Kínai középiskolások a MAN BEHIND THE SUN vetítésén
A második világháború idején biológiai fegyverek kifejlesztésével foglalkozó japán 731-es egység rémtetteit felelevenítő dokumentum-játékfilmet Kínában a mai napig arra használják, amire annak idején kitalálták: történelemlecke egy emberiség elleni bűncselekményről. Miután kémeim jelentették, hogy többször műsorra tűzte a Kínai Központi Televízió (CCTV) és vetítik iskolákban, újra elővettem, hátha tanulok belőle valamit, meg aztán jó lesz az tűzifának a Deliriára...
Időközben megismerhetővé vált a rendező Mou Tun Fei alias T.F. Mous néhány korábbi munkája, amelyekből világosan kiderült, hogy ennek a tajvani katonai diktatúra alatt felnőtt értelmiséginek megvoltak a maga rögeszméi. A harcművészeti és börtönfilm keverék A DEADLY SECRET és az illegális menekülteket összegyűjtő fogolytáborban játszódó LOST SOULS az emberi aljasságról nyújtanak Shaw Brothers exploitation filmekbe csomagolt látleletet.
Időközben megismerhetővé vált a rendező Mou Tun Fei alias T.F. Mous néhány korábbi munkája, amelyekből világosan kiderült, hogy ennek a tajvani katonai diktatúra alatt felnőtt értelmiséginek megvoltak a maga rögeszméi. A harcművészeti és börtönfilm keverék A DEADLY SECRET és az illegális menekülteket összegyűjtő fogolytáborban játszódó LOST SOULS az emberi aljasságról nyújtanak Shaw Brothers exploitation filmekbe csomagolt látleletet.
A MAN BEHIND THE SUN egy anyaországból irányított hongkongi produkciós cég megbízásából készült a Kínai Kommunista Párt jóváhagyásával. Elsődlegesen a japán megszállók emberkísérleteit lajstromozza, miközben azért használ háborús játékfilmre jellemző sablonokat, jóllehet ezek a hagyományos narratívára tett kísérletek minduntalan a tábor origójának számító krematóriumba lyukadnak ki. A gyerekkatonákon keresztül a japán nemzeti karakter kap árnyalatot - senki sem születik gonosznak. Függetlenül attól, hogy kiválóan hasznosítható japán-ellenes propagandaként, a létrejöttét nem holmi idegengyűlölet motiválta.
"Európában a háború után a németek bocsánatot kértek, a nácik eltűntek a színről. Más volt a helyzet Japánban, ahol ugyanaz a rendszer, ugyanaz a bürokrácia maradt hatalomban a mai napig. Bocsánatkérés helyett inkább mindent letagadtak. Évente tartanak nagyszabású megemlékezéseket Hirosimáról, de azt nem mondják el a fiatalságnak, miért dobták le a bombát. Miért akarják eltemetni a múltat? Ők arra számítanak, hogy ha áldozatként állítják be magukat az újabb generációk előtt, száz év múlva át lehet írni a történelmet. (...) Valakinek tennie kellett valamit. Én rendező vagyok, tudtam csinálni egy olyan filmet, amin keresztül elmondhattam az embereknek, mi történt." - T.F. Mous (East Side Stories magazin)
A tábor áldozatait a 'jobb a békesség' elvét alkalmazó kínai emlékezetpolitika és általa a köztudat ugyanúgy a feledés homályába temette, mint a LOST SOULS szerencsétlen menekültjeit - Mou ezen a hallgatáson, a felelősségre vonás elmaradásán baszhatta fel annyira az agyát, hogy egy kínai kungfu-kasszasikerrel a háta mögött (Kicsi hősök, 1983) nekiálljon megcsinálni magnum opusát. Az már vérmérséklet kérdése, hogy valaki egy holokauszt-filmen keresztül a művészi ambícióit éli ki (and the Oscar goes to...), vagy az ismeretterjesztés nevében maga is atrocitást követ el.
"Európában a háború után a németek bocsánatot kértek, a nácik eltűntek a színről. Más volt a helyzet Japánban, ahol ugyanaz a rendszer, ugyanaz a bürokrácia maradt hatalomban a mai napig. Bocsánatkérés helyett inkább mindent letagadtak. Évente tartanak nagyszabású megemlékezéseket Hirosimáról, de azt nem mondják el a fiatalságnak, miért dobták le a bombát. Miért akarják eltemetni a múltat? Ők arra számítanak, hogy ha áldozatként állítják be magukat az újabb generációk előtt, száz év múlva át lehet írni a történelmet. (...) Valakinek tennie kellett valamit. Én rendező vagyok, tudtam csinálni egy olyan filmet, amin keresztül elmondhattam az embereknek, mi történt." - T.F. Mous (East Side Stories magazin)
A rekonstruált rémtettek részleteivel a tájékozott olvasók bizonyára tisztában vannak, az egykori tábor romjai mellett nyílt múzeum panoptikumában ma már élőben is szemügyre lehet venni a leghírhedtebb jeleneteket (lásd a mellékelt fotókat). A Mandzsúriában forgatott produkció elkészültének hátborzongató körülményeiről a rendezőasszisztens mesélt részletesen a blogján. Az egyik japán tisztet is eljátszó fószer feladata volt, hogy a valósághű ábrázolásra törekvő rendező utasítására az Orvostudományi Egyetemről beszerezze a testrészeket és a krematórium díszletébe helyezett tetemeket.
