THE INCREDIBLE MELTING MAN (1977)

 William Sach, USA

Ahogy a cím meg a német moziplakát sugallja, a Hihetetlen Olvadó Ember az atomkorszak hihetetlen B sci-fi szörnyeinek a leszármazottjaként tekintett magára, az viszont már a splatter-korszakot vetíti előre, hogy a  produkció jolly jokere Rick Baker maszkmester és az ő  hihetetlen trükkjei. 

A tudományos-fantasztikus abszurdum egy bajuszos űrhajós tragédiáját meséli el, aki űrutazása során „belenézett a Szaturnusz gyűrűjén keresztül a napba". Az audiokommentárban a rendező arról elmélkedik, hogy az űrhajósoknak vajon lehet-e bajszuk. Hát persze, hogy lehet, Will, te nem hallottál Farkas Bertalanról? Ha jól tudom, Bercinél is felmerült valami probléma, miután a Szaturnusz gyűrűjén keresztül a pohár fenekére nézett, de az biztos, hogy a visszatértekor nem kezdett olvadó agysejtekkel gyilkos ámokfutásba egy szatmári település környékén. Vagy ha mégis, arról mi nem tudhatunk.

A THE INCREDIBLE MELTING  MAN alapjául alighanem az '58-as "amerikai" (valójában brit) FIRST MAN INTO SPACE szolgált. A kettő  között félúton AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA tépte az idegeket, ami leginkább a mű ghoulish jellegén mutatkozik meg. A pszichoradiológiai kutatóintézetből elszabadult Olvadó Ember nem más, mint egy rothadó zombi, útban a temető felé. A napnyugta fényeiben feldereng valami patetikusság visszataszító alakjában - ah, valaha ő is érző emberi lény volt. 

„Steve, hallasz? Én vagyok az, Ted. Segíteni akarok, gyere vissza a kórházba, ki leszel vizsgálva!” A vérszomjas radioaktív szörnyeteget barátja/kezelőorvosa próbálja becserkészni sugárzásmérővel a kezében. Tedet húsz évvel korábban John Agar alakította volna, a színész kicsit hasonlít is a szörnymatinék lapos arcú sztárjára.  

 

Ha már az ötvenes évek stock-karaktereiről beszélünk, a Tudós és a Szörny mellett képbe kerül a Tábornok is, immáron a vietnami háború utáni évek hadsereggel szemben bizalmatlan optikáján keresztül. 

 

A vezérkar (1db katona - a költségvetés kötelez!) nemhogy a lakosságot, de még a helyi hatóságot sem hajlandó figyelmeztetni a közveszélyre. A titkolózás oda vezet, hogy a végére így vagy úgy mindenki szörnyet hal; az űrkutatás fejlődésének nem lehet gátat szabni. 3...2....1... és útnak indítják a következő bajuszos űrhajóst a Szaturnusz felé. 

A szerző „szürreális komédiát” vizionált az EC Comics stílusában, a producerek fapofával előadott ijesztegetős horrort akartak. A két elképzelés között csetlő-botló tragikomédia a szemünk előtt bomlik le hulladékká, hogy aztán évekkel később újrahasznosuljon a STREET TRASH formájában.

 

Az agyzsibbasztóan lassú tempójú ámokfutásban azok a kis epizódok tartják a lelket, amikben felüti fejét a rendező által propagált humor. Ilyen a ’horgász a pácban’ a filmtörténet addigi talán legjobb levágott fejével, a FRANKENSTEIN-homázs a gyerekekkel, vagy a fotómodelles jelenet azzal a szőke csajjal a LEMORÁból. Kristálytiszta blu-ray kópián a hosszan kitartott beállítások alatt alaposan szemügyre lehet venni Rick Baker munkáját, 

vagy éppenséggel egy ’77-es kaliforniai nappali lakberendezését. Iszonyat:

William Sach állítólag majdnem megkapta a Berlini Filmfesztivál fődíját egyik korai zsengéjéért. Tudatában annak, hogy az utókor a két hét alatt leforgatott, a közreműködése nélkül átszerkesztett szörnyűség miatt fogja felemlegetni a nevét, Sach a kommentárjában keserűségét iróniába fojtja. „A festékgyárban dolgozó anyám tehet róla, amikor a kezembe nyomott egy vödör ragacsot.” A producerek mellett az operatőr is megkapja a magáét, valami francia pacák, akit ki kellett volna rúgni, mert túl sokáig pöcsölt a világítással és nem tudott rendesen fókuszálni. Megnéztem az Imdb-n, "William Curtis” valójában a francia újhullám idején befutott Willy Kurant. Hímnem-nőnem (Jean-Luc Godard), Transzeurópa Express (Alain Robbe-Grillet), Teremtmények (Agnes Varda), Halhatatlan történet (Orson Welles)  ⇢ LE MONSTRE QUI VIENT DE L’ESPACE. Ça, c’est du grand art!