James Yuen, 香港
Szerencsétlen őrült (n' the) város, jól elbánt vele a történelem. A hongkongi rendőrök éppen verik az állampolgárokat, ez a bájos kis dramedy meg társadalmi célú hirdetésként közölte: rendőrnek lenni hivatás! Az ezredforduló legjobb weepie-jének, a buszsofőrök előtt tisztelgő LOST IN TIME-nak lokálpatrióta alkotóitól.
„Azt hiszed, ez egy zsarufilm?” A filmbe illő akciójelenetekről ábrándozó járőr (az unott képű popsztár, Eason Chan) fiatal éveit tapossa Wan Chai utcáin, de már kezd majdnem annyira belefásulni a szolgálatba, mint idős kollégája. Bírságok kiszabása helyett inkább a bőrt rúgná a rendőr-focicsapatban, de hátvédként sem igazán találja helyét. Mikor a társa nyugdíjba vonul, új járőrt rendelnek mellé, egy tettre kész, lelkiismeretes falusi leányzót. A belső konfliktusokkal terhelt X-Gen zsaru szép lassan rádöbben, hogy ebben a buddy cop felállásban immáron ő játssza az apátiába süllyedt (kora)vén róka szerepét, és ha nem kapja össze magát, úgy is marad a nyugdíjazásáig. És akkor a körzetben felbukkan a fiatal lányokra vadászó sorozatgyilkos...
Plot #2: rendőrünk gyerekkori barátja építészként végzett az egyetemen, aztán csődbe ment a vállalkozása, otthagyta az asszony, öngyilkosságot kísérelt meg és elvesztette józan eszét. Wanchai utcáin tönkrement mobiltelefonjával ténfergő "kerület bolondja" a felette lakó masszőrnőben látja meg darabokra törött életének értelmét. És akkor felbukkan a fiatal lányokra vadászó sorozatgyilkos...
Az urbánus, karakterközpontú forgatókönyveivel befutott James Yuen (annak idején ő írta a kisebbfajta trendet teremtő MOMENT OF ROMANCE-t) két típusfigurával, a közrendőrrel és az elmeháborodott férfigyermekkel illusztrálja a városállam átlagemberének elveszettségét. Hogyan lehet megbirkózni a mindennapok rutinjával, amikor köddé válik a jövőkép? Lehet-e a nulláról újra kezdeni, miután a tartozásainkon kívül mindenünket elveszítettük? Mesterkélten, nagy adag szentimentalizmussal ugyan, de Yuen elfogadható választ ad ---
--- szedjük össze ideáljainkat (ambíció, bátorság, egy működőképes mobiltelefon), és át fogunk lendülni a kríziseken. A CRAZY N’ THE CITY a Ringo Lam-alert napos oldalán járőrözik, alkalomadtán borús, szociálisan érzékeny területekre tévedve, mint a bolti lopáson kapott családapa esete, megrázó csattanóval. A crazy szál Francis Ng odaadó játéka miatt akarva-akaratlanul egy idő után rohadt nyomasztóvá válik, a bájos kis drámai vígjátékba beleerőszakolt nemi erőszakokról nem is beszélve.
(a képkockát nagyítsd fel és bámuld mereven legalább egy percig)
Az egészet hajszál híján III kategóriába taszajtó szexgyilkos évtizeddel korábban egy Billy Tang-durvulatban az aszfalton végezte volna kiloccsantott agyvelővel, itt azonban nem más, mint a főhősök jellemét pozitív irányba terelő trigger-effektus, aki dolga végeztével átadja magát a hatóságoknak. A 2003-ban kötött CEPA-megállapodás, vagyis HK és az anyaország közti szorosabbra húzott gazdasági partnerség „áldásos” hatását amúgy nem nehéz észre venni már a főcímen: kínai társprodukció és legalább egy vendégművész (a masszőrt a Népköztársaságból delegált Miss China 2004 alakítja). Mégsem hiszem, hogy a mandarin piacot célozták volna meg vele, épp ellenkezőleg: a film leginkább imponáló oldala a hongkongisága.
Bruce Lee "be water" stílustanácsát látszólag megfogadván a rendező hol ráérősen, hol felpörgetve folyatja át képlékeny történetét Wan Chai kerületén. A sodrásban ismerős arcok köszönnek vissza: a Shaw Brothers egykori kungfu üdvöskéje Kara Hui, az akciókoreográfus Chin Kar Lok, Alex Man, Lam Suet, Waise Lee... Elképzelhető, hogy a karakterekkel együtt mi magunk is jellem(vissza)fejlődésen megyünk keresztül, és a végére újra hongkongi filmeket akarunk majd nézni. Mondjuk egy igazi zsarufilmet.
Na, még egyszer a kedvemért:
Na, még egyszer a kedvemért:
