Hol is hagytam abba... „Az igazi, nagy mexikói horrorfilmeket azonban máshol kell keresni.” (SANTO) A mexihorror-klasszikus THE WITCH’S MIRROR társírója, Carlos Enrique Taboada egyike a latin-amerikai gótikusok nagymestereinek, köszönhetően annak a négy vagy öt kísértethistóriának, melyek referenciaértékkel bírnak az új spanyol/mexikói fantazirendezők számára is (Guillermo del Torro és társai). A legismertebb ezek közül a lánykollégiumban játszódó HASTA EL VIENTO TIENE MIEDO („Még a szél is fél”, 1968):
Egy öngyilkosságot elkövetett diák szelleme megkörnyékezi az iskola tanulóit, hogy segítségükkel bosszút álljon a szigorú igazgatónőn.
A hét évvel később készült MÁS NEGRO QUE LA NOCHE („Feketébb az éjszakánál”) sztorija sem kevésbé szellemes, de a felállás - talán a változó idők szelleméhez igazodva - éppen fordított: négy nemtörődöm, felettébb ellenszenves fiatal libertina költözik be egyikük nemrég elhalálozott nénikéjének házába. A végrendelet egyetlen kitétele: viseljék gondját az elhunyt öregasszony imádott fekete macskájának.
Egy öngyilkosságot elkövetett diák szelleme megkörnyékezi az iskola tanulóit, hogy segítségükkel bosszút álljon a szigorú igazgatónőn.
A hét évvel később készült MÁS NEGRO QUE LA NOCHE („Feketébb az éjszakánál”) sztorija sem kevésbé szellemes, de a felállás - talán a változó idők szelleméhez igazodva - éppen fordított: négy nemtörődöm, felettébb ellenszenves fiatal libertina költözik be egyikük nemrég elhalálozott nénikéjének házába. A végrendelet egyetlen kitétele: viseljék gondját az elhunyt öregasszony imádott fekete macskájának.
A spanyol nyelvű film Riccardo Freda ("A szellem"), Mario Bava („Vízcsepp”) és Edgar Allan Poe ("Fekete macska") mexikói örököse, de említhettem volna bármelyik olyan 1975 előtt készült alkotást, amiben van kísértetház, kontyos házvezetőnő, és viharfútta éjszakában huhogó kísértet. Bár könnyedén letagadhatna tíz évet a korából (és tíz percet a kissé hosszú játékidejéből), mégis valahogy imponáló az a latinos primersége, ami naivan azt feltételezi, hogy a néző még soha életében nem látott azelőtt hasonló horrorfilmet. Taboada nagyszerűen fényképezett munkájának tiszta zsánerlelkülete ebből a szempontból - és csakis ebből - talán mégsem esik oly messze El Santótól. Vizuál:
