Riccardo Freda és Mario Bava, olasz
Vissza a kezdetekhez. Az 1909-es születésű Riccardo Freda a neorealizmusnak nemet mondva a színpompás, szélesvásznú romanticizmus nevében szolgálta az olasz nagyközönséget. "Romantikus ihletésű művész, kedveli a nagy történelmi tablókat és a végletes szenvedélyeket" - írta róla az Új Filmlexikon. A luxuskivitelt biztosító Lux produkciós cég hanyatlásával a kosztümös látványfilmek pápája arra adta a fejét, hogy megrendezze hazája első háború utáni horrorfilmjét. Operatőrnek munkatársát, Mario Bavát kérte fel. Őróla nem ír semmit az Új Filmlexikon, de tudjuk, hogy egy rendkívüli stilisztáról és a speciális effektusok mesteréről van szó. Freda azt is tudta, hogy Bava hozzá hasonlóan nagyon gyors tempóban tud dolgozni. A rendező fogadást kötött producereivel, hogy az általa megálmodott fekete-fehér, Cinemascope filmet tizenkét nap alatt tető alá hozza.
Párizs utcáiról sorra tűnnek el az azonos vércsoportba tartozó fiatal lányok. A Szajnából kihalászott holttestekből injekciós tűvel szipolyozták ki a vért. A rendőrség mellett egy újságíró is elkezd kutakodni a „vámpírok” után. Egy drogfüggő pszichopata sunyi alakján keresztül a nyomok a riporterbe reménytelenül szerelmes grófnő külvárosi kastélyába vezetnek.
Közvetlen minta híján (a Hammer stúdió még nem dobta piacra rémfilmjeit) a forgatókönyv Őrült Tudóstól Báthory Erzsébet legendájáig mindenféle motívumot felhasznált, kivéve a címben megidézett vérszívókat, akik a modern közegben játszódó filmben legfeljebb átvitt értelemben nevezhetők vámpíroknak. Az első próbálkozás rögtön két meghatározóvá váló nemzeti horror-thriller irányzat alapjait rakta le: a nyomozós giallo (a nagyvárosban játszódó jelenetek) és a kriptahangulatú gótika (a kastély és környéke). Dominero l’inferno. Meghódítom a poklot - hirdeti a kandalló feletti címer. Se nem tudományos, se nem fantasztikus, az olasz horror indítéka alapvetően melodramatikus. Sóvárgás, megszállottság, rettegés az elmúlástól; a lélek sötét bugyrából felszínre törő "végletes szenvedélyek". A cenzorbizottságra való tekintettel a nyílt színi erőszakkal és erotikával még csínján bántak, pár évre rá már ezeknek sem volt akadálya, lásd a BLACK SUNDAY nyitó jelenetét, illetve az itt társíró és rendezőasszisztens Renato Polselli L'AMANTE DEL VAMPIRO-ját.
Az I VAMPIRI-ben az italohorror istenei megteremtették a Nőt, a szépség mögé bújtatott szörnyeteget. A színészi játéknál a fotogenitást előbbre tartó Freda a szeretőjét tette meg női főszereplőnek ---
Gianna Maria Canale maszk-szerű ábrázatával mintha a tökéletes arc létrehozásán fáradozó őrült tudós titkos laboratóriumából lépett volna elő. Varázslatos az a Bava-trükk, amikor a szemünk láttára változik át az elbűvölő díva gonosz boszorkává.
A tizedik napon Freda bedobta a törülközőt, a maradék két napban Bava vette át a félig kész film irányítását. Beni Montresor, a neves opera-látványtervező morbid-gótik díszleteit megörökítő kameramunka a mai napig képes tartani a lelket a meglehetősen zavaros történetben. A sebtiben készült és még annál is gyorsabban befejezett film rokkant szerkezetétől és korabeli bukásától függetlenül műfajtörténeti jelentőséggel bír. A pokol hódítása ezennel megkezdődött.