Roberto Bianchi Montero, olasz
Egy szexmániás leleplezései a bűnügyi osztály vezetőjének. Rendőrfilm (mint „Egy rendőrfőnök vallomása az államügyésznek”) és erotikus horror („maniaco sessuale”) metszéspontjára célzó címmel akkoriban nem lehetett mellé lőni Itáliában, legalábbis a producerek így gondolták. Az meg, hogy a slasher a szexgyilkos (THE SLASHER IS THE SEX MANIAC – tengeren túli cím), újabb bizonyíték a giallo és slasher közti kapcsolatra. No de mit leplez le a szexmániákus, és őt mikor leplezi le a rendőrség? Ha bírjuk cérnával, a SO SWEET, SO DEAD (másik angol cím) szálai operába illő tragédiában futnak össze.
Nem! Most nincs itt a bohóc!
Sápadtá nem a liszt, a bosszúvágy tesz,
Mely nézi, hol a préda!
Most a férfi van itten,
Ki vérző szívvel vérre szomjas,
Lemosni szennyét, te átkos céda!
Canio áriája (Bajazzók)
de A PÓK HÁLÓJÁBAN (1971) nem giallo, sokkal inkább gengszter noir, amiben az elítélt ékszerrablót gazdag megbízója kiszökteti a börtönből, hogy szabadlábon maradt társaitól visszaszerezze a zsákmányt. A jó svádájú keményfiút a Bécsből Marseille-en keresztül Algírba vezető útra a főnök femme fatale felesége kíséri el. A többit el lehet képzelni, egy fullra begerjedt Klaus Kinskivel a tetejébe. Montero a negyvenes évek elejétől űzte az ipart, tapasztalata tehát bőven volt ahhoz, hogy korrekt módon, határidőre lerendezzen szinte bármilyen mozikonfekciót a melodrámától kezdve westernen át egészen a végállomást jelentő pornóig.
Egyetlen giallójában a kor igényeinek megfelelő súlyt kapott az erotika, rögtön a nyitányban egy meztelen szőke nő vérbe fagyott hullájában "gyönyörködhetünk". Ezzel párhuzamosan kirajzolódnak az igazságszolgáltatás berkeiben játszódó olasz politikai krimik sémái. Tutto sommato, gyanúsan az egy évvel korábbi THE BLACK BELLY OF THE TARANTULÁra emlékeztet, csak kevesebb humorral. A fáradt nyomozót az amerikai sztár fáradt rutinnal adta elő, ha jól számolom, ez volt Mr. Granger zsinórban harmadik giallója. Mellette a vörös heringek üde színfoltokként bukkannak fel:
Na igen, a műfaj elvakult szerelmesei az ilyen középszerűségben is meg tudják látni a szépet. A RIVELAZIONI a giallók olcsó komfort étele, azért fogyasztjuk, mert az íze emlékeztet a mesterszakácsok (Bava, Argento) főztjére, de nem kell mindig kaviár. Némelyik suspense-jelenet amúgy egész pofás, a lassított felvétel a tengerparton a romantikus klisé morbid giallo-átirataként működik. Egy másik közjáték ismét a giccs-romantikát állítja pengeéles kontrasztba a brutalitással úgy, hogy a totálban filmezett bűncselekmény hátterébe olajfestményre kívánkozó "szerelmes hattyúkat" tettek. Eszelős. A rendező nem vádolható művészkedéssel, a lényeg a lényeg, vagyis hogy szabályos időközönként ismétlődjenek a gyilkosságok vetkőző és szörnyet haló némberekkel - csak egy újabb munkanap Femi Benussi és Suzan Scott számára.
Montero fia, Mario Bianchi (SATAN’S BABY DOLL) bizonyára árgus szemekkel figyelt a forgatáson, a film sleazy örökségét közvetlenül viszont a harmadik Bianchi, a pusztán névrokonságban álló Andrea vitte tovább a STRIP NUDE FOR YOUR KILLER-rel. A végső revelációt természetesen nem fogom (teljesen) elszpojlerezni, pedig megérne egy misét. Hogy a rendszeren belül volt a hunyó, nem bír akkora meglepetéssel, az ügy megoldásának magán jellegű vonzata ellenben pusztító. Olyannyira, hogy a vége főcím alatt a szexgyilkos, a felügyelő és a nézők közül néhányan közös platformra kerülve, egymás vállán sírhatták ki bánatukat.
