2010. március 30., kedd

THE NANNY (1965)

Seth Holt, angol


Nem sokkal a MI TÖRTÉNT BABY JANE-NEL? és a HUSH, HUSH, SWEET CHARLOTTE után Bette Davis Angliában, a Hammer stúdió utolsó fekete-fehérben forgatott produkciójában folytatta a „legendás hollywoodi öreglányok pszichothrillerekben” vonalat. Ugyanabban az évben a 62 éves Tallulah Bankhead is átruccant Hammerékhez egy hárpia szerepre,

DIE! DIE! MY DARLING (KINYÍRLAK, DRÁGÁM)

Joan Crawford Herman Cohen (HORRORS OF THE BLACK MUSEUM, KONGA) anglo-trash produkcióiban haknizott,

BERSERK ; TROG

majd Bette Davis ismét a Hammer háza táján újrázott egy immáron színesben készült fekete komédiával, melynek apropóján átíratta a forgatókönyvet és kirúgatta a rendezőt.

THE ANNIVERSARY

A THE NANNY-ben Davis munkáját lelkiismeretesen végző házvezetőnőt alakít egy felső kategóriás londoni családnál; a férj elfoglalt üzletember, az anya idegroncs. Éppen hazavárják Joeyt, a kishúga vízbefojtásáért két évre pszichiátriai intézetbe zárt fiukat. Az intelligens, kegyetlen fekete humorral megáldott tízéves kölök valamiért különös ellenszenvvel viseltetik a középkorú nők iránt, és persze ki nem állhatja a családnál generációk óta szolgálatot teljesítő dadust. A sztoikus nyugalommal rendet tartó vénlány és a fiú közti hadviselés arra a két évvel ezelőtti tragikus napra vezethető vissza, amikor a nő felügyelet nélkül hagyta a gyerekeket…


A legismertebb Hammereket (Frankenstein-Drakula-Múmia szentháromság) is jegyző producer/író Jimmy Sangster bőven túlteljesítette azt az egyszerűnek tűnő feladatát, hogy Ms. Baby Jane-nel eladjon egy krimit. A szintén ’65-ben filmre adaptált BUNNY LAKE IS MISSING szerzőjének egyik novellája alapján készült forgatókönyv cseles kettős nézőpontja, jó érzékkel elhelyezett flashbackjei nemcsak kellő feszültséget biztosítanak a jóformán egyetlen lakásban játszódó történetnek, de precízen felépített karakterein keresztül felsejlik az Egyesült Királyság matriarchális intézményrendszerének csődközeli állapota is. Ennek metaforájaként működik a felnőtt, neurotikus anya és az őt egyfajta regresszív, infantilis állapotban tartó dadus kapcsolata, a megkapó befejezést pedig vehetjük parafrázisként az önsorsrontó szolgálatról. A britek gyerek-fóbiája természetesen itt is jelen van - egy újabb finom réteg, amit példásan használ ki a film.

Seth Holtnál (SCREAM OF FEAR) nem is kerülhetett volna jobb kezek közé az anyag, rendezése ugyanolyan pengeéles, mint a könyv, ráadásul Holtnak valahogy sikerült rávennie hiú díváját a fair play-re. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy Davis nem mos le azon nyomban mindenkit a színről, a THE NANNY a várakozásokkal ellentétben nem válik bettdéviszes camp-é (a THE ANNIVERSARY egyik hibája). A gyerekszínészek különösen jól játsszák nehéz szerepüket, az akkor még csak 57 éves Davis pedig azt a kategóriát képviseli, amiben az ember nyugodt lelkiismerettel mondhat olyanokat a producerének, hogy „a nevem sosem kerülhet a cím alá!”.

Tekintve, hogy egy olyan 45 éves filmről van szó, amin legfeljebb nagyítóval tudnék kifogást találni, a Hammer egyik legjobban sikerült thrillereként ajánlom megtekintésre.