James Whale, USA
Legyen az amerikai rémmese a nyolcvanas évekből (DOLLS) vagy olasz giallo-szerűség (SOMETHING CREEPING IN THE DARK), az Öreg, Sötét Ház toposzára annyiszor lett hivatkozva itt a Delirián, hogy ideje meglátogatni az egyik ősforrásnak tartott műemléket. (A másik egy még korábbi némafilm, arról majd később.)
A Hayes-kódex előtti horror csodaévében mutatta be a Universal stúdió a FRANKENSTEIN rendezőjének új filmjét, amely J.B. Priestley novelláját adaptálta vászonra. Az angol szerző 1927-ben publikált Benighted című könyve odahaza nem került az eladási listák élére, ellenben Amerikában Old Dark House-ra átkeresztelve vették, mint a cukrot. Priestley (akinek a nevét a főcímen elírták) epésen meg is jegyezte, hogy filozofikus igényű írását, úgy látszik, ponyva-thrillerként jobban el lehet adni a népnek. A Különös éjszaka (antikváriumokban még fellelhető a két világháború között megjelent magyar kiadás) egy sajátosan brit comedy of manners rémtörténet, melynek színdarab-szerűen szerkesztett fejezetei valóban hajlamosak egzisztencialista párbeszédekbe bonyolítani a szereplőket. Nem igazán tehetne mást, mivel a bonyodalom maga egyetlen rövid fülszövegbe összefoglalható.
Valahol a walesi hegyekben az égszakadás-földindulás közös fedél alá terel öt átutazót. A Nagy Háború utáni London társadalmát leképező társaság a kandalló előtt ülve igazmondó játékkal próbálja elütni az éjszakát. Lehullanak az álarcok, szövődik egy szerelem, diadalmaskodni látszik a humanizmus... ha éppenséggel nem volnának foglyai egy cefetül félelmetes öreg, sötét háznak, az arisztokrácia legcsúnyább orcáját mutató lakókkal. Nem hazudtolva meg angol származását, James Whale, ez a különc (jelszó: queer) filmrendező az abnormalitást ünneplő Femm família bűvöletében forgatott horrorkomédiát a novellából.
Az Addams családot ihlető Femmék kísértetkastélyukkal együtt kollektív Universal Szörnyé állnak össze a filmben. A rémes háztartás bemutatása a baromállat inassal kezdődik (Boris Karloff), színre lép a saját otthonában rettegő házigazda (a femmetikus Ernest Thesiger) és nővére, egy bigottan vallásos kis gnóm ("Nincs ágyunk! Nem kaphatnak ágyat!"). Később megismerjük az emeleti hálószobában sínylődő Sir Roderic Femmt, az aggastyán családfőt; őt történetesen egy nőszemély alakítja (mondtam, hogy queer). A harmadik emelet baljós kérdőjelként lebeg a tébolyda felett: vajon miféle istenverést rejt a kívülről lelakatolt szoba a folyosó végén?
A szöveghű adaptáció a végére önállósítja magát, a rettegett negyedik Femm a könyv lapjain egészen más szerzet. Nincs mese, olvasnivalóként a Különös éjszaka jobban megmozgatja a fantáziát, mi több: hátborzongatóbb. Ettől eltekintve a korai hangosfilm (= jó sokat pofáznak benne, jó hangosan) is szépen muzsikál, árnyjátékokkal cizellált látványvilága lenyűgöző. A stúdiódíszletet a rendező grandiózus forgószínpadként vette birtokba, amibe filmes eszközökkel (gépállások, vágás, hanghatások) lehelt életet. A mozgókép olyan expresszionista stílusban fogant jelenetekben kerekedik felül a szavakon, mint amikor a gyönyörű fiatalasszony rusnya banyává torzul a tükör előtt, egy pillanatra beteljesítve az elhangzott jóslatot ("Finom anyag... de az is meg fog rohadni!"). Botrányosan szexi pre-kód rucijában a zord falak között fáklyaként lobogó nő a film egyik pompás abszurditása.
Ekkorra (1927/32) az ilyesfajta mystery-krimiknek már megvoltak az intézményesült kliséi, ami azt is jelentette, hogy rájuk lehetett játszani, eltúlozni, felküldeni (send-up) a lépcsőn és legurítani úgy, hogy a fejük tetejére álljanak. A fokozás elve alapján vezérelt THE OLD DARK HOUSE bármelyik kortársánál határozottabban vetítette előre azt az évtizedekkel később kiteljesedő horrorfilmes trendet, amiben a fekete humor őrült táncot lejt a vérfagyasztással - az isten háta mögött, egy belterjes család hajlékában, a vacsoraasztal körül. Láncfűrészes mészárlásra azért ne számítsunk, de valahol el kellett kezdeni.
