Havi DVD/Blu-ray agybaj: Lisa und der Freak Witch Stranger

https://deliriahungaria.blogspot.com/2010/11/milano-odia-la-polizia-non-puo-sparare.html

https://deliriahungaria.blogspot.com/2015/03/castle-freak-1995.html

THE CASE OF THE BLOODY IRIS (1972)

"Anthony Ascott", olasz

Bongiorno! A Giallo Művektől jöttem.  

A nyereségvágyból elkövetett filmipari bűncselekmény egy húszemeletes bérházban játszódik. A BLOOD AND BLACK LACE formaruhába bújt gyilkos kezdésnek orvosi szikével lemészárol egy prostituáltat a liftben. Maradva Mario Bava alapművének nyomvonalán, másnap az épület felső szintjének egyik lakásában táncosnőt fojt bele a kádba. A megüresedett kéglit a jóképű építész (George "Suspect Nr.1" Hilton) kiajánlja két fotómodellnek (Edwige Fenech és szőke barátnője). Lakva ismeri meg az ember a szomszédjait: a hegedűjén cincogó nyugdíjas professzor és leszbikus lánya, valamint az újságosnál véres horrorfüzeteket vásároló kellemetlen öregasszony ("beteg elme, aki ilyeneket olvas"). A ház külön bejáratú sorozatgyilkosának éjszakai látogatásain kívül Fenechnek leginkább volt férje megy az idegeire. A valamiféle szex-szektát vezető, őrült tekintetű férfi csak nem akar leszállni az asszonyról, miközben az már legszívesebben Hiltonnal hemperegne a szőnyegen. Mik azok a furcsa vércseppek Jennifer testén? Ez az olasz cím.

Virágmotívumtól a leszbikus vonzalmakig minden '71-ben en vogue italo-krimi hozzávaló bele lett dobva a darálóba, hogy aztán a másik végén egy aránylag koherens Sergio Martino giallo jöjjön ki, melyet éppenséggel nem Martino, hanem a spagetti-westernek felől érkező - és a RATMAN-nel távozó - Giuliano Carnimeo rendezett meg. A szokásos gyanúsítottak mindenesetre ott sorakoznak a stáblistán: Luciano Martino producer, Ernesto Gastaldi író, Bruno Nicolai zeneszerző, no meg a Fenech-Hilton páros. A Szerelmi vérszomj egyik nagyjelenetéből kiinduló forgatókönyvben a karakterek, szituációk ilyen-olyan formában már felbukkantak vagy hamarosan fel fognak bukkanni valamelyik Gastaldi jegyezte másik krimiben, ezért amolyan 'Best of Giallo' benyomását keltve szórakoztat, meglepően joviális hangulatban, köszönhetően az ügyön dolgozó két detektívnek. Aszongya (rendőr a leszbikusnak): "Rossz nézni, ahogy egy ilyen gyönyörű lány elvesztegeti a tehetségét. Próbálja csak ki a másik nemet, ezért vagyunk mi itt!" A végére a puritánok is a helyükre lesznek téve - a rémalak egy önjelölt erkölcsrendész, a másságot elutasítók szélsőséges esete.

A film gépies járással halad egyik suspense-jelenetről a másikra, egészen az írói önkény diktálta abszurd (de azért kimagyarázható) befejezésig. Ez nem jelent unott közönyt az alkotók részéről, ahhoz túlságosan jól lett összerakva, de bizonyos giallókban tetten érhető művészi ambíciókról itt nem igazán beszélhetünk. Az érzéketlenség érdekes módon a kamera előtt jelenik meg: a liftben talált áldozat ("Ha ez bárkit is érdekel, egy fiatal lányt meggyilkoltak!"), a nyílt utcán fényes nappal megkéselt nő körül hömpölygő tömeg ("az újság szerint percenként három bűncselekményt követnek el"), az apátiában szenvedő rendőrség (a főfelügyelő a bélyeggyűjteményére fordítja a legtöbb figyelmet) mind-mind mintha azt a paranoiával vegyes félelemérzést közvetítené a kor emberének, hogy egy közönyös emberekkel teli nagyvárosban sehol sem tudhatjuk magunkat biztonságban. Mindehhez tegyük hozzá, hogy az elkövető egy másik hibbant figura alapján öltözik a gyilkosságokhoz, akit meg a Killer Man című horror-fumetti inspirált, és jogosan juthat eszünkbe a tíz évvel későbbi TENEBRE.

Rutinos szakembergárdával a háttérben a BLOODY IRIS nem alábbvalóbb Martinóék soron következő ALL THE COLORS OF THE DARK-jánál, a műfaj rajongói örömüket fogják lelni benne. (Beteg elme, aki ilyeneket néz.) Ha netán nem találtuk eléggé feslettnek az erkölcsi fertőt, akkor utána tűzzük műsorra a STRIP NUDE FOR YOUR KILLER-t - a kettő együtt nagyjából lefedi Edwige Fenech domborzati viszonyait és az 'amit tudni érdemes a hetvenes évek első felének szexi giallóiról' tételt.

FULL ALERT (1997)

Ringo Lam, 香港

Hong Kong küszöbön álló visszacsatolása meg egy kiábrándító amerikai megbízatás újra csúcsformába taszította Ringo Lamot, aki évek óta nem tett vászonra ennyire hatásos munkát. A FULL CONTACT heroic bloodshed fantáziájához képest a FULL ALERT full realista módon lett kivitelezve, a nagy kedvenc A FRANCIA KAPCSOLAT nyomdokain, néhány korabeli hollywoodi kasszasiker (DIE HARD 3, HEAT) elemeit átemelő forgatókönyvvel. Lam szülővárosához intézett rekviemjében újfent addig hajszolja szereplőit, míg azok képletesen lángra nem kapnak. 

A megszállott zsaru és a megszállott bűnöző (Lau Ching Wan és Francis Ng, a helyi filmipar akkor legjobbnak számító férfiszínészei) nagyvároson átívelő párharca egy végig magasfeszültség alatt működő rabló-pandúrosdi, a gerilla módszerekkel felvett akciójelenetek közül az autós üldözés a maga sportágában világbajnok. Régebbi HK-klasszikusokhoz képest a FULL ALERT már házimozi-hangrendszerünkkel is kompatibilis, köszönhetően az élő hang - dolby sztereo keverésnek. Ami  azonban kiemeli a rutinból és egyenesen hátborzongatóvá teszi a filmet, az a jövőtől való szorongás és az abból fakadó tehetetlen frusztráció, amit nem túlzás, az összes képkockába beleöltek. 

Kína mitikus történelmi figuráiról elnevezett főszereplők (Kwan generális, a párbajok istene vs. Pao bíró, az igazságosság mintaképe) egyazon érme két oldalát testesítik meg, az elveszett lelkek ugyanazokat a vágyakat és félelmeket cipelik magukkal. A rendező egyfolytában a karakterek egymásra tükröztetésével játszik, a törvény embere saját árnyékát kergeti a városon keresztül. Szakítva az erőszakban látványosan tobzódó heroic bloodshed hagyományaival, központi témaként jelenik meg az emberélet kioltásával járó bűntudat, a halál puszta látványától való rettegés; a film egyik noiros sajátossága, hogy minden pisztolylövés komoly sebet ejt a ravaszt meghúzó pszichéjén.

Ringo Lam, a javíthatatlan agitátor kifinomultabb módon, de aktuálpolitikai fegyverként is felhasználta a FULL ALERT-et. Ezt legkésőbb akkor vesszük észre, amikor Kwan és mandarinul társalgó tettestársai mezei bankfiók helyett a kapitalista nagyváros jelképének, a lóversenypályának a széfjét tervezik kipakolni a visszacsatolás előestéjén. A gondolat annyira hajmeresztő, hogy csakis szimbolikus (forgatókönyvírói) gesztus állhat mögötte. „Csak visszaveszem, ami az enyém volt” – jelenti be a bosszúszomjas, vérig sértett bűnöző, miközben a városlakók akkora összegű fogadásokat kötöttek a lovin, mintha nem lenne holnap. A megrendítő befejezésben a győztes kihirdetése idegösszeomlás miatt elmarad, a stáblista vihar előtti csenddel hagyja magára nézőjét. Ha a látottakat vesszük alapul - egy közel tökéletes zsaru-thriller -, a krízishelyzetből a rendező jött ki a legjobban.

1955-2018