POLIZIOTTO SPRINT (1977)

Stelvio Massi, olasz

Spurizsaru legendája a hatvanas évek közepén született, amikor Armando „A Párduc” Spatafora, a mobil egység rendőrtisztje a kérésére szolgálatba állított Ferrari 250 GTE volánja mögött üldözte a Porschékkal, Jaguárokkal menekülő rablókat Róma utcáin. Spataforának az alvilág tiszteletét is sikerült kivívnia, állítólag voltak olyan bűnözők, akik szándékosan keresték vele a bajt. Az Alfa Romeók ripityára töréséből élő filmesek 1977-ben porolták le a fekete Ferrarit, és állították újra szolgálatba egy spagetti-western örökséget büszkén felvállaló poliziescóban. 

  

„Csak akkor fogják elkapni őket, amikor nyeregben ülnek.” Rabló és pandúr – mindketten a sebesség megszállottjai – lovakról diskurálnak. Ha nem lenne ez az átkozott motorizáció, milyen jó is volna egész nap lovakkal foglalkozni. A pályája kezdeti szakaszában westerneket fényképező Stelvio Massi zsarufilmje Spataforában a modern idők vadnyugati hősalakját találta meg.

A poliziesco-sztár Maurizio Merli bajusz nélkül is megmaradt forró fejű rendőrnek, ám ezúttal nem a romló közbiztonság feletti aggodalma vitte bele az erőszakszervezetbe. Az esztergályosnak tanult, ennek köszönhetően a szerelőműhelyben is otthonosan mozgó fiatalembernek lételeme a száguldás, akkora autóbuzi, hogy a barátnőjét is egy autószalonban szedte fel. (Nem mintha tudna valamit kezdeni a csajjal - nincs rajta sebváltó.) Felpiszkált Alfájával a mobil egység járőreként kedvére lépheti túl a sebességhatárokat, egyedül a parancsnoka nézi rossz szemmel ámokfutásait Róma belvárosában.  

A térfigyelő kamerák kereszttüzében Citroën DS-ekkel repesztő bankrablók tűnnek fel, világbajnok pilótával az élen. Merli fékezhetetlen kivagyisága halálos balesethez vezet, társának elvesztése mély depresszióba löki – ki fog neki ezután mortadellás szendvicset készíteni az anyósülésen? Már benyújtotta felmondását, amikor a parancsnok "irgalmatlanul jó sofőrre lesz szükségünk" felkiáltással magához hívatja. Kiképzését követően az új erőre kapott rendőr hamis személyazonossággal beépül az citroënesek bandájába, hogy tudomást szerezzen a soron következő bankrablás helyszínéről. {Várjunk csak, az előzőleg tárgyalt japán gengszterfilmben nagyjából ugyanez történik. Azok az örökzöld műfaji sémák!} A veszélyes küldetéshez Merli különleges paripát kap: az egykoron legendás sofőr hírében állt parancsnok (a film „igazi” Spetaforája) garázsban porosodó szolgálati Ferrari 250 GTE-jét.

A POLIZIOTTO SPRINT (angol címén HIGHWAY RACER) teljes gázzal szembe ment az olasz zsarufilmek ólomévekbeli ideológiájával, amennyiben a brutalitást, a pánikkeltést a rendszer szerves részének tekintjük. Vérgőz helyett benzingőz, reakciózás helyett akciózás. A poliziesco-blockbuster újragondolt hőse egyfolytában azon durcáskodik, miért nem adnak a segge alá nagyobb köbcentis járgányt, majd amikor végre megkapja az álomautót, úgy csillog a szeme, mint matchboxozó kisgyereknek karácsonykor. Nem véletlenül kobozták el ideiglenesen Merli trademark bajuszát: egy magát autóversenyzőnek képzelő karakternek jobban áll a kölyökkép a frankónérós rendcsináló fazonnál. Az ellenlábas sem az a becstelen briganti, akit csak úgy le lehet puffantani a végén. A francia úriemberként viselkedő bandavezért a zsaru a kölcsönös tisztelet jegyében kihívja egy utolsó, nagy autós párbajra. Mint a régi jó western mesékben.

Oké, amigo, sematikusabbra nem is írhatták volna a forgatókönyvet, de a fanatikus férfiakat összekötő érzelmi szál (mester-tanítvány, sofőr-sofőr) egy szép, szentimentális ívet ad a száguldó cirkusznak. A francia kaszkadőr-koreográfus Rémy Julienne (TAXI-sorozat) és stábjának mutatványai gyanúsan a Btk. közúti veszélyeztetés kategóriájába esnek, a roncsderbi nem kímélt se embert, 

se Róma nevezetességeit, 

a Spanyol-lépcső lezúzását máig emlegetik a városvédők. A ROMA A MANO ARMATA-t mondjuk nem adnám oda érte, de a cirkuszi jellegén túl különösebb érvet nem tudok ellene felhozni: jól összeválogatott színészgárda, korrekt rendezés (Stelvio Massinak tucatnyi poliziescója közül ez volt a kedvence) és egy legendás veterán autó, amire büszke lehet a nemzet.

Harminc másodperc erejéig mi is legyünk büszkék a legendánkra ---

"Újsághirdetés útján, igen előnyös feltételek mellett vettem egy Ford Caprit. Kényelmesen elfért benne az egész család. Nagy túrakocsi volt, almazöld színű. El is kereszteltük Verdolonnak, zöldecskének."
https://deliriahungaria.blogspot.com/2009/04/tom-felleghy-haromezer-kilometer.html