Arnold Laven, USA
A főleg horrorban utazó Dark Sky kiadó hozta újra felszínre ezt a sokáig sötétségbe veszett film noirt. Legyen ez egy figyelmeztetés: amennyiben klasszikus szabású noirt várunk cinikus magánhekussal, ellenállhatatlan végzet asszonyával, pofára fogunk esni vele. A WITHOUT WARNING ugyanis egy korai PSYCHO-esettanulmány, vagy hogy tovább menjek: '52-es kiadású THE LOVE BUTCHER! Gyengébbek kedvéért utóbbi egy torz lelkű kertészről szól.
Ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet? Elmagányosodott fiatal kertész az oldalán fegyverként hordott metszőollójával ritkítja Los Angeles húszas évei végén járó szőkenő populációját. Mint minden sikeres sorozatgyilkosnak, neki sincsen priusza, ezért a rendőrség a hátrahagyott ujjlenyomatok alapján nem tudja beazonosítani. A nyomozók kénytelenek áldozatokra hasonlító szőkéket bevetni csaliként, miközben kertészünk a dísznövény kereskedésben dolgozó asszonyra feni fallikus szimbólumként meredő ollóját.
A mániákus ténykedésének diszkrétnek mondható bemutatását ('52-ben járunk) a kiváló operatőr hírében álló Joseph F. Biroc fényképezte hatásosra. Ezzel párhuzamosan a cselekmény a rendőrségi eljárásra, a különféle nyomozati technikákra fókuszál, a kávéfőzős poén a laborban némi humorérzéket is feltételez. A nyomozás során a rendőrök kriminálpszichológushoz fordulnak tanácsért - a szakember elmagyarázza, hogy az elkövetőt valószínűleg faképnél hagyta platinaszőke felesége, ez a feldolgozatlanul maradt trauma vezetett ahhoz, hogy a kapcsolatfüggő férfi alakmásokat vonjon ki a forgalomból.
A rossz házasságra alapozott, mondvacsinált lélektan félig-meddig áldozati pozícióba helyezi a gyilkost, amire csak ráerősít, hogy a noiros stílusban felvezetett szőkékre erkölcsileg nem vetül túl jó fény: alkoholizáló, könnyű vérű nőcskék, akik a saját sorsukat pecsételték meg azzal, hogy jóképű férfiakat szedtek fel az utcán. Amikor Adam Williams színész kilép a fénybe, az általa megformált kertész olyan kisfiús vonásokkal rendelkező, zavarba ejtően átlagos "szomszéd fiú" sorozatgyilkosok sorát gyarapítja, mint Mark a KAMERALESből vagy Norman Bates. Dombtetőn álló, Los Angeles forgalmas bevezető autópályájára néző viskója nem is áll annyira távol a PSYCHO-rezidenciától, mint azt első látásra gondolnánk.
Véletlenül sem szeretném azt sugalmazni, hogy a film stílusteremtő lenne, elvégre a negyvenes évek második felétől divatos, dokumentarista szemléletű bűn-noirok hullámán érkezett (forgatás valódi helyszíneken, police procedural, filmhíradó-szerű narráció – lásd HE WALKED BY NIGHT, Dragnet tévésorozat). No meg ott állt lesben az ugyanabban a hónapban mozikba került, nagyobb ismertségnek örvendő THE SNIPER, melyben a nőgyűlölő kifutófiú távcsöves puskájával barnákra vadászik San Francisco utcáin. Az amerikai noirba alattomosan befészkelődött psycho-killer trend Peter Bogdanovich CÉLPONTOKjában fog a tetőpontjára érni - ezekben a felettébb lehangoló munkákban a modern nagyvárosok társadalma köpte fel a bűnelkövetőket, motivációjuk, vagy éppenséggel motiválatlanságuk mozgatórugója az elidegenedés és a magány.