"Volt az a jelenet, amiben egy nő karjáról lerántják a bőrt. A vetítő nagyvásznán vettük észre, hogy a felvétel nem sikerült. Az azonnali megbeszélésen arra kértek, hogy még aznap éjjel szerezzek egy másik pár női kart. Az egyetem udvarán rengeteg pénzt kellett adnom az ottani felelősöknek ahhoz, hogy beleegyezzenek a testrészek eladásába. A személyzet odavezetett egy hullákkal teli medencéhez, ahol levágták egy női tetem karjait. Lepedőbe bugyolálva a hónom alá csaptam és visszasiettem a forgatásra. Mivel a kellékesek a díszlet felállításával voltak elfoglalva, rám hárult a feladat, hogy előkészítsem a karokat. Szikével felfejtettem az izmokat, lehámoztam a csontokról a húst egészen az ujjakig, aztán a bőrrel együtt visszaragasztottam az eredeti állapotba. Hajnalig tartott, mire kész lettem. Amikor láttam, hogy a rendező meg volt elégedve, nagyon megkönnyebbültem."
A megvalósítást is ez a hidegvér jellemzi, ahogy a kamera katonás, marcona fegyelemmel rögzítette, amit elé tettek. Az exploitation előre megfontoltságával sokkol, de azzal nem lehet megfogni, hogy ócska bóvli lenne; emiatt, és az újabb morális kérdéseket felvető "speciális effektjei" okán nyomasztásban túltesz az ILSA-sorozaton vagy a Cinecittá-nácik bármelyikén. A film voltaképpen egy nézőkön végrehajtott terhelési kísérlet, ami a szemléltetés eszközével éri el végcélját, azt, hogy a sokk után velünk maradjon a düh és felháborodás érzése.
"Volt az a jelenet, amiben egy nő karjáról lerántják a bőrt. A vetítő nagyvásznán vettük észre, hogy a felvétel nem sikerült. Az azonnali megbeszélésen arra kértek, hogy még aznap éjjel szerezzek egy másik pár női kart. Az egyetem udvarán rengeteg pénzt kellett adnom az ottani felelősöknek ahhoz, hogy beleegyezzenek a testrészek eladásába. A személyzet odavezetett egy hullákkal teli medencéhez, ahol levágták egy női tetem karjait. Lepedőbe bugyolálva a hónom alá csaptam és visszasiettem a forgatásra. Mivel a kellékesek a díszlet felállításával voltak elfoglalva, rám hárult a feladat, hogy előkészítsem a karokat. Szikével felfejtettem az izmokat, lehámoztam a csontokról a húst egészen az ujjakig, aztán a bőrrel együtt visszaragasztottam az eredeti állapotba. Hajnalig tartott, mire kész lettem. Amikor láttam, hogy a rendező meg volt elégedve, nagyon megkönnyebbültem."
A megvalósítást is ez a hidegvér jellemzi, ahogy a kamera katonás, marcona fegyelemmel rögzítette, amit elé tettek. Az exploitation előre megfontoltságával sokkol, de azzal nem lehet megfogni, hogy ócska bóvli lenne; emiatt, és az újabb morális kérdéseket felvető "speciális effektjei" okán nyomasztásban túltesz az ILSA-sorozaton vagy a Cinecittá-nácik bármelyikén. A film voltaképpen egy nézőkön végrehajtott terhelési kísérlet, ami a szemléltetés eszközével éri el végcélját, azt, hogy a sokk után velünk maradjon a düh és felháborodás érzése.
Az újonnan bevezetett III-kategóriát elsőként megkapva Hong Kongban a karácsonyi szezon alatt futott le a film. Mivel 18 éven felülieket nem engedtek be a vetítésékre, lelkes történelemtanároktól érkezett kérésekre hivatkozva a forgalmazó kialkudott a besorolóbizottságtól egy alacsonyabb korhatárral bemutatható változatot diákok számára. Végül annyit hozott a konyhára, hogy más producerek is felkapták rá a fejüket. Két nemhivatalos ripoff/folytatás készült, Mou pedig újabb atrocitás-mozival tért vissza, ezúttal a nankingi mészárlásról emlékezve meg. A visszhang nélkül maradt, tetemes pénzt (és ki tudja hány tetemet) felemésztő BLACK SUN - THE NANKING MASSACRE a rendező karrierjének a végét jelentette.
Érthető módon a Terror Háza koncepciót mozgóképre alkalmazó MAN BEHIND THE SUN a nyugati világban nem a történelemtanárok, hanem az extrém kihívásokat kereső horrorpisták körében vált kultuszfilmmé. Akik nem tudnak megbékélni a puszta gondolatával sem, emlékezzenek a szlogenre: A barátság az barátság. A filmtörténet az filmtörténet.
Érthető módon a Terror Háza koncepciót mozgóképre alkalmazó MAN BEHIND THE SUN a nyugati világban nem a történelemtanárok, hanem az extrém kihívásokat kereső horrorpisták körében vált kultuszfilmmé. Akik nem tudnak megbékélni a puszta gondolatával sem, emlékezzenek a szlogenre: A barátság az barátság. A filmtörténet az filmtörténet.