2012. október 28., vasárnap

Olvasnivaló Szent Halloween éjszakájára

Magyarországon honnan tudni, hogy Halloween van?
Budai bevásárlóközpont parkolójában jól karbantartott, kissé túlsminkelt negyvenes nők pakolják a tököt BMW terepjáróikba. 
A hagyománynak megfelelően ilyenkor oda kell menni hozzájuk egy fegyvernek látszó tárggyal és azt ordítani: Trik or Trit!
Csak készpénzt fogadjunk el.


A Deliria az ünnepi alkalomra egy kis olvasnivalót kínál, az „angol Fangoria”, a The Dark Side két régebbi számát a kilencvenes évek elejéről. A magazinok online lapozhatók, tehát nem nem kell őket letölteni.


A címlapon a TWO EVIL EYES Valdemárja mosolyog ránk, a nemrég kivesézett filmről egy kritikát találunk a video-szekcióban...... Exkluzív riport: DEI PROFUNDIS, avagy Luigi Cozzi (CONTAMINATION) notórius Harmadik Anyja. Cozzi a forgatás során tudta meg, hogy Argento-homázsát a producer egy meghiúsult, de már a fél világnak előre eladott Fekete macska adaptáció cseretermékeként fogja értékesíteni. Így lett a DEI PROFUNDIS-ból EDGAR ALLAN POE’S THE BLACK CAT….. A "Cinemacabre" rovatban TINI NINDZSA TEKNŐCÖK. A Fangoriánál ezidőtájt az ADDAM'S FAMILY volt a címlapon. Keményvonalas horroristák kínjukban elkezdtek német amatőr splattereket nézni..... Interjú Dario Argentóval. Egy baromarcú ezt a részt kitépte, úgyhogy csak az eleje olvasható…… A videojáték-ismertetőkből kiderül, piacra dobtak egy NIGHTBREED-hez készült PC-játékot. Clive Barker szörnyfilmje csúnyán megbukott, sejtésem szerint az interaktív változatot sem vitték, mint a cukrot.




Inside story: CHILD PLAY 2 – ezt olvassa, akinek Három Anyja van…... NIGHT OF THE LIVING DEAD 1990. Interjú a bemutató előtt álló Tom Savinivel. Szerintem már akkor tudta, hogy a rendezői karrierjének annyi. A remake-ről ITT írtam..….  THE SECT és Michele Soavi. Kötelező olvasmány….. ARACHNOPHOBIA – a cikk szerzője arra szólít fel, nézzük meg legalább kétszer a moziban, így adva tudtára Hollywoodnak, hogy szükség van az ilyen horrorfilmekre. Most már tudom, miért hívják A Sötét Oldalnak ezt az újságot..... A QUATERMASS filmekről szóló írásban Nigel Kneale legnagyobb amerikai rajongóját, John Carpentert cinkeli. Hobbs End.

2012. október 25., csütörtök

MY DEAR KILLER (1972)

Tonino Valerii, olasz – spanyol giallo

Who SAW her? Die!

Bányató partján egy férfi markológép segítségével próbál valamit kiemelni a vízből. A tréfás kedvű markolós munkagépével lefejezi megbízóját, majd elmenekül a helyszínről. Később megtalálják, felakasztva, látszólag öngyilkosság, ám az éles eszű Peretti felügyelő (a giallók plakátfiúja, George Hilton) azon nyomban megállapítja, hogy a munkást is meggyilkolták. Paradisi, a lefejezett biztosítási ügynök egy megoldatlanul lezárt emberrablási ügyön dolgozott: egy iparmágnás kislányát rabolták el és tartották fogva a bányatónál lévő kunyhóban, a gyerek éhen halt, a segítségére siető apát megölték. Egy kompromittáló bizonyítékra rábukkanva Paradisi jó pénzért felajánlotta szolgálatait az áldozatok családjának, köztük a gyilkosnak is, és ez lett a veszte.


„Ha így megy tovább, hamarosan egy hokicsapatra elegendő holttestünk lesz” poénkodik egy rendőr, miután a fekete kesztyűs alak a felügyelő sarkában járva sorban teszi jégre a bűncselekménye nyomaival, egy házat ábrázoló gyerekrajzzal és egy tükörrel kapcsolatba kerülő személyeket. Az elhunyt kislány tehetős családi körében találunk csempészéssel foglalkozó szállítmányozó vállalkozót, idősebb pedofil szobrászművészt és fakezű nagybácsit. Mr. Fakezű nagyon gyanús nekem, csak nem ő írta a forgatókönyvet?


