai (a filmesek) egy utolsó, öngyilkos bevetésre küldtek. Elfojtott homoszexualitás, szabadjára engedett szadista hajlamok, koszos tornacipő. Az áldozatok sem menekülhetnek az előítéletek elől, az egyikük várandós, a másik leszbikus - tippelj, melyikük éli túl a nővérszálló megszállását. 

Ha a 68 éves Radványi Géza magvas gondolatokat hintett el a forgatókönyvben a háborúk lélekromboló hatásáról, akkor "könyörgöm, akasszuk fel!" A pszichopata Pokolra Született tetoválással az alkarján alighanem Vietnamot megkerülve is ugyanazt az utat járná be, ahogy a chicagói esetnek sem volt semmi köze a háborúhoz. A Vietnam-Belfast szövegkörnyezet inkább kirakatként szolgál az erőszakkal teli, zűrzavaros időszakról szóló példabeszédhez. 

Műfaji szempontból a rendezés hagy minket kétségek között gyötrődni. Monsieur Héroux és a forgatást a németek megbízásából aktívan felügyelő Radványi úr (Carriére visszaemlékezése szerint Radványi volt a főrendező) a neorealizmus jegyében álltak hozzá a roughie-exploitationbe torkolló vállalkozáshoz, ami - Virág elvtárs szóhasználatával élve - ideológiailag nehezen összeegyeztethető. Egyvalamit azonban el kell ismernem: ez az alattomosan támadó film aknára vitt, és most számolnom kell a poszttraumás következményekkel. Mint egy elcseszett háború rossz emléke, a BORN FOR HELL még egy ideig ott fog kísérteni a rémálmaimban.

És a rémálom folytatódik, a paramilitárist felváltja a parapszichológia. Szintén '75-ben, ugyanez a müncheni produkciós cég a brit Amicus stúdió horrorfilmjeinek a mintájára legyártott egy antológiát, melyet az osztrák Peter Patzakkal rendeztettek meg. A PARAPSYCHO - SPEKTRUM DER ANGST három paranormális jelenséget illusztrált három morbid történeten keresztül.

Az első (Reinkarnáció) egy öreg sötét házas kísértethistória, lehetséges tisztelgés a hatvanas évekbeli olasz gótikus horrorfilmek előtt, Marisa Mell vendégszereplésével. A második (Metempszichózis) szerelmi bosszútörténete a lélekvándorlást helyezi középpontba, a főszerepben William Berger és a lánya, a BORN FROM HELL-ben az egyik nővért játszó Debra Berger.

A harmadik történetben (Telepátia) Matthieu Carriére megint egy szenvtelen pszichopatát alakít. A bizonyára Uri Gellerről mintázott parafenomén (elhangzik utalás Geller tévés szerepléseire) telepátia és hipnózis segítségével rabol el fiatal nőket, akiket aztán paraszex-rabszolgaként tart a markában. "Minden nőt meg kell szereznem, mert egyet sem kaphatok meg" - magyarázza a kézrátételes szex impotens fenoménje. Mindhárom epizód tartalmaz meztelenkedést, és teljesen váratlanul szembe jön egy sokk-jelenetet, amit ma már elképzelhetetlen lenne viszont látni egy nagyközönségnek szánt mozifilmben. 

Különösen a harmadik epizódja révén a PARAPSYCHO tartalmában és formailag is passzol a BORN FOR HELL mellé. A rendezői ambíció (a Haneke fémjelezte érfelvágós osztrák művészmozi réme) találkozik az NSZK bűnügyi tévésorozatok (Derrick) prózai tárgyilagosságával a boncasztalon, a producerek okkult/szex reportázs-exploitation igényeinek szem előtt tartásával. Az ábrázolt természetfeletti jelenségek hitelességéről győzködő sajtóanyagból: "Az egymástól független epizódok témái parajelenségekről szóló tudományos művek és tényadatok sorozatából lett kiválogatva, dramaturgiailag feldolgozva, majd  a forgatókönyvíró Géza von Radványi és Peter Patzak által játékfilmes formába öntve." Radványi Géza német B-filmiparban végzett tevékenysége további tudományos tényfeltárást igényel.