DER WÜRGER VON SCHLOSS BLACKMOOR (1963)

 Harald Reinl, NSZK

(Előzmény: KRIMINÁLIS! A német Edgar Wallace széria, 1963-64)

 

Várkastély és a londoni Soho között ingázó bűnügyben az idős arisztokrata szivarosdobozba rejtve küldi el a lopott gyémántokat zsarolóinak. Mire megérkezik a szajré az Old Scavenger Inn nevű műintézmény hátsó szobájába, a dobozban már csak homok van. →  Ránézésre stimmel az NSZK Edgar Wallace-csomag tartalma: a ködösített britische atmoszférában settenkedő csuklyás bűnelkövető; életveszélynek kitett, bájos hősnő; Scotland Yard felügyelő, aki úgy néz ki, mint egy futballbíró; humorfelelős bajuszmatyi usw. Mintha az echte Wallace-Krimiket gyártó Rialto Films műhelyében járnánk.

Valójában hamis a szajré, a konkurencia CCC Filmkunst Gmbh egyik Bryan Edgar Wallace adaptációjáról van szó, már ha adaptációnak lehet nevezni egy nem létező könyv megfilmesítését. Mivel a cég szó szerint megvásárolta Edgar Wallace fiának a nevét, azt szabadon ráaggathatta bármire. A forgatókönyvírók Fodor Lászlóval (Csók a tükör előtt) az élen mindent meg is tettek, hogy híres-neves apjáéhoz megszólalásig hasonló stílusban író Bryan novelláinak felhasználásával a Rialto népszerű krimijeihez megszólalásig hasonló Wallace-filmeket hozzanak létre. Az 1960-ban újraindult Dr. Mabuse-filmekkel saját bűnügyi sorozatot egyengető CCC 1962-64 között nyolc Krimivel vette ki a részét a Wallace-lázból.   

A DER WÜRGER VON SCHLOSS BLACKMOOR (nr. 2 a CCC-sorozatban) tehát egy profi Wallace-imitáció, amihez sikerült elhappolni a ciklust indító DER FROSCH MIT DER MASKE (1959, Rialto) rendezőjét. A Wallace, Mabuse, Winnetou-kalandokat felváltva jegyző Harald Reinl (Leni Riefenstahl egykori asszisztense) náci-kollaboráns múltja ellenére nem véletlenül volt a legkapósabb szakember a háború utáni német filmgyártásban. Ő és kiváló operatőre, Ernst W. Kalinke olyan wunderschön be tudták világítani a helyszíneket, hogy állítólag maga Fritz Lang is megemelte előttük kalapját ---

Reinl a germán film romantikus, expresszionista esztétikáját örökítette tovább, szigorúan a tömegszórakoztatás jegyében, formulák mentén. A cselekménybonyolítás, illetve maguk a figurák valamivel  laposabbak, mint az általam eddig látott Rialto-krimikben, hiányoznak azok az innovatív, önironikus kis pillanatok, amik ezeket a meglehetősen bőbeszédű filmeket számomra igazán élvezetessé teszik. Ebből a szempontból a Rialto első számú Krimi-specialistájává váló Alfred Vohrer rendezte epizódok jobban kiállták az idő próbáját, bár a toplistákat közlő német fórumok tanúsága szerint a közvélemény megoszlik az ügyben. A világ többi része továbbra is értetlenül áll "az out-of-print krimiírók David Hasselhoffja" jelenség előtt.

Ha van a SCHLOSS BLACKMOOR-nak újítása, akkor az Oskar Sala avantgárd filmzenéje. A kocsma zenegépéből is ez a furcsa, „szintetikus” zene szól, transzba ejtve a közelben ülő hallgatóját. Ugyanebben az évben Alfred Hitchcock felkérésére Sala a saját fejlesztésű mixtur-trautonium nevű hangszerén varázsolt hangkulisszát a MADARAKhoz. 

A szintetizátor egyik ősének tartott trautonium működtetéséhez elegendő volt Herr Sala, míg egy zenekari felvétel akár tucatnyi zenész gázsiját felemészthette – nem elhanyagolható tényező a költséghatékonyság elvén működő CCC-nél. Bevághatnám ide a főtémát, de azzal valószínűleg elriasztanám a Deliria maradék olvasóközönségét. Szerencsére csak egy vagy két játékfilmhez alkalmazták a prüntyögést, a Krimi-jukeboxokból továbbra is a fülnek kellemesebb stúdiózenekaros jazzy/pop stílus szólt. 

Ami még szóra érdemes a horrorisztikus elemekkel tarkított filmmel kapcsolatban, az a „Blackmoor Kastély Kilenc Ujjú Fojtogatójának” brutális ténykedéséhez köthető. A bűnöző késével M betűt váj az áldozataiba, amit az egyik rendőr először W-nek néz. Ha jól emlékszem, erre a „poénra” egy egész giallót húztak fel FRENCH SEX MURDERS címen.

A motorbiciklista lefejezése szintén á la FRENCH SEX MURDERS.

Vagy ott a másik lefejezés, a vonatos, az eltűntnek nyilvánított fejet később dobozban szállítják házhoz. Pontosan ugyanez történik a CRIMSON francia-spanyol abszurditásban.

Amikor Karin Dor szép szeme világát gyémántfúróval akarják tönkre tenni, önkéntelenül is Lucio Fulci ugrott be. 

Ezen mozzanatok okán az amúgy felejthető darab tovább erősíti azt a gyanút, hogy a Wallace-Krimik önmaguk belterjes világán túlmutatva felbujtóként hatást gyakoroltak az európai horror-thriller színtér alakulására. Danke schön!