2021. január 31., vasárnap

DOUBLE EXPOSURE (1982)

William Byron Hillman, USA

A THE UNDERTAKER és két másik Vinegar Syndrome lemez (SNAPSHOT; BLOOD BEAT) után már nagyjából sejtettem, minek nézhetek elébe, ha a borítóra az van írva: „distinctly original horror obscurity”. Mondjuk úgy, ezt sem tenném ki a kirakatba, kivéve persze, ha a Deliria kirakatáról van szó!

                                                     
A slasherek hőskorában bemutatott lélektani adult suspense krimi hetvenes évekre jellemző stílusjegyeit megmagyarázza, hogy az író-rendező a saját, THE PHOTOGRAPHER című 1974-es filmjét újította fel. A homályba veszett forrásműhöz nem volt szerencsém, friss élményként viszont ott az ausztrál SNAPSHOT: a hasonlóság nem csak azért szembeötlő, mert mindkettőt flancos Panavision formátumban fényképezték. Két karakterközpontú thrillerről van szó, a SNAPSHOT (1979) egy fotómodellként szerencsét próbáló fiatal lányról szól, 
akit mindenféle középkorú férfiak környékeznek meg; a DOUBLE EXPOSURE a lencse másik oldaláról fogja meg a dolgot, és egy középkorú reklámfotóst tesz meg főhősének, akit mindenféle fiatal lányok vesznek körül. Az eredmény ugyanaz: terror és halál.


Los Angeles utcáin garázdálkodó sorozatgyilkos éjszakánként prostituáltakra vadászik, miközben az elvált, luxuslakókocsiban élő fotóst rémálmok gyötrik, melyekben brutálisan kivégzi modelljeit. „Elvágtam a nyakát és kibeleztem, mint egy csirkét!” – panaszolja el pszichiáterének. A munka és szexuális értelemben egyaránt szabadúszó férfi megpróbál normális kapcsolatot kezdeményezni egy korban hozzá illő, szintén elvált csirkével. A tudat alatt elkövetett gyilkosságok véres valósággá válnak, a pszichiáter egyre aggodalmasabb képet vág, egy idő után én is elkezdtem aggódni: ha ez így megy tovább, akkor tényleg a fakezű/falábú karakter lesz a gyilkos. És lőn a befejezés: „Nyolc éves voltam, hallottam anyámat a hálószobában...” Egy újabb PSYCHO-killer, aki a halott anyjára keni a felelősséget.

A producer-sztár egy hatvanas években befutott hollywoodi televíziós színész, Michael Callan. Nem tudom, hány ex-feleséget gyilkolt meg álmaiban (a Wikipédia hármat jegyez), de a tévés hátterét le sem tagadhatta volna, mert az R-besorolású elemeket és a Panavision két szélét lemetszve tulajdonképpen egy tévéfilmet kapunk. Mit egyet, legalább hármat! És ettől válik a DOUBLE EXPOSURE valóban „distinctly original” élménnyé: a fülig szerelmes fotós újdonsült barátnőjével romantikázik a tengerparton, a szomszéd csatornán Brian De Palma rendezte "giallo" van műsoron, a sikátorban a kesztyűs gyilkos becserkészi áldozatát. Guest starring Sally Kirkland ---


Egyel odébb David Cronenberg melodrámája két testvérről, egyikük épkézláb, a másik autóbalesetben elvesztette végtagjait. Tovább kapcsolva detektív-sorozatba ütközünk, férfi-nő zsarupáros nyomoz valamilyen ügyben. Mindez szép lassan lecsordogál a konyhai mosogatóban, a szennycsatornából kijövő poszt-roughie exploitationt pedig leginkább úgy lehetne elkönyvelni, mint a színészi és külső adottságaival izmozó Michael Callan hiúsági projektje. Meg kell hagyni, a pali az amerikai (rém)álom karakterét rendkívüli hitelességgel játszotta el, egyenesen hátborzongató, amikor bedumálja magát az első elébe kerülő bugyiba. 


Tényleg, mitől tör ki itt a frász? A gyilkossági jeleneteknél sokkal dermesztőbb azt látni, ahogy a Screw Supply pólós lányokkal benépesített film forgatókönyve szavak és tettek mezején mennyire lekezelően bánik a szebbik nemmel.  Néhányat lejegyeztem a kockás füzetbe, hátha majd hasznát veszem:
„- A volt feleséged keres telefonon. – Mond meg neki, hogy dugja fel magának!” ;
 „- Megkaphatnám végre a tartásdíjat? – Na húzz a francba.”;
„- Szeretkezz velem még egyet utoljára. -Takarodj az ágyamból!" 

A DOUBLE EXPOSURE a megöregedéstől rettegő, sportkocsival villogó, kigombolt ingű, ötven évesen is diszkóba járó macsó férfiak nőgyűlölő sirámja, ráexponálva egy pszichothrillerre. Azt a kurva anyját.