2016. augusztus 19., péntek

THE DEVIL BAT {ÖRDÖGI DENEVÉR} (1940)

Jean Yarbrough, USA


A poverty row horror a háborús idők hollywoodi rémfilm-iparának mellékutcája volt, két független stúdióval az élen. A kisebb produkciós cégek konglomerátumaiból létrejött Monogram Pictures és Producers Releasing Corporation (PRC) celluloid-malmaiban a mamutvállalatoknál nagyságrendekkel kevesebb költségvetésből őröltek, innen a már működésük alatt rájuk ragadt gúnynév. A westerneket, vígjátékokat, krimisorozatokat is gyártó "szegénysoriak" forgalmazási lehetőségei a negyvenes évek elejére beszűkültek, új produkcióikat leginkább csak a városok független filmszínházai (az akkori grindhouse mozik) tűzték műsorra, általában valamilyen "double feature" keretén belül. 

A PRC főhadiszállása Hollywoodban


A  Poverty Row cégek boldogulását a horrorpiacon elsősorban azoknak a szabadúszó horrorsztároknak köszönhették, akiket párezer dolláros csekkek meglobogtatásával magukhoz édesgettek. A Monogram THE APE-jében Boris Karloff majomkodott, majd ugyanabban az évben a PRC a Lugosi Bélával leforgatott ÖRDÖGI DENEVÉRrel vágott bele a műfajba. Ha csak egyetlen Poverty Row "klasszikus" megtekintését tervezzük, ezt válasszuk. Most jóval olcsóbb!


A matinéműsorba kívánkozó ÖRDÖGI DENEVÉR ostobaságát egy gyönyörűen abszurd történet ellensúlyozza: Dr. Carruthers (Lugosi) egy piacvezető kozmetikai cégnek dolgozik, amely milliókra rúgó bevételét a "jóságos öreg doktor" által kifejlesztett arckrémnek köszönheti. A kisváros szélén magányosan éldegélő kémikus annak idején potom pénzért adta el a formulát munkáltatójának, ami miatt máig eszi a kefét titkos laboratóriumában. Ahelyett, hogy pocsék üzleti érzékét okolná a történtekért, az ötezer dolláros bónusz-csekkel tovább hergelt doki inkább elképesztő bosszúhadjáratba kezd: új arcszeszének illatára támadó óriásdenevérét ("my friend") rárepteti a cégvezetőkre és azok családtagjaira. Dörzsölje be vele a nyaka érzékeny részét... Good-bye!


Az ÖRDÖGI DENEVÉR a Poverty Row rémisztgetés mintadarabja, egy gyermekded kis huncutság (emitt tudományos-fantasztikus, vámpíros elemekkel), filléres díszletek között. A forgatásra szűk hetet engedélyező ütemterv nyomása alatt a gyorsan lefilmezhető megoldások részesültek előnyben, a rendező (akinek a nevét a főcímen elírták) inkább színre visz, mintsem rendez. Állj ide, ülj oda, csapó. Komikus véletlen, hogy a filmbéli fényképész beceneve One Shot. A korabeli Variety írta: "Még a leghitványabb kettős vetítések elvárásainak is alig felel meg". Az Ed Wood által is csodált hitványság olyannyira életképesnek bizonyult, hogy készült hozzá kvázi-folytatás (THE DEVIL'S BAT DAUGHTER) és kvázi-remake (THE FLYING SERPENT) sőt, a PRC következő rettenete, a THE MAD MONSTER - melyben Lugosi helyett egy másik boogeyman, George Zucco veszi sértődött Őrült Tudósra a figurát - is variációnak tűnik az ÖRDÖGI DENEVÉRre.


A filmben több korra jellemző típusfigura megfordul (szenzációhajhász riporter és pojáca munkatársa, bajba került szépasszony, cserfes cselédlány), 1940-es keltezéséből adódóan háborús xenofóbiát is bele lehet látni. Utóbbi az USA hadba lépését követően bizonyos Poverty Rowkban még szembeötlőbbé fog válni; példának okáért a BLACK DRAGONS (1942 - Monogram) apropóján Lugosi plasztikai sebészt alakít, aki japán szabotőröket szab át amerikai gyáriparosokká! Ehhez képest az idegen hanghordozású Dr. Carruthers és vadászbombázója ("Utálod ezt a különös keleti illatot") még csak fenyegetettség árnyékában megbúvó rémképek. 


A címszereplő bájos teremtmény (premier plánokban régi dokumentumfelvételből beollózott bőregér, totálokban vállfára akasztott bábú), a show egészét azonban a mi Bélánk viszi el. Szegény Lugosi nimbuszán már elkezdtek csattani a poénok, mint a Monogram egyik ócska Lugosi-zombihistóriájának végén, amikor a forgatókönyvíró főhős producere asztalára hajítja legújabb szkriptjét:
- Főnök, itt a horrorfilmje. 
- "Voodoo Man"... És ki lenne benne a Vudu Ember? 
- Miért nem próbálja meg leszerződtetni azt a színészt, Bela Lugosit? Éppen neki való!

A nagy stúdiók kis filmjeiben (FEKETE PÉNTEK) akkortájt másodhegedűsnek alkalmazott Lugosi nyomorult főszerepét oly meggyőződéssel alakítja, akcentussal tökélyre pallérozott szövegeit oly kajánsággal tolmácsolja, mintha a bosszúállás személyes ügy lenne számára.





A kivételes képességekkel rendelkező művész, a magyar színpadok egykori hősszerelmese annak idején fix honoráriumért eladta magát Hollywoodnak. Míg a stúdióvezetők jól megszedték magukat a bevételekből, a jóságos öreg színész egy évtizeddel a DRAKULA diadalmenete után ilyen büszkeséget tépázó produkcióban kénytelen kamatoztatni a Lugosi-formulát. "Ötezer dollár... Mint csont a hűséges kutyának." Mielőtt befejezi röptét a denevér, valóságos tragikomédia bontakozik ki.

Kapcsolódó termék: