1973-ban, Az Ördögűző évében egy hagyományos múmiamozit legfeljebb csak régészeti leletként lehetett volna kiállítani valamelyik filmmúzeumban, hacsak nem...
Farkasember, Drakula és Dr. Jekyll bőrét vásárra vivő Paul Naschy bestiáriumából még hiányzott egy Múmia. Nosza több se kellett, az akkortájt preferált rendezőjével, Carlos Aureddel közösen tetemre hívták a Universal és Hammer stúdiók 1932/1959-es klasszikusaiban megidézett egyiptomi mumust. A horror-fundamentalista Naschy ezzel egy újabb idol előtt róhatta le tiszteletét, egyszersmind megragadva az alkalmat, hogy a forgatókönyvet is jegyző színész kettős szerepben tündökölhessen, már megint.
A „múmia átka” féle mesékhez híven a LA MOMIA is az egyszoba-összkomfort díszlettel berendezett ókori Egyiptomban indul útjára. A történelmi minimáltablón keresztül megismerjük a szűzleányok vérét szürcsölő, velejéig gonosz Amenhotepet (Paul Naschy), Bubbahotep legidősebb fiát. Röpke tíz perc, és az uralkodót szeretőjével/bűntársával együtt már ki is vonta a forgalomból az ellenzék.
Az élve eltemetett fáraó szarkofágját évszázadokkal később angol régészeknek öltözött spanyol karakterszínészek fedezik fel, majd állítják ki egy londoni múzeumban. A lelet iránt feltűnő érdeklődést mutató arab nemesember (Paul Naschy) és csinos partnernője (Helga Liné) egy kőtáblára vésett használati utasítás segítségével feltámasztják a felismerhetetlenségig elmumifikálódott Amenhotepet. A mackós járás elárulja: Paul Naschy rejtőzködik a vastag makeup mögött. (Akkor ez nem is kettős, hanem hármas szerep!)
Az angolparkok és kastélyok környékén garázdálkodó fáraózombinak 7 női áldozatot kell felmutatnia ahhoz, hogy bebiztosítsa öröklétét, miközben hajdani szerelmének kiköpött mását, a múzeum kurátorának lányát is megpróbálja becserkészni. A felújítás legfőbb, szabad szemmel is látható újítása, hogy ellentétben a nagy elődök romantikus karakterábrázolásával, a spanyol fantaterror múmiája már eredendően egy szadista gyilkológép, a barbarizmus (francóizmus?) fásliba csomagolt mintapéldánya - vö. Vakhalottak. Csodálkozzunk rá a jelenetre, melyben Amenhotep a tornasorba fektetett nőknek sorban szétlapítja a fejét!
A HORROR RISES FROM THE TOMB féle síron túli brutalitás és a Hammer Múmia ötvözeteként értelmezhető film meglehetősen sok dialógussal operál, ráadásul Naschy szövegkönyve (a párbeszédeket is saját kezűleg vetette papiruszra) végig olyan információkat közvetít, amiknek a néző már régesrég tudatában van. Az első perctől fogva kiszámítható, pofonegyszerű történet suspense-deficitjéről a menetrendszerűen érkező szörnyülködés (efectos especiales de Pablo Perez - HORROR EXPRESS, THE VAMPIRE'S NIGHT ORGY, BLIND DEAD 3-4) és a Techniscope látványvilág próbálja elterelni a figyelmet, félig-meddig sikeresen. Azt hiszem Fritz Lang mondta a szélesvászonról, hogy az csak temetések megörökítésére jó. Nos, ezt a filmet látva Fritznek igaza is volt,
meg nem is:
A négy egymás után készült Aured/Naschy együttműködés (HORROR RISES, CURSE OF THE DEVIL, BLUE EYES OF THE BROKEN DOLL) sorából a LA MOMIE díszletezésével és operatőri munkájával tűnik ki. Egy ilyesfajta kosztümösdit manapság vagy irtó sok pénzből lehetne megcsinálni, vagy sehogy, ám volt idő, amikor Európa szegénysori zsánerfilmesei nem ismertek lehetetlent.
De hiába az igyekezet, a világ nem volt felkészülve egy Naschy-múmiára: a Cannes-i filmvásáron alig talált vevőre, az olyan megbízható felvevőpiacokon, mint Németország vagy Franciaország be sem mutatták a mozik. Ahhoz képest hát, hogy egy teljesen elfeledett filmről van szó, a Paul Naschy Hagyaték vállalható darabjaként a lojalisták annak rendje-módja szerint be fogják kajálni, a laikusok meg... ¿A quién le importa?
