Charles Band, a majdani Empire Pictures császára (lásd DOLLS) főproducerként jegyzi ezt az 1976-ban bemutatott horrort, mely aztán hosszú évekig visszatérő vendég volt a vidéki autósmozik és városi grindházak műsorán. Az akkor még csupán 24 éves Charlie és Hollywood új generációját kinevelő Roger Corman közt meglévő elvi párhuzamot tovább erősíti a stáblista, az ugyanis tele van pelyhes állú, később szép hollywoodi karriert befutó játékosokkal: az operatőr Andrew Davis (A SZÖKEVÉNY), a vágó Herry Keramidas (VISSZA A JÖVŐBE), a speciális effektes Stan Winston (JURASSIC PARK), és nem állom meg, hogy ne említsem az egyik technikus, bizonyos Schmulik Firstenberg nevét, elvégre ő az AMERIKAI NINDZSA, a CYBORG ZSARU és más akciós vhs-slágerek rendezője. Band állítja, valójában John Carpenter (!) vágta a filmet, de ezt a másik fél egyenlőre még nem erősítette meg.
Jess Franco FACELESS-jéhez hasonlóan a történet a medico-horror még manapság is elővett (A BŐR, AMELYBEN ÉLEK) francia klasszikusát, az EYES WITHOUT A FACE-t viszi újból színre. Doktor Lon Chaney, a tekintélyes Los Angeles-i szemsebész professzor autóbalesetet szenved, az anyósülésen utazó lánya mindkét szemére megvakul. A retinacsere már nem lenne elegendő, komplett szemátültetésre van szükség, méghozzá élő donor felhasználásával.
A kezdeti állatkísérleteket követően a bűntudattól hajtott doki, odaadó felesége hathatós közreműködésével, munkához lát a saját házában berendezett műtőben. Az első áldozat a klinikán dolgozó munkatárs, a lány barátja, egy ismerős pofa: Lance Henriksen! Az operáció bíztató eredménye átmenetinek bizonyul, a prof megszállottan próbálkozik újra és újra, a pincében meg egyre csak gyűlnek a lépre csalt, szemgolyótlanított áldozatok, egészen a biblikus „szemet szemért” fináléig.
A főállásban színész Pataki Misi (a hajdanán nálunk is videókazettát látott bizarr vámpírfilm, a GRAVE OF THE VAMPIRE főszereplője) direktori munkája tartja magát az akkortájt készült amerikai B-horrorok zord, pinceszagú fílingjéhez, ami meglepetés lehet Charles Band későbbi, egyre gyermekdedebb produkcióinak tükrében. Hiába na, a videokorszak előtt még felnőttnek nézték a közönséget, kik rögtön a főcím alatt valódi szemműtét képsorain szörnyülködhettek. A pince börtönében senyvedő üres szemgödrű férfiak és nők vérverejtékes kínlódásának helye van a hetvenes évek terrorfilmjeinek legerősebb tablói között.
Sajnos a forgatókönyv már korántsem tud olyat mondani, amitől a MANSION felvenné a versenyt a legjobbakkal. Az akár még egy korai David Cronenberg test-horror felé is kinyitható történet inkább az ötvenes-hatvanas évek „őrült tudós” filmjeinek nyomvonalát tapossa, a többször megismételt műtét -> fail dramaturgia miatt a cselekmény repetitívvé válik, előre megjósolható végkifejlettel. Marad hát az a bizonyos korabeli (és máig hatásos) kilátástalan hangulat, Stan Winston hátborzongató "A Face Without Eyes" maszkjai, és egy bekezdésre érdemes színészi alakítás.
A hetvenes évek szegénysori exploitationjeinél tetten érhető egy kifizetődő szokás, mégpedig a sok ismeretlen arcot ellensúlyozó hétpróbás, fénykorán már túl lévő veterán sztár (fő)szerepeltetése. A Frederico Fellini és John Houston forgatásokat is megjárt Richard Basehart díjnyertesen* játssza Dr. Chaney-t, aki elvakultságában még attól sem riad vissza, hogy egy tízéves forma kislányt szedjen fel a parkban, annak „ártatlan” szeme világa megszerzése céljából. Hála a vérprofi Basehartnak, a rábízott Frankenstein-figura gátlástalanságával együtt is emberszabásúbb szereplő marad, mint a körülötte sertepertélők. Amellett, hogy a napsütötte Kaliforniában játszódik, azt hiszem ez ennek a sötét históriának a legSZEMbetűnőbb paradoxona.
* Sci-Fi és Fantasztikus Filmek Nemzetközi Fesztiválja, Párizs 1977 – legjobb férfi alakítás