A MY DEAR KILLER stílusos is, meg nem is, véres is, meg nem is, műfajában egyszerre visszamutató és előretekintő, röviden: egy ellentmondásos giallo. Argento népszerű állat-trilógiájának a kaptafájához nyúló producerek a zeneszerzésre Ennio Morriconét kérték fel, a vágó Argento állandó munkatársa, Franco Fraticelli, a felügyelő élettársának szerepében Argento akkori barátnőjét, Marilú Tolót láthatjuk, egy ízben fedetlen keblekkel. A spanyol koprodukciós fél Helga Linét (LORELEY’S GRASP) és Patty Shepardot (VÁMPÍROK ÉJJELE) állította csatasorba, valamint Manuel Rojas operatőrt, kinek tehetségéről egy kitűnően fényképezett spanyol horror, a BELL OF HELL tanúskodik.


A gyerekközpontú olasz társadalom neuralgikus pontjára tapintó vezérmotívum, egy meggyilkolt kislány emlékének nyomasztó jelenléte, olyan borús hangvételű giallókban köszön majd vissza, mint a WHO SAW HER DIE vagy a DON’T TORTURE A DUCKLING. A gyerekrajzot és a tükörbe vésett megoldást Argento a DEEP RED-hez hasznosítja újra (kölcsön kenyér visszajár!).


Horror-thrillerként az est fénypontja az a két gyilkossági jelenet, melyeknél külön figyelmet szenteltek az elkövetési eszköz rendhagyóságára. A markológépes lefejezés ma sem mindennapos látvány, a film reklámkampányában központi szerepet kapó, slasheresen durva Fúrógépes Mészárlás velőtrázó hanghatásaival az a fajta Cinecittá Violenza, ami az őrületbe kergette a BERBERIAN SOUND STUDIO bárgyú hangmérnökét. Más kérdés, hogy mit keresett egy általános iskolai tanárnő sezlonján egy körtárcsás fúrógép? Na igen, a cél néha szentesíti az eszközt, különösen egy giallóban.


Mint megannyi spagettiwesztern-rendező, Valerii (A HARAG NAPJAI; A NEVEM SENKI) szíve is balra húzott, egyetlen giallója pedig alkalom volt számára, hogy George Hilton szimpatikus detektívjének segítségével látleletet nyújtson az olasz burzsoázia cinikus, pénzéhes, szívtelen, beteg lelkületű fajtájáról (egy másik wesztern-szaki, Duccio Tessari is hasonló indíttatással nyúlt a giallóhoz --> UNA FARFALLA). A kiszolgáltatottak vérét kiontók szimbolista megjelenítésére van egy nagyszerű „weszternes” vizuális ötlet: a felső tízezer perverziójának soron következő ártatlan áldozata a gyilkos luxus-Mercedeszén lévő embléma célkeresztjén át van filmezve.


Eltérve az Argento által kijelölt úttól, az ügy megoldása a hivatalos szervekre van bízva, a rendőrség kérdez, az állampolgár válaszol, az utolsó oldalon a gyanúsítottak a nappaliban gyülekeznek a leleplezéshez. A problemo éppen ebből következik: egy barokkos, pszichedelikus, esetenként szexuálisan túlfűtöttebb giallóban kevésbé tűnnének fel azok az átlátszó forgatókönyvírói fogások, amiket ebben a realizmusra törekvő, poliziescós vonásokat mutató krimiben néhányszor tetten érhetünk. Arról a kis gikszerről nem is beszélve, hogy a mi kedves gyilkosunk már csak sajátos fizikumából adódóan sem követhette el azon gaztetteket, amiknek szemtanúi voltunk.


A giallisták körében meglepően nagyra becsült, szvsz túlértékelt MY DEAR KILLER kötelező jelleggel, profi módon vonultatja fel a műfaj jellemzőit - szubjektívből filmezett suspense, atonális hangzású zenei kíséret, némi mezítelenség és fetisizált brutalitás -, de a rendőrségi procedúra, a detektív privát életének felesleges ecsetelése megtöri a tempót, a komplex, figyelmet igénylő cselekmény nem tudja olyan szinten magával ragadni a nézőjét, mint a legjobb giallókban. Erős közepes.