Pao Hsueh Li, 香港
Amikor ipari mennyiségben zúdították ránk a felújított Shaw Brothers filmeket a kétezres évek első felében, nagyanyám intő szavaira emlékezve tucatnyi címet félretettem ínségesebb időkre. Jó taktikának bizonyult, mert például ez a horrorisztikus elemekkel támadó wuxia-fantázia biztosan beleolvadt volna a nagy Shaw-masszába, közvetlenül néhány hasonló fából faragott Chor Yuen rendezés (KILLER CLANS, THE WEB OF DEATH) után. A FINGER OF DOOM valójában a Chor-szériát megelőző időszakhoz kötődik (1965-71), mialatt a mérvadó közönségsikerek (TEMPLE OF THE RED LOTUS; COME DRINK WITH ME; ONE-ARMED SWORDSMAN) kialakították a hongkongi harcművészeti kalandfilmek új arculatát.
Élőhalott nőkből álló kungfu klán renegát tagja a Végzet Ujjával akarja leuralni a harcművészeti világhálót (jiang pont hu). A nappalait koporsóban töltő "vámpír" az ujjaira rögzített dárdákkal szúrja nyakon a tőrbe csalt harcosokat, hogy aztán azok engedelmes "zombikként" álljanak a szolgálatába. A klán megbízásából az elvetemült hölgyeménnyel a saját nővérének kell leszámolnia. A nőuralmat - a nővért alakító Ivy Ling Po korának egyik szupersztárja - három fiútestvér hivatott enyhíteni. A kardforgatásba belefáradt esernyőkészítő (Chin Han, civilben Ivy férjura) és öccse zombifikált testvérüket keresve találják magukat a konfliktus közepén.
Chiu Kang Chien forgatókönyvíró, az európai filmművészet szakavatott ismerője a spagettiwesternes THE BELLS OF DEATH-tel kezdte Shaw Brothers-pályafutását. Fogékonyságot mutatva a női (bosszú)történetek iránt, ő írja meg a stúdió két legnépszerűbbnek bizonyuló rape n' revenge-ét (INTIMATE CONFESSIONS OF A CHINESE COURTESAN; THE KISS OF DEATH). A FINGER OF DOOM sematikusságáról csak annyit, hogy a villain két csatlósa egy hunchback meg egy scarface. Az úgymond gyárilag előírt zsáner-szabásmintán az ötleteket ezúttal is a részletekben találjuk. Ilyen a mese morálját adó aranyszabály, miszerint zombit csak túl sok "yinnel", azaz negatív energiával rendelkező emberből lehet csinálni, megpecsételve azon szereplők sorsát, akik nyereség- vagy becsvágyból akarnak a jiang hu részeseivé válni. Az egyetlen ágyjelenetből az is kiderül, hogy egy zombi-katona feladatkörébe a koporsó cipelésén kívül szexuális szolgáltatás nyújtása is beletartozik.
Figyelemre méltóvá mégsem a története miatt válik a film, hanem ahogy a stúdió derék munkásemberei odarakták a szélesvászonra: a varázslatos díszletvilág, a jelmezek (az élőhalottak fehér gyászruhába vannak öltöztetve), az operatőri posztot is betöltő Pao Hsueh Li rendezése. Bizonyos képsorai nem lógnának ki egy kilencvenes évekbeli, kosztümös Tsui Hark produkcióból, a kardpárbajok koreográfiája a korhoz mérten kiváló. Klasszikusnak ugyan nem merném nevezni, de ha ez lenne az egyetlen fennmaradt példány a műfaj hőskorából, bizonyára nagyobb becsben tartanánk.