Brian Damude, kanadai
Nem állt mögötte előre megfontolt szándék, egyszerűen úgy alakult, hogy a Delirián ebben a hónapban elszaporodtak a feleséggyilkosságok. A mélyen elítélendő bűncselekmény-sorozat számomra a noir-mester Robert Siodmak rendezte THE SUSPECT (1944) megtekintésével kezdődött, aminek antihősét - Charles Laughton csodás alakításában – legszívesebben a kebelére ölelné az ember. Mivel a forgatókönyveket férfiak, megkockáztatom: házas férfiak írták, ezekben a történetekben kimondva-kimondatlanul a szimpátia az elkövetőket illette meg (olvasd az előző két bejegyzést). A SUDDEN FURY a vérlázító gazemberével végre megszakítja a hagyományt.
Fred nyolc évnyi házasság után tudja meg, hogy feleségének viszonya van. Üröm az ürömben: az asszony nem hajlandó finanszírozni nagyratörő üzleti tervét. Vidéki kiruccanásuk közben a feldühödött férfi gépkocsijával árokba hajt, súlyosan sérült feleségét magára hagyja a roncsok között. Egy arra járó szimpatikus fiatalember siet a nő segítségére, miközben a háttérben sündörgő Fred rögtönzött módszerekkel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy a feleség ne hagyja el élve a baleset helyszínét.
A kanadai ’tax shelter’ program keretében született, majd feledésbe merült produkciót a Kanadai Film Adatbázis szerint 115 ezer kanadai dollárból forgatták le 16mm-es nyersanyagra, a rendezőnek ez az egyetlen nagyjátékfilmje. Ha hozzáteszem, hogy a Vinegar Syndrome adta ki blún, akkor minden adott az elcseszettséghez. Ehhez képest ez a canuxploitation egy igazi „nail-biter”, ahogy a kanadaiak mondják, amikor köpni-nyelni nem tudnak az izgalomtól. A felvezetés a jellemábrázolásra megy el (kár a szóért, Fred pojáca öltözködési stílusa mindent elmond), aztán átveszi a terepet a suspense, ami a végére már-már horrorisztikus méreteket ölt.
A közeli farmmal együtt két helyszínen négy szereplőt mozgató filmet hangulatában két korabeli honfitárs, a SUNDAY IN THE COUNTRY és a DEATH WEEKEND közé lehetne belőni. Előbbiben hollywoodi sztárok szerepeltek, utóbbi egy akkor divatos rape & revenge. Sztárok és rape híján a SUDDEN FURY ütőkártyája az isten háta mögötti helyzetet ügyesen kihasználó forgatókönyv. Al és Fred, a két bajuszkirály főszereplő neve összeolvasva elárulja, hogy az alkalmazott módszer a hitchcocki manipuláción alapszik, a néző információ dolgában mindig egy lépéssel előrébb jár a karaktereknél. Maga Fred is a hitchcocki hagyományok ápoltja, nehéz róla eldönteni, hogy született pszichopata, vagy a körülmények úgymond áldozataként a pánikroham hozza ki belőle a sudden fury-t. A befejezés befejezettlensége első látásra dühítő lehet, ám visszagondolva a történtekre - különösen ami az utolsó pár percet illeti -, inkább az író-rendező intelligenciáját dicséri a felismerés: egy ártatlanból is gyilkost csináló napnak a végén nem lenne helyén való győztest hirdetni.
Német cím: PISZKOS FRED, A SOKK-GYILKOS. Uram, a vadászpuskámért jöttem!
